Pesti Srácok

Magyar ugar

Gyurcsány Ferenc a letartóztatott Kiss Lászlóról: Ha valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 szeptember 27.
"Szezonnyitó" sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc pártja székházában, ahol egyből elismerte, gyakorlatilag padlóra került a DK támogatottsága, mintegy 600 ezer szavazó pártolt el tőlük néhány hónap alatt az elnök szerint. A visszaesés mögött Magyar Péter berobbanását sejti Gyurcsány, ennek megfelelően ígéretet tett arra, hogy igyekezni fog nem üzengetni a Tisza vezetőjének. A DK elnöke egyúttal azt is elmondta, nem változtatják meg politikájukat, ugyanakkor hallgatni kell az emberekre is, akik most elpártoltak a DK-tól. És bár jobboldali szövetségest nem akarnak, explicit módon nem zárta ki egy DK-Tisza szövetség megalakulását a választásra. S hogy ezek után mégis miért lehet még válságban pártja, arra választ adhat a hetek óta előzetes letartóztatásban ülő Kiss László esete, akivel kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, „a valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni”.

Orbán Viktor: nem szabad, hogy ránk erőltessék azt, hogy politikai szemüvegen keresztül nézzük a gazdaságot (VIDEÓ)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 szeptember 27.
Pénteki, szokásos rádióinterjúját hallgathattuk ma meg Orbán Viktornak, amit Észak-Macedóniából adott a Kossuth Rádiónak, mert a két ország közös kormányülése még zajlik. Magyarország soros elnökként segíteni fogja Észak-Macedóniát az EU tagság megszerzésében, de a miniszterelnök kitért az országgal kapcsolatban arra is, hogy az mint migrációs, mint gazdasági szempontból nagyon fontos nekünk. A beszélgetés témája volt továbbá a gazdasági semlegesség, amit az EU egyelőre nem vesz komolyan, inkább a blokkosodásban gondolkodik, ami gazdasági öngyilkosság is. Végül az árvízi védekezésről és közelgő amerikai elnökválasztásról beszélt Orbán Viktor.

Elképesztő stílusban rontott neki az ócsai "nagytiszteletű" református pap a leköszönő jobboldali polgármesternek

Perutek JánosPerutek János Magyar ugar 2024 szeptember 27.
Hiába gondolta úgy Bukodi Károly, hogy a még utolsónak a településének elnyert százmilliós pályázati forrás miatt méltó módon búcsúzhat tizennégy év után a polgármesteri széktől, a "Nagy Tiszteletű" Hantos Péter református lelkész elképesztő, keresetlen stílusban rúgott bele a volt polgármesterbe. A hajnali háromkor Bukodi Károlynál landoló levélből nem a keresztyéni szeretet árad, hanem a gyűlölet és a megalázni vágyás bukkan elő...

A Pressmanfon influenszere bebizonyította: a férfiak is menstruálnak | Fókuszcsoport Ádám dühösen nyökög - sokadik rész

Magyar ugar 2024 szeptember 27.
Fókuszcsoport Ádám legújabb videójában villámgyors gondolataival küzdve azon bosszankodik, hogy léteznek Fideszes fiatalok. Nem tudom, mi járhat a fejében, de nem lehet túl egészséges, ha valaki már attól ennyire felkapja a vizet, hogy tőle független emberek máshogy látják a világot. Konkrétan el is mondja, hogy mindenkit megjegyez magának és senkinek sem fog megbocsátani, amiért 16 év alatt elloptak tőle 25 évet. Nem tudjuk, hogy ezek a számok hogy jöttek ki náluk, de a Fókusz Stúdiót nem is Ádámék matektudása miatt nézik az emberek. Aggodalomra semmi ok: ha a Pressmantól kapott támogatást kell átszámolni, valószínűleg sokkal alaposabbak a srácok. Talán azért, mert ott jóval nagyobb számokkal dolgoznak.

