Koronavírus
Megkezdődött a koronavírus-járványban dolgozó egészségügyi dolgozók bérköltség-elszámolása
Megkezdődött a koronavírus-járvány elleni védekezés során többletfeladatot ellátó egészségügyi dolgozók bérköltségének elszámolása az Országos Kórházi Főigazgatóság koordinálásával (OKFŐ); az erre fordítható uniós forrás 29,4 milliárd forint. Az OKFŐ csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kifizetések az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, vissza nem térítendő támogatásból történnek. Szijjártó Péter: Magyarország 304 ezer adag koronavírus-vakcinával segíti Nicaraguát
Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Japán tiltakozik, amiért Kína felfüggesztette a vízumok kiadását a japán beutazóknak
A japán kormány szerdán hivatalosan tiltakozott Kínánál, amiért felfüggesztette a japán beutazók számára a vízum kiadását. Macuno Hirokazu, a kabinet főtitkára sajtóértekezleten elmondta, hogy a kormány diplomáciai csatornákon juttatta el tiltakozását Pekingnek. Mint hozzátette, a kínai lépést, amelyre a koronavírus-járvány újabb hullámával küzdő Kínából beutazókkal szemben elrendelt intézkedés miatt került sor, rendkívül sajnálatosnak tartják. Több európai uniós ország kötelezővé tette a koronavírus-tesztet a Kínából érkezők számára
Németország, Belgium és Svédország csütörtökön bejelentette, hogy kötelezővé teszi a koronavírus-teszt elvégzését a Kínából érkezők számára. Korábban Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok is szigorított a beutazási követelményeken a Kínából érkező látogatók esetében. A járványvédelmi hatóság szerint indokolatlan az EU-ba beutazó kínaiak kötelező tesztelése
Indokolatlan a Kínából az Európai Unióba (EU) beutazó állampolgárok kötelező koronavírus-tesztelésének bevezetése a Kínában regisztrált növekvő esetszámok ellenére is - közölte csütörtökön az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Covid-para újratöltve – Az USA korlátozásokat vezetett be
Több ország, köztük az Egyesült Államok korlátozásokat vezetett be a Kínából érkező utasok számára. Az Európai Bizottság pedig héten dönt arról, szükség lesz-e új korlátozási rendszerre a Kínában elharapódzó Covid-helyzettel kapcsolatban – írja az Index. A lap megjegyzi, hogy három év bezártságot követően Kína január 8-tól feloldja az utazási zárlatokat, annak ellenére, hogy az országban zajló koronavírus-járvány aggodalmat szül a világ többi részén.
Kína nem közöl többé adatokat a koronavírusról
Az egészségügyi minisztérium feladatait ellátó kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap leállította a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos napi adatok közlését, miután kétségek merültek fel a hitelességükkel kapcsolatban a fertőzésnek a korlátozó intézkedések feloldása utáni rohamos terjedése miatt. Müller Cecília: Nyugodt és vírusmentes ünnepek elé nézhetünk (Videó)
Müller Cecília a kormány hivatalos közösségi oldalán közzétett videonyilatkozatában mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak, akiknek köszönhetően nyugodt, békés és vírusmentes ünnepek elé nézhetünk. A járványügyi vezető szerint az amerikaiak belefáradtak a koronavírusba
Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt. Tüntetések voltak Pekingben és Sanghajban a járványellenes óvintézkedések miatt
Sanghajban, Kína legnépesebb városában egy Ürümcsiről elnevezett utcában tartottak gyertyás virrasztást szombat este a helyiek, amely vasárnap hajnalban tüntetésbe csapott át. A nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén, Ürümcsiben november 24-én kigyulladt egy 15 emeletes lakóépület. Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kutatásába kezdett a Pfizer és a BioNTech
Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kifejlesztésébe kezdett a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat – jelentette be a két gyógyszergyártó cég csütörtökön. Olaf Scholz elkapta a koronavírust, enyhe tünetei vannak
Pozitív lett Olaf Scholz német kancellár hétfőn készített koronavírus-tesztje - közölte a szövetségi kormány szóvivője.
