Magyar ugar
Bemutatta a Hír TV Bayer Zsolt dokumentumfilmjét a gyöngyöspatai többség megfélemlítéséről (videó)
Bayer Zsolt 2011 után újabb dokumentumfilmet forgatott a gyöngyöspatai helyzetről. A Heves megyei kisváros kilenc év után újra a politika és a média érdeklődésének középpontjába került, miután a bíróság a szegregációs perben 100 milliós kártérítést ítélt meg több cigány tanulónak. A Hír TV műsorvezetőjének filmje azokra a nem roma szülőkre koncentrál, akik az állandósult iskolai erőszak miatt, nem tudják a helyi iskolába járatni gyermekeiket. A másik Gyöngyöspata című film február 2-án vasárnap 23:05-kor került először adásba a Hír TV-ben. A baloldali roncskoalíció Pécsett a gyermekek és a családok ellen fogott össze
Ha másban nem is, család- és gyermekellenes intézkedésekben továbbra is jeleskedik a baloldal. Érdemes volt Pécsett is megszavazni a roncskoalíciót, hiszen a baloldali többségű pécsi önkormányzat megmutatta: semmi jóra nem számíthatnak tőlük a gyerekes családok – írta meg a Demokrata. A népjóléti és sport bizottság ellenzéki többsége pillanatok alatt leszavazta azt a fideszes javaslatot, amely szerint a városnak kiemelt támogatásban kellene részesíteni a bölcsődés korú gyermekekkel rendelkező családokat. Érthető, hiszen nincs szükség több fehér, keresztény, heteró fiúra és lányra, de úgy tűnik, hogy a baloldal számára semmilyenre sem. Védd a bolygót, ne szülj gyereket! A koronavírussal terel, nyitott kapukat dönget, de bocsánatkéréssel továbbra sem foglalkozik Niedermüller Péter
Telnek a napok, a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és persze a nők pedig továbbra is rémisztő képződmények Niedermüller Péter szerint. A Gyurcsány-párt VII. kerületi polgármestere ugyanis még mindig nem kért bocsánatot, gyáván megbújik, erejéből azonban arra azért telik, hogy időnként harciasan visszavágjon, és persze tereljen és tereljen. Az MSZMP-s időkből jól megtanult elterelő hadműveletek egyik új mozzanata, hogy Niedermüller Péter elkezdett aggódni a koronavírus terjedése miatt, ezért a fővárosi kerületek polgármestereit egyeztetésre hívná DK-s polgármester-társaival, a szeméthegyeken trónoló Cserdiné Németh Angélával és a zaklatási üggyel hírbe hozott László Imrével. Ennél a pontnál érdemes felidézni, hogy a kormány akciótervet dolgozott ki, megtette a legfontosabb előzetes lépéseket és felkészül a vírus terjedésére, így ez az akció csupán a szokásos látszatpolitizálás és Niedermüller rasszista gyalázkodásáról történő elterelés egyik újabb lépcsőfoka. A szabadkőművesek ott vannak a Soros-hálózatban és a kormányellenes tüntetéseken – Raffay Ernő a Polbeatben (PS-videó!)
Még kétszer-háromszor meg kell ismételni a most zajló kiváló haderőfejlesztést, és akkor Magyarországot tényleg nem lehet majd semmibe venni Európában – mondta Raffay Ernő történész, egykori politikus, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Azt is hozzátette: Trianon nem lezárt ügy, a határokat sem lehet megváltoztathatatlannak tekinteni, de nekünk, magyaroknak végre el kellene döntenünk, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez. Raffay Ernő, mint a Horthyék által lefoglalt és Magyarországon egyedülálló módon hozzáférhető szabadkőműves levéltár legismertebb kutatója, a műsorvezetők és olvasóink kérdéseire kifejtette: nem vitás, hogy a szabadkőműveseknek a Károlyi-kormány és a vörös terror tanácskormánya bűneiben döntő a felelősségük, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az országvesztés ilyen brutális mértékű volt. Szerinte a szabadkőművesek ma is aktívan befolyásolják a világpolitikát, átfedést mutatnak a Soros-hálózattal, miközben itthon kivetették a hálójukat az egyetemistákra is. A magyarországi rendszerváltás nagy adósságai: nemzeti minimum és társadalmi részvétel
A polgári attitűd hiánya a mai ellenzék esetében a legszembetűnőbb. A közéletet átjárja egyfajta gyűlölködés, ami az ellenzék oldaláról jön. Nem a kormány a nem demokratikus, hanem az ellenzék, amely állandó balhékkal, agresszív megmozdulásokkal tesz lehetetlenné bármiféle kulturált együttműködést. Miért nem jó ötlet Göncz Árpádról városközpontot elnevezni?
