Pesti Srácok

Ps TV

Az Akta – Lelépett a haveri vállalkozó, másodszorra is közpénzt költ a DK-s Szaniszló ugyanarra a rendelőfelújításra

Ps TV 2024 május 6.
Elképesztő módon trükközhetnek a közbeszerzéssel a Szaniszló Sándor vezette kerületben, hogy valahogy elkészülhessen a szakrendelő felújítása, amire a kormány 1,7 milliárd forint támogatást adott az önkormányzatnak - szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az Akta arra vállalkozott, hogy kibogozza, hová tűnt el több mint egymilliárd forint, amit a polgármester bevallása szerint már elköltöttek. Hogy mire, annak nem igazán van nyoma. Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló rekonstrukciónak eredetileg 2022 decemberére kellett volna elkészülnie. A kivitelezés több mint fél éve áll. A zűrös közbeszerzés nyertes kivitelezővel - amely a kispesti korrupciós botrányokban híresült el - szerződést bontottak, majd a közelmúltban újra kiírták a közbeszerzést, úgy mintha az második ütem lenne. Csakhogy az elvégzendő feladatok jelentős részben fedik egymást és más törvénysértés-gyanús problémák is felmerülnek az eljárással. Az Akta megkereste a projektbe belebukott cég állítólagos alvállalkozóit és azt is kiderítette, hogy a másik, kiemelt állami finanszírozással megvalósuló helyi beruházásban ugyanazok a szereplők jelentek meg... és ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.

GEOrgPOLITIKA – Mekkorát lőhetnek az ukránok?

Ps TV 2024 május 6.
Kijev nyugati szövetségesei eddig kikötötték, hogy az általuk szállított fegyverekkel csak Ukrajna határain belül szabad célpontokat megsemmisíteni, ergo csak védelmi célokra használhatják azokat. Igaz Ukrajna ezt sosem tartotta be. Attól is vonakodtak eddig, hogy nagy hatótávolságú rakétákat szállítsanak. Ezt a határt az USA nemrég átlépte és átadta Kijevnek az ATACMS típusú, 300 km hatótávolságú rakétákat.

Karácsony saját magával, Magyar Péter a választási matematikával került összetűzésbe – Öt perc

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 május 6.
Karácsony Gergely egy karakteres, felkészült, alapos és precíz városvezető – is lehetne, csak megint valami félrement. Biztosan az Orbán a hibás. A főpolgármester csapatának tagjait ugyanis megbírságolták a Városligetben, mivel Karácsony elfelejtette egyeztetni a városrendészettel, május elsején Gyurcsányékkal kíván hetyegni a Városligetben. A főpolgármester úgy vélhette, neki jár, hogy a szerinte tönkretett Városligetben ünnepeljen, ehhez pedig ne tegye meg a szükséges előkészületeket, a hatóságok azonban mást gondoltak, és repültek a bírságok a szabálytalanul parkoló szervezőknek. Magyar Péternek pedig a választási matematikával gyűlt meg a baja, hiszen rájött, egyedül nehéz lesz egy teljes pártot üzemeltetni, ez még olyan dörzsölt politikai gigászoknak, mint Jakab Péter sem sikerült. Ezért maga mellé vette a Jobbik vándorló szárnyát, akik Gyurcsány után boldogan fogadták Magyar Pétert vezetőjüknek. Végülis, úgysincs olyan nagy különbség.

Gumicsónakokat szurkálnak ki a francia rendőrök, hogy megállítsák a migránsokat – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2024 május 5.
Van úgy, hogy az ember próbál nem a migrációról és az európai lakosságcseréről beszélgetni, de akármit kezd kapargatni végül úgyis erről lesz szó. Ez most sem történt máshogy, miután kiderült, hogy a Németországban élő migránsok egy iszlám állam megalapítására szólították fel egymást és a híveiket. Az átlag európai valószínűleg ezt nem veszi túl komolyan, és sajnálatos módon mindig azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg, miközben talán már meg is történt. A francia rendőrök viszont úgy tűnik, megtalálták a megoldást: gumicsónakokat szurkálnak ki. Igen jól hallották. Gumicsónakokat. Elmondjuk, hogy miért.

