Pesti Srácok

Ps TV

A gyűlölködés a politikai önkifejezés eszköze – Politikai Pankráció

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2024 május 25.
Komoly probléma, hogy elmeháborodottak és rendkívül primitív emberek gyűlölködnek a közösségi médiumokban, de még nagyobb baj lenne, ha ezt korlátoznák. Gumijogszabályokat inkább ne gyártsunk – ebben mély egyetértés alakult ki Apáti Bence és Balogh Gábor között. Az uszítás persze más tényállás, ahogy a valóság meghamisítása is, amit hetek óta folytat a haladó sajtó, amikor Robert Fico merénylőjét szélsőjobboldalinak és oroszbarátnak ábrázolja, miközben azokat próbálja hitelteleníteni, akik igazat írnak. Még nagyobb baj, hogy a folyamatos közéleti durvaságok, felelőtlen hergelések és a mainstreammel való teljes azonosulás elvárása termékeny talajra hullik az őrültek fejében, ebből meg könnyedén születik politikai terrorizmus. Hogy erre mi a megfejtés, az kiderül a beszélgetésből.

Meggyűlt a baloldal baja az adóhatósággal – Öt perc

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 május 25.
Sűrű hetük volt az adóhatóság képviselőinek, ugyanis előbb Gyurcsány Ferenc újpesti jelöltjének, Trippon Norbert házánál, majd Karácsony Gergely ügyvédjénél, Tordai Csabánál szálltak ki a NAV emberei. Előbbinél hirtelen gazdagodása, utóbbinál a külföldi "adományok" válhattak gyanússá a hatóságok szemében, egyvalami azonban biztosnak tűnik: hasonló számlagyáras technikát alkalmazhattak mindkét esetben. Miközben Trippon látványos technikával menekül a kérdések elől, Karácsony még büszke is arra, hogy nyomozás folyik viselt dolgaikkal kapcsolatban. Ahogy Donáth Anna is büszke arra, hogy kolléganőjével, Cseh Katalinnal vállvetve küzdöttek azért, hogy hazánk ne kaphassa meg a nekünk járó uniós forrásokat.

Betiltották a keresztet Varsóban – EUnuch

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 25.
Varsóban betiltották a vallási szimbólumokat. Varsó az első lengyel város, amely ilyen tilalmat vezetett be, ami megakadályozza, hogy a köztisztviselők vallási szimbólumokat helyezzenek el az asztalukon. Ízlelgessük kicsit: az első, tehát terveznek még több ilyen várost. Az intézkedés ellen pedig egyelőre nem igazán háborgott a lengyel nép, amelyik elvileg a legvallásosabb Európában. De közben áll a bál Zelenszkij körül is, az ukrán elnöknek ugyanis fontos hivatalos utakat kellett lemondania, amit egyes szakértők azzal magyaráznak, hogy nagy a baj az ukrán fronton. Az EU mindeközben pedig azzal foglalkozik, hogy olyan portálokat tiltson be, amelyek orosz híreket is átvesznek.

A római Pannonia sorsa a hunoktól a magyarokig – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 május 24.
Néhol térdig érő, de zömmel inkább a föld alá temetett falcsonkok maradtak ránk a római korból – na meg egy név, amely sokkal többet jelent nekünk, magyaroknak, mint a többi korabeli provincia: Pannónia. Mi történt ezzel a területtel a római uralom szertefoszlásakor, amikor germánok, hunok, aztán megint germánok masíroztak rajta, majd az avarok vették birtokba? Mekkora pusztítás érte, hogyan enyészett el az egykori római élet itt, és mit láthattak még az épületekből városokból, gazdaságból a X. századi magyarok, amikor az államuk végleg megtelepedett itt? Fehér Bence klasszika filológus–történésszel néztük át a folyamatot, ahogy egy latin földrajzi név a magyarok országaként épült be a nemzettudatunkba.

Sára Botond a PS-nek: Ahogy sejtettük, Józsefváros migráns-, drog- és hajléktalantanyává vált öt év alatt – Mi kérdezünk

HGHuth Gergely Ps TV 2024 május 24.
Ez egy gettókerület volt, amikor 2009–10-ben átvette a jobboldali vezetés, és öt év alatt, miután a baloldal újra nyert, ismét azzá vált. Pikó András úgy hívta be a hajléktalanokat a Józsefvárosba, mint annak idején Angela Merkel a migránsokat – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott videointerjújában Sára Botond, a Fidesz–KDNP korábbi polgármestere és jelenlegi polgármesterjelöltje. Arra is felívta a figyelmet, hogy Pikó András a helyi MSZP-seket lecserélte a Szikra Mozgalom embereire, így ezzel az erőszakos anarchista, szélsőbaloldali társasággal fut neki az idei választásnak.