Ahogyan az várható volt, az új fővárosi önkormányzat hivatalossá tette az angyalföldi testület pár évvel korábbi gerillaakcióját, amelynek keretében a harmadik magyar köztársaság első elnökéről neveztek el egy nehezen behatárolható közterületet. Így tehát a mai naptól a 3-as metró szerelvényei a Göncz Árpád városközpont állomáson állnak meg, az „Árpád híd” megnevezés pedig több, mint 35 év után nem érvényes többé az itt található közlekedési csomópontra. Eme írásnak nem célja Göncz Árpád személyét vizsgálni, sem megítélni életművét – megtették ezt az utóbbi évtizedek folyamán számos alkalommal a bal- és jobboldali sajtóban egyaránt. Arról viszont nem szól a polémia, miért célszerűtlen erőből nekimenni a közterület-elnevezéseknek, és ha valaki mégis megteszi, miért számolhat méretes pofáraeséssel – szintén politikai oldaltól függetlenül.
Bebetonozott szerződések az egészségügyben – Bangónét a rákbetegeken élősködő hálózat nem zavarta
A privatizációs láz az MSZP-SZDSZ kormányzás alatt volt jellemző, ám ügyesen megfogalmazott jogi keretszerződésekkel bebetonozták a privát szférát az állami egészségügyi ellátások területébe, így kormányváltásoktól függetlenül folyt a profitorientált kalandorok zsebébe a pénz – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak dr. Poller Imre, a borsodi megyeszékhelyen működő Onkológiai és Sugárterápiás Centrum egykori vezetője, aki szerint a kontroll nélküli magánosítás az egészségügyben nem szolgálja a köz érdekeit, mert itt emberek élete a tét. Korábban megírtuk: a megyei kórház ellenzéki lejáratásához az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikónak is köze van, aki a Borsod Megyei Kórházat vádolva olyan orvosmaffia hálójáról értekezett, amelyről amellett, hogy eddig évente sokmilliárdos kárt okozott a magyar egészségügynek, mára kiderült, hogy ha valakinek van köze ehhez az állítólagos maffiához, az pontosan Bangóné. A szentendreiek a városvezetés ellenkezése miatt veszíthetik el a kerékpáros híd megépítésének lehetőségét
Fellángolt a Szentendre és Szigetmonostor közötti gyalogos-kerékpáros híd körüli vita. Pontosabban fellángoltatták. Úgy tűnik, az új civil-ellenzéki városvezetés nemcsak a szentendreieket készül cserbenhagyni, de a térség központjaként, a kistérség vezetőjeként az új, a települések közötti összefogással szintén hamisan kampányoló polgármester vezetésével az egész Szentendrei-szigetnek készült fityiszt mutatni. Százmilliós megtakarítások, ingatlanok, gyarapodó vagyon – nem is olyan rossz ellenzéki képviselőnek lenni Magyarországon
A társadalmi egyenlőség nagy baloldali bajnokai és vitéz szószólói szorgos hangyaként gyűjtögetnek egy-egy hordószónoki fellépés és aggódás közepette – ez derül ki a nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokból is. A nép egyszerű gyermekei olyan hatásosan küzdenek a szegénység ellen, hogy erdők, telkek, hihetetlen mennyiségű ingatlan, több tízmillió forintos, olykor százmilliós határt is átlépő megtakarítások vannak a nevükön. A zuglói szocialista Tóth Csabának számos ingatlanja mellett 220 millió forintos vagyona van, de az MSZP elnöke sem panaszkodhat, ahogy a DK-s Vadai Ágnes sem rágja a körmét a hónap végén, hogy vajon miből veszi meg a kenyeret a következő fizetés megérkezéséig. Ne feledkezzünk meg a társadalmi igazságosság megkerülhetetlen élharcosáról, a diktatúrával bátran dacoló szemkilövetőről sem, hiszen Gyurcsány Ferenc már közel egymilliárd forintnyi vagyonnal harcol az orbáni elnyomás ellen. Az Origo gyűjtötte ki a fontosabb vagyonnyilatkozatokat, mert az ellenzéki sajtóból még úgy tűnhetne, hogy az ellenzéki képviselők mikroadományokból tartják el magukat. Fehér, heteroszexuális keresztény vagyok! - PS-jelvények ajándékba az R56 Sörözőben!
