Pesti Srácok

Ps TV

Az Aktának megszólalt a budapesti építőipari mutyi kárvallottja: százmilliókat tehettek zsebre a semmiért

Ps TV 2024 június 7.
Az Akta stábja ezúttal a főváros közműszolgáltató cégénél és számos baloldali önkormányzatnál bennfentes, közbeszerzéseket zsinórban elnyerő Szin-Ker Kft. botrányát vette górcső alá. Ez az a cég, amely a különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával folyamatban lévő büntetőügynek is szereplője, és amely cégről kiderült, hogy hálából több százmilliós értékű nyertes közbeszerzésekért ingyen újította fel Trippon Norbert DK-s alpolgármester házát. Riportunkban megszólal egy építési szakember, aki egy, a fővárosi BKM Zrt. keretszerződéseibe tuszkolt felújításon dolgozott, a generálkivitelező Szin-Ker alatt felépült számlázási lánc alján. És nyilvánosságra hozunk egy hangfelvételt is szintén egy, a kivitelezésre és a közbeszerzési mutyihálózatra rálátó személytől.

GEOrgPOLITIKA – Helyzetkép a tálibokról és a Közel-Keletről

Ps TV 2024 június 7.
Az európai kormányoknak meg kell fontolniuk, hogy kitoloncolják Afganisztánba a bűncselekményeket sorozatban elkövető afgánokat – véli egyre több politikus. Vannak viszont, akik attól tartanak, hogy a tálibok ezért cserébe a nemzetközi elismerést fogják követelni. A tálib kormányt alig néhány ország ismerte el, mint legitim államvezetést. Német politikusok viszont arra is felhívták a figyelmet, hogy a tálibok továbbra is együttműködnek a humanitárius szervezetekkel, valamint sokat tettek a drogtermesztés és csempészet megakadályozása érdekében, ezért akár érdemes lenne párbeszédet kezdeni velük.

Szabó László a Mi kérdezünkben: Az első kérdés mindig az, hogy mit tehetek a hazámért!

Perutek JánosPerutek János Ps TV 2024 június 6.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, producer járt a PestiSrácok.hu szerkesztőségében és adott interjút a Mi kérdezünk című műsorban. Igen színes palettáról válogattunk témákat, így beszélgettünk Rapport Richárd sakkozóról, a paralimpiai sportolókról – a Puskás Musicalt érintve – és természetesen az aktuális híreket is érintettük az adásban. Szabó László egyébként rendszeresen kifejti véleményét közéleti kérdésekről: a Mi kérdezünk legújabb adásában aktuálisan a vasárnapi választásokról is kérdeztük a Magyar Paralimpiai Szövetség elnökét. Nézzék meg, érdemes!

Skót duda – Karácsony Gergelynek nem migrénpiercing kell, hanem egy hosszabb pihenő – segítsünk neki! (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 június 6.
Hivatalosan minden nőt anyának hívunk, aki életet adott egy másik életnek. Sokszor viszont felmerül a kérdés, hogy azok is megérdemlik-e az anya jelzőt, akik egy zacskóban, az utcán hagyják a csecsemőjüket? Szívünk szerint őket nem anyáknak, hanem önző szörnyeknek hívnánk. Ezt a bestiális tettet azonban egy londoni nő háromszor is megtette, három különböző babájával, akiket mind ugyanannak a férfinak szült. Mint kiderült, a fejlett Nyugat még nem találta fel a kórházak melletti inkubátort, ahova a nem kívánt csecsemőket el lehet helyezni, ezért csak a szerencsének köszönhetik a picik, hogy nem lett bajuk. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de kitértünk egy magát nagyon viccesnek tartó anyára is, nevezetesen a Nem akarok beleszólni elnevezésű oldal Bányai Juditjára, aki Sárosdi Lillát is megszégyenítően játszotta el a hülyét a TikTokon, mert úgy tűnik, szerinte a Békemenet egy fölösleges összejövetel volt, a háború pedig kifejezetten vicces. Kíváncsian várjuk Judit paródiáját akkor is, amikor szétszakítja egy nevetséges háború a családját vagy besorozzák egyikőjüket. Végül a nagyvad migrénpiercingje került górcsőnk alá, bár véleményünk szerint Karácsony Gergely fejfájásán nem a fülkarika, hanem a pihenés segítene. Reméljük, hamarosan egy hosszabb szünetet kaphat.

GEOrgPOLITIKA – Soros György „Magyar hangja”

Ps TV 2024 június 5.
A háborúpárti baloldal igazi szólistája lett Magyar Péter és kottáról kottára adja elő platós fellépésein a felforgató milliárdos tébolyító szerzeményét. Jönnek a dollárok és megy a bazseválás a nagyérdeműnek. A vokálja is figyelemre méltó, hiszen a nyugati egyetemeken végzett, Soros alapítványaihoz bekötött képviselőjelöltek sem hagynak kétséget afelől, hogy nadrágszíjas Péterünk már örök hűséget fogadott a sötét nagyúrnak.

