Forró drót
Szijjártó Péter: a magyar külpolitika célja a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség
A magyar külpolitika elsődleges célja a veszélyek korában a béke előmozdítása, a nemzeti szuverenitás védelme és hazánk gazdasági semlegességének megőrzése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Nagy Márton: az új gazdaságpolitikai akcióterv határozza meg a következő évek kormányzati döntéseit
A kedden elfogadott új gazdaságpolitikai akcióterv három pillére fogja meghatározni a következő években a kormányzati lépéseket – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.Kacsoh Dániel: Isten veled, Imre atya!
Kacsoh Dániel a szívhez szóló nekrológban emlékezett meg Imre atyáról, a hit harcos védelmezőjétől és a cselekvő szeretet példamutató képviselőjétől. A Mandiner főszerkesztő-helyettesének publicisztikáját változtatások nélkül közöljük.Kitilthatja az UEFA a Ferencváros szurkolóit a következő idegenbeli Európa-liga-mérkőzésről
Az Európa-liga rajtján 2-1-es vereséget szenvedett együttest több okból is elmarasztalta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága. A csapatot és a stáb tagjait helytelen magatartással vádolta meg a testület, amely nem részletezte, mi a problémája. Csupán annyit írt, hogy 6 vagy több játékos és a hivatalos személyek közül valakik követtek el vétséget. Mindezekért 9 ezer eurós (3,6 millió forintos) pénzbírságot szabott ki.Magyar Nemzet: A kudarcos tévészékház-tüntetés után Magyar Péter nem merte nagy helyszínre hívni híveit
Október 23-i megemlékezésére Magyar Péter a Bem József térre hívta támogatóit, ahonnan az összegyűlt szimpatizánsok a Széna térre vonulnak majd. A lap információi szerint a helyszínek kiválasztásakor a fő szempont az volt – okulva a köztelevíziónál tartott tüntetés kudarcából –, hogy a kevés ember is soknak tűnjön. Mind a Bem, mind pedig a Széna tér megfelel ezeknek a szempontoknak, hiszen még egy mérsékeltebb érdeklődés mellett megtartott rendezvény esetén is úgy tűnik majd, hogy zsúfoltak a helyszínek.Nagy Márton: Jöhet a tartósan 3 százalék alatti infláció
Ígéretet tett a tartósan 3 százalék körüli inflációra Nagy Márton a Portfolio.hu konferenciáján. A nemzetgazdasági miniszter kibontotta a kormány akciótervét – adókedvezmény mellett nyújthatnak a munkáltatók lakbértámogatást vagy lakáshitel-törlesztéshez juttatást, jön a munkáshitel és 3,5 százalékos kamattal a beruházási Széchenyi Kártya hitel is - írja az Index.Ripost: Magyar Péter egyik fontos embere a csoportos rablásért elítélt testőr
Magyar Péter terelni és ködösíteni kezdett, miután kiderült, hogy az egyik testőre több évet ült börtönben csoportos rablás miatt. A Ripost információi szerint már legalább fél éve a Tisza-vezér belső környezetében dolgozik a férfi, amit számos felvétel is bizonyít.Jogerősen elítélték Fekete-Győr Andrást, megfoszthatják parlamenti mandátumától is
Hat évvel az úgynevezett túlóratörvény miatti tüntetések után, most született meg a végső ítélet Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke ügyében. A politikust csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában elsőfokon felmentették, másodfokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott, csütörtökön viszont már jogerős ítéletet hoztak az ügyben, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Momentum korábbi elnöke.Szijjártó elárulta, mi köze az amerikai tőkének a magyar gazdasági semlegességhez
Az amerikai vállalatok továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, és ekképpen nagy szerepet játszanak Magyarország gazdasági semlegességének garantálásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Csúcstalálkozót tartottak a Patrióták, Orbán Viktor elárulta, hogy mire számít a továbbiakban
Az Európai Unió Tanácsának csúcstalálkozóját egy másik esemény előzte meg, a Patrióták Európáért pártcsalád vezetősége ült össze Brüsszelben. Ahhoz képest, hogy az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber szerint a magyar kormányfő „elszigetelt”, Európa vezető politikusai egyeztettek, és hangolták össze pozíciójukat.Szuverenitásvédelmi Hivatal: Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást
Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást - közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott kommünikéjében.„Elment a szeretet és a nélkülözők magyar védőszentje” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Kozma atyától
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke életének 85. évében hunyt el.Donald Trump kemény lépésre készül a transznemű "nők" ellen
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A volt elnök és republikánus elnökjelölt erről szerdán beszélt Georgia államban egy nők számára szervezett kampányrendezvényen.Németországban kezdi búcsúlátogató körútját Joe Biden
Németországban kezd kétnapos búcsúlátogatást csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, aki a német kormány vezetőivel találkozik - közölte a Fehér Ház szóvivője.Vizsgálat indult félszáz ukrán ügyésszel szemben a katonai szolgálat elkerülése címén
Az ukrán főügyészség vizsgálatot indított mintegy ötven ukrán ügyésszel szemben, akiket azzal vádolnak, hogy mozgássérültséget igazoló dokumentumok vásárlásával próbálták elkerülni a katonai szolgálatot.A német kancellár kijelentette, hogy kész tárgyalni Putyinnal a békéről
Tárgyalási hajlandóságát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az "igazságos ukrajnai békéről" Olaf Scholz a közelgő brüsszeli EU-csúcs alkalmából a Bundestagban tett nyilatkozatában, valamint Németország teljes szolidaritásáról és a fegyverszállítások folytatásáról biztosította Izraelt.Izrael védelmi minisztere kijelentette: Franciaország ellenséges a zsidó néppel
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azzal vádolta meg szerdán Franciaországot, hogy ellenséges politikát folytat a zsidó néppel szemben, miután az izraeli cégeket kizárták egy párizsi hadiipari kiállításon való részvételből.Deutsch Tamás: Magyar Péter eltörölné a rezsicsökkentést és elvenné a 13. havi nyugdíjat
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerint Magyar Péter beengedné a migránsokat, eltörölné a rezsicsökkentést és elvenné a 13. havi nyugdíjat.Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék azt ígérték, hogy megszüntetik a lakhatási válságot Budapesten (Videó)
Budapesten lakhatási válság van, a fiatalokat komolyan terheli a kollégiumi férőhelyek szűkössége, nem ritka a kétszeres túljelentkezés sem - jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videójában Szentkirályi Alexandra.Nagy István: Magyar Péter pártjának tanácsadója az, aki eladta a külföldieknek a magyar élelmiszeripart
Megálljt kell parancsolni az alaptalan hergelésnek, a magyar agrárium érdemei nem vitathatók el! - írta a közösségi oldalán az agrárminiszter.Orbán Balázs: Magyarország büszke nemzeti identitására és az értékeire
Magyarország büszke nemzeti identitására és az értékekre, amelyeket generációk óta saját magának vall. Ezen értékekért érdemes küzdeni, és európai szinten is képviselni azokat - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója szerdán Brüsszelben.Hivatalosan is lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat
Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat, több, mint 43 ezer képet küldtek be a pályázók - közölte a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. A töretlen érdeklődés - írják - bizonyítja azt is, hogy a Magyarország 365 már hatodik éve elismert és népszerű kezdeményezés.Orbán Viktor a Millenáris Parkban mond ünnepi beszédet október 23-án, itt a részletes program
Orbán Viktor miniszterelnök a Millenáris szabadtéri színpadán mond ünnepi beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.Szijjártó Péter: kiemelt jelentősége van a Fidesz és a Nemzeti Tömörülés együttműködésének
A Patrióták Európáért képviselőcsoportja igen komoly jelentőséggel bír az Európai Parlamentben, és a frakción belül is kiemelt jelentősége van a Fidesz és a francia Nemzeti Tömörülés együttműködésének - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.Ajánljuk még

