A Niedermüller Péter és támogatói által képviselt kereszténygyűlölő rasszizmus ellen szervezett csütörtöki tüntetésen pillanatok alatt elfogyott az az ezer darab jelvény, amit munkatársaink osztogattak a helyszínen. Mivel sokan szerettek volna még kapni belőle, rendeltünk, s bármelyik kedves olvasónk elvihet egy-egy példányt a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből. Gyurcsány szerint a köztársaság halott, Trianon pedig már régen volt, jöjjön inkább az Európai Egyesült Államok! (PS-videó!)
Mindent (is) igyekezett belesűríteni pénteken, a Köztársaság napja tiszteletére elmondott beszédébe Gyurcsány Ferenc, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta párttársa, Niedermüller Péter kijelentése miatt kialakult botrány ügyében: Péter testvérünk megtévedt, egyúttal arra szólította fel a keresztényeket, hogy imádkozzanak Péterért, aki amúgy jó ember. A DK elnöke ismertette nemzetelméletét, ebből kiderült, hogy a nemzet nemcsak a közös történelmi tapasztalatokon, tradíciókon, kollektíven megélt tragédiákon nyugvó közösségi élmény, hanem egyúttal egy színes, szagos valami is Gyurcsány szerint ugyanakkor meg kell őriznünk, sőt erősítenünk kell identitásunkat, aminek szerinte biztosítéka lehet az, ha megvalósul az Európai Egyesült Államok. Gyurcsány Ferenc a századik évforduló közeledtével elgyászolta a trianoni tragédiát is, majd egy hosszabb mondattal aztán eljutott oda, hogy az már rég volt, nem kell mindig a múlttal foglalkozni, tekintsünk inkább együtt a szebb jövő felé. Gyurcsány a trianonos részbe belekeverte a májusi dunai hajóbaleset áldozatait is, ha jól értettük, akkor szerinte a száz esztendeje elszakított magyar területek, és az első világháború áldozatai sem méltók több megemlékezésre, kegyeletre, mint a Budapesten életüket veszített dél-koreai turisták. A DK elnöke szerint életünknek, gondolkodásmódunknak új kereteket kell adnunk – Európai Egyesült Államok –, a PestiSrácok.hu pedig megkérdezte őt, hogy ennek része-e az, hogy pártjával együtt a határon túl élő magyarok ellen kampányolt. Gyurcsány Ferenc erre fideszezéssel válaszolt, és azzal a ma már átlátszó baloldali kommunikációs panellel, amelynek lényege a politikai ellenfél szemére vetni azt, hogy bizonyos kérdésekben – nemzeti összetartozás, magyar értékek – mást gondol ma már, mint harminc évvel ezelőtt. A Köztársaság napja alkalmából Gyurcsány meggyászolta a köztársaságot, mert szerinte az halott, de a demokraták – a DK – feltámaszthatják, és akkor majd újra él és virul. Az elhangzottak egyik valószínű megfejtése az lehet, hogy elkezdődött a DK 2022-es kampánya. Tüntetés Niedermüller távozásáért - Itt vannak a beszédek! (PS-videó!)
Jelentős tömeg gyűlt össze csütörtökön este Erzsébetvárosban, tiltakozásképpen Niedermüller Péter fehér heteroszexuálisokkal szembeni gyűlöletkeltő megjegyzése miatt, követelve a politikus azonnali lemondását és a közéletből való távozását. A demonstráción a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Bayer Zsolt publicista, Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Reviczky Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő is felszólalt. A tüntetésen a hazafias hangulatról a Szalonna és Bandája zenekar gondoskodott, Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész vezetésével.