Vadai Ágnes magáncirkusza ellenére kiderült, hogy a robbanó csipogók nem jártak Magyarországon (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 26.
A szebb napokat megért Demokratikus Koalíció szebb napokat megért hivatásos zavarkeltője be akart nyomulni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésére. Oda azonban annak ellenére nem mehetett be, hogy Vadai Ágnesnek hívják és országgyűlési képviselő. A bizottságot a jobbikos elnöke, Sas Zoltán hívta össze, állítólag saját kútfőből gazdálkodva, a DK zavarkeltője azonban magának vindikálja ezt a tettet. A bizottság zárt ülésén a közel-keleti robbanó csipogókról volt szó, Vadai pedig - a jelek szerint - nincs tisztába a jogaival. A robbanó csipogók egyébként nem jártak nálunk.

Eljön az igazság órája: lopás miatt kérte a legfőbb ügyész Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 26.
A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére - közölte a Pesti Srácokkal a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya. Bár köztörvényes bűncselekményről van szó, egyáltalán nem biztos, hogy az EP kiadja Magyar mentelmi jogát.

1956 és az orosz-ukrán háború realista összevetése miatt támadják Orbán Balázst - Itt a válasz!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 szeptember 26.
Megosztó nyilatkozatot tett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandineren Kohán Mátyással együtt vezetett, Stratégiai Részleg című műsorának szerdai adásában, amikor az orosz-ukrán háború ügyében képviselt óvatos magyar álláspontot az 1956-os szabadságharc vérveszteségeivel és a megtorlással állította párhuzamba. Itt, a pesti srácok nevét - Wittner Mária és Corvin közi harcostársai, illetve az 1956-os Pesti Srác Alapítvány, továbbá az 1956-os Magyarok Világszövetsége jóváhagyásával viselő - PestiSrácoknál valóban úgy látjuk, nem túl szerencsés relativizálni az önfeláldozó, bátor szabadságharcosok hőstettét és a forradalom eredményeit, ám az interjú lejegyzését olvasva nyilvánvaló, hogy csak az érti félre Orbán Balázs álláspontját és szándékát, aki direkt akarja. Frissítve: Orbán Balázs videóban jelezte, hogy sokak szerint félreérthetően fogalmazott. Pedig az álláspontja világos: 1956 hősei nemzeti hősök. Az ő emlékük szent és sérthetetlen.

A pszichopátia jegyeit sugalló, agresszív őrjöngéssel mutatkozott be a köztévén és a Kossuth Rádióban Magyar Péter

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 szeptember 26.
Tizenhat percnyi zilált, agresszív monológot üvöltött végig Magyar Péter, aki láthatóan minden mérgét a köztelevízió női műsorvezetőnőjére, Tari Titanillára zúdította, majd a Kossuth Rádióban is ugyanazzal a betanult szöveggel haknizott. Kérdésekre nem válaszolt, ellenben elhadarta az ellenzék összes kommunikációs kliséjét, amelyet az évek alatt összehoztak. Elmondta, annak ellenére is tüntetni fognak a közmédia épülete előtt, hogy őt már számos alkalommal behívták az M1, vagy a Kossuth rádió adásába, csak éppen nem ment el.

Megdöbbentő vallomást tett Vogel Evelin: Magyar Péter nem az, akinek látszik (...) remélem, hogy nem őrül meg teljesen

Magyar ugar 2024 szeptember 25.
„A[z ügyészségi] meghallgatás előtt, nem tudom, egy-két órával a kezembe nyomott dokumentumokat, laptopot, pendrive-ot és mondta, hogy azonnal dugjam el, tüntessem el őket”– mondta az Indexnek Vogel Evelin. Magyar Péter volt barátnője egy közel egyórás interjúban tálalt ki a Tisza elnökéről, amelyben számos érdekes megállapítást tett, olyanokat, amelyek régóta a közbeszéd tárgyát képezték. Kiderült például, hogy Magyar mögött a mozgalmat, majd a pártot is olyan emberek gründolták, akik csupán eszközként tekintenek a pártvezetőre, ahogy azt is elárulta Vogel, hogy volt párja egyáltalán nem volt sem politikai szereplésével, sem a az állítólag nála lévő „bizonyítékokkal” kapcsolatban magabiztos. A beszélgetést mindenkinek ajánljuk, nem azért, mert annyi újdonság lenne benne, hanem azért, mert Vogel tökéletesen bemutatja azt a karaktert, ami most az ellenzék kirakatmessiása. Egyetlen dologgal nem értünk egyet: Evelin szerint Magyar nem az, akinek látszik, szerintünk pedig de: éppen az a jellemrajz olvasható ki volt barátnőjének nyilatkozatából, amelyet a jobboldali (és néha a balos) sajtó korábban leírt.

