Pesti Srácok

‎ Orosz-ukrán háború

Az EBRD 25 millió eurót hitelez Harkovnak a háborús károk enyhítésére

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 24.
A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – szerda esti tájékoztatásában közölte, hogy a hitelcsomag – amelyből 10 millió eurót társfinanszírozóként az amerikai kormány adományoz, és amelyre a spanyol kormány részgaranciát vállal - az ukrajnai város közszolgáltatási vállalatai, köztük a tömegközlekedési és távfűtési cégek kritikus likviditási igényeinek fedezésére szolgál.

Videók alapján megérkezhettek az észak-koreai katonák Oroszországba

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 20.
A közösségi médiában terjednek videók, amelyeken az látható, amin észak-koreai katonák érkeznek meg orosz kiképzőtáborokba. Phenjan katonai társulása Oroszországgal már korábban felmerült, a katonák megérkezése azonban komoly változást jelenthet a fronton, hiszen Oroszország eddigi lassú előrehaladásának oka leginkább az volt, hogy nem kezdtek teljes mozgósításba, így viszonylag kevés katonával folytatták a támadó hadműveleteket.

A kényszersorozás miatt tüntetnek Zelenszkij és a kormánya ellen az ukrán nők (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 18.
Tömegtüntetések kezdődtek Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és kormánya ellen, miután számos nő veszítette el férfi hozzátartózóját a kényszersorozás miatt. Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kényszersorozásnak az emberi élet elvesztésén kívül semmi értelme nincsen, ugyanis három órát élnek túl a képzetlen ukránok a fronton.

Adjatok fegyvert vagy atomháborút kezdünk! – Újabb lépés az ukrán "béketerv felé" (Videó)

‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 18.
Az ukrán elnök csütörtöki EU-csúcson tartott beszédének talán legizgalmasabb mozzanata az volt, hogy kijelentette: országa kész atomfegyvereket előállítani, ha a szövetségeseik nem fegyverzik fel őket kellőképpen. Csodás, békepárti nyilatkozat. A kérdés már csak az, hogy hol és hogyan kívánja ezeket bevetni, ha tényleg megtennék?

Itt van Zelenszkij "béketerve" – Csaptól Vlagyivosztokig ukrán lesz a föld!

‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 16.
Az ukrán elnök a parlament előtt ismertette "béketervét", igen, az idézőjel indokolt, és nem csak azért, mert az öt pontban összefoglalt tervezet meglehetősen elrugaszkodott a valóságtól, de azért is, mert a békéhez semmi köze, egyik kitétele ugyanis a harcok áthelyezése Oroszország területére, vagyis fel sem merül a tűzszünet kérdése. A béketerv tehát nem a békéről szól, és nem is nevezhető tervnek, sokkal inkább használhatnánk a győzelmi vágyálom kifejezést, de nézzük, hogy mit is követel Zelenszkij az egész világtól öt pontjában

"Ne gondoljanak arra, hogy meghalnak" – Indokolta a mozgósítási korhatár további csökkentését egy ukrán parancsnok

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 16.
Tovább csökkentené a mozgósítási korhatárt az ukrán Nemzeti Gárda 13-as dandárjának parancsnoka. Igor Obolenszkij erről egy tévéműsorban beszélt, ahol enyhén szólva is furcsa indoklással élt a tervezet mellett, szerinte ugyanis azért van erre szükség, mert "a nehéz idők erős embereket szülnek", majd mikor felmerült, hogy ezek az "erős emberek" majd nem térnek haza, hogy könnyű időket teremtsenek, Obolenszkij kijelentette, hogy egyszerűen nem szabad arra gondolni, hogy meghalnak, mert szerinte a fiatalok úgyis hazatérnek. Szerinte...

Végveszélyben Európa legdiktatórikusabb mintademokráciája

‎ Orosz-ukrán háború 2024 október 14.
A duplagondol korát éljük. Ha az ember az orosz-ukrán háború tekintetében kizárólag a mainstreamből tájékozódik, akkor megtudhatja, hogy Ukrajna európai mintademokrácia, ahol azonban nem tartanak választásokat, a legtisztább jogállam, ahol a korrupció miatt eltűnnek a nyugati hadisegélyek, és hogy mindjárt meg is nyerik a háborút, miközben az ukrán portálok már Odessza ostromát vizionálják.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.