Pesti Srácok

Magyar ugar

Már megint szégyellik a magyarságukat a baloldalon – Lehet, hogy mindig így éreznek?

Magyar ugar 2022 december 6.
A baloldal nem képes felülemelkedni az 1919-ben letett alapokon. Az internacionalizmuson, a nemzet teljes háttérbe szorításán és lenézésén, azon az elven, hogy minden akkor jó, ha nem jó semmi. Aki építkezni akar, jót akar a hazájának, az nem így gondolkodik. A nemzeti minimumot tartó, máshogyan, de mégis nemzetben gondolkodó baloldal óriási hiánycikk Magyarországon. Amikor pedig baj van a világban, amikor válság vagy háború van, akkor élik ki igazán elfojtott dühüket, akkor vagdalkoznak, igyekeznek mélyíteni a válságot, a zavarosban halászni. Egyre több erre a példa, a Népszava gyűlölködői pedig örömmel álltak be a sorba: egyikük úgy nyitja sorait, hogy "1944–45 gyászos időszaka óta soha nem volt ilyen rossz magyarnak lenni". Úgy látszik, ezeknek az embereknek csak a Tanácsköztársaság, a Rákosi- és Kádár-korszak alatt volt jó magyarnak lenni. Gyurcsány azonban már megmondta korábban: el lehet innen menni!

Mol: A pánikvásárlás miatt nincs elég üzemanyag a kutakon

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 december 5.
A Mol szerint beindult a pánikvásárlás a benzinkutakon, miután több helyen napokkal ezelőtt elfogyott a hatósági áras üzemanyag, majd az autósok felvásárolták a drágább fajtákat is. A nemzeti olajvállalat szóvivője a Telexnek nyilatkozott, kijelentve: a töltőállomásai továbbra is nyitva tartanak, a tartálykocsik folyamatosan úton vannak, a Dunai Finomító karbantartásával pedig a terveknek megfelelően haladnak. Közben a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó megnyugtatott mindenkit: a műszaki hibát kijavították, a százhalombattai finomító kapacitása folyamatosan emelkedni fog, és néhány napon belül visszaáll a 100 százalékos termelési kapacitásra.

Bár már jóval a parlamenti küszöb alá csúszott az MSZP, Hiller István látja a fényt az alagút végén

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 december 5.
Bár az egykor szebb napokat látott MSZP-t jelenleg 2–5 százalék közé mérik a közvélemény-kutatók, egyik emblematikus politikusa, Hiller István mégis optimizmusának adott hangot az Index által közölt interjúban; szerinte még sok van a szocialistákban. Az MSZP választmányának elnöke úgy véli, a diákok azért vonulnak ki újra és újra tanáraik mellett tüntetni, mert attól tartanak, hogy megfelelő tudás hiányában versenyhátrányba kerülnek a munkaerőpiacon. Hiller még nem tudja értékelni Karácsony Gergely teljesítményét, Gyurcsány Ferencnek pedig jó egészséget kíván.

Boros Imre: Ezért a Molnak felelnie kell! (PS-interjú)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 december 5.
Nyilvánvaló, hogy a Molnál árat akarnak emelni és el akarják töröltetni a 480 forintos ársapkát, ezért mindent elkövetnek fű alatt. Pedig az általuk feldolgozott nyersolaj ára nem nőtt, hanem csökkent a közelmúltban. A nép hülyítése és rémhírkeltés folyik tehát, magas fokon – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Boros Imre közgazdász doktor, korábbi Phare-miniszter. Szerinte nyilvánvaló a zsarolás szándéka; lehet, hogy a ma bemutatkozó új energiaügyi minisztert, Lantos Csabát akarják móresre tanítani avval, hogy ma alig kapni üzemanyagot. Dezorganizálni akarják a magyar társadalmat, ami ellen a titkosszolgálatnak és a magyar kormánynak a leghatározottabban fel kell lépnie! Boros Imre szerint nem szabad teketóriázni, hanem – Nyugaton ma amúgy is divatos módon – szigorú állami irányítás alá kell vonni a Molt.

