Pesti Srácok

Magyar ugar

Fortress-ügy újratöltve? - Újabb gyanús vállalkozásba kezdhetett a milliárdos piramisjáték főkolomposa

Magyar ugar 2018 május 17.
Az úgynevezett Fortress-ügyet Magyarország legnagyobb piramisjátékaként, és az egyik legnagyobb átveréseként tarják számon. Szabó-Forrai Zsolt magát a világ egyik vezető biztosítási és befektetési szervezetének, az amerikai Fortress-cégcsoport igazgatótanácsa tagjának kiadva építette fel saját cégeit. Pénzügyi tevékenységre ugyan nem volt engedélyük, mégis két éven keresztül vígan gyűjtötték a betéteket a Váci út egyik legelegánsabb irodaházában. 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsítottak meg összesen 2072 embert. A büntetőügy még folyamatban van, ám a piramisjáték fejét tavaly nyáron kiengedték az előzetesből. Bár a továbbra is luxuséletet élő férfi még sokáig el van tiltva mindennemű pénzügyi vállalkozástól, a PestiSrácok.hu által megismert dokumentumok szerint újra munkához látott, méghozzá pofátlan módon ugyanabban a luxusirodaházban.

Tulajdonképpen nem működik a német menekültügyi rendszer

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 május 17.
Az elhibázott politikának és a rendszer túlterheltségének issza most a levét Németország - reagált Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra, hogy egy belső vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF). A kiszivárgott dokumentum szerint számos olyan migráns is menekültstátuszt kapott, aki egyébként nem lett volna jogosult rá. Kiszelly Zoltán politológus is úgy látja, hogy a kialakult helyzetért elsősorban Angela Merkel német kancellár a felelős, amiért „a fél világot meghívta Németországba”.

Az ellenzéktől csak pusztításra futja - Tisóczki Flóra vendégírása a PS-en

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 17.
Az ország és a magyar emberek szolgálata helyett miért arra utazik az ellenzék, hogy pusztítson, kritizáljon és folyamatosan botrányt keltsen - teszi fel a kérdést a PestiSrácok.hu-nak írt újabb publicisztikájában Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, aki írásában a kiábrándító választ is megadja. "Azért, mert csak erre futja!" - szögezi le Tisóczki Flóra. Akiknek nincs politikai kultúrája és ehhez hozzátartozik az intelligencia hiánya is, azok erőből kívánnak nekimenni a falnak - teszi hozzá az IKSZ alelnöke. Tisóczki Flóra PS-írását teljes terjedelmében alább olvashatja.

MVM EDISON Light Up!- E- zászló, avagy a kincset érő hullámmozgás ereje (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 17.
Parabolikus napkollektort, IORA Smart Systemet, e-zászlót gyártó valamint EnergyAL-t gyártó vállalkozások nyerték az MVM EDISON Light Up! energetikai startup idei versenyét. Az MVM Csoport által második alkalommal kiírt pályázat fináléjában ezúttal is tizenkét döntős versenyzett a zsűri és az inkubációs cégek képviselői előtt. A Budapest Music Centerben május 10-én rendezett záró show legjobbjai maximum 50 millió forint összegű magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A PestiSrácok.hu négy részes videósorozatban mutatja be a nyertes innovációkat.

A Fideszt azért is utálják, ha jót tesz

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 17.
A zoom.hu megpróbált egy olyan cikket írni, amelyben nyomokban arra utaló a tények is fellelhetőek (Ó irgalom atyja ne hagyj el!), hogy a Fidesz önmérsékletet gyakorolt a parlamenti bizottsági helyek elosztásánál. Nagy sikert nem értek el, de a cikkből az mindenképpen kiviláglik, hogy a Fidesz a választások túlzott megnyerésével parlamenti helyeket és pénzt (!) vett el az ellenzéktől.

Elméletben is felfedezte a valóságot az Index

Magyar ugar 2018 május 16.
Bő egy hónappal a választások után már felbukkannak olyan hangok, hogy az ellenzéki erők nem eléggé szembesültek a valósággal április 8-át megelőzően. Az Index még Simicska Lajos pénzéből is költött arra, hogy megértse ezt az egészen letaglózó, agyonbeszélt, de az ellenzék lelkivilága számára kellőképpen sosem kitárgyalható traumát. Ennek ellenére értelmezniük már nem igazán sikerült a felmérés eredményeit, megtesszük hát mi, nehogy hiányérzetük legyen.

Toroczkai László: Márki-Zay Péter politikai hullarabló

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 16.
A párt elnökválasztásán megkérdőjelezhető körülmények között alulmaradt Toroczkai László komoly morális deficitet azonosít a Jobbikban – olvasható a promenad.hu interjújában. A cikkben Toroczkai azt állítja, egyértelmű az igény egy olyan mozgalomra, mely nemzeti és keresztény eszmei alapokon nyugszik. Arról is beszélt, hogy Márki-Zay Péter tevékenysége méltatlan vásárhelyi választóihoz, személyét az opportunizmus lengi körül.

