Forró drót
Cáfolta az Emmi a Népszava újabb, a traumatológiai ellátásról szóló rémhírének állításait
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyra becsüli a traumatológusok munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek. Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az EMMI-vel való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken tanúsított. Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy 2007-ben pont a második Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be a Péterfy Sándor utcai Kórházba – írta pénteki közleményében a társaság a Népszava megjelent hangulatkeltő írására reagálva. Magyarország csaknem háromszázmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását (Videóval!)
Magyarország kétszáznyolcvanötmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, azon a konferencián, amelyet az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendeztek a legkevésbé fejlett országok csoportjának helyzetéről. Kézilabda-világbajnokságot rendezne Magyarország
Magyarország jelezte szándékát a 2025-ös és a 2027-es férfi, valamint a 2027-es női kézilabda-világbajnokság megrendezésére. A nemzetközi szövetség (IHF) honlapjának híradása szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) mindhárom eseményre önállóan adott be szándéknyilatkozatot. A tornák helyszíneinek kijelölése februárban várható. Kelemen Hunor: Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a magyaroknak
Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy, a témában rendezett konferencián, pénteken, Nyíregyházán. Meghalt Szekó József, Mohács polgármestere
Tragikus körülmények között elhunyt pénteken Szekó József, Mohács Fidesz-KDNP-s polgármestere – közölte a Duna-parti város polgármesteri hivatala az MTI-vel. Szekó Józsefet a baranyai város önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Kivonult a TEK egy lövés hangja miatt, lezárták a Soroksári utat (Frissítve!)
Egy lövés hangja hallatszott a Soroksári úton a 84-es számú ház közelében – értesült a Blik.hu. A helyszínre a TEK is kivonult, a Soroksári utat ezen a szakaszon lezárták.
Századvég: A baloldali szavazók is Tarlós győzelmét várják
Még a baloldali szavazók is Tarlós István győzelmét várják, Karácsony Gergely esélytelen – derül ki a Századvég Alapítvány kutatásából, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez. Tarlós István a Heteknek: Jól tudom, hogy mi a főpolgármester dolga
Két éve valószínűbbnek tartotta, hogy nem indul újra, ám Orbán Viktornak tavaly egy megállapodással sikerült rábeszélnie. De mi a garancia arra, hogy a kormány betartja a fővárossal kötött megállapodást? És hol van a Fidesz a főpolgármesteri kampányból? Többek között ezekről kérdezte a Hetek Tarlós Istvánt. A Polgári Mulatóban lépnek ma fel a Keménymag szereplői
Elmozdíthatják-e a demokraták Trumpot az elnöki pozícióból? Ki a nagyobb troll, Orbán vagy Tarlós? Miért nem tud répát pucolni Greta Frankenstein, a klímák védőszentje? Tud-e egyáltalán valamit Karigeri? Többek között ezekről a témákról is beszélgetnek a Hír TV Keménymag című műsorának szereplői, Apáti Bence, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs a Polgári Mulatóban, ma este 19 órától. Shell: Külsős fuvarozó cég cserélte össze az üzemanyagokat
A Shell külsős partnere, egy szállító cég cserélte össze az üzemanyagokat a múlt hétvégén, a csere már az üzemanyag felvételekor, a depóban megtörtént; szerdáig több, mint 500-an jelezték, hogy rossz üzemanyagot kaptak – olvasható a Shell honlapján megjelent közleményben. Ifj. Lominici Zoltán: Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg a kiszivárgott hangfelvétel
Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvétele, amelyben MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője pénteken, az M1 aktuális csatornán. Nem mondhatjuk, hogy Karácsony Gergely jól jött ki Rónai Egon kérdéseiből
Vannak tippjei, hogy ki rögzíthette a beszélgetést, de abban biztos, hogy nem az, akivel a titokban felvett diskurzust folytatta – ezt mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a csütörtökön kiszivárgott hangfelvételről. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje azt mondta: egy magánbeszélgetést folytatott, márpedig a barátaival az ember más hangnemet is megenged magának.