Mit adott nekünk az Unió? – Both Hunor a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 5.
A Grund legutóbbi adásának vendége Both Hunor, a Századvég vezető elemzője volt. A műsorban Magyarország 20 éves európai uniós tagságának előnyeiről és hátulütőiről beszélgettünk. Mit adott nekünk a négy szabadság, az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, a schengeni övezet és a gazdasági unió megvalósulása? Miért problémásak a Brüsszel által indított kötelezettségszegési és jogállamisági eljárások? Mi az a lopakodó jogalkotás, és hol áll most a diskurzus az Európai Egyesült Államok föderalista lázálmáról? Mit üzen a két évtizedes uniós tagságunk a június 9-i európai parlamenti választásra? Ezekről esett szó a legfrissebb Grundban.

Karácsony büszke az elmúlt éveire Budapest élén, és röhögve várja Orbán Viktor lemondását – Karanténvlog

Ps TV 2024 május 4.
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is derekasan marakodnak. Miközben David Pressman régóta nem nagykövetként viselkedve osztja a parancsokat és a külföldi pénzt percembereknek, a maradék konc különösen felértékelődik számukra. A majális azonban örök. Legalábbis a baloldal ezt hitte, de lassan már senkit sem tudnak megmozgatni az emberektől elszakadt öltönyös baloldaliak, akik régen még jók voltak pár sörre és virslire a május elsejei dzsemborikon. Azóta egyre több ember jött rá, hogy a munkásokért aggódó baloldaliak alapvetően csak saját magukat szeretik, az általuk hangoztatott, kisembereket segítő, örök boldogságot ígérő szólamok csak úgy elszállnak a szélben. A Karanténvlog a régi szocialista majálisok felidézését követően Karácsony Gergely újabb tragikomikus szereplését hozta el nektek, a budapesti főpolgármester ugyanis jól ismert favicceivel operált az ATV-ben, ahol röhögve jelentette ki, hogy senki sem emlékszik arra, hogy kiadott egy könyvet, mert akkor mondott le a köztársasági elnök, de vállalja, hogy továbbra se ismerjék meg a könyvét, ha Orbán Viktor is lemond. Azt senki sem mondta meg neki, hogy a könyve így se, úgy se érdekel senkit. Karigeri itt még nem állt meg: megsértődve védte a Szentkirályi Alexandra által lekaszált gyomnövényeket és a derékig érő gazt a főváros területén. Végül a hazaáruló Momentum újabb öngóljáról is beszámolunk, akik egyszerre mondják azt, hogy ők hozták el az uniós pénzeket hazánknak, a következő megszólalásukban pedig arra büszkék, hogy meggátolták a pénzek Magyarországra érkezését. Cseh Katalin pedig feltette az i-re a pontot, ugyanis fenyegető levelet írt az UEFA elnökének, hogy büntesse meg a Ferencvárost, ha kell, zárja is ki a nemzetközi kupákból, mert szóba került a Gazprommal történő szponzori szerződése. Nézzétek most is a Karantént, megéri!

A szemünk előtt alkotnák meg a kulturális SZDSZ-t, de Dancsó közbeszólt – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 május 4.
Dancsó Péter szokatlan videót posztolt a nemrég David Pressman társaságában Rubik-kockázó Pamkutyáról. Dancsó látszólag a Pamkutya által gyártott reklámokat ekézte, de sokkal mélyebb üzenet van a Videómánia tartalmaihoz képest szokatlan anyag mögött, és ez most egyáltalán nem a szokásos YouTube-dráma. Hatásvadász lenne azt mondani, hogy YouTuberek cicaharca dönti el az ország sorsát, de ha abból indulunk ki, hogy a fiataloké a jövő, egyáltalán nem mindegy, kiknek a videóin nevelkedik a jövő generációja... és hogy azok a videók milyen indíttatásból készülnek.

Amit tudnod kell Dancsó Péter atombombájáról – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 május 4.
David Pressman ezúttal a magyar nyelvű Youtube-influenszerek maga köré édesgetésével próbál elviselhetetlen nyomást helyezni az Orbán-kormányra, Dancsó Péter viszont finoman jelezte neki, hogy nem minden magyar nyelvű influenszer üzemel a kezéből felfalt lazaccal. Szóba kerül még a Momentum, akik most igazán aggódhatnak príma kis brüsszeli helyeikért, a második félidőben pedig vendégünk Rákász Gergely orgonaművész, aki még Kurtzcal is nagyon hamar megtalálja a közös zenei hangot.

