Pesti Srácok

Ps TV

Kocsmai igazságok – Miért nem akarunk világkormányt?

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 21.
Amikor "titokzatos" erők teljesen más célra használnak fel olyan, eddig akár jól működő szervezeteket, mint a NATO, vagy olyan, egyre diszfunkcionálisabbnak bizonyulókat, mint az EU vagy a WHO, akkor ideje észrevennünk: valamiféle világkormányzás készül. Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy világkormányzás? Egy olyan központi, bolygószintű akaratot, amely mögött kötelező szerződések, a nemzeti szuverenitásokkal szemben megerősített ENSZ, az összes földrészen joghatóságot vindikáló bíróságok állnak. Ez természetesen a kisebb országok szuverenitását tüntetné el a leghatékonyabban, hiszen a nemzeti kormányoknak attól kezdve nem a saját népüknek kellene elszámolniuk, hanem arra kellene koncentrálniuk, hogy valamelyik nemzetközi szervezet ne vadásszon rájuk, ne adjanak ki ellenük nemzetközi elfogatóparancsot, mert valakiknek valahol nem tetszik a szuverenista nemzeti politika. A világkormányt ugyanúgy nem választják, mint ahogy a létező liberalizmusra sem szavazott senki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

GEOrgPOLITIKA – Ötnapos gyászt hirdettek Iránban

Ps TV 2024 május 21.
Meghalt Ebrahím Raíszi iráni elnök és az ország külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián. A két politikust, valamint Kelet-Azerbajdzsán iráni tartomány kormányzóját, Malek Rahmatit és Tebriz vallási vezetőjét, Mohammad Ali Ale-Hasem ajatollahot szállító helikopter vasárnap este lezuhant és kigyulladt egy hegyvidéki területen. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Hordágyon szállítottak el egy holttestet az iráni Vörös Félhold segélyszervezet tagjai a helikopter roncsaitól.

A Fico-merénylet és a gyűlöletre építő magyarországi baloldal hazaáruló küldetése – Karanténvlog

Ps TV 2024 május 21.
Hiába megy a kiábrándító mosakodás, a baloldali agymosás és propaganda elérte, hogy aki nem támogatja Ukrajnát, fizikai retorziókra is számíthat. Erre jó példa a szlovák miniszterelnök, Robert Fico esete, akit egy megátalkodott, baloldali ukránbarát lőtt meg többször. A baloldali sajtó a hosszas kenegetés után még támadásba is átment, és mindegy, hogy az üzenet tökéletesen ellentmond a valósággal, a lényeg, hogy követőik fülét igyekeztek betömni. A merénylőt oroszbarátnak állították be, miközben az cseppet sem zavarta őket, hogy az elkövető, Cintula "Éljen Ukrajna" rigmusokat kiabált többször is. A legfontosabb tanulság azonban az, hogy az agymosás és hergelés elérte azt a célt, hogy egyesek annyira megzavarodjanak, hogy akár az életére is törjenek annak a politikai vezetőnek, aki mindent feladva nem áll teljes mellszélességgel az ukrán háborús erőfeszítések mellé. A legelkeserítőbb azonban az volt, hogy rengeteg kommentelő uszított további gyilkosságokra, így Orbán Viktort is hasonló állapotban szeretné látni a baloldali aljanép, akik csak beszélnek elfogadásról és liberalizmusról, valójában vérre és káoszra szomjaznak.

Alig ismerik a magyarság egyik legfontosabb ünnepét, pedig fél Budapestet lezárják miatta – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 május 21.
Magyarország hosszú és gazdag történelme okán számos jelentős eseményről emlékezik meg a magyar nép. Az államalapítás, az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint az 1956-os forradalom mind olyan mérföldkövek, amelyek mély nyomot hagytak az ország történelmében és a nemzeti identitásban. Az államalapítás évfordulója alkalmából az ország számos rendezvényt szervez, amelyek célja a történelmi tudatosság és nemzeti büszkeség erősítése. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek bátorsága és az 1956-os forradalom mind-mind olyan események, amelyek nemcsak a magyar történelemben, hanem az egész világ számára példát mutatnak a szabadság és a függetlenség iránti vágyban. Van azonban egy ünnep, amiről csak kevesen tudnak, pedig fél Budapestet lezárják miatta.

