Pesti Srácok

Forró drót

Minden lehetséges szabályt megszegtek az ukrán nyelvtörvény elfogadásakor

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 16.
Az új oktatási törvény elfogadásakor az ukrán parlament alapvetően sértette meg a jogalkotás szabályait, a szavazás nem is a konkrét normaszövegről, hanem a képviselők hazafiasságának „szintjéről” szólt – jelentette ki Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap szombaton megjelent számában nyilatkozva.

Áder: Nem kényszeríthető Magyarországra a migráció!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
A rászorulókon valóban segíteni kell, tízből hét illegálisan Európába érkező ember azonban gazdasági okokból választja a kontinenst – mondta Áder János egy pénteki tanácskozáson. Az államfő kiemelte: az ellenőrizetlenül beáramló embertömegekkel csempészett kábítószer és fegyverek is érkeznek, de a bűncselekmények száma is növekedett. Hangsúlyozta: nem kényszeríthető hazánkra a migráció, ez szuverenitási kérdés.

Fölháborodtak a románok, amiért a székelyek nem ünneplik lelkesen Erdély megszállását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
Sepsiszentgyörgyön ismét indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának múlt hét végi megünneplése. Kilenc helyi román szervezet közleményben tiltkozott amiatt, hogy a múlt pénteken tartott ünnepség másnapján lekerült az ünnepség alkalmából kitűzött román zászló a polgármesteri hivatal tornyáról. Tehát gyakorlatilag arról van szó, hogy a románok elvárnák a székelyektől, hogy ők is ünnepeljék lelkesen Székelyföld – szovjet fegyverek mögé bújva történt – 1944-es román megszállását. Miként azon is évről-évre dühöngenek, hogy Erdély Romániához „csatlakozásának” román nemzeti ünnepén, december 1-jén a székelyek nem elég lelkesek. A pofátlanságnak tényleg nincsen határa!

Az MSZP-s Molnár Zsolt követeli: Magyarország hajtsa végre a kényszerbetelepítést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
A szocialista Molnár Zsolt szerint a magyar nemzet sorsát teszi kockára a kormány azzal, hogy nem hajtja végre az uniós bíróság kényszerbetelepítési kvóta-ügyben hozott ítéletét. Az MSZP-s politikus tagadta, hogy felülről nyitott kvótákról lenne szó. Hogy mennyire szabad hinni a szociknak migrációügyben: két éve Kunhalmi Ágnes még azt állította, a bevándorlás álprobléma...

Egy kalapácsos, „allahakbarozós” támadás is volt ma a „Francia Kalifátusban”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
Kalapáccsal támadt két nőre egy férfi pénteken a középkelet-franciaországi Chalon-sur-Saone belvárosában. A feketébe öltözött támadó szemtanúk szerint azt kiabálta, hogy „Allah akbar”, mielőtt sikerült elmenekülnie – közölte a prefektúra és az ügyészség. Reggel ugyancsak Párizsban egy másik, szintén Allahot emlegető futóbolond késsel támadt egy francia katonára.

Gyurcsány ultimátuma: Vagy rákerülök a közös listára, vagy nem lesz összefogás!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
Gyurcsány Ferenc nem zárja ki, hogy egyéniben is induljon a jövő évi országgyűlési választásokon, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a DK vezető politikusai – őt is beleértve – szerepeljenek egy közös ellenzéki országos listán. Gyurcsány szerint Botkával nem tudtak még fesztelenül beszélgetni telefonon, és amit az MSZP most csinál, az út az öngyilkosság felé.

Négy év börtönre ítélték Monok korábbi, magyar állampolgársággal seftelő polgármesterét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.

A Momentum egyik pénzelője szerint ha marad az Orbán-kormány, kilépünk az EU-ból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 15.
A választási rendszer jelen pillanatban éppen a demokratikus ellenzéknek kedvez, hiszen nagyon könnyű kétharmadot szerezni, elég akár 40 százalékos támogatottság is - nyilatkozta Bojár Gábor vállalkozó. A Momentum Mozgalom egyik támogatója arról is beszélt, az ellenzék legfontosabb célja ma az, hogy rövidtávon leváltsák a rendszert, ellenkező esetben 2020-ra nem leszünk tagjai az Európai Uniónak.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.