Balhé, kényszerszünet és dollárbaloldal a Tisztelt Házban – Beiktatták az új energiaügyi minisztert

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 december 5.
Meg kellett szakítani az Országgyűlés ülését az azonnali kérdések órájában, mivel a karzaton politikai demonstrációt tartottak. Néhány ellenzéki képviselő igyekezett azonnal hasznot húzni a balhéból és heves szelfizésbe kezdtek. Szabó Tímea megint az agresszivitásával vétette észre magát a Tiszelt Házban, miközben Csárdi Antal LMP-s honatya felszólította a kormányt, hogy ne abuzálja a pedagógusokat. Korábban politikai nyilatkozat elfogadására tettek javaslatot fideszes képviselők hétfőn a parlamentnek a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról. Az indítvány felidézi, hogy a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát. A napirend elfogadása után három órán át interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái is helyet kapnak. Egyebek mellett a képviselők tárgyalják a 2021-es zárszámadást, a jegybanktörvény módosítását, valamint a paksi atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról szóló határozatot.

Gyurcsányék 18 éve köpték arcon a külhoni magyarságot

Magyar ugar 2022 december 5.
Vannak évfordulók, "születésnapok", amelyek nem piros, hanem nagy fekete betűkkel kerülnek be a magyar nemzet történelmébe. December 5-e pontosan ilyen nap. A 2004-es népszavazás napja, Gyurcsányék nemzetellenes, kitartó, határon túli magyarok elleni uszításának eredményeként a nemzeti gyalázat napja lett. Azon a napon mindazok, akik a heteken át minden létező csatornán rájuk ömlő gyűlölet hatására nemmel szavaztak a külhoni magyarok kettős állampolgárságára, egyetlen tollvonással árulták el a szívében elválaszthatatlanul egységes magyar nemzetet és a teljes külhoni magyarságot. Ma éppen 18 éve ennek – nagykorúvá lett a gyurcsányi nemzetárulás szégyenfoltja. Sokan nem is gondolnák, milyen mély sebet kaptak akkor erdélyi, kárpátaljai, délvidéki vagy épp felvidéki testvéreink – még akkor is, ha csekély számban és érvénytelenül, de az igenek győztek. Vannak, akik ennyi idő után sem tudnak fájdalom és zaklatottság nélkül beszélni arról, amit átéltek azon a napon.

Csak a szokásos: az ellenzék szerint nem hívják őket a közmédiába, miközben több ezerszer keresték őket tavasz óta

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 december 5.
Visszatérő vád az ellenzék részéről a kormánymédiumokkal szemben, hogy nem hívják meg őket, nem fejthetik ki az álláspontjukat. Az M1 Híradó weboldalán közölte a nyers számokat, amik önmagukért beszélnek. Ezek alapján érthetetlen az a merészség, hogy a baloldali ellenzék azt mondja, hogy nem kapnak teret. A közmédia tételesen nyilvánosságra hozta, hogy hány alkalommal hívták meg az ellenzéki politikusokat, és ők hányszor mondtak nemet, vagy nem is válaszoltak. A számok meghökkentőek, azonban portálunk is hasonló tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen a Pesti TV-ben is olyan ritka volt az ellenzéki politikus, mint a fehér holló, pedig rengeteg megkeresést küldtünk feléjük.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Gazdasági bérgyilkosok és „filantrópok”

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 december 4.
Az elmúlt hónapokban olyan események borzolták a közélet iránt érdeklődők kedélyét, amelyek idegen befolyásszerzésről árulkodtak a hazai belpolitikában: magyar bírák tárgyaltak az amerikai nagykövettel, az ellenzéki összefogáshoz pedig több milliárd forint támogatás jutott külföldi forrásokból a választások előtt. Az ország belügyeibe való ilyen direkt beavatkozás kérdéseket vet fel, amelyek sokakat foglalkoztatnak most, de ne gondoljuk, hogy valami különleges dolog történt. Szokásos nagyhatalmi ügymenetről (arroganciáról) van szó.

