Forró drót
Fura - A belügyminiszter etnikai alapú roma-számlálást tartana Olaszországban
Az Olaszországban élő romák összeszámlása mellett foglalt állást az olasz belügyminiszter. Matteo Salvini , a Liga kormánypár politikusa - aki egyben miniszterelnök-helyettes is - a Telelombardia nevű televíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az általa javasolt összeszámlálással a romák helyzetéről kíván képet nyerni. Szijjártó: Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen azért, mert az megvédi a magyar emberek biztonságát az illegális bevándorlással szemben - közölte Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein Magyarországot a készülő "Stop Soros" törvénycsomag miatt kritizálta. EU-s biztonságpolitikai főképviselő: A bevándorlás életbevágó az Unió számára
A bevándorlás "életbevágóan fontos" az Európai Unió számára, mivel vannak olyan ágazatok, amelyek ennek hiányában máról holnapra nem működnének tovább - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn Brüsszelben. Mogherini ezért nincs szó arról, hogy teljesen leállítsák az Afrikából érkező migrációt. Semjén: A Jobbiknak vége amiatt, hogy elárulta alapértékeit
A Jobbik elárulta alapértékeit, elvesztette önazonosságát, a történet nagyjából véget ért – jelentette ki Semjén Zsolt az EchoTV-ben. A miniszterelnök-helyettes szerint az ellenzéki médiának kellett levezényelnie azt a folyamatot, ahogy a Jobbik radikális múltját hátrahagyva balliberális fordulatot vesz. Trump üzent Merkelnek: Nagy hibát követett el emberek millióinak beengedésével
A migránskérdés megrázkódtatja a már amúgy is erőtlen berlini koalíciót – üzent Donald Trump hétfőn Twitter-bejegyzésében Angela Merkelnek. Az amerikai elnök hozzátette, Németországban és Európában mindenütt hibát követtek el azok a politikusok, akik emberek millióinak beengedésével megváltoztatják a kontinens kultúráját. Szijjártó: A migránsok ne legyenek fontosabbak, mint az őshonos kisebbségek
Magyarország elengedhetetlennek tartja és ezért felszólítja az Európa Tanácsot, hogy vegye komolyan az európai kisebbségek védelmének ügyét - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Strasbourgban, az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája hatálybalépésének 20. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos konferencián.
Otthonról szökött gyereklányt kényszerítettek prostitúcióra
Gyermekprostitúció miatt helyezett előzetes letartóztatásba egy hónapra két férfit a Miskolci Járásbíróság. Egy 15 éves lányt kényszerítettek pénzért szexuális együttlétekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon és környékén - közölte Gyurán Ildikó szóvivő hétfőn. A bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a két férfi szabadlábra kerülése esetén a tanúkat vallomásuk megtételében befolyásolja, megfélemlíti. Belviszály - Két hetet kapott Merkel a migránskérdés rendezésére
Július elejéig tárgyalásokat kell folytatni Németország európai partnereivel a menedékkérők visszafordításának kérdéséről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben a párt vezető testületeinek ülése után. A CSU-s Horst Seehofer német belógyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, pártja álláspontja szerint ki kell terjeszteni a határigazgatási szigorításokat, ha a június 28-29-i EU-csúcs végéig nem sikerül kedvező eredményeket elérni az európai szinten. A Jobbik árulójának leleplezésére készülnek Toroczkaiék
Toroczkai László szerint Radnai Lászlót, a Jobbik kommunikációs igazgatóját "mások küldték a pártba", és hogy ezt leleplezzék, kikérik a kommunikációs igazgatóról szóló iratokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától - írta a Ripost hétfőn. A portál felidézi, Radnait Simicska Lajos jobbkeze, Fonyó Károly ajánlotta be Vona Gábornak. A DK azt kéri, Brüsszel a magyar állam kihagyásával ossza szét a forrásokat
A Demokratikus Koalíció újra azt kéri, hogy az Európai Unió közvetlenül, a kormány kihagyásával ossza szét a Magyarországnak járó uniós forrásokat – írja a DK hétfői közleményében. A Fidesz úgy reagált, a magyar baloldal már nem is leplezi, hogy nyíltan a nemzeti érdekekkel szemben dolgozik. Liberálisok: Sok sikert, MSZP!