Osváth Zsolt alulmúlta önmagát: kamerák rögzítették a kritikán aluli viselkedését – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 május 24.
Osváth Zsolt többek között a bulvárban való dagonyázással vált híressé, majd beleszeretett a Gyurcsány család által koordinált ellenzékbe, és évek óta az ő útjukat egyengeti. Ha azonban nem konyhapolitizál, akkor a jóember szerepében tetszeleg, akinek feltett szándéka az elesettek megsegítése és gyengék oltalmazása, kivéve, ha... És itt most számtalan kivételt fel tudnánk sorolni, de koncentráljunk az egyik legmeghatározóbbra: ha valaki mást gondol a világról, azzal nem szabad kesztyűs kézzel bánni. Ez a mondat akár az Osváth Zsolt életéről szóló kötet (amit vélhetőleg saját kezűleg írna meg) első alcíme is lehetne.

GEOrgPOLITIKA – Manfred Weber álma az európai sorkatonaság

Ps TV 2024 május 23.
Az Európát uraló háborús készülődés a nőket sem hagyná ki. Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének őrült ötlete, miszerint az egész kontinensre kiterjesztené a sorkatonaságot, több országban is termékeny talajra talál. A skandináv államok után, izraeli mintára Németország megfontolná a női sorkatonaság bevezetését is. A V4NA brüsszeli forrásokból úgy értesült: Manfred Weberék célja, hogy az európai parlamenti választások után felálló új EP az elsők között tárgyalja majd a uniós kötelező sorkatonai szolgálatot.

Nádas Péter túl fehér és túl férfi, ezért nem kap díjat – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2024 május 23.
Nádas Péter túl fehér, és sima zsidóként túl kisebbségietlen a legberlinibb német irodalmi díjhoz, így hiába orbánozta végig az elmúlt 30 évet. Közben Romániában sztrájkolni készülnek a bölcsészek, ami óriási csapással fenyegeti keleti szomszédunkat. A második félidőben Tarik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt a vendégünk, akivel a közelmúltbeli iráni eseményekről beszélgettünk.

Skót duda – Nonszensz, de már kvíz is van arra, hogy megtudd, kire kell szavaznod (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 23.
Megszoktuk már, hogy a baloldal minősíti a jobboldali újságírókat, azt viszont nem értjük, hogy akkor miért érzékenyek, ha visszakézből kapják az ívet viszonzásul. Mindenesetre Karácsony Gergely a saját tájékozatlanságát azzal leplezi, hogy menekül az újságírók elől, legalábbis azok elől biztosan, akikkel nincs megbeszélve előre, hogy miről kérdezzenek. Ezt pedig azzal magyarázza, hogy "hülye propagandisták" vagyunk. Az eheti Skót dudában Gav Duncannel megegyeztük abban, ha valamire nem tudjuk a jövőben a választ, a kérdezőt fogjuk ostobának titulálni. A kampányban azonban vannak ennél felháborítóbb dolgok is, például, hogy egy férfi összesen 77 darab kampányplakátot rongált meg Ferencvárosban, valaki pedig "Fideath" feliratú szórólapokat terjeszt, ami ugye az angol halál szó keverése a Fidesszel. Nem vártunk többet az O1G társaságtól, de azért van egy szint ami alá nem kéne beesni. Végül egy weboldallal foglalkoztunk (voksmonitor.hu), ami úgy működik, mint egy női magazin kvíz, a nyeremény ellenben nem az, hogy megmondják, milyen típusú férfi illik hozzánk, hanem hogy kire szavazzunk.

GEOrgPOLITIKA – Hajrá, Németország! Ja, mégsem, mert ez már nácizmus

Ps TV 2024 május 22.
Minden focirajongó izgatottan várja az Európa- bajnokságot, és ezzel így vannak az infuenszerek is. Ez viszont csak addig nem "para", amíg ki nem írod, hogy „hajrá Németország”, mivel akkor ez már felér egy náci karlendítéssel és az államügyész eljárást indít ellened. George Orwell kéjes mosollyal „és ugye én megjósoltam” kacsintással nézi egy felhő széléről hárfázva Németországot. Most komolyan, ha kiírod az „X”- profilodra, hogy az Eb egy grandiózus élmény lesz és mindent bele Németország, akkor már elvisz az ÁVO? El.