Nem zavarta a pedagógusokat és a diákokat, hogy az üres Külső-Pesti Tankerületi Központ előtt demonstráltak (Galériával!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 december 2.
Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, december elsejei hatállyalrendkívüli felmentéssel szüntették meg tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. A Belügyminisztérium egyébként már korábban is figyelmeztette a tanárokat, hogy ha megtagadják bármilyen okból a munkavégzést, akkor menniük kell. Most a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai és diákjai a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete elé vonultak ki tiltakozni, de saját bevallásuk szerint nem is érdekli őket, hogy az épületben nincsen senki.

Nyílt levél a kárpátaljai magyarok hátára céltáblát rajzoló Karácsony Gergelynek

Magyar ugar 2022 december 2.
Pár nappal ezelőtt szembejött velem egy interjú, amelyben Karácsony Gergely az ukrajnai magyarellenes propagandagépezet egyik zászlóvivőjével beszélget. Budapest főpolgármestere megragadta az alkalmat és revizionista törekvésekkel vádolta Orbán Viktort az egyik legszélsőségesebb Ukrán hírportálnak adott interjújában. A kijelentései természetesen semmilyen hatást nem gyakoroltak Orbán Viktorra, de cserébe legalább rengeteg fejfájást okoztak a kárpátaljai magyaroknak. Az ilyen kijelentéseknek beláthatatlan következményei lehetnek. Azt is mondhatnánk, hogy ezzel céltáblát akasztott a kárpátaljai magyarok nyakába. Az írásunk Karácsony Gergelyhez is eljutott, aki ezúttal remélhetőleg megértette szavai súlyát (mivel felirattal tettük közé az amúgy angolul és ukránul megjelent videót). Az ott elhangzottak vélhetőleg kínosak a főpolgármester számára, és perrel fenyegette meg portálunkat egy Facebook-bejegyzésben. Erre szeretnék most érdemben válaszolni.

Orbán Viktor: az EU baloldali kormányt szeretett volna látni Magyarország élén, ezért nem adták időben oda a nekünk járó pénzeket, helyette gurítottak dollárokat a baloldalnak (VIDEÓ)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 december 2.
Az Európai Unió és Magyarország között fundamentális kérdésekben véleménykülönbség van, ezért ők nem szeretik a magyar kormányt, ők az előző választáson egy baloldali kormányt szerettek volna. Ezért nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárokat a baloldalnak, hogy meg tudja nyerni a választást – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban azzal kapcsolatban, hogy most úgy tűnik, megkapjuk a Magyarországnak járó uniós források egy részét, de ezt már tavaly nyáron megkaphattuk volna. Orbán Viktor beszélt továbbá arról is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy mi Európa új gazdasági stratégiája, hiszen ha nem veszünk a jövőben orosz gázt és Amerikából importálunk háromszoros áron, az jelentősen megemeli az árakat minden szegmensben. A beszélgetés során szó volt még Ukrajna megsegítéséről, amivel kapcsolatban a kormányfő kiemelte, hogy nem támogatjuk a közös hitel felvételét, de a migráció felerősödése és a déli határ védelme is terítéken volt.

A román nácik nem érezték, mennyire ciki felvonulniuk a román egyesülés napján Kézdivásárhelyen a Wesselényi, Dózsa, Petőfi utcákon a Gábor Áron térre

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 december 1.
A helyi románság látványos érdektelensége mellett Kézdivásárhelyre buszoztatott román szélsőségesek részvételével zajlott le a városban a Nemzet Útja (Calea Neamului) szélsőségesen magyargyűlölő szervezet ünnepi vonulása december 1-je, azaz Románia egyesülésének (?) napja alkalmából. A kétszáz fős „tömeget” Románia távoli tájairól, de még Dániából is szervezték egybe, hogy a magyar irredentizmus fészkében, az etnikai enklávéra törekvő Kézdivásárhelyen megmutasság a világnak, ki is az úr Romániában. Bár a csoport ugyanaz a horda, amely korábban feldúlta az úzvölgyi katonatemetőt, ezúttal az ünneplésük rendbontás nélkül zajlott.