Wintermantel Zsolt: Az előző egy elvesztegetett ciklus volt – Mi kérdezünk

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 június 5.
Bár a baloldal egyéb hazugságok mellett 2019-ben azzal került hatalomra Újpesten, hogy megígérték, a kerületnek kórháza lesz, végül csupán megállapították, hogy mégsem fejlesztik az egészségügyet, a félretett egymilliárdot pedig egyszerűen elégették. Wintermantel Zsolt, a Fidesz újpesti polgármesterjelöltje a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, az elmúlt ciklus elvesztegetett idő volt, a június 9-i választás után pedig be kell hozni a lemaradást. Ehhez szükséges az újpesti egészségügyi szolgáltatás átfogó fejlesztésének előkészítése – a fővárossal és a kormánnyal együttműködve –, valamint az infrastruktúra és a Duna-part rehabilitációja. Wintermantel a PestiSrácok.hu stúdiójában arról is beszélt, hogy a baloldal folyamatos hazugságkampányok mögé bújik, miközben a kerület a Trippon Norbert nevéhez fűződő számlagyáras botrány miatt kerül folyamatosan az országos hírekbe.

Ha elfelejtjük, végleg elveszik – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 június 4.
Magyar sérelmeket és igényeket szoktunk emlegetni Trianon kapcsán, de még ezekből is rendre kifelejtődik a hajdani Magyar Királyság egyik legvirágzóbb és leggazdagabb része, amely a középkorban az országunk legmegbecsültebb borait szolgáltatta: Szerém. Jogilag Trianonban szakították le teljesen az országunkról ezt a pazar adottságú és hányattatott sorsú területet, ám a magyar részről elvesztése egy hosszabb folyamat fájdalmas eredménye. Az Árpád-kori bizánci–magyar határháborúk lecsengése után felvirágzott vármegyére az oszmán törökök megjelenésével köszöntött az újabb nehéz korszak. Már a török hódítás előtt is frontterületté vált és sokat szenvedett, utána pedig évtizedek alatt elszerbesedett a betelepülés, illetve az eredeti magyar lakosság elmenekülése miatt. Mégis a horvátok szerezték meg előbb, és a gazdag terület iránti szerb vágyakozás csak nagy sokára, több, mint négy évszázad múltán vált teljes egészében valóra. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy ennyi idő után is számon tartsuk országunk eme egykori ékkövét, ahol fogyatkozóban vannak a magyarok, de még mindig vannak hírmondóink a Tarcal-hegység lábánál. A környék kiváló ismerője, a Szerém történetét könyvben is feldolgozó Hetzmann Róbert beszélt a magyarok többségének is ismeretlen, elesett bástyáról.

Kocsmai igazságok – Új irányt adhatunk Európa történelmének!

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 június 4.
Kell is adnunk, mert most nagyon rossz irányba megy a földrészünk. Tulajdonképpen a magyarországi ellenzékhez hasonlatos alakok, Magyar Péterek, Donáth Annák, Dobrev Klárák, Cseh Katalinok határozzák meg Európa sorsát jelenleg. Ha itthon nem engedjük őket kikerülni az Európai Parlamentbe, akkor annak csak jobb lehet az összetétele, és hátha megjön a nyugati választópolgárok esze is. Az ellenzéki pártok politikája háborúba sodorná Magyarországot. Mindegy, hogy felfogják-e ezt és annyira gazemberek, hogy nem érdekli őket ez, vagy tényleg ennyire hülyék. Kárt okoznak, felmérhetetlen kárt, ez a lényeg. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban!

GEOrgPOLITIKA – Terrortámadás volt a késelés – Kebabfőváros lett Heilbronn

Ps TV 2024 június 4.
Jens Rommel Németország legfelsőbb ügyésze terrortámadásnak, azon belül is vallásilag motivált bűncselekménynek minősítette a mannheimi késes támadást, amelyben hatan megsérültek és egy rendőr életét vesztette. Az is kiderült, hogy Michel Stürzenberger politikai aktivistát, aki szintén súlyosan megsérült, a bajor Alkotmányvédelmi Hivatal megfigyelés alatt tartotta, mivel szerintük a radikális iszlámellenes utcai fórumai és cikkei sértették az alkotmányos, demokratikus rendet és gyűlöletet kelthettek hallgatóiban. A 25 éves afgán támadóról kiderült, hogy menedékkérelmét elutasították, és már évekkel ezelőtt el kellett volna hagynia az Unió területét.

