Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek megpróbálják kihasználni az emberek bizonytalanságérzetét, fontos tudni, hogy minden meglévő és épülő gyárnak meg kell felelnie a rendkívül szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak – szögezte le a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

Nem sikerült a kármentés: ötmilliárd dollárral csökkenhetett a transznemű tiktokkerrel kampányoló cég értéke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
Ötmilliárd dollárral csökkenhetett a Bud Lightot gyártó cég értéke az elhibázott kampánya miatt, ugyanis egy transznemű tiktokkerrel próbálták népszerűsíteni a terméküket. Nem jött be, ezért bocsánatot kért az italt gyártó cég vezetője és szabadságra külte a reklámot megálmodókat, valamint új hirdetést is csináltak, de egyelőre úgy tűnik, hogy hiába.

Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnik a kordonbontás Havasi Bertalan szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
A Momentum politikusai Hadházy Ákossal kiegészülve ma megint a Karmelita kolostornál bontották a kordont, majd ültek rá a kerítéselemekre, miközben Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Havasi Bertalan is megérkezett a munkahelyükre. A sajtófőnök személy szerint sajnálja az összegyűlt maroknyi embert és kétségbeesett erőlködésnek titulálta a politikusok akcióját. Havasi egyébként megjegyezte: rosszul esett neki, hogy nem köszöntek vissza a tüntetők.

Orbán Balázs szerint nem kell sokat módosítani a DK plakátkampányán, csak a neveket kell cserélni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált a DK plakátkampányára, amelyen azt állítja a párt, hogy ők ha hatalomra kerülnek, a béreket fogják emelni, Orbán Viktor viszont az árakat emeli. Orbán Balázs szerint pedig csak a neveket kellene kicserélni a plakátokon, ugyanis a baloldal volt az, amely az árakat emelte.

Bulival emlékeztek meg amerikai egyetemisták Adolf Hitler születésnapjáról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
Bulit rendeztek Adolf Hitler születésnapja alkalmából a University of California diákjai. Nem ez az első alkalom, hogy antiszemita incidens történik a diákok körében, korábban ugyanis antiszemita és homofób röplapokat tettek parkoló személygépkocsik szélvédőjére, de egy zsidó diák kollégiumi ajtajára is ragasztottak már Hitlert ábrázoló képet.

Kordonokkal táncoló baloldali képviselőkkel indult a nap a Karmelitánál (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 9.
A Momentum – Hadházy Ákossal kiegészülve – nem bír leállni: úgy tűnik, nincs jobb dolguk, mint hogy a Karmelita kolostornál lopják a napot. Ma reggel is ott kezdtek, amire még a rendőrök sem számítottak. A sok gyakorlásnak köszönhetően talán már vakon is tudnának kordont bontani, amit most is megtettek, majd diadalittasan ücsörögtek a lebontott kerítéselemeken.

Nem kell kapkodni az infláció miatt... – Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfői közleményében azt írta: a háború és az elhibázott szankciók miatt elszálltak az energiaárak, sérültek az ellátási láncok és megnőttek a szállítási költségek. Ez Európa-szerte eddig nem látott inflációs hullámhoz vezetett, és jelentős mértékben megdrágította az élelmiszereket is.

Német kisiskolások előtt csókolózott a férfi tánccsoport, majd egymás nyakát és lábát nyalogatták

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
A Bild német portálra hivatkozva a Mandiner arról ír, hogy botrányos eset történt a húsvétot követő héten egy köln-mülheimi általános iskolában, amelynek során egy táncos produkciónak nevezett előadás keretében a férfiakból álló csapat tagja csókolóztak, és egymás nyakát és lábát nyalogatták. Mindezt végig kellett nézniük az elsőtől negyedik osztályba járó kisgyermekeknek.

Markó Attila nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az utolsó perben is felmentette a román legfelsőbb bíróság

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila hétfőn, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az ellene indult öt perből az utolsóban is felmentették a vádak alól. Az elmúlt években Magyarországon élő politikus hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában állt ki az újságírók elé.

Megkezdték a kisiklott vasúti kocsik műszaki mentését Téglásnál (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
Megkezdődött a vasárnap délelőtt Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése; a teherkocsik beemelésének nehézsége és az erősen megrongálódott vasúti pálya miatt egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon – közölte a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatón, hétfőn, a helyszínen.

Deutsch: Heisler András azzal a Gyöngyösivel smúzolt, aki szerint minden zsidó nemzetbiztonsági kockázat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is reagált Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének kormányellenes kirohanására. Mint Facebook-bejegyzésében írta, Heisler a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökeként a nyíltan antiszemita Gyöngyösivel közösen vett részt és smúzolt egy szédervacsorán.

Hánynom kell – Richard Dreyfussnak sem jön be Hollywood politikai korrektsége

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
„Ez művészet. Ne mondja meg nekem, művésznek senki, hogy engednem kell a legújabb, legaktuálisabb ideáknak azzal kapcsolatban, hogy mi is az erkölcsiség. Ezt nem lehet jogilag szabályozni. Engedni kell, hogy az élet élet legyen. Sajnálom, nem gondolom, hogy van olyan kisebbség vagy többség az országban, akit így kellene kényeztetni” – nyilatkozta Richard Dreyfuss, Oscar-díjas, 75 éves hollywoodi veterán azzal kapcsolatban, hogy mostantól csak azokat a filmeket jelölik Oscar-díjra, amelyek megfelelnek az „alulreprezentált” csoportok kvótájának.

Molnár Zsolt szerint bele kell törődnünk, hogy lesz Pufajkás-sétány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 8.
Tény, hogy '56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt – ismeri el maga az MSZP-s Molnár Zsolt is hétfői közleményében, ugyanakkor szerinte a kormánynak Horn életútját is a maga komplexitásában kell nézni. „Törődjenek bele, hogy ezt a küzdelmet elvesztették” – üzente a jobboldalnak, mivel úgy véli, a fővárosi önkormányzatok hatásköre, hogy a volt miniszterelnökről sétányt nevezzenek el. Megjegyezzük: a vitatott történelmi személyiségekkel kapcsolatban külön törvény szabályozza, hogy kiről lehet és kiről nem közterületet elnevezni.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.