"Magához tért a jobboldal", több ezren tüntettek Niedermüller Péter lemondásáért (PS-videó és galéria!)
Több ezren követelték Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását a Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete által meghirdetett, a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt csütörtökön tartott demonstráción. A tiltakozók, akik teljesen megtöltötték az Erzsébet körutat a városháza előtti területen, az ellenzéki politikus azon kijelentése ellen tiltakoztak, amelyben “rettenetes képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. Természetesen voltak ellentüntetők is: a jól ismert ligetvédők, CEU-aktivisták és kormányellenes hőzöngők most is megjelentek, hogy zavart keltsenek. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint ócska provokátorok jelentek meg és elfogadhatatlannak nevezte a rasszista kijelentést. Hozzátette: nem lehet szemenköpni a magyarokat. Az pedig, hogy ennyien jelentek meg, számára azt jelenti: "a jobboldal végre magához tért". Völner Pál a PS-nek: véget kell vetni a börtönbiznisznek, a közpénzek nem vándorolhatnak a bűnözők zsebébe
Rövid időn belül véget kell vetni a magyar államnak és az adófizetőknek milliárdos kárt okozó börtönbiznisznek, hiszen az emberek jogos elvárása, hogy a közpénzek ne olyan emberekhez vándoroljanak, akik súlyos bűncselekményeket követtek el – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára portálunknak beszélt arról is, hogy a bíróságokon sok esetben automatizmusként kezelik, hogy hamarabb kiengedik az erőszakos bűnelkövetőket, mint például a győri gyerekgyilkos, Szögi Lajos gyilkosai, vagy Sztojka Iván esetében. Az igazságügyi államtitkárt emellett a Fidesz és az Európai Néppárt jelenlegi viszonyáról, illetve a Szegedi Törvényszéket érintő gyanús esetekről is kérdeztük. Levélben osztja ki a DK-t Deutsch Tamás, válaszként Gyurcsány pártja az EP-ben a Fideszt vádolja rasszizmussal, Niedermüllert pedig dicséri
Nem elég, hogy Niedermüller Péter vállalhatatlan és rasszista kijelentése után nem kér bocsánatot, pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK sem tart önvizsgálatot, sőt, régi, elvtársi módszert használva még ők lendülnek támadásba, mocskolva a magyar kormányt. Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt szóvivője az Európai Parlamentben küldött szét egy olyan levelet, amelyben Niedermüllert védi, az emberi jogok és az egyenlőség nagy barátjaként mutatja be, ami állítása szerint mindenki számára ismert, miközben az Orbán-kormányt nyíltan rasszistának deklarálja. Elképesztően szánalmas és gerinctelen magyarázkodására és gyáva támadására azt követően került sor, hogy Deutsch Tamás, EP-képviselő levélben tájékoztatta az európai politikusokat, hogy számukra is félreérthetetlenül világos legyen: Niedermüller vállalhatatlan, rassszista, gyáva és a saját nemzetének többségét sértette meg mélyen. Szánalmasan mosdatja Niedermüllert a mellette kiálló DK, természetesen Orbán Viktor a hibás (PS-videó)
Továbbra is szánalmasan mosdatja Niedermüller Pétert a DK, csütörtökön pedig a párt szóvivője hivatalosan is bejelentette: kiállnak a politikus mellett. Mivel folyton azt halljuk, hogy a kormánypárti "erők" szándékosan értik félre Niedermüller szavait, ezért megkérdeztük, hogy vajon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve a Magyar Református Presbiteri Szövetség is politikai célból ítélte-e el a politikus szavait. Válasz helyett zavaros mellébeszélést hallhattunk, ahogy az MTVA újságírója sem kapott magyarázatot arra, hogy vajon mi is az, amit valójában félreértett a fél ország. Tüntetésen szólítják fel lemondásra csütörtökön a rasszista, kereszténygyűlölő Niedermüller Pétert Erzsébetvárosban