Nemzeti maximum vagy nihilizmus, Békés Márton vagy Geszti Péter? – Huth Gergely a Magyar Nemzetben

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 szeptember 25.
„Különösen érdekes cikket írt Békés Márton történész-politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója nemrég a Látószög blogra. A címe: A nemzeti maximum. Ki nem találják, de a nemzeti tábor régi óhaját erősítette meg benne, miszerint kulturális térfoglalás nélkül a nemzeti együttműködés rendszerének korszaka nem lesz teljes, nem lesz maradandó – írja Huth Gergely, portálunk főszerkesztője a Nemzeti maximum vagy nihilizmus című publicisztikájában a Magyar Nemzetben, ahol Békés Márton pandant nemzeti maximumaként az ARC-kiállítás megnyitóján hitet valló Geszti Pétert nevezte meg.

Kielégületlen, frusztrált, magányos élvhajhász lett a szexuálisan felszabadított emberből – A XXI. Század Intézet és az MCC identitáskonferenciájáról

Magyar ugar 2024 szeptember 24.
Folyamatosan dolgoznak azon az őrültek és az őrületet szítók, hogy ránk omlasszák a világunkat, és mostanra az értékrendet is sok tekintetben sikerült átfordítaniuk a nyugati világban. A Budavári palota Királyi Lovardájában zajló identitáskonferencia első napjának előadásai alaposan feltárták a nyugati világban már hatalomra jutott, pusztító ideológia hátterét, elterjedésének okait. A genderideológia immár nemcsak járulékosan hatol be az emberek magánéletébe, ahogy a korábbi totalitárius rendszerek tették, hanem a magánélet szférája lett a fő hadszíntér. Ott pedig az emberi teljesség, méltóság és életöröm törmelékeiből állnak a romok.

Gyurcsány szerint, amit Magyar Péter csinál az a "futtató fiúk k*rva tempója (VIDEÓ)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 szeptember 24.
A DK elnöke még futás előtt is Magyar Péterre gondol, hiszen elég sok fejfájást okoz neki, hogy a Fővárosi Közgyűlésben és a cégek vezetői között párttársait helyett tiszások lesznek. Gyurcsány Ferenc szerint ők anno még a fideszeseket sem rúgták ki a minisztériumokból pedig nagy ellenfelek voltak. Azért a fideszesek valószínűleg nem így emlékeznek. Az izzadságszagú magyarázatokból végül nem derül ki, hogy Fletó végülis miben ért egyet a Tiszával, pedig eredetileg ezért csinálta a videót. Infó nélkül azonban nem maradunk, hiszen kommentben egy mondat erejéig kapunk választ és kiderül az is, hogy Magyar Péter nem Karácsony Gergely ellenfele.

Harc a normákért – Mit jelent hatvannyolc hagyatéka a mai identitáspolitika fényében?

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 szeptember 23.
Mi hatvannyolc forradalmának bélyege a mai identitáspolitika tekintetében? Hogyan lett a szexuális szabadságért vívott harcból a szabadosság rákényszerítése a kultúrpolitikára és hogyan védhetjük meg a hagyományos normákat? Ezeket a kérdéseket járták körbe az Identitás mint politikai fegyver elnevezésű előadássorozat hétfő délutáni pódiumbeszélgetésén.

