Forró drót
Fekete-Győr András a jóban élte élete nagyrészét, ezért vágyik most másra
Hatalmasat koppana a Momentum politikusa, ha valóban megtapasztalná, hogy milyen egy olyan rendszerben élni, ahol az állampolgárok szava kevesebbet ér, mint a külföldi befolyásé. Fekete-Győr András mégis erre vágyik, mivel porbafingó volt még, amikor kemény idők voltak Magyarországon.Merkel megígérte, hogy segít a görögöknek és az olaszoknak a menekültválságban
Segítséget kér Görögország az Európai Unió határrendészeti ügynökségétől, a Frontextől az albán és a macedón határ ellenőrzéséhez - mondta el Fabrice Leggeri, a varsói székhelyű Frontex vezetője a Welt am Sonntag című, vasárnap megjelenő német lapnak.Orbán: új vészforgatókönyvre van szükség, Egyiptommal pedig megállapodást kell kötni
Magyarország azt kéri az Európai Uniótól, hogy növelje meg és igazságosabban ossza szét a migráció kezelésére szánt forrásokat az érintett országok között - egyebek mellett erről beszélt Orbán Viktor szombaton, az európai menekültügyi válságban leginkább érintett országok kormányfőinek bécsi csúcstalálkozója után. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy fontosnak tartja azt, hogy az Európai Unió Egyiptommal is kössön egy megállapodást, hasonlót, mint Törökországgal.Gyurcsány bemártotta a Külügyet, de ismét megcáfolták
Senki nem vett részt a nagykövetség munkatársai közül Gyurcsány Ferenc botrányba fulladt csütörtöki rendezvényén –írja a Magyar Idők a a Külgazdasági és Külügyminisztériumra hivatkozva. Mint ismert, a DK elnöke a londoni magyarok között tartott kampányeseményét félbe kellett szakítani bekiabálások miatt, ahol többen azt tették szóvá, hogy éppen Gyurcsány miatt jöttek el Magyarországról, hogy meg tudjanak élni, ám hiába, mert a volt miniszterelnök ide is utánuk jött.A nizzai terrortámadás áldozatainak családját fogadta a pápa
A júliusban a francia nemzeti ünnepen Nizzában elkövetett, 86 halálos áldozatot követelő terrortámadásban meghaltak hozzátartozóit fogadta szombaton Ferenc pápa a Vatikánban.DK: Németh hazudik, a referendum álnépszavazás, Orbán pedig gazember
A Demokratikus Koalíció közleményben tiltakozik a fideszes Németh Szilárd mai kijelentése ellen, mely szerint kampányukat az Európai Unió pénzeli. Véleményük szerint "az efféle támadásokkal csak növelik a DK elszántságát." A kvótareferendumot "álnépszavazásnak" nevezik, amellyel az ország tönkretételét akarja elfedni Orbán Viktor, aki meggyőződésük szerint "minden gazemberségre képes".Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében
A hazatérés örömére és a szülőhely közösségének fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet a közmédia vasárnap az Itthon vagy - Magyarország szeretlek! - Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében című egész napos műsorfolyamával.Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció kampányát
A Fidesz szerint Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció (DK) kvótareferendum elleni politikáját. Minderről Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Azt mondta: a DK új plakátjainak a megjelenésével "most már elég világos mindenki számára", (...) hogy Brüsszelből pénzelik Gyurcsányék és a Demokratikus Koalíció népszavazás-ellenes és bevándorláspárti politikáját".Szigetvári: "beintünk Orbán Viktornak"
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő másfél éve nem tesz mást, mint ellehetetleníti a megoldást kereső uniós párbeszédet, önkényesen intézkedik és közreműködik az EU szétverésében. Szigetvári Viktor a párt szombaton tartott éves küldöttgyűlésén Budapesten amellett is érvelt, hogy az Együtt önállóan induljon a 2018-as választáson.Tőkés László: "egyértelműen nemmel" kell szavazni október 2-án
A népszavazáson való részvételre és a nemmel való szavazásra buzdít a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) - mondta Tőkés László, a KMAT újraválasztott elnöke a testület kétnapos ülését követő szombati sajtótájékoztatón, Budapesten.Katonák sérültek meg az M0-áson történt balesetben
Felborult egy terepjáró szombat reggel az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán Törökbálint közelében, a balesetben több katona sérült meg, egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba.Meg van, hol épül majd fel hazánkban a radioaktív tároló
Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei nem találtak kizáró okot egy majdani, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítására. A terület így alkalmas lehet a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a hazánkban keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.Leköpték, lökdösték a vagyonvédelmi kamara elnökét a migránsvédő aktivisták
Rendőröknek kellett megvédeni a vagyonvédelmi kamara elnökét a röszkei zavargásban érintett migránsok szabadon bocsátásáért Szegeden demonstráló külföldi aktivistáktól - írja a szeged.ma internetes portál.A Liberálisok 10 milliós hitelt vettek fel, hogy kampányoljanak a népszavazás ellen
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi kampányszabályozás nem enged teret a kormányéval ellentétes álláspontoknak, így a kabinet "ellenvélemény nélkül onthatja hazugságait" az októberi kvótareferendum előtt.Tíz ország vezetője találkozik ma Bécsben, migrációs csúcsot tartanak
Christian Kern osztrák kancellár meghívására migrációs csúcsot tartanak ma Bécsben, ahol tíz ország vezetői tárgyalnak a szükséges menekültügyi intézkedésekről. Részt vesz a találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.Sokkoló videót ismételnek a televíziós csatornák, Charlotte-ban egyre durvább a helyzet
Negyedik napja tartottak a zavargások pénteken az észak-karolinai Charlotte városában, ahol egy rendőr fegyvertelen afroamerikai férfit lőtt agyon kedden. Az indulatokat tovább fokozta az a pénteken nyilvánosságra hozott videó, amely a lövés előtti és utáni pillanatokat rögzítette.Kínából hozták a prostikat a XIX.kerületi bordélyházba
Bordélyházra csaptak le a rendőrök a XIX. kerületben, a prostituáltak repülőjegyét Kínából a most letartóztatott házaspár tagjai fizették. A rendőrségi portál azt írja, hogy a gyanú szerint nem csak az utazást szervezték, hanem ők fogadták az ügyfelek bejelentkezését is, akik újsághirdetésből értesültek a szolgáltatásról.Kövér László: "Hasznos idióták" a baloldali és liberális politikusok, akik tudatosan verik szét Európát
Európa gyengítése zajlik, miközben Magyarországnak erős Európára van szükség, amely nem létezhet Németország nélkül - erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Idők szombati számában megjelent nagyinterjúban.Váratlan fordulat az amerikai elnökválasztási kampányban
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap találkozik Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölttel. Az izraeli miniszterelnök külön találkozik Trumppal és Clintonnal, mindkettőjükkel New York városában. Tegnap pedig Ted Cruz texasi szenátor bejelentése lepte meg a politikai elemzőket, amikor bejelentette, hogy támogatja pártja elnökjelöltjét, Donald Trumpot.Pelczné: az alaptörvény módosítását eredményezheti a népszavazás
Az alaptörvényt módosítani kell, ha érvényes és eredményes lesz az október 2-i népszavazás - nyilatkozott Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament és a Fidesz alelnöke a Népszabadság szombati számában.Lövöldözés, négy halálos áldozat, a tettes elmenekült
Négy embert lelőttek egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban, a Washington állambeli Burlingtonban péntek este - közölte a helyi rendőrség.Földrengés volt Romániában
Földrengés rázta meg szombat hajnalban Románia délkeleti részét, amely az első jelentések szerint az utóbbi évtized eddigi legerősebb földmozgása, 5,6-os erősségű volt. A rengés a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Vrancea térségben, helyi idő szerint 2 óra 11 perckor, 112 kilométeres mélységben történt, és Bukarestben is érezhető volt.Felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást Pásztor István leköpése ügyében
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást pénteken Pásztor István leköpése ügyében, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi elsőfokú ítéletét.Hazudott a BBC, mégis léteznek a no go zónák
Szijjártó Pétert a BBC arról próbálta meggyőzni nemrég, hogy no go zónák márpedig nincsenek. Az ellenzéki média természetesen felfújta az ügyet, nagyon büszkék voltak az brit hírcsatornára, amiért így “helyreteszi” a minisztert. Kiderült azonban, hogy a BBC már készített egy dokumentumfilmet azokról a városrészekről, ahova idegenek nem tehetik be a lábukat.A megmaradás feltétele a nemzet egysége Lázár János szerint
A kormány álláspontja egyértelmű: Magyarország demográfiai egységének megőrzése a hosszú távú fennmaradás feltétele - jelentette ki Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.Ajánljuk még

