Újabb vallomások erősítik, hogy pártfinanszírozásra is ment pénz Czeglédyék (a vád szerint) elcsalt milliárdjaiból

Magyar ugar 2022 december 1.
2014 tavaszán egy Nyugati pályaudvar melletti kávézóban találkozott a Gyurcsány család ügyvédje, azaz Czeglédy Csaba és az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, ahol megbeszélték, hogy Czeglédy az iskolaszövetkezetekből megoldja a szombathelyi kampány finanszírozását és az országos kampány finanszírozásához is hozzá tud járulni – derül ki a Czeglédy-ügy egy igencsak különös kulcsszereplőjének eddig ismeretlen nyomozati vallomásaiból. A birtokunkba került iratok szerint több tanú is egyértelműen beszélt a Csongrád Megyei Főügyészségen arról, hogy politikai célokra is ment az iskolaszövetkezet-bizniszből, illetve, hogy a "pénz magasabb rendű célokat szolgált". Mindezek ellenére a nyomozóhatóság, illetve a Csongrád Megyei Főügyészség nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a bűncselekményből származó vagyon tiltott pártfinanszírozásra fordítódott volna. Az ominózus tanúvallomások, amelyek hozzánk kerültek, a vádirat részét sem képezik. Feltettük a kérdést a szegedi ügyészeknek: miért?

Zöld Budapest helyett zöldhasú Budapest – Wintermantel Zsolt a Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 december 1.
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere szerint zöld helyett zöldhasú Budapest lett a főváros Karácsony Gergely vezetése alatt. Valóban nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéket már Budapesten is csak a pénz és a pozíciók tartják össze: Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenysége már régen, újabban pedig mozgalma is tetszhalott állapotban leledzik, miközben éppen egy újabb válságidőszak elébe néz a szankciók miatti energetikai nehézségek miatt. De hova tűntek a milliárdok a főváros kaaszájából és egyáltalán ki vezeti a fővárost – és a kerületeket – valójában? Ennek megfejtésére vállalkozik Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Varga Ádám, illetve Szalai Szilárd, a PS TV műsorvezetői. A beszélgetést ÉLŐBEN nézhetik itt és a PestiSrácok.hu PS TV nevű YouTube-csatornáján 19 órától!

Alig néhány száz tüntető előtt hirdették ki a tanárok, hogy radikálisabb irányba kell fordulniuk, ha nem mond le a kormány

NVNeugebauer Viktor Magyar ugar 2022 november 30.
Amióta a baloldali pártok kisajátították maguknak a tanárok ügyét (is), egyre csökkenő érdeklődés mellett zajlanak a diákok és oktatók közös megmozdulásai. Szerdán egy spontán tüntetés kerekedett a Belügyminisztérium elé, ahol a korábbiakhoz mérten mérsékelt méretű tömeg jött össze. Igaz, ezúttal nem előre tervezett akcióról van szó, a demonstrálók a mai nappal felmentett nyolc, a polgári engedetlenségben résztvevő tanár elbocsátása ellen tiltakoznak.

Gulyás Gergely a PS-nek: csak reméljük, hogy nem válik az Európai Parlament túszává az Európai Bizottság

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 november 30.
Azt csak remélheti a magyar kormány, hogy a magyarellenes hergelésnek nem válik túszává az Európai Bizottság is – reagált portálunk kérdésére Gulyás Gergely a szerdai rendkívüli Kormányinfón. A kancelláriaminiszter hozzátette, véleménye szerint sajnos nem kizárható, hogy egyes ügyekben egyes uniós biztosok esetén ez szerepet játszhat abban, hogy akár szigorúbb mércét alkalmaz Magyarországgal szemben.