PS-Árvízinfó: Holnap már kimondhatjuk az évtized áradásáról, ez bizony elment, de a figyelem nem lankadhat még néhány napig (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 23.
Bajánál most tetőzik a dunai ár, Dunaszekcsőn és Mohácson kedd napközben szembesülnek az évtized árvízének csúcsával. Az áradat rohamtempóban halad a déli határ felé. Kedden késő este már elmondhatjuk, ez bizony elment, akkorra várható, hogy az ár átlépi a vízi határvonalat dél felé. Addig azonban van még teendő. Bátánál például az ár gátat tört, ám gyorsan sikerült megfogni a kitörő vizet. Bajától felfelé a szlovák határig rohamtempójú az apadás. Például Budapesten két nap alatt több mint egy métert apadt a 830 centiméteren tetéző folyam. A PestiSrácok.hu ma bemutat két emberi történetet is.

Pap a bíróság előtt - elkezdődött a pedofíliával vádolt volt kiskunfélegyházi plébános büntetőpere

Magyar ugar 2024 szeptember 23.
Csonttá soványodott, megtört embert hoznak vezetőszáron a BV-őrök. Épp hogy elindulnak vele felfelé a lépcsőn, felhangzik a 15-ös terem hátsó sorában: “meghozták az atyát”. A fotós kilép a folyosóra, kattog a masina. A bíró aggódik elférünk-e, nem számítottak ekkora médianyilvánosságra. Néhány héttel ezelőtt, mielőtt kitudódott, hogy R. Gábor volt kiskunfélegyházi plébános az, akit pedofil bűncselekményekkel vádoltak meg, az érintettek azt gondolták csendben lezajlik majd az eljárás. Nem lesz nagyobb botrány. Marad az a néhány tudósítás, ami a tavalyi főegyházmegyei és ügyészségi anonim közlemény alapján megjelent.

Vasárnapi PS-Árvízinfó: nyolc méter alá apadt a Duna Budapestnél, a fővárostól délre ugrásra készen várják az árhullámot – Mi az a mobilgát? (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 22.
Az évtized dunai áradása elleni védekezés tizedik napján kedvező hírek érkeznek a Duna felső folyásról és Budapestről: lassan, de folyamatosan apad az ár. Budapesten tegnap reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a folyó, ma reggel 9 órakor már 795 centimétert mutattak a vízmércék. Ugyanakkor a főváros alatt az országhatárig folyamatosan és rohamosan nő az ár. Bajánál már 886, Mohácsnál 844 centiméter a víz. A várakozások szerint sehol nem várható, hogy a folyó eléri a 2013-as rekordszintet. A védekezés hangsúlya most a gátak figyelésén, a szivárgások, buzgárok megfékezésén van. A védekezést nyomon követők számára feltűnhetett, egyre több a mobilgát, amiből a PS három félét is talált.

PS-Árvízinfó 2. - Az országhatártól Budapestig nagyon lassan apad a Duna, lejjebb azonban gyorsan árad, Baja, Mohács felkészült (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 21.
Pontosnak bizonyult a Pesti Srácok reggeli jelentése az árvízhelyzetről: Budapesten reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna. 16 órakor 822 centimétert mutattak a vízmércék. A hivatalos adatokat elemezve kimondható, az apadás dinamikája alacsony. A hajnali tetőzés egyébként a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradt. A Duna a felső szakaszán egyébként mindenhol apad, a védekezést azonban nem lehet befejezni, mivel az apadás elhúzódó. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, III. fokú árvízvédelmi szintet megközelítően.

PS-Árvízinfó 1. – Alattomos húzásokkal támad a Duna, apró egérjáratokon is képes támadni, Budapesten megállt az áradás (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 21.
Reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna Budapesten, azóta 3 centimétert apadt, de egyáltalán nem biztos, hogy nap közben még nem emelkedik a vízszint. Az évtized áradása ugyanis úgynevezett kettős áradás, azaz még várható az újabb emelkedés. A védekezésben résztvevők és a lakosság azonban nem bánja, ha elmarad az ismételt áradás. A Duna áradata most már a fővárosi alatti szakaszon ad bőven munkát. Budapesten pedig egyre több a szivárgás, vízbetörés. Talán jövő hét második felében már felsóhajthatnak Budapesten, és mondhatják, legyőztük a dunai árt.