Kocsmai igazságok – Miért nem akarunk világkormányt?

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 21.
Amikor "titokzatos" erők teljesen más célra használnak fel olyan, eddig akár jól működő szervezeteket, mint a NATO, vagy olyan, egyre diszfunkcionálisabbnak bizonyulókat, mint az EU vagy a WHO, akkor ideje észrevennünk: valamiféle világkormányzás készül. Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy világkormányzás? Egy olyan központi, bolygószintű akaratot, amely mögött kötelező szerződések, a nemzeti szuverenitásokkal szemben megerősített ENSZ, az összes földrészen joghatóságot vindikáló bíróságok állnak. Ez természetesen a kisebb országok szuverenitását tüntetné el a leghatékonyabban, hiszen a nemzeti kormányoknak attól kezdve nem a saját népüknek kellene elszámolniuk, hanem arra kellene koncentrálniuk, hogy valamelyik nemzetközi szervezet ne vadásszon rájuk, ne adjanak ki ellenük nemzetközi elfogatóparancsot, mert valakiknek valahol nem tetszik a szuverenista nemzeti politika. A világkormányt ugyanúgy nem választják, mint ahogy a létező liberalizmusra sem szavazott senki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

GEOrgPOLITIKA – Ötnapos gyászt hirdettek Iránban

Ps TV 2024 május 21.
Meghalt Ebrahím Raíszi iráni elnök és az ország külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián. A két politikust, valamint Kelet-Azerbajdzsán iráni tartomány kormányzóját, Malek Rahmatit és Tebriz vallási vezetőjét, Mohammad Ali Ale-Hasem ajatollahot szállító helikopter vasárnap este lezuhant és kigyulladt egy hegyvidéki területen. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Hordágyon szállítottak el egy holttestet az iráni Vörös Félhold segélyszervezet tagjai a helikopter roncsaitól.

A Fico-merénylet és a gyűlöletre építő magyarországi baloldal hazaáruló küldetése – Karanténvlog

Ps TV 2024 május 21.
Hiába megy a kiábrándító mosakodás, a baloldali agymosás és propaganda elérte, hogy aki nem támogatja Ukrajnát, fizikai retorziókra is számíthat. Erre jó példa a szlovák miniszterelnök, Robert Fico esete, akit egy megátalkodott, baloldali ukránbarát lőtt meg többször. A baloldali sajtó a hosszas kenegetés után még támadásba is átment, és mindegy, hogy az üzenet tökéletesen ellentmond a valósággal, a lényeg, hogy követőik fülét igyekeztek betömni. A merénylőt oroszbarátnak állították be, miközben az cseppet sem zavarta őket, hogy az elkövető, Cintula "Éljen Ukrajna" rigmusokat kiabált többször is. A legfontosabb tanulság azonban az, hogy az agymosás és hergelés elérte azt a célt, hogy egyesek annyira megzavarodjanak, hogy akár az életére is törjenek annak a politikai vezetőnek, aki mindent feladva nem áll teljes mellszélességgel az ukrán háborús erőfeszítések mellé. A legelkeserítőbb azonban az volt, hogy rengeteg kommentelő uszított további gyilkosságokra, így Orbán Viktort is hasonló állapotban szeretné látni a baloldali aljanép, akik csak beszélnek elfogadásról és liberalizmusról, valójában vérre és káoszra szomjaznak.

Alig ismerik a magyarság egyik legfontosabb ünnepét, pedig fél Budapestet lezárják miatta – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 május 21.
Magyarország hosszú és gazdag történelme okán számos jelentős eseményről emlékezik meg a magyar nép. Az államalapítás, az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint az 1956-os forradalom mind olyan mérföldkövek, amelyek mély nyomot hagytak az ország történelmében és a nemzeti identitásban. Az államalapítás évfordulója alkalmából az ország számos rendezvényt szervez, amelyek célja a történelmi tudatosság és nemzeti büszkeség erősítése. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek bátorsága és az 1956-os forradalom mind-mind olyan események, amelyek nemcsak a magyar történelemben, hanem az egész világ számára példát mutatnak a szabadság és a függetlenség iránti vágyban. Van azonban egy ünnep, amiről csak kevesen tudnak, pedig fél Budapestet lezárják miatta.