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének elnöksége tüntetést szervez Niedermüller Péter, a DK alelnökének, Erzsébetváros polgármesterének rasszista és keresztényellenes gyűlöletbeszéde miatt. Január 30-án, csütörtökön 17 órára, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé (Budapest, VII., Erzsébet krt. 6.) várják azokat, akik kiállnak önmagukért, Magyarországért és a keresztény Európáért. Mint ismert, Niedermüller Péter az ATV-n "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Azóta sem kért bocsánatot, sőt, ugyancsak az ATV-n büszkén közölte, hogy nem is fog. Hozzá csatlakozott a baloldali ellenzék, akik ugyancsak nem határolódtak el tőle, sőt, Bősz Anett csupán szerencsétlen mondatnak minősítette a PestiSrácok.hu érdeklődésére a gyurcsányista Niedermüller monológját; Karácsony Gergely szerint Bayer Zsolt és a Fidesz szándékosan félreérti a DK-s alelnök szavait. A tüntetésre a szervezők minden olyan egészséges értékrendű polgár megjelenését várják, akik tűrhetetlennek tartják a kirekesztő gyűlöletpolitikát. Felszólal: Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke, Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bayer Zsolt publicista. A műsorvezető pedig Huth Gergely lesz. Niedermüller fehérellenes megnyilvánulása csak a kezdet lehet
Niedermüller Péter fehér, heteroszexuális férfiakat célzó rasszista megnyilvánulása csak a jéghegy csúcsát jelentheti, ha a világ "haladó" felén végbemenő folyamatokat nézzük. Az erzsébetvárosi polgármester ugyanis a helyi leképeződése annak a globális trendnek, amely a fehér heteroszexuális férfiakat az elmúlt évtizedekben szisztematikusan degradálta másodrendű állampolgárrá, hatalmi vákuumot generálva ezzel az egykoron általuk uralt gazdasági életben. Erre figyelmeztet a PestiSrácok.hu-nak írt publicisztikájában Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke, aki a Polbeat korábbi vendégeként már ismerős lehet Olvasóinknak. Ki használja ki a gyöngyöspatai romákat?
A valódi megoldások helyett a jelek szerint a mindennapos médiahack műfajában utazik Gyöngyöspata roma önkormányzata. Most épp az volt pár óráig élő zseniális ötletük, hogy uzsonnára hívják Orbán Viktort. A miniszterelnöknek percre pontosan előírták a konkrét időpontot is, mikor kell ott lennie, ha a patai romákkal szeretne lakmározni, ám ekkor Orbán Viktornak az uniós támogatások jövőbeli elosztását tárgyaló megbeszéléseken van tennivalója Portugáliában. BELÉNYESSY BALÁZS vendégszerzőnk írása. Az ellenzék már rég nem a normális emberek szavazatait akarja megszerezni! (PS-elemzés)
Évente kétszer-háromszor spontán politikai történések következtében megteremtődik annak a lehetősége, hogy a folyamatosan a szélsőbal – és ezzel együtt természetesen a szélsőjobb – irányába tolódó ellenzék, vagy annak egyes képviselői lassítsanak vagy gesztusokat tegyenek a politikai centrum, a normális, az átlagos választók felé. Ezt azonban az elmúlt tíz évben egyetlenegy alkalommal sem használta ki az ellenzék, sőt, egyetlen ellenzéki politikus sem. Ebből következően – mert az ilyen megnyilvánulások szükségesek egy országos választás megnyeréséhez – vagy nem abban gondolkoznak, hogy választásokon szerzik meg a hatalmat, vagy nem uraik a saját tetteiknek, csak viszi őket az ideológia. Moralizálva mentegeti párttársát Gyurcsány, mert szerinte Niedermüllert direkt akarják egyesek félreérteni