A Virtuózok producere elmesélte, hogyan mondott nemet Elton Johnnak – Peller Mariann a Küzdőtérben

Perutek János Ps TV 2024 május 4.
Peller Mariann elképesztő mód harcolt meg azért az álmáért, amit tíz éve mi, magyarok a tévéképernyőkön keresztül kísérhetünk figyelemmel. Ez az álom ugyanis a Virtuózok című műsor, amely igen nagy népszerűségre tett szert – nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Amikor a műsor alapötlete megszületett, rengeteg producert, zenészt, műsorgyártót megkeresett Peller Mariann producer. Többek között Elton John elé is vitte az útja, aki teljesen el volt ájulva az ötlettől, és meg szerette volna venni. Szerencsére magyar kézben maradt, pedig nem kevés erő kellett ahhoz, hogy a világ legelismertebb zenészei közé tartozó Elton Johnnak nemet mondjon az ember. A Küzdőtérben most megtudhatunk mindent, amit a Virtuózok műsorról tudni érdemes; sok érdekes, még nem hallott történetekkel leszünk gazdagabbak, ha ma is ezt a műsort választják.

GEOrgPOLITIKA – Öles léptekkel a világháború felé

Ps TV 2024 május 3.
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: az észak-atlanti szövetség amellett, hogy az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba. Közben elemzők szerint a nyugati vezetők egymásra licitálnak a háborús hangulat fokozásában, amely nagyon könnyen egy atomháborúhoz vezethet.

Ukrajnában dől el a kontinens sorsa? – Politikai Pankráció (videó)

Ps TV 2024 május 3.
Senki sem számított rá, hogy a XXI. század hajnalán Európa közepén kitör egy háború, ahogyan arra sem számított senki, hogy évekig húzódik majd. Ami eddig két ország belügye volt, abba most az egész kontinens belesodródhat, a narratíva azonban folyamatosan változik. Eddig Ukrajna győzelméről szóltak a hírek, most azonban az ország fennmaradása a tét – hangsúlyozzák a háborúból hasznot húzó nyugati nagyhatalmak. Szomorú, hogy Európa vezetői nem azt vitatják, hogy maradjunk ki belőle, hanem hogy miként sodródjunk bele még ennél is jobban. Huth Gergely és Varga Etele a lakhatási válság mellett Ukrajna státuszáról is vitázott. Nézd meg a teljes beszélgetést!

GEOrgPOLITIKA – Iszlamista médiatanácsadó a német köztelevízióban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 2.
A német köztelevízió egyik médiatanácsadójáról kiderült, hogy radikális iszlamista nézeteket vall. A képernyőn is rendszeresen megjelenő Khola Maryam Hübsch egy talkshow vendégeként áradozott az iszlám törvénykezésről, a saríáról, és az ötletről, hogy Németországot át kellene alakítani egy iszlám kalifátussá. A politikai kerekasztal-beszélgetés apropója a Hamburgban tartott iszlamista tüntetés volt, amikor közel-keleti bevándorlók "Allahu akbar" kiáltások közepette követelték a kalifátus kikiáltását.

Ezt vajon ki fizeti? – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 május 2.
Az első félidőt teljes egészében annak a témának szenteltük, hogyan ismétli meg ma Amerika a kínai kulturális forradalmat, némi '30-as évek Németországával színezve. Most éppen az Egyesült Államok egyetemi diákságának egy szűk, de hangos és kártékony rétege őrült meg teljesen. A második félidőben Béky Zoltán jogász abban próbált segítségünkre lenni, hogy jogilag mit lehet tenni a hasonlóan megőrült közösségi médiaplatformok túlkapásai ellen Magyarországon és Magyarországról.

