Pesti Srácok

‎ Orosz-ukrán háború

Volt, amikor az ellenfelek még nem tanulták meg gyűlölni egymást

‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 25.
Száztíz éve, az első világháború lövészárkai felett elhallgattak az ágyúk, és az ellenségek ajándékokat cseréltek, fociztak és egy napra elfelejtették, hogy hadban állnak. Európa népei akkor még nem tanulták meg gyűlölni egymást, úgy gondolták, hogy elég legyőzni a másikat, nem kell kiirtani. Ma is lehetett volna így, de azóta megváltott a világ, és már a testvérek sem békélnek meg egymással a XXI. század frontjainak két oldalán.

Magyarországon találkozhat Trump és Putyin

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 24.
Kreml közeli források szerint felmerült a lehetősége annak, hogy Magyarország adjon otthont az amerikai és az orosz elnök közötti találkozónak, ahol az ukrajnai háború lezárásáról tárgyalhatnak. Hivatalosan ugyan nem erősítették még meg az értesüléseket, azonban a belső értesülések szerint eddig csak két ország került szóba a megbeszélés helyszínéül, melyek közül hazánk az esélyesebb Donald Trump és Orbán Viktor közeli kapcsolata miatt.

Ukrajnában megszüntetik a sorkötelezettséget – Ezentúl nem kell katonaviseltnek lenni a frontszolgálathoz

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 17.
A felületes olvasó vagy nem érti, hogy hogyan dönthet úgy egy háborúban álló ország, hogy megszünteti a sorkötelezettséget, vagy előveszi a hurráoptimista hozzáállást, és bizonygatni kezdi, hogy "lám, Kijev máris megnyeri a háborút, hiszen már nem is toboroznak új katonákat". A probléma azonban a sorok között rejtezik, mint mindig: a hadkötelezettség ugyanis nem szűnik meg, sőt kiterjesztik, mi vár tehát azokra, akik soha nem voltak katonák, de most mégis begyűjtik őket a hadkiegészítő bátor martalócai?

Ázsia "arctalan" seregei – Horrorvideóval jelentkezett Zelenszkij

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 17.
Az ember talán azt gondolná, hogy egy háborúban álló ország vezetője nem azzal kezd kampányolni, hogy azonosítatlan forrásokból származó videókkal tölti meg a közösségi médiát, amiken tulajdonképpen az sem kivehető, hogy mire gondolt a költő. A logika azt mondaná, hogy ilyesmi nem történik, azonban Kijevben a logika nem elvárás a pozícióhoz, így az ukrán elnök most tolt egy olyan csavart, ami még a legelborultabb zugfórumokon is inkább csak kinevettetné.

Ukrán zsoldosdal: „Dzsihád Adam” lelőtte katonatársát és elmenekült Ukrajnából

‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 14.
Aki zsoldosként harcol egy idegen háborúban, nem a hazáját, nem a családját, nem a szeretteit védi, hanem azért adja el a fegyverét, mert megfizetik, rosszabb esetben még élvezi is a gyilkolást, az nem egy normális ember. Talán ezért sem meglepő, hogy az orosz-ukrán háborúban harcoló "önkéntesekről" is viszonylag hamar kiderül, hogy nem teljesen beszámíthatóak.

Rácz András és a valóság esete, avagy mikor van karácsony Ukrajnában?

‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 12.
Rácz "Tolószékbe teszlek ha tényekkel zavarsz meg" András ismét hatalmas hozzáértésről tett tanúbizonyságot abban, ami elméletileg a szakterülete. Tudniillik kijelentette, hogy a magyar kormány célja, nevezetesen, hogy legalább karácsonykor tűzszünetet kössenek a felek az ukrán fronton azért hülyeség, mert nem tudni, hogy mikor van karácsony Ukrajnában. A baloldal kedvenc orosz-ukrán szakértője a jelek szerint ugyanis nem tudja kezelni a Wikipédiát.

Lassan nem lesz olyan politikai találkozója az ukrán elnöknek, amiből nem gyártanak azonnal mémet

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 8.
Zelenszkij kiszimatolta, hogy Donald Trump a francia elnökkel készül találkozni Párizsban, ezért nagyon gyorsan repülőre pattant, hogy ő is kezet rázhasson a leendő amerikai államfővel. Azonban arra ő sem számíthatott, hogy ezentúl nem orosz, hanem francia trollkommandók támadnak rá nagy hatótávolságú mémekkel.

Akkorák az orosz veszteségek, hogy ha Putyin elrendeli a mozgósítást, hogy berántson százezer katonát, még akkor sem lesznek a fronton

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 7.
Az orosz erők ugyan továbbra is tolják maguk előtt az ukrán védőket, de ezúttal a BBC magyarázta el nekünk, hogy semmi okunk a pánikra. A brit lap a brit védelmi minisztériumra hivatkozva elárulta, hogy csak novemberben Oroszország 45 680 áldozatot szenvedett el, ezzel pedig megdöntötték ez eddigi legrosszabb hónapjuk rekordját. Hogy hogy nem, mindennap pont 1500 orosz katona hal meg, ahogy azt kb. másfél hónapja félreértették Tom Cooper egyik posztjában.