Hova tegyük a vizet, amikor van? (Videó)

Magyar ugar 2024 szeptember 21.
Két évvel ezelőtt mutatták be az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának a Tisza árterére kidolgozott vízkivezetési és táji víztározási tervet. A Vízválasztó Mozgalom képviseletében Koncsos László vízépítő mérnök és Balogh Péter geográfus által ismertetett modell az árhullámok elhárítására és a sivatagosodás megállítására egyaránt megoldást kínál. Nagy István agrárminiszter is elámulva nézte 2022-ben az elképesztőan aprólékos bemutatót, ám azóta nem jutott előbbre sem a terv, sem a minisztérium és a Vízválasztó Mozgalom közti szakmai egyeztetés. Keresztes László Lóránt, a bizottság elnöke ezért múlt héten a Tisza részben kiszáradt medrébe hívta össze a bizottságot, ám a tagok nagy része nem jött el. Ismét előadta azonban a javasolt megoldást Balogh Péter, valamint Kulcsár László, a Zöld Gerilla Mozgalom vezetője. Nemcsak arról beszéltek, miért nem oldja meg a problémát mesterséges tározók, duzzasztók és vízlépcsők építése, hanem az ártérrehabilitáció kapcsán gyakran felmerülő aggályokra és tévhitekre is választ adtak. Az is kiderült, hogy napjainkban a minden földet beszántó gabonabánya-üzemmód vagy a vízvisszatartásos tájgazdálkodás jelenti-e a realitást.

PS-Árvízinfó/2 - Nagyon lassan, de apad az ár a Szigetközben! Új frontot nyitottak a buzgárok, de a szakemberek megfékezték a vízkitöréseket (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 20.
Míg Budapesten átmenetileg annyira lelassult az áradás, hogy egy órája csak helyben toporog a vízszint, addig a Szigetközben mondhatni csak milliméterenként, de megkezdődött az apadás. A folyók mentén lakók és a védekezésben résztvevők azonban még nem lélegezhetnek fel. Az évtized árvízét sikerült kordában tartani, de az óriási víztömeg gátakra kifejtett hatása akár még súlyos következményekkel is járhat. A mentett oldalon egyre nagyobb a belvíz, egyre több helyen tör fel buzgár. A szakemberek eddig még mindegyiket időben "nyakon csípték". A készenlét azonban nem enyhülhet, éjjel-nappal a gátakon van teendő. Árvízinfó pénteken kora délután.

PS-Árvízinfó – Kritikus órák következnek Budapesten, ahol már 8 méter feletti a vízállás és növekvő víztömeg zúdul lefelé, Kisoroszi kitart (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 szeptember 20.
Tombolva zúdul le a Dunán az évtized árvíze, Budapesten már 8 méter feletti a vízszint, ami tovább emelkedik. Az ideiglenes és állandó gátak 9 méterig állják útját az árnak. A Szigetközben lassú apadásnak indult a folyó. A gátak egyelőre kitartanak, ám buzgárok okozhatnak gondot. Tízezernél több civil és hatezer hivatásos dolgozik jelenleg is a gátakon. Annyi katonát vezényelnek a kritikus helyekre, amennyi szükséges. A légierő helikoptere továbbra is segíti a körbezárt Kisoroszi lakóit és az ott védekezőket, valamint felderítő repüléseket is végrehajtanak. Kisoroszi hősiesen helyt áll.

A 444 szerint Magyar Péter hetek óta Karácsony Gergely megpuccsolásán ügyködik

Magyar ugar 2024 szeptember 20.
Összeült a páholy és elindult seftelés a fővárosi közgyűlés körül. Azt már egy ideje tudjuk, hogy Magyar Péter nagyon szeretne pozícióba jutni vagy név nélküli embereit pozícióba juttatni a fővárosban, azonban a kellő támogatást még nem tudta megszerezni, eddig. Most azonban sajtóértesülések szerint már megvan a mesterterv Karácsony megszorongatására.
Ajánljuk még