Skót duda – A szólásszabadságért küzd a baloldal, de ha kritikát kapnak, Orbánra mutogatnak (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 2.
Volt már BLM-szobra és LMBTQ-padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy G-mercis turulszobrot a kerületben. Ám ahogy elődei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is döntötték. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből fizeti, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel büntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukra irányította a célkeresztet Magyar, aki szerint a gyerekek megállnának a növésben, ha Dobrev plakátjai felé tolják őket a babakocsijukban. Reméljük, nem saját tapasztalat.

Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben: Szentkirályi Alexandra esélyes kihívója Karácsony Gergelynek (Videó)

Gulyás Áron Ps TV 2024 május 1.
Közelednek a június 9-i választások, ezzel egy időben a főpolgármester-jelöltek igyekeznek minden törzsszavazót megmozdítani. Ennek részeként Karácsony Gergely büszkén jelentette be, hogy 25 ezren (a főváros lakosságának mintegy 1,5%-a) szavaztak a második Budapesti Lakógyűlésen. Szerinte ennek eredményei kötelezik a kormányt, de még a külföldi befektetőket is a rákosrendezői beruházásokkal kapcsolatban. A Lánchíd-botrányba keveredett főpolgármester görcsösen igyekszik azt kommunikálni, hogy ő a fő esélyes a választás megnyerésére, azonban még érheti meglepetés a politikai nagyvadat júniusban. Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben hangsúlyozta, hogy a jelölteknek a kampány utolsó három hetében már a bizonytalan szavazóknak kell olyan üzeneteket megfogalmazni, ami a törzsszavazókat már nem mozgatja meg. A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, hogy Szentkirályi Alexandrát egy jó vezetőnek tartja, aki képes a kormánnyal együttműködve a fővárosért dolgozni. Mint ismert, a volt kormányszóvivő jelöltségét a főpolgármester-jelöltek közül elsőként és mind ez idáig egyetlenként vette nyilvántartásba a Fővárosi Választási Iroda. Kiszelly Zoltán elemezte lapunknak a három fő jelölt kampánystratégiáját, közösségimédia-használatát, valamint kitért a pártokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások eredményeire is. Részletek a videóban!

Nem múzeumi tárgy, hanem maga az ország és népe – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 április 30.
Mikor és hol készítették? Egyszerre készült, vagy két külön részből állították össze? Melyik királyunk kapta és kitől? Ezeket a tárgyszerű kérdéseket szoktuk nyomozni a Szent Koronával kapcsolatban, és közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nemcsak valami múltbéli tárgy, hanem a jelenben is létezik, ráadásul a magyarság legfontosabb jelképe. Megtestesíti az országunkat és annak népét, és így jóval több, mint egy tárgy. Ez csaknem egy évezreden át teljesen világos volt a magyarság számára, és a Szent Korona tiszteletét nem tartották sem túl elvontnak, sem értelmetlennek. Csak a királyság megbuktatása és a kommunizmus tudta elhalványítani, ám a Szent Korona továbbra is a mi történelmi örökségünk, amelyre vigyáznunk kell, de működtetnünk is, ahogy korábban tettük. Különleges jelképünk történetéről, nemzeti, kulturális és népművészeti jelentőségéről Limbacher Gábor néprajzkutató beszélt.

Kocsmai igazságok – Most úgy tűnik, hogy a Donáth Anna által vezetett Momentum lesz Magyar Péter első áldozata

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 április 30.
A Momentum Mozgalom csak a kártékonyságában hasonlít a hosszú szenvedés után másfél évtizede kimúlt SZDSZ-hez, értelmiségi holdudvaruk nem mérhető össze. Még a boldogult Jobbik is izmosabb értelmiségi hátországot tudott felmutatni, mint a nómenklatúra unokák pártja, akik úgy látszik nem vegyültek családilag a szakértelemmel, sőt messze elkerülték még a kommunikációs szakembereket is. A Momentum már évek óta csak azzal tudott bent maradni a közbeszédben, hogy minden lehetséges fórumon rossz hírét keltette Magyarországnak, egyszerre a kormánynak és az országnak, bármiféle egyéb mondanivalóra nem futotta nekik. Azt sem ismerték fel, hogy a pártnak nincsenek törzsszavazói, a hangulat, amely az olimpiai pályázat megfúrása idején "megcsinálta őket", rég elillant. A kidolgozatlan távolodási kísérletük a DK-tól, illetve a Magyar Péter-jelenség pont a legrosszabbkor gyalulja le őket, az EP választások előtt, amelyen öt évvel ezelőtt sikerült legitimálni magukat, valószínűleg először és utoljára. Nem fognak hiányozni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