Pofán veréssel, torok elvágással fenyegetőzött a momentumos ácsi polgármester (Videóval!)

Magyar ugar 2018 május 16.
A választási kampányban az ellenzéki média szinte sztárolta a már több pártot is megjárt, éppen Momentumos roma politikust, mint a hazai cigányság felemelőjét, megmentőjét. Lakatos Béla második ciklusos ácsi polgármester valódi arca messze nem ilyen. Szinte mindenki retteg a kétmázsás, agresszív, indulatos embertől, aki válogatott durvaságokkal illeti, fenyegeti azokat, akik nem tesznek a kedvére. Egy videó felvétel és egy hangfelvétel is a birtokunkba került. Az egyiken a település iskolájának tanáraival ordít minősíthetetlen hangon, egyiküknek azt mondja, "majd ha pofán vágja, az lesz minősítés". A hanganyag pedig az egyik testületi ülésen készült, ahová meghallgatásra érkezett egy ácsi asszony, akinek a feje felől úgy adták el az önkormányzati lakást, hogy bár elővételi joga lett volna, ettől megfosztották. A nőnek Lakatos Béla azt üvölti, hogy "el lesz vágva a torka".

A mentelmi jogért ül be a Parlamentbe Hadházy Ákos?

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 május 16.
"A parlamenti mandátum felvétele, vagy fel nem vétele kapcsán azt is át kell gondolni, hogy miután beleköptem a levesükbe,az a mentelmi jog, vagy az a státusz, amit egy parlamenti képviselői hely jelent, ez védi vagy mennyire védi az embert” - mondta Hadházy Ákos nem sokkal az áprilisi választások után a Hír TV egyik műsorában. Mindez arra enged következtetni, hogy az LMP egykori társelnöke előbb-utóbb mégis beül a Parlamentbe, mert a földügyeivel kapcsolatos nyomozások miatt szüksége lesz a képviselői hellyel járó mentelmi jogra. Hadházy egyelőre csak a megbízólevelét vette át, az esküt nem tette le. Információink szerint azonban erre hamarosan sor kerül a következő parlamenti ülések valamelyikén.

Vona belefújta az orrát Toroczkaiba, majd messzire hajította őt

Pilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 16.
Elnézést a címért, de némiképp Toroczkai Lászlótól származik, aki a minap olyan zsebkendőhöz hasonlította önmagát, amelybe Vona, illetve Vonáék belefújták az orrukat. Sneider Tamás eközben azt ígérte, elődje munkásságát folytatja, ideértve – gondolom – az orrfújási szokásait is. Toroczkai tehát vagy kilép a pártból, vagy megint zsebkendő lesz belőle. Komolyra fordítva: érik a pártszakadás a Jobbikban, ami akár magánügy is lehetne, bokszolják le egymás között. Mégsem az, mivel a felülkerekedni látszó Sneider-szárny azt folytatja majd, amit Vona elkezdett. Vagyis: a parlamentben most sem lesz konstruktív, jobboldali ellenzéki párt.

"Történelmi hatású folyamatok mennek végbe a világban" – A Külügyminisztérium nemzetközi szinten mindvégig a magyar nemzeti érdeket fogja képviselni

Magyar ugar 2018 május 15.
Öt feladattal egészül ki a tárca portfóliója, az Információs Hivatal, a nemzetközi energiatárgyalások és az űrkutatás, a határon átnyúló gazadási kérések, valamint a nemzetközi szerződések ratifikálásais a külügyhöz került – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelölt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bzottsága előtti meghallgatásán. A tárca legfőbb feladatait hét pontban összegezte a jelölt, ezek között a migrációs hullám újraindulásával erősödő terrorveszélyt hangsúlyozta.

Újabb '56-os bírósági ítéletet semmisített meg a Kúria

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 május 15.
Igazolta kedden a Kúria, hogy a semmisségi törvény érvénytelenítette a Kovács Istvánnal szemben 1957-ben kiszabott hat éves börtönbüntetést. A férfi az ismert '56-os forradalmár, szabadságharcos, Preszmajer Ágoston vádlott társa volt büntetőperükben, fegyverek állítólagos rejtegetése miatt ítélték el. Preszmajert – aki Maléter Pál honvédelmi miniszter egyik összekötője is volt a megszálló szovjet erőkkel folytatott tárgyalásokon – halálra ítélték és kivégezték.

Orbán, vagy a püspököt köpködő csőcselék korrumpálja-e Jézus keresztjét? - Lukácsi, Ambrus, Stefka és Vésey a Polbeatben! (ÉLŐ 19 órától!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2018 május 15.
Megvannak a nácik! - Lukácsi Katalin "igazi keresztény, igazi konzervatív" aktivista, Ambrus Petra és Vésey Kovács László, a PestiSrácok.hu újságírói, illetve Stefka István lapigazgató vitázik a ma esti Polbeatben, amelyet szokás szerint 19 órától órától közvetítünk a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, illetve itt, a PestiSrácok.hu-n!