"Ez már nem zöld, hanem zöldhasú Budapest" – sunnyogott Karácsony és a baloldal a Fővárosi Közgyűlésben

Magyar ugar 2022 november 30.
Sietősre igyekezett venni a figurát Karácsony Gergely és a baloldal a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, ez pedig érthető is volt, hiszen napi szinten derülnek ki újabb részletek a dollárbaloldal eltitkolt ügyleteiből. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztette a főpolgármestert a baloldal külföldi finanszírozási botrányára, Karácsony Gergely azonban rendkívül meglepően terelt és egyáltalán nem adott érdemi választ. Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere csatlakozott Wintermantel Zsolthoz, válaszokat várva a főváros baloldali vezetésétől, miközben találóan zöld helyett, zöldhasúnak nevezte a jelenlegi baloldali Budapestet. A menekülő baloldali képviselők a kamerától is ódzkodtak, Pikó András szokásos kioktató stílusában vetette oda stábunknak sokadszorra, hogy ő csak újságírónak válaszol, és a józsefvárosi polihisztornak természetesen megvan a joga ahhoz, hogy eldöntse, ki a sajtómunkás és ki nem az. A fakivágások is megihlették a közgyűlést, ahol igen furcsa volt a baloldal vesszőparipájának, a szavakban oly szép ZÖLD Budapestnek a leple mögé kukkantani, ahol a tettek megint csak köddé váltak, mert a baloldal csak szavakban zöld. Belül még mindig vörös.

Az igazi kommunista tempó: Gyurcsány egyik embere lehet a másik "árnyékpolgármestere" Újbudán (PS-interjú videóval)

NVNeugebauer Viktor Magyar ugar 2022 november 30.
Az ellenzéki összefogás a végnapjait élheti a XI. kerületben, Újbudán. Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének címzett nyílt levelet a Momentum és a Párbeszéd. Az ügy pikantériája, hogy a DK-s kisgömböc terjeszkedése ellen felszólaló levelet Orosz Anna és Tóth Endre országgyűlési képviselők mellett több önkormányzati képviselő, köztük a Gyurcsány-párt egyik helyi embere is aláírta. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Junghausz Rajmund, a kerületi Fidesz-frakció tagja elmondta, eddig is jelentős volt a DK befolyása a kerületben, elég csak Czeglédy Csaba leszerződtetésére gondolni. Molnár Gyuláról, aki körül a botrány kialakult, Junghausz elmondta, 2-3 olyan forgatókönyv is létezik, amelynek végén a DK új potentátja lesz az árnyékpolgármester. Az önkormányzati képviselő szerint egyébként nagyon álságosak a kinevezések miatt háborgó baloldali politikusok, hiszen egy listán szerepeltek azokkal, akik ellen most tiltakoznak.

Még az Európai Bizottságnak sem érdeke, hogy indoklás nélkül egy tagállam forráshiányt szenvedjen – Navracsics Tiborral kiegészülve jön délután a Kormányinfó! (Visszanézhető!)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 november 30.
Az Európai Bizottságnak is érdeke, hogy indokoltság nélkül forrásvesztést egyetlen tagállam se szenvedjen, ha van is vita az adott tagállam és a EB között, a Bizottság elismerte, hogy Magyarország jó úton halad, ez pedig megalapozza, hogy forrásvesztés nélkül záródjanak le végül a tárgyalások - közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a szerdai rendkívüli Kormányinfón. Hozzátette, mivel egy hete az EB újságírókon keresztül szivárogtatta ki az EB álláspontját, nem volt ismeretlen a döntés, újdonságot jelentett viszont, hogy az újjáépítési tervet elfogadásra ajánlotta a Tanácsnak. Mint a miniszter kiemelte, a Magyar Nemzeti Terv a legkiválóbbak között van az uniós értékelések szerint.