A magánpénz-birodalom tolja Európát a háborúba – Boros Imre és az Öreg

Stefka IstvánStefka István Ps TV 2024 június 4.
A Békemeneten hoztuk a formánkat – állapítja meg Boros Imre, aki szerint akár félmillióan is hitet tettek a béke mellett. Ezt azért hangsúlyozta, mert bár a német sajtó és a televízió semmit nem hozott a Békemenetről, viszont az úgynevezett közösségi médiában (Facebook, Tik-tok, YouTube...) jelentős áttörés volt az eddigi hallgatáshoz képest. Tízezrek gratuláltak Orbán Viktornak, üdvözölték a magyar Békemenetet és sokan felvetették, hogy miért nem lehet Németországban a békéről beszélni, miért nem lehet a háború ellen felszólalni.

Lesz-e kötelező európai sorkatonaság? – A britek már bevezetnék – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 június 4.
Amikor a baloldal háborúpártiságáról vagy háborúpártiakról beszélünk, ne egy olyan embert képzeljünk el, aki fegyvert szeretne fogni és háborúba menni. Ilyenkor jellemzően olyan emberekről van szó, akik azt szeretnék, hogy valaki más menjen háborúba. Ha pedig egy politikus kötelező sorkatonaságról beszél, akkor a korábbi képlet ugyanúgy alkalmazható. Nem magát akarja kötelezően besorozni, hanem TÉGED. De ha valaki nem akar háborút, akkor mire neki a kötelező sorkatonaság? Évtizedekig megvoltak nélküle, a szélsőjobb vágyálmaként riogatták vele a TikTokenek és kriptobányásznak készülő tiniket, de most, amikor küszöbön egy háború, valahogy jó ötletnek tartják. Nem akarok paranoiásnak tűnni, de hülyének sem... elég egyértelmű, hogy milyen irányba haladunk...

Szabó Balázs elmondta, miért perelte be az influenszertüntetés két főszervezőjét – JÓLVANEZÍGY a vádlottak padján – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 június 4.
Fókuszcsoport Ádám és Csoki talán most először találkozott a valósággal azóta, hogy a Partizán politikai tényezővé tette volna őket. Eddig azt mondtak, amit akartak (vagy amit elvártak tőlük azért 15 000 dollárért, amit Pressman küldött nekik), hiszen az ő mocskolódásuk valamilyen furcsa oknál fogva sosem ütközött a YouTube szabályzatának áthatolhatatlan falába. A jog azonban nem így működik. Ha valakit rágalmazol, annak következménye lesz. A következményt most Szabó Balázsnak hívják, aki nem volt rest a bíróságig menni, amikor a két YouTuber orosz ügynöknek és bűnözőnek nevezte őt.

Minden mindegy, vagy semmi nem számít? – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 június 3.
Van célja az életünknek? Hát, nem csodálatos, hogy ilyen végtelennek tűnően nagy az univerzum, és megannyi titkot rejt? Mi az élet értelme? Kik vagyunk mi? Ha ezekre a kérdésekre egy új Tiktok-trendeket követő fiatalt kérdeznénk meg, akkor a válasz az lenne, hogy “nincs, nem, semmi, senkik, mert akármennyire is meg fog mindenki lepődni, az egyik legújabb nyugati Tiktok-trend a fiatalok körében a nihilizmus. Vagyis a minden mindegyizmus.

Különvélemény – Már húzzák a terepszínű ruhát, de nem háborúpártiak

Ábrahám RóbertÁbrahám Róbert Ps TV 2024 június 3.
Amíg a globalista propaganda azt hazudozza, hogy a háborúpártiság csak egy politikai fogás, addig nyugaton már lassan vasalják a bevonuló ruhát. Persze június 9-ig lehet még ezzel az állítással maszatolni, de a választás után már nehéz lesz elhitetni az emberekkel, hogy mindaz, ami Európában zajlik meg sem történik, csupán a jobboldal kampányfogásáról van szó.

GEOrgPOLITIKA – Közel egymillió katonát állítana hadba Németország

Ps TV 2024 június 3.
Berlinben is egyre jobban ütik a háborús tamtamot. Marie-Agnes Strack-Zimmermann a liberális FDP honvédelemért felelős szakpolitikusa most azt akarja elérni, hogy a koalíciós kormány mozgósítsa a Bundeswehr 900.000 tartalékosát. A terv az, hogy a tartalékosokat ismeretfelújító kiképzésre küldjék a legrövidebb időn belül. Ha ezt a kormány megszavazza, akkor Németország akár egymillió katonát is hadrendbe tudna állítani egy háború esetében.