Nagy István kiemelt célja, hogy az agrártárca zöldtárca legyen

Magyar ugar 2018 május 15.
Újra kiemelt hangsúlyt kap a környezetvédelem, természetvédelem az agrártárcán belül. Ezt igazolja, hogy külön államtitkárság fog foglalkozni a területtel - jelentette be miniszteri kinevezése előtti meghallgatásán a Fenntartható Fejlődés Bizottság előtt Nagy István. Úgy fogalmazott, hogy az agrártárca zöld tárca lesz a jövőben. A természetvédelmi kiadásokra 60 milliárd forintot fognak fordítani, melyből mintegy 100 ezer hektáron fog javulni a természet környezeti állapota. A minisztérium tervei között szerepel társadalmi szemléletformálás, többek közt ökoturisztikai programokkal. A természetvédelmi területek látogatottságát 100 ezer fővel emelnék.

Dúró Dóra: azután döntök a jövőmről, ha beszéltem Sneider Tamással

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 május 15.
Döntésemet akkor tudom meghozni, ha a megfelelő emberekkel átbeszéltük a helyzetet és azt, hogy mi a legjobb megoldás - válaszolta Dúró Dóra portálunk azon kérdésére, hogyan képzeli el jövőjét a Jobbikban. Hozzátette: bízik abban, hogy a jövő hétre megszületik a konkrét válasz a kérdésben. Közben Toroczkai László hétfőn este az Echo TV-ben arról beszélt, ő a Jobbikon belüli platform-alakításnak látja most a legnagyobb valószínűségét.

Gulyás Gergely: A Sargentinik az európai közösségek sírásói (videóval)

Magyar ugar 2018 május 15.
"Konszenzusos álláspont a magyar országgyűlésben, hogy uniós tagságunkat nemzeti érdeknek tekintjük. A kormány azonban az uniós tagság fontossága melletti kiállás mellett úgy érzi, hogy kötelessége a nemzeti érdekek mellett is kiállni, ezért a jövőben is meg fogjuk fogalmazni az észrevételeinket, kritikáinkat" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt az európai ügyek bizottsága előtti meghallgatásán. Hozzátette, jelen pillanatban is olyan ügyek vannak az Európai Parlament előtt amelyek meghatározzák Magyarország jövőjét. Az ellenzéki képviselők többek közt a Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárásról és a Sargentini-jelentésről kérdezték a miniszterjelöltet. Bana Tibor a jobbik képviselője arra is utalást tett, hogy a jelentés indokolná, hogy a magyar kormány elmozduljon irányába. Judith Sargentiniről és jelentéséről Gulyás Gergely azt mondta, "a Sargentinik az európai közösségek sírásói". A Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt a meghallgatást követően uniós és aktuális ügyekben interjút adott a PestiSrácok.hu-nak.

Széppé teszi a szomjat! – Töltse ki újabb Tiltott Csíki Sör kvízünket és egy hordó sört nyerhet!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 15.
Itt a Revolution ’56 Szabadságharcos Söröző, a Csíki Sör Manufaktúra és a PestiSrácok.hu újabb kvízjátéka, amelynek kitöltésével egy hordó Igazi Csíki, Csíki Krém, vagy Csíki Szűretlen sört nyerhet! A nyeremény hordót a fővárosi II. kerület, Bem rakpart 53. alatt működő R56 Sörözőben fogyaszthatja el barátaival az Ön által megjelölt tetszőleges időpontban, igény esetén külön helyiségben. Legyen Ön az egyik az öt szerencsés nyertes közül, amelynek feltétele, hogy a május 21-ig visszaküldött online-kérdőív minden kérdésére helyesen válaszol.

Korunk hibáinak széles panorámája - A liberálisok megint megbuktak szövegértésből

BBBálint Botond Magyar ugar 2018 május 15.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre közös gondozásában jelent meg, Újra néven nevezzük címmel, egy a kereszténység közéleti, politikai gondolkodásmódját korszerűen megfogalmazó könyv. Végre mi is elolvastuk és megállapítottuk: tanulságos és hasznos mű, azonban fájdalmas hiányt hagy bennünk. A szerzők pedig észre sem veszik magukon észre a liberalizmussal való együttélésből következő öncenzúrát.

Ahol Marxot dicsőítik, ott diktatúra épül

Magyar ugar 2018 május 15.
Önmagához képest is keményen fogalmazott Orbán Viktor a szlovéniai látogatása során, amikor azt mondta, „szégyen, hogy ma vannak olyan európai vezetők, akik Marx emléke előtt hódolnak”. Ha Jean-Claude Juncker nem lenne már rég túl azon a szakaszon, hogy kényelmetlenül érintse bármilyen szégyen, akár azt is feltételezhetnénk, hogy rosszul esett neki ez a kijelentés. Karl Marx öt és fél méteres szobra és az előtte hajbókoló Európai bizottsági elnök viszont nem baleset, hanem tünet. A kultúrmarxizmus sosem látott akarnoksággal nyomul a nyugati világban, és a szovjet megszállásból fakadó, négy évtizednyi közvetlen, majd további két évtizednyi rejtett kommunista pusztítás után rá akarnak minket dumálni, hogy önként válasszuk újra ugyanazt.