A lényeg szempontjából nem fontos, csak egyszerűen tény: fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok. Nem akartam ilyen lenni, egyszerűen lettem, ilyenné tettek. Hogy a Teremtő, az Isten, a genetikai véletlen, a családi örökség okán? Nem foglalkoztat – írta Facebook-posztjában csütörtökön reggel Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke hosszas moralizáló posztjában kifejti, hogy párttársa, Niedermüller Péter nem is azt mondta, amit hallottunk, illetve direkt értjük félre. Szerinte ugyanis az a kereszténység elleni bűn, ha rossz szemmel nézik, bántják azokat, akik nem fehérek, nem keresztények, nem heteroszexuálisok. Állítja, hogy polgármester párttársa is ezt mondta az ominózus interjúban, és azok magyarázzák félre, akik ki akarják őket teríteni. Menő magyarországi gimnáziumban tanulni – Hazavárják a diaszpóramagyarság fiataljait
A diaszpórában, a Kárpát-medence határain túl élő magyarság fiataljainak indul gimnáziumi képzés a Sárospataki Református Kollégiumban ez év szeptemberétől – jelentették be a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az intézmény közös sajtótájékoztatóján. Mint ismert, mintegy 2,5 millió magyar él a diaszpórában, akik számára a visszajelzések szerint vonzó a magyarországi gimnáziumi oktatás, különösen egy olyan időszakban, amikor a fiatalok amúgy is saját identitásukat keresik. Buzásné Nagy Gabriella igazgató-helyettes portálunknak elmondta: ami a külhoni fiataloknak kezdetben kaland lehet, az később egész életre szóló lelki bázist jelent, hiszen a sárospataki gimnáziumi lét mindenkit magával ragad. A bejelentés kapcsán Szilágyi Péter miniszteri biztos portálunknak kiemelte: a diaszpóra magyarsága éppen azt mutatja egyes ellenzéki pártok nemzetellenes törekvéseivel szemben, hogy lehet a nagyvilágban büszke magyarként élni, és külföldön is kiállni a magyar érdekek mellett. Úgy vélte, a külhoni magyarság elismeréssel fogadja és büszke arra, hogy Magyarország az elmúlt években kiáll saját igazáért, megvédi nemzeti érdekeit és ezer éves keresztény gyökereit. "Mit csináltak önök eddig azon kívül, hogy kell a pénz, adja ide a kormány?" – Így zajlott a Fővárosi Közgyűlés vitája (PS-VIDEÓ)
"Ez egy kemény munka, Horváth úr, amit önök vállaltak, tehát az a helyzet, hogy végre már nem beszélni kell, meg mutogatni a kormányra, hogy adja oda a pénzt, ha valami nem jó, hanem valamit csinálni kéne. Mit csináltak önök eddig azon kívül, hogy kell a pénz, adja ide a kormány? Ezt fogjuk hallgatni öt évig? Ez egy kemény munka, Csaba!" – mondta a volt II. kerületi polgármester, Láng Zsolt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a szocialista zuglói polgármesternek, Horváth Csabának abban a vitában, amelyben a közgyűlés új szervezeti és működési szabályzatának pontjait tárgyalták meg a képviselők. A másfél órás csörtében kiderült, hogy a főváros milliárdos összegekkel gazdálkodó cégeinél politikai tisztogatás és osztogatás folyik, legalábbis az ellenzék, azaz a fideszes képviselők szerint. Láng Zsolt kameránknak egy példát is megemlített: Demszky Gábor korábbi főpolgármester kulturális helyettese, Schiffer János tűnt fel egy budapesti fenntartású cég felügyelőbizottságában. Nézze meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén készült videónkat, amiben még a ligetvédők is föltűnnek! Karácsony: "Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is!"
Nem kívánják kommentálni pártszövetségesei Niedermüller Péter rasszista megnyilvánulását; ugyan Bősz Anett és Ungár Péter szerencsétlen megfogalmazásként értelmezte az elhangzottakat, Karácsony Gergely még ennyire sem érezte kifogásolhatónak. Bár portálunk kérdésére még csak hebegett-habogott, addig a Magyar Nemzetnek már összeszedettebben válaszolt: „javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is, az is zavaró tényező”. Hozzátette: Niedermüller véleménye jobban érdekli, mint mondjuk Bayer Zsolté. Itt csak halkan emlékeztetnénk arra főpolgármester urat, hogy a kampány alatt folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő minden budapesti polgármestere akar lenni. Úgy tűnik, azért akadnak kivételek. Mint mondjuk azok, akik felháborodtak a DK-s politikus szavain.