Különvélemény – Aki az életben gyáva, az a kommentszekcióban kompenzál

Ábrahám RóbertÁbrahám Róbert Ps TV 2024 május 20.
Az internetes világ előtt is jól ismertük azt az archetípust, aki soha nem merte felemelni a hangját, soha nem mert kiállni magáért, és még a feleségének sem merte szóvá tenni – már ha volt neki –, hogy sótlan a leves. Régen az ilyen fazonok a nap végén a saját kudarcukat úgy kompenzálták, hogy otthon a tükör előtt ordítoztak, amikor senki nem látta őket. Ezek a gyáva emberek szabadultak rá falkában a kommentszekciókra az internet korának hajnalán, hogy ott minden rosszindulatukat kiöntsék és minden beszariságukat online nagypofájúságba konvertálják.

Üvöltenek és botokkal verik a földet a nyugati nők, hogy boldogok legyenek – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 20.
Felkavaró képsorok láttak napvilágot mostanság. A felvételeken fiatal, szép nők viselkednek úgy, mint egy csapat feldühödött bazári majom. Konkrétan. Az egyiken még botokkal is ütik a földet, az egész pedig olyan szekunder szégyen, hogy az ember azonnal arra gondol, hogy itt már megint csak valami nagyon nyugati haladó, nyitott, trendi, woke dolog lehet a háttérben. És ha az ember utánanéz, akkor rájön, hogy igaza van. Az új trend nem más, mint a dühterápia, vagyis amikor erőszakkal vezetik le a feszültséget, hogy boldogok legyenek. Ismerős, ugye?

Az Eurovíziós Dalfesztiválon már az sem elég a győzelemhez, ha szivárványördög vagy

Ps TV 2024 május 20.
Az Eurovíziós Dalfesztivál ma már a legkevésbé sem a zenéről szól. A pucér pélót lóbáló és ördögnek öltözött "versenyzők" mellett (ez két külön produkció) a nembináris Nemo már keményvonalas konzervatívnak számít. Miközben pedig Magyarország szépen kimarad ebből az őrületből, ide látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök, aki egyértelműen diktátor, amint beteszi Magyarországra a lábát, ha azonban a brüsszeli elit dörgölőzik hozzá, egy vérbeli demokratává változik. Ezt persze elfelejtették közölni a rövid pórázon tartott cselédsajtójukkal, akik egy emberként sikoltottak fel Hszi Csin-ping magyarországi látogatása láttán.

GEOrgPOLITIKA – Ceaușescu-nosztalgia hódít a román fiataloknál

Ps TV 2024 május 20.
Döbbentem hallgattam Czégényi Raymond szavait, hogy a román fiatalok korában van egyfajta Ceaușescu-nosztalgia. Egy nagy hazafiként tekintenek rá, aki visszaadta a román nemzet önbecsülését. Mivel akkor még nem éltek, nem tudják, hogy a kommunista titkosszolgálat mindent behálózott és mindenkit megfigyelt. Hasonlóan a keletnémet Stasihoz, itt is volt, hogy egy ügynök azért kötött házasságot, hogy megfigyelje felesége családját és jelentéseket írjon. Ezek a fiatalok nem tudják, milyen bezárva élni egy országba és csak álmodozni luxuscikkekről.

Mindig is szerettük Perut, ahol már mentális betegségnek számít a transzneműség – The Right Brothers

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 19.
Peruban mentális betegségnek nyilvánították a transzneműséget. Szóval most már nem csak a gyönyörű természeti adottságai miatt, de a normalitás miatt is ajánlott célpont lehet a dél-amerikai ország. De ahogy közeledünk Európa felé, úgy lesz minden egyre furcsább: itt van például az a két idős hölgy, akik 82 ás 85 évesen is aktivistának álltak, és az olaj ellen tüntetve megpróbálták tönkretenni a Magna Chartát. Közben pedig az is kiderült, hogy nem szabad senkinek olyan dolgot mondania, amit előtte egy náci már kimondott, tehát ha Hitler valakinek régen azt mondta, hogy “boldog születésnapot”, akkor az gyűlöletbeszéd. Márpedig biztosan mondta, legalább egyszer.

A keresztény egyház születésnapját ünnepeljük pünkösdkor – Hodossy-Takács Sámuel a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 19.
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hodossy-Takács Sámuel református teológushallgató volt. A műsorban szó esett a pünkösdről, annak jelentőségéről, illetve elhelyezkedéséről az egyházi ünnepek között. De vajon miért van mostoha szerepe a pünkösdnek a karácsony és a húsvét mellett? A világi, polgári hagyományok és rítusok elveszik a fókuszt a pünkösdtől? Mi lehet a legjobb módja a keresztények mai evangelizációjának, és hogyan kell megküzdeni az egyház trendivé tételének torzító tendenciáival? Mi a pünkösd üzenete a mai világban? A műsorban ezekről a kérdésekről, és a február óta komoly médiafigyelemben részesített református egyház helyzetéről is beszélgettünk egy bennfentessel.