Az ellenzéki szavazók nem a 2010 előtti világ visszaállításával bíztak meg bennünket – Áll a bál az újbudai baloldalt is felfaló DK-s kisgömböc miatt

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 november 30.
Orosz Anna vezetésével nyílt levelet küldtek a a DK-s László Imre 2024-es újrainduló- csapatából kimaradó baloldali politikusok a polgármesternek, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, hogy – értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc utasítására – Molnár Gyulát, a szocialisták kétes ügyekben is érintett volt elnökét nevezte kabinetfőnökének, a korábban az együttműködésből hetek alatt kibukó Lakos Imrét pedig helyettesének tette meg. A két potentát a friss DK-s, akiknek a kinevezése vélhetően üzenetértékű az országosan kisgömböcként terjeszkedő Gyurcsány-párt részéről. Ráadásul egyikük sem ismeretlen a kerületben, mindketten stabil pozíciókat foglaltak el a szocialista időkben Újbudán. Most ezek a 2010 előtti idők látszanak visszatérni Újbudán, ebből pedig a buliból kihagyott ellenzéki képviselők sem kérnek.

Gyurcsány alászállt a hegyről és leosztotta a lapokat Újbudán

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 november 29.
A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy meglepő húzással a szocialisták egykori elnökét, a botrányokban vastagon érintett Molnár Gyulát kérte fel kabinetfőnökének az újrázást tervezgető László Imre, Újbuda DK-s polgármestere. Mellette pedig egy olyan személy is az élcsapat része lett, akivel a polgármester csupán néhány hétig volt képes együtt dolgozni. Azóta pedig ki is derült, hogy honnan "jutott eszébe" meghúzni a váratlan lépéseket László Imrének: információink szerint Gyurcsány Ferenc látogatta meg a kerületet és leosztotta a lapokat.

Hordjanak bátran Nagy-Románia sálat a románok! – Józan hangok a román sajtóból

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 november 29.
Noha sok-sok futballszakmai érdekességgel szolgált a görög–magyar mérkőzés (2022. november 20.), ennek ellenére olyan témától lett hangos a sajtó – legfőképpen a szomszédos országok médiumai –, amely távolabb áll a futballtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Nagy-Magyarország térképével díszített sálat viselt a mérkőzésen és ez „nagymagyar” riadalmat keltett mindazon országokban, melyek a trianoni békediktátum, majd a II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés következtében kaptak a Magyar Királyság területéből. „Orbán Viktor vissza akarja szerezni Erdélyt!” „A magyar miniszterelnöknek revizionista szándékai vannak! Erdélyt el akarják rabolni a magyarok!” – telt meg rövid időn belül a román sajtó ezekkel és az ezekhez hasonló pánikot kelteni igyekvő, „figyelemfelhívó” írásokkal.

Mi hiányzott az életünkből? A Gyurcsány TV, ami értéket közvetít

Magyar ugar 2022 november 29.
Az elnyomott és cenzúrázott, diktatúra által szabdalt és széttaposott ellenzéki sajtó mégiscsak él? A Népszavától a HVG-n, Telexen, Indexen átívelő, 24.hu-val, Nyugatifénnyel és persze mindenféle Hírhugóval és hasonló baloldali szennymédiával folytatódó sor most válik teljessé, hiszen a hírek szerint Gyurcsányék televíziót indítanak. Az elnyomás láthatóan fokozódik, de az teljesen biztos, hogy a szemkilövetőnek kevés a mostani paletta, ahol a szánalmas és primitív, ám agresszív demagógiát a nemzetre tudja önteni, így jön a Gyurcsány TV, vagy valami hasonló nemes kezdeményezés, erre már csak néhányat kell aludni. Ugye, mindenki várta már?