Csak anyának ne szólj, hogy Bahmutban vagyok – Három generáció háborúi megzenésítve

‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 4.
Cicero nem is tévedhetett volna nagyobbat, mikor azt mondta, háborúban hallgatnak a múzsák. Nincs olyan művészeti ág, amit a történelem konfliktusai ne ihlettek volna meg az idők során Homérosztól, Tennysonon át, a lövészárokban ragadt huszadik századi katonaköltőkig. Napjaink európai háborúja pedig tökéletesen szemlélteti, hogy ez a jövőben sem fog változni.

Az ukránok csupán 16 százaléka szavazna Zelenszkijre, ha most lennének a választások

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 4.
Ukrajnában ötévente van elnökválasztás, de a háború miatt idén májusban a voksolás elmaradt, Volodimir Zelenszkij pedig a mandátuma lejárta után is pozícióban maradt. Pedig ha most lennének a választások csúnya bukással végződne, egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis az ukránok csupán 16 százaléka adna neki bizalmat újra.

Közeleg az összeomlás? – Mit érdemes tudni a Franciaországban kiképzett ukrán csapatokról

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 3.
Miközben a háború, és a természet köde elfedi a Kursz megyei eseményeket, délen az oroszok éppen egy újabb fontos települést foglalnak el, addig a nyugati sajtó megtalálta az új csodafegyvert, amely majd megfordítja a háború menetét háromszázhatvan fokkal és biztosítja az ukrán győzelmet: Franciaországban is elindították az ukrán katonák kiképzését.

Mégis kinek hazudott (felfelé) a leváltott ukrán főparancsnok? – Pavljuk fizeti meg a béke árát

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Világugar 2024 december 2.
A nyílt és az euroatlanti tömeg(félre)tájékoztatás szabályainak megfelelő források meglehetősen semmitmondóan számoltak be Olekszandr Pavljuk, az ukrán szárazföldi erők parancsnokának leváltásáról. Zelenszkij elnök valami újat, valami mást, valami modernebbet akar látni, nem orosz előretöréseket és az ukrán erők utánpótlási problémáit a keleti fronton. Kevésbé nyílt források viszont arról beszélnek, hogy Pavljuk „hazudott” a „feletteseinek”, olyan sikerekről mesélt nekik, melyek nem léteztek, a terepasztalon oda helyezett alakulatokat, ahonnan rég kiverték őket, emiatt rengeteg hibás döntés született a csatatéren. Nos, a hazugság és a felettesek nem véletlenül szorultak idézőjelek közé: Pavljuknak hivatalosan csak Zelenszkij és Szirszkij a főnöke, a hazugságok pedig inkább közösen születtek.

Küldhetnek pénzt, küldhetnek fegyvert, ember és áram nem marad

‎ Orosz-ukrán háború 2024 december 1.
Valahányszor felmerül Ukrajna támogatása, valahogy mindig arról van szó, hogy fegyvereket és pénzt kellene küldenünk, ez utóbbit természetesen egyenesen Kijevnek, akik jobb esetben a katonák zsoldjára költök, rosszabb esetben vesznek belőle egy nyaralót Egyiptomban. Lássuk mire volna igazából szüksége Ukrajnának, és mi lesz velük a télen, ha ezt nem kapják meg (spoiler: nem fogják megkapni).

Zelenszkij szerint a világháború végre elhozná a tűzszünetet

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2024 november 30.
Az ukrán elnök megint megfejtette, hogy mi eredményezné a háború forró szakaszának lezárását, és meg kell hagyni, némileg visszavett az elvárásaiból, most már nem szeretné demilitarizálni Oroszországot, nem szeretne ukrán csapatokat küldeni Vlagyivosztokba békefenntartónak, most már csak annyit kér, hogy a NATO védje meg a megmaradt területeit Moszkvától. Tulajdonképpen igaza van, az atomháború után nagyon sokáig békés lenne a Föld...

Ukrajna éppen megnyeri a háborút, de képes megfordítani a dolgok menetét! – Hogy mondják szlávul, hogy önellentmondás?

‎ Orosz-ukrán háború 2024 november 30.
Kezdők vagyunk még a duplagondol elfogadásában, így még nem tudja teljesen befogadni a gyomrunk az ukrán külügyminiszter legújabb nyilatkozatát, ami a politikai közlemények olyan magasságait ostromolja, hogy Baerbock kisasszony a maga háromszázhatvan fokos fordulatával a fasorban sincs mögötte. Minden esetre azt legalább megtudhattuk, hogy Kuleba miért utálja a nyugati szövetségeseit.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.