Ha csodára vársz, rakd össze a Magyar Péter-mozaikokat és hidd el, összeáll a valódi kép – Karanténvlog

Ps TV 2024 május 18.
Ahogyan minden választás előtt, a Karanténvlog most is igyekszik egy-egy jelölt viselt dolgait pellengérre állítani, elvégre a sok ígérgetés mellett jól jön néha a görbe tükör. A Karantén kiszemeltje most nem is lehetett más, mint Magyar Péter, akinek igyekeztünk kigyűjteni néhány önellentmondását, rávilágítani arra, hogy mekkorát változott az az alapállás, amit a botránysorozat kirobbantásakor felvett. Szóba kerül természetesen az is, hogy kik és vajon miért állhatnak mögötte, és nem felejtkezünk el arról sem, hogy a mindenért erőszakot kiáltó feministák most simán félrenéznek, amikor alapos gyanú merül fel arról, hogy Magyar Péter többször is bántalmazta a feleségét. A szolidan félrenéző baloldal ismét a kettős mérce álságos csapdájába esik, de sosem adják fel. A műsorban kitérünk Magyar keresztény, jobboldali és konzervatív önigazolási kísérletére is, majd a szinte rögtön érkező önellentmondó kinyilatkoztatására, miszerint ő liberális. A mögötte álló baloldali körök tevékenysége sem maradhatott említés nélkül, valamint barátnője édesanyjának börtönbüntetése sem, hiszen a szavakban a korrupció ellen küzdő Magyar szoros kapcsolatban áll az egyes hírek szerint mozgalma gazdasági vezetőjének tekintett S. Máriával, aki 1200 embert vert át bűntársaival piramisjátékkal, a 8 milliárd forintos károkozásból pedig 7 milliárd forint egyszerűen eltűnt. A templomból kijövő emberekkel ordító, időnként láthatóan önkontrollt veszítő Magyar mégis számottevő követővel rendelkezik, akik egyelőre minden botránya ellenére vakon követik, és teljesen érthetetlenül várják azt a csodát, amire nincs is szükségük.

Hihetetlen elméletek terjednek Fico merényletével kapcsolatban – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2024 május 18.
A Robert Fico ellen elkövetett sajnálatos merénylettel kapcsolatban felmerült elméletek mellett azért szóba került az a bizonyos toxikus közvélemény és a kommentelők hisztérikus része is. A Mi Hazánk kevésbé előtérbe tolt tüntetését is kielemeztük, hogy vajon miért sikkasztották el a beszámolókat róla. A második részben Hegedűs Tamás Kaukázus-szakértővel a Georgiává változott Grúzia volt a téma.

Nagy Balázs a Küzdőtérben: Amikor bekaptam az első combrúgásom, belül sírtam

Perutek JánosPerutek János Ps TV 2024 május 18.
A legújabb Küzdőtérben egy olyan emberrel ismerkedhetünk meg, aki húsz éve működtet nagyon egy sikeres K-1, MMA és muaj thai harcművészetekkel foglalkozó sportklubot. Nagy Balázs egész életét a küzdősportoknak szentelte és a Superfight Series sorozat egyik megálmodója és szervezője, ami hazánk legnívósabb K-1 és thai box rendezvénysorozata. Hitvallása szerint a küzdősport többek között arra is megtanít, hogy mindig a legjobb akarj lenni.

Öt perc – Gyilkossági kísérlet után is folytatódik a hergelés

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 május 18.
Eljutottunk odáig, hogy az állandó hergelés tettlegességig fajult. Bár Szlovákiában sajnálatos módon nem egyedülálló, hogy közszereplők fizikai épsége kerül veszélybe a politikai agitáció miatt. Robert Fico megtámadása a baloldali médiatúlsúly (leánykori nevén kiegyensúlyozott médiapiac) és politikai hergelés eredménye volt, a táborokon átívelő megbékélés azonban a legkevésbé sem lépett előre, sőt. A támadást követően a baloldal vágta magát áldozati pózba, az embereket pedig hülyének nézve próbálták elhitetni, hogy az elkövető nem baloldali aktivista volt. Magyar Péter pedig a platón szítja az indulatokat, de a pákai remegős beszédét próbálta eltüntetni. Az internet azonban nem felejt.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.