Pesti Srácok

Forró drót

Gulyás Gergely: Budapest az egész világon márkát is jelent

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
A kormány céljai nem változtak, hiszen a választók megerősítették, hogy támogatják a keresztény kultúránk megerősítését, az államhatáraink védelmét, a stabil, kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát, a családpolitikai intézkedéseket - mondta a Figyelőnek Gulyás Gergely, új kancelláriaminiszter. Kifejtette, a főváros a rendszerváltás óta mindig akkor nyert, amikor a polgári oldal győzött, és csak akkor tudott hatalmasat előre lépni, amikor a kormány mellett a főpolgármester és a fővárosi közgyűlési többség is jobboldali volt.

Írásban tesz vallomást a Fenyő-gyilkosságról Gyárfás Tamás

PDPámer Dávid Forró drót 2018 május 10.
A PestiSrácok.hu információi szerint csütörtök reggel ismét gyanúsítotti kihallgatásra idézték Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. Úgy tudjuk, a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított ex-úszóelnök megjelent a kihallgatáson, majd az első nyomozói kérdés után ügyvédjével egyeztetve úgy döntöttek, hogy Gyárfás írásban tesz majd vallomást, amit várhatóan két héten belül benyújtanak a hatóságnak.

Terrorizmust finanszírozó dzsihadista csoportokat számoltak fel Olaszországban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
Tizennégy, majdnem kivétel nélkül szíriai állampolgárt vettek őrizetbe az olasz terrorizmusellenes hatóságok csütörtök reggel azzal a gyanúval, hogy a szíriai an-Nuszra Front nevű iszlamista szervezetet finanszírozták, többek között a balkáni útvonalon 2015-ben Magyarországra érkezettek szállításának bevételeivel. Az őrizetbe vett férfiak két külön csoportban tevékenykedtek Olaszország területén.

A legjobb befektetési célpontok közé került Magyarország

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa között, régiós szinten pedig két kategóriában is első helyen szerepel a befektetési témákra szakosodott Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése alapján. Emellett elismerésben részesült a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is, amelyet a Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címmel díjaztak.

Egy kis kohabitáció kellene – Kenedi János megtalálta a legújabb csodafegyvert az ellenzék számára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
Kenedi János végre kimozdította a holtpontról az összefogástól a taktikai szavazásig bukott ellenzéket, megtalálta a végső megoldást: egy kis békés kohabitációra lenne szüksége az ellenzéki pártoknak és civileknek, aminek köszönhetően azonnal megbukna az Orbán-rezsim. Idegen szavakkal a valóság ellen sorozatunkat ma a Magyar Narancs című egzaltált hetilap aktuális számában olvasható interjúval folytatjuk.

Orbán nem az egész emberiségnek tartozik felelősséggel

SPSzecskó Petra Forró drót 2018 május 10.
Orbán Viktornak a migrációs válság idején hozott döntéseiről és magáról a migrációról is kérdezte a Heti Válasz a BBC és a Die Welt budapesti tudósítóját. A közös interjúból kiderül, míg a BBC-nek dolgozó Nick Thorpe szerint nincs migránsválság, és csak politikailag motivált ügy ez itthon, addig a Die Welt-es Kálnoky Borisz úgy véli, bár most valóban nincsenek migránsok az országban, három évvel ezelőtt százezrek vonultak át hazánkon, akik itt regisztráltak, tehát bármikor visszaküldhetik őket ide a nyugati országok, úgyhogy ez „ma is valóságos probléma”.

Hihetetlen dugó van az M1-esen Budapest felé

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán harminc kilométeres torlódás alakult ki az útfelújítások miatt, a sor Herceghalomtól Tatabányáig tart – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel csütörtökön. A társaság tájékoztatása szerint Herceghalom és Bicske közelében dolgoznak az úttest felújításán, az egymástól mintegy 15 kilométerre lévő helyszínek között már összeértek a feltorlódott járművek.

Az elemzők megint nem akarják elhinni a magyar kormány gazdasági előrejelzését

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
A hivatalba lépő új kormány rövid időn belül több élénkítő intézkedéssel állhat elő, amivel 2019-től is biztosítható marad a stabil, négy százalék feletti gazdasági növekedés – mondta a Magyar Időknek Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) éves közgyűlése során kifejtette, Magyarország elégedett a szervezettel való együttműködéssel, azonban aggodalmát fejezte ki, amiért az európai gyökerű fejlesztési pénzintézet egyre inkább elfordulni látszik hagyományos pia­caitól.

Bemutatkozott az USA leendő budapesti nagykövete

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 10.
Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt. A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember – miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyar születésű nagyanyjáról, Sáráról is – felvázolta elképzeléseit.

Az európai néppártoknak vissza kell térniük a kereszténydemokrata értékekhez

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 május 9.
Az emberi erőforrások leköszönő minisztere szerint Európa jövőjének szempontjából fontos, hogy az európai néppártok visszatérjenek a hagyományos, konzervatív, kereszténydemokrata értékekhez. Balog Zoltán a Konrad Adenauer Alapítvány és a Német Gazdasági Klub (Deutscher Wirtschaftsclub) szerdai budapesti pódiumbeszélgetésén, amelynek témája a magyar és a német kormányalakításról volt, kiemelte, nem szabad a hagyományos kereszténydemokrata pártoknak a liberális útra lépniük.