A politika maga alá gyűrte a kultúrát! – Alexa Károly és az Öreg

Stefka István Ps TV 2024 április 30.
A kulturális szféra leképezi a parlamenti pártok összetételét, és ezért beszélhetünk egyáltalán a kultúra szabadságáról – szögezte le rögtön Alexa Károly a beszélgetésünk elején. Az irodalomban, a színház- és filmművészetben különböző csoportok alakultak ki, Egyesek a balliberális oldalra húznak és eszeveszett ellenségei a nemzeti, keresztény felfogásnak. Mások meg a jobboldalhoz. Alexa Károly József Attila-díjas magyar irodalom- és művelődéstörténész, kritikus, író, közíró, egyetemi oktató volt az Öreg vendége.

„A migránsok nem bűnözők” – mondta a migráns, majd megerőszakolt egy 15 éves lányt – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2024 április 28.
Egy 40 éves migráns nemrég kiállt tüntetni olyan táblákkal, amelyeken az volt olvasható, hogy „a migránsok nem bűnözők”. Majd ugyanez a férfi nem sokkal később megerőszakolt egy 15 éves lányt. A férfi deportálását a „jóemberkedő” WOKE liberálisok nem engedték meg; megakadályozták, hogy a repülő felszálljon, amelyen a kiutasított migránst szállították volna. Mindeközben rendőrök látogattak meg egy brit férfit az otthonában, amiért kiállt a kereszténység mellett és hangot adott azon véleményének, mizerint az ausztrál püspök megkéselése súlyos bűncselekmény volt. Mindezt az interneten fejtette ki, nem tudva, hogy már sehol nem mondhatja el az egyébként teljesen jogos véleményét. Persze jó hírek is vannak a világban: egy Utah államban található általános iskola diákjai fellázadtak a szivárványos elnyomás ellen.

A vágyvezérelt gondolkodás után itt van a vágyvezérelt közvélemény-kutatás – Szűcs Gábor a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 április 28.
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. Miért és hogyan mért a Závecz Research és az Iránytű Intézet homlokegyenest eltérő népszerűségi adatokat a Fidesznek, a DK-nak és a Tisza Pártnak? Mi az egyes baloldali pártok közötti különbség a Magyar Péter-jelenséghez való viszonyulásban? Milyen hatást kelthet az újdonsült politikus tevékenysége a Jobbik vagy a Momentum Európai Parlamentbe jutására és nevezett pártok túlélésére nézve? És vajon miféle kultúrfölényt mutat Molnár Csaba gyurcsányista EP-képviselő nyílt O1G-zése? Ezeket a kérdéseket fejtegettük a legújabb Grundban.

A lengyel külügyminiszter véletlenül bedöntötte a teljes nyugati narratívát – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 április 28.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hirtelen újraírta a teljes nyugati narratívát arról, hogy Putyin vajon megáll-e Ukrajnában, ha ott sikerül győznie. Eddig azt a mantrát kántálták az amerikai külügyi adminisztráció európai hivatalokban dolgozó ügynökei, hogy az oroszok Ukrajna után lendületből nekivágnak a Varsó-Berlin-Párizs útvonalnak, hogy végül Portugália külsőn fejezzék be hódító hadjáratukat. Sikorski véletlenül megint őszinte volt, megismételte azt amit az Északi Áramlat felrobbantása után művelt, és őszintén kimondta, hogy az Orosz Föderáció sokkal gyengébb, mint a NATO, egy konvencionális háborúban könnyedén legyőznénk a medvét. De ha már az amerikai adminisztráció rohamairól beszélgettünk, előkerült Janet Yellen is, aki szépen kérte Kínát, hogy ne legyen már kapitalistább náluk. A második blokkban már jóval könnyedebb témaként a 70 éves Rock 'n Roll került szóba két vendégünkkel, és az amerikai nagykövetséggel.