Az EP-választásokon is meg fog bukni az Orbán-kormány – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 3.
Hihetetlen, de a köztévé vitáján sem került elő a maradék agysejtek csoportja az ellenzéki EP-listavezetőknél, akik öblös orbánozáson kívül jóformán semmit sem üzentek a választóknak. Még múlt héten zajlott az M1-en egy vita, amely, valljuk be, nem volt túl izgalmas. Az ellenzéknek megvolt a lehetősége, hogy szélesebb körben el tudja mondani a vízióit, ötleteit, hogy tudnak-e alternatívát nyújtani a választóknak. Ehhez képest a nézők sértegetése és zsigeri Orbán-gyűlölet jellemezte a szónoklataikat. A Karanténvlog házi elemzése viccesen igyekezett megfogni az EP-listavezetők legérdekesebb mondatait és természetesen lecsapott a magas labdákra. Magyar Péter súlytalansága, Dobrev Klára agresszív sértegetése, a kutyapártos Bruti gyenge poénjai sokat segítettek a jó hangulat elérésében, így mindenképpen nézzétek meg a beszélgetést.

Hatalomátvételre készül a Dobrevjugend, Ganxsta Geri főpolgármester pedig egyre keményebb – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 2.
Egy hét van hátra az EP- és önkormányzati választásokig, mindenki kiadja magából a maximumot. Ez egyeseknél a rosszindulat, gonoszság és hazugságok csúcsra járatását jelenti, és milyen furcsa, hogy a külföldi pénzek által irányba állított baloldal emeli a tétet. Az elnyomást, diktatúrát és a sajtószabadság megszüntetését legnagyobb hangon a Gyurcsány-szekta szokta óbégatni, nekik akkor van médiaegyensúly, ha legalább 90-10 százalékos arányban van a kezükben a sajtó, ellenkező esetben nagy a siránkozás. Ennek örömére létrehoztak egy Dobrevjugend-kommandót, akik a saját elmondásuk szerint alulról szerveződők és persze függetlenek, mégis minden mondatuk úgy kezdődik, hogy "Dobrev Klára azt mondta". Ez a bolsevik gárda pedig napi szinten önti a hazugságvideókat, magukat fiatalosnak és lazának mondják, miközben az agymosottak és munkásőrgyerekek szánalmas vergődését láthatjuk csak az "alkotásaikban". A választás előtti utolsó hétre fordulva Karácsony Gergely is igyekszik átmenetileg kilépni a jól bevált áldozatszerepből, most a kőkemény álcát vette elő, láthatóan Ganxsta Gerire gyúrta magát a szavak szintjén, amelyeken vagy a térdét csapkodva nevet az ember, vagy dührohamot kap. A Karanténvlog azonban igyekszik viccesen rámutatni a hazaárulók legszánalmasabb próbálkozásaira, így most se hagyjátok ki a műsort, hiszen Magyar Péter sem kerülhette el a sorsát, a Karantén lecsapott rá is.

Az önkormányzati választás tétje a biztonság – Móna Márk a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 június 2.
A Grund e heti részében Hoppál Hunor vendége Móna Márk újságíró volt. Márk az elmúlt hónapokban az általa szerkesztett és vezetett „Pécsi Sztorik” online műsorfolyam révén a pécsi baloldali városvezetés zűrös ügyeivel, visszaéléseivel, valamint Pécs politikai helyzetével foglalkozott. Milyen ügyeket sikerült feltárni? Mi a pécsi baloldal ajánlata, és hogyan láthatjuk az alternatívaképzés lehetőségét a Dunántúl fővárosában? És hogy állnak a pécsi sztorikon túl a pesti ügyek? Mik a fővárosi kampány eddigi tanulságai és eredményei? Országos kitekintésben pedig melyek azok a sorskérdések, amelyek hazánk valamennyi településén meghatározzák majd az új önkormányzati vezetések megválasztását? Ezekről is beszélgettünk a Grund legújabb adásában.

Mi kérdezünk – Péli Ildikó festőművész szerint veszélyes, hogy a mai ember dicsőíti az egyformaságot

Perutek JánosPerutek János Ps TV 2024 június 2.
A Belváros úgy tűnik, nem véletlenül a művészetek egyik kiemelkedő központja rengeteg galériával, kiállítási térrel, hanem lakhelyként is inspiráló lehet. Így volt ez a régi időkben is, amikor a színészlegendák közül sokan itt éltek, de a mai művészeket is vonzza az ötödik kerület. Erről beszél most nekünk Péli Ildikó festőművész, akinek túl azon, hogy fantasztikus életút áll mögötte keményen felvállalja a véleményét a világról. A mostani beszélgetésben a művésznő beszámol lakhelyéről, az ötödik kerületről és az ottani művészéletről. Az interjúban arról is szó esik, hogy meglepetéssel veszi tudomásul a mai ember egyformaságért való rajongását, amiről úgy gondolja, mindenképpen beszélni kell. Nézze meg az interjút, érdemes!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.