Reméljük, Tóth Bertalan meg tudja állítani az MSZP zuhanását – írták a Liberálisok hétfői közleményükben. Hangsúlyozták, szerintük az áprilisi eredményekből egyértelműen látszik, hogy a szocialisták önállóan nem fogják tudni leváltani a Fideszt, a győzelmemhez szükséges, sikeres szövetségpolitikát viszont „csak őszinteségre lehet építeni”. Fokozatosan vezetik be a német határigazgatási szigorításokat
Nem azonnal, hanem fokozatosan vezetik be Németországban a szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer menekültügyi tervében szereplő határigazgatási szigorításokat, két hét időt biztosítva ezzel Angela Merkel kancellárnak a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításával kapcsolatos ügyek európai szintű rendezésére - jelentették hétfőn német hírportálok a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi üléséről kiszivárgott értesülésekre hivatkozva.
Sikeresek a külhoni gazdaságfejlesztési programok
Sikeresek azok az összetett gazdaságfejlesztési programok, amelyeket a kormányzat a határ menti térségekben indított azzal a céllal, hogy a külhoni nemzetrészek megmaradását is segítse - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szentgotthárdon, a IV. Magyar-Szlovén Fórum megnyitóján. Hétfőn indul a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes szünidei étkeztetése
Fülöp Attila közölte, hogy a program, amelyre 6,7 milliárdot fordít a kormány, 134 ezer gyerek számára jelent napi egyszer meleg ételt. Hozzátette, 2010-ben még csak 2,4 milliárd forintot költöttek ingyenes étkeztetésre. Mészáros Lőrinchez kerülhet a TV2 és két megyei napilap is
Orbán Viktor miniszterelnök elégedetlen a Fidesz-közeli médiabirodalom működésével, ezért még a nyár folyamán komoly átrendeződés várható.-Írja a Népszava Életfogytiglant kért az ügyész a Teréz körúti robbantóra
Az ügyész perbeszédében kijelentette: az ügy összes körülmény egyetlen büntetés kiszabására ad lehetőséget, életfogytig tartó szabadságvesztésre - írja az MTI. Többen és hosszabb időn át nyaralhatnak idén az Erzsébet-táborokban
Tartalmas és olcsó kikapcsolódást kínálnak egész nyáron az Erzsébet-táborok, amelyekben a tavalyihoz képest idén több gyermek és hosszabb ideig nyaralhat - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn Zánkán. Sorosék szerint a Balkánnak különleges jelentősége van Európa stabilitásának szempontjából
Soros György magyar származású amerikai üzletember, filantróp fiával, Alexander Sorossal írt véleménycikket a The New York TimesbaA Balkán az esély Európa stíbilizálására címmel. A cikk egyik apropója, hogy pontot tettek egy évtizedek óta húzódó vita végére: Észak-Macedónia lesz Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból. -Írja a 24.hu Betörtek egy komáromi iskolába
A gyanú szerint a 23 éves férfi két hete hajnalban befeszítette egy komáromi iskola ablakát, azon bemászott, majd kirabolta az iskolát. -Írja az origo.hu Az MSZP vasárnapi elnökválasztása nem válaszolta meg a hogyan tovább kérdést
Az MSZP mindössze a párt technikai, operatív működésének hosszú távú biztosítása történt meg - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Folytatódik a felújítás az M1-es autópálya mindkét oldalán
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten folytatja az M1-es autópálya felújítását. Tatabánya és Bicske térségében a pálya mindkét oldalán aszfaltoznak, ami torlódást okozhat - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-vel. Bevonult a börtönbe a spanyol király sógora, akit sikkasztás miatt ítélték el
Bevonult a börtönbe hétfőn Inaki Urdangarin, a spanyol király sógora, akit öt év és tíz hónapos börtönbüntetésre ítéltek jogerősen közpénz elsikkasztása, csalás, hűtlen kezelés és befolyással való üzérkedés miatt - közölte az AFP hírügynökség a börtönhatóságokra hivatkozva. A magyar hatóságok által körözött embercsempészt fogtak el Athénban
Egy a magyar rendőrség által körözött szír állampolgárságú embercsempészt fogtak el a görög hatóságok Athénban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. A férfit azzal gyanúsítják, hogy segítette egy olyan embercsempész-hálózat tevékenységét, amely Magyarországról 48 alkalommal juttatott migránsokat Nyugat-Európába - tartalmazza a közlemény. Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP a szociális demokrácia modelljét kínálja a választóknak
Az MSZP azt képviseli, hogy a költségvetési forrásokat az emberekre, az oktatásra és az egészségügyre kell fordítani - jelentette ki a szocialisták választmányának élére frissen megválasztott Kunhalmi Ágnes hétfőn, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.