Megrovást kaphat von der Leyen a Pfizerrel kötött "120 milliárdos kaland" miatt
Az Európai Bizottság elnöke körül fogy a levegő, további vizsgálatok várhatók, amiért 2021 májusában elképesztő, 35 milliárd eurós szerződést kötött a céggel 1,8 milliárd adag koronavírus elleni vakcina beszerzéséről – írja német sajtóértesülésekre hivatkozva a Világgazdaság. A Berliner Morgenpost szerint Ursula von der Leyen megrovást kaphat az Európai Unió költségvetésének ellenőreitől. Szijjártó: Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak
Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: az Ukrajnában folyó háború miatt kevesebb szó esik a világjárványról, de a helyzet sajnos az, hogy a járvány továbbra is itt van, így sok ország küzd még mindig nehézségekkel az oltások miatt. Változtak az iskolákban a koronavírus miatti szabályok
A Belügyminisztérium levélben értesítette az iskolákat a koronavírus miatti új szabályokról. Több mint 40 ezer adag koronavírus elleni vakcinát adományozott a magyar kormány Ukrajnának
Bacskai József ungvári főkonzul 325 millió forint értékű Pfizer felnőtt oltóanyagot adott át a magyar kormány nevében Viktor Mikitának, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjének. A segélyszállítmány ünnepélyes átadásán Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, hogy a szállítmány összeállítását és célba juttatását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felügyelte. A Moderna szabadalma megsértése miatt bepereli a Pfizert és a BioNTechet
Bepereli a Pfizer és a BioNTech cégeket a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat, mert állítása szerint Covid-19 elleni vakcinájuk hírvivő RNS-ével megsértették a jóval a világjárvány kitörése előtt kifejlesztett szabadalmukat – közölte pénteken az amerikai vállalat. Egyszerre lett HIV-pozitív, koronavírusos és majomhimlős egy olasz férfi
Egy 36 éves olasz férfi lehet a világon az első, akit egyidejűleg fertőzött meg a majomhimlő, a koronavírus és a HIV is – számolt be az Independent. Bulgária "influenzaként" fog tekinteni a koronavírusra
Bulgária influenzaként és az egyéb légúti megbetegedést okozó vírusok között fogja kezelni a koronavírust – jelentette be Radka Argirova, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó bolgár munkacsoport miniszterelnöki tanácsadója a bolgár egészségügyi minisztérium vonatkozó ülését követően. Merkely: a két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt
A koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: ezeket az oltásokat mindenkinek meg kell szereznie. Négy egyetem adatszolgáltatására hivatkozva ismertette, hogy ismét csökken a betegek száma; a Semmelweis Egyetemen csupán negyven koronavírus-fertőzöttet kezelnek, egyet intenzív osztályon. Koronavírusos a japán kormányfő, enyhe tünetei vannak
Koronavírusos Kisida Fumio japán miniszterelnök, enyhe tünetei vannak, hivatalos rezidenciáján lábadozik. Japánban az utóbbi hetekben újra fellángolt a koronavírus-járvány, de a halálesetek aránya alacsony. Megfertőződött az amerikai elnök felesége
Koronavírussal fertőződött meg az amerikai elnök felesége, Jill Biden. Férje, Joe Biden elnök a közelmúltban gyógyult fel a fertőzésből. Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először a koronavírus két variánsa ellen hatásos vakcinát
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos. Észak-Korea bejelentette, hogy legyőzte a koronavírust, majd megfenyegette déli szomszédját
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy legyőzte az országban kitört koronavírus-járványt. Testvére szerint a politikus is átesett a betegségen. A járvány kitöréséért Dél-Koreát okolta és bosszúval fenyegetőzött.