Rendkívüli felmondást fontolgat 68 baleseti sebész – A kormány hajlik a megoldásra
Rendkívüli felmondását helyezte kilátásba október elsejére 68 baleseti sebész, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. 54 traumatológián az önkéntes túlmunkavállalásaikat mondhatják vissza a traumatológusok – írja a Népszava. A PestiSrácok úgy tudja, az egykori országos baleseti intézetben már hosszabb ideje valóban kritikus a helyzet az orvos- és eszközhiány miatt, a mostani követelés teljesítésére azonban hajlik a kormány. Amerikai republikánusok ellentmondásokat látnak a Trumpról kiszivárogtatott információkban
Amerikai republikánus politikusok tudni akarják a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetését kiszivárogtató nevét; csütörtöki nyilatkozataik szerint ellentmondások vannak a nyilvánosságra került információkban. Újabb fideszes plakátrongálás a II. kerületben: célkeresztben Láng Zsolt
A halásztelki plakátrongálás után most Budapest II. kerületében Láng Zsolt polgármester vált ismeretlenek célpontjává – írja a Magyar Nemzet. A támadás elszenvedője az a II. kerületi fideszes polgármester, aki több, mint egy évtizede vezeti a kerületet, botrányoktól, szélsőségektől mentesen. Gyér érdeklődés mellett tüntettek tegnap a MÁV ellen
A Közlekedő Tömeg Egyesület az utasok kezdeményezésére tüntetést szervezett a MÁV ellen csütörtökre, a Keleti pályaudvar előtti Baross térre. A szervezők szerint körülbelül 300-an vettek részt a demonstráción – írta meg a 24.hu. Orbán Viktor: Trócsányi "bűne", hogy segített megvédeni az országot a migrációtól
Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, és most ezt "dörgölik az orra alá" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. Hétfőn ismét tárgyal Trócsányiról az EP jogi bizottsága
David Sassoli szóvivőjének bejegyzése arra enged következtetni, hogy a szakbizottságnak a két politikusról született és az EP elnökéhez eljuttatott írásos véleménye nem felel meg a követelményeknek – írja a nepszava.hu. Kolumbia baloldali gerillák és bűnbandák bujtatásával vádolja Venezuelát
Kolumbia baloldali gerillák és bűnbandák bujtatásával vádolja Venezuelát. Iván Duque kolumbiai elnök csütörtökön egy 128 oldalas jelentést nyújtott át António Guterres ENSZ-főtitkárnak, ami állítólag bizonyítékot tartalmaz, hogy a jelenleg is aktív Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű baloldali kolumbiai gerillaszervezet, de több bűnszervezet is visszavonulási területként használja a Kolumbiával szomszédos Venezuelát. Szijjártó Péter: A migráció ösztönzése helyett a béke és biztonság megőrzésére kellene az ENSZ-nek törekednie
Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek nem szabad ösztönöznie a migrációt, viszont vezető szerepet kell játszania a konfliktusok megoldásában és az afrikai lakosság helyben maradásának segítésében. Emellett támogatnia kell a hazájuktól elszakadtakat, hogy visszatérhessenek és biztonságban élhessenek, továbbá segítenie kell a tagországait abban, hogy megvédjék magukat a biztonsági kockázatoktól. Az amerikai kormányzat a menekültek befogadásának drasztikus csökkentésére készül
Az amerikai kormányzat a menekültek befogadásának drasztikus csökkentésére készül a 2020-as pénzügyi évben – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön. A francia elnök nemzeti gyásznapot hirdetett Jacques Chirac emlékére
Nemzeti gyásznapot hirdetett hétfőre a francia elnöki hivatal a 86 éves korában elhunyt Jacques Chirac egykori államfő emlékére. Emmanuel Macron államfő csütörtök este az országos tévé- és rádiócsatornák által közvetített beszédében emlékezett meg "az államférfiról, akit annyira szerettünk, mint amennyire ő szeretett minket". Chirac 1995 és 2007 között volt a Francia Köztársaság elnöke. Európa Tanács: Magyarország előrelépést ért el az emberkereskedelem elleni küzdelemben
Magyarország előrelépést ért el az emberkereskedelem elleni küzdelemben azáltal, hogy megfogadta az Európa Tanács legutóbbi jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, és egyebek mellett kibővítette az emberkereskedelem áldozatainak azonosítását végző szakmai csoportokat, valamint átfogó jogi és szakmai segítségnyújtási szolgáltatásait – emelte ki az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni szakértői csoportja (GRETA) pénteken közzétett jelentésében. Hollik István: A hangfelvételből kiderül, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan
Az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről kiszivárgott hangfelvétel alapján egyértelműen kiderült, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan a tisztségre – jelentette ki Hollik Isván kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este. Arról is kérdezték, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László esetében. Erről azt mondta: van B-terv, de az a kormányfő hatásköre. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.