Különvélemény – Aki az életben gyáva, az a kommentszekcióban kompenzál

Ábrahám Róbert Ps TV 2024 május 20.
Az internetes világ előtt is jól ismertük azt az archetípust, aki soha nem merte felemelni a hangját, soha nem mert kiállni magáért, és még a feleségének sem merte szóvá tenni – már ha volt neki –, hogy sótlan a leves. Régen az ilyen fazonok a nap végén a saját kudarcukat úgy kompenzálták, hogy otthon a tükör előtt ordítoztak, amikor senki nem látta őket. Ezek a gyáva emberek szabadultak rá falkában a kommentszekciókra az internet korának hajnalán, hogy ott minden rosszindulatukat kiöntsék és minden beszariságukat online nagypofájúságba konvertálják.

Üvöltenek és botokkal verik a földet a nyugati nők, hogy boldogok legyenek – Dezse Vű

Dezse Balázs Ps TV 2024 május 20.
Felkavaró képsorok láttak napvilágot mostanság. A felvételeken fiatal, szép nők viselkednek úgy, mint egy csapat feldühödött bazári majom. Konkrétan. Az egyiken még botokkal is ütik a földet, az egész pedig olyan szekunder szégyen, hogy az ember azonnal arra gondol, hogy itt már megint csak valami nagyon nyugati haladó, nyitott, trendi, woke dolog lehet a háttérben. És ha az ember utánanéz, akkor rájön, hogy igaza van. Az új trend nem más, mint a dühterápia, vagyis amikor erőszakkal vezetik le a feszültséget, hogy boldogok legyenek. Ismerős, ugye?

Az Eurovíziós Dalfesztiválon már az sem elég a győzelemhez, ha szivárványördög vagy

Ps TV 2024 május 20.
Az Eurovíziós Dalfesztivál ma már a legkevésbé sem a zenéről szól. A pucér pélót lóbáló és ördögnek öltözött "versenyzők" mellett (ez két külön produkció) a nembináris Nemo már keményvonalas konzervatívnak számít. Miközben pedig Magyarország szépen kimarad ebből az őrületből, ide látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök, aki egyértelműen diktátor, amint beteszi Magyarországra a lábát, ha azonban a brüsszeli elit dörgölőzik hozzá, egy vérbeli demokratává változik. Ezt persze elfelejtették közölni a rövid pórázon tartott cselédsajtójukkal, akik egy emberként sikoltottak fel Hszi Csin-ping magyarországi látogatása láttán.

GEOrgPOLITIKA – Ceaușescu-nosztalgia hódít a román fiataloknál

Ps TV 2024 május 20.
Döbbentem hallgattam Czégényi Raymond szavait, hogy a román fiatalok korában van egyfajta Ceaușescu-nosztalgia. Egy nagy hazafiként tekintenek rá, aki visszaadta a román nemzet önbecsülését. Mivel akkor még nem éltek, nem tudják, hogy a kommunista titkosszolgálat mindent behálózott és mindenkit megfigyelt. Hasonlóan a keletnémet Stasihoz, itt is volt, hogy egy ügynök azért kötött házasságot, hogy megfigyelje felesége családját és jelentéseket írjon. Ezek a fiatalok nem tudják, milyen bezárva élni egy országba és csak álmodozni luxuscikkekről.

Mindig is szerettük Perut, ahol már mentális betegségnek számít a transzneműség – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2024 május 19.
Peruban mentális betegségnek nyilvánították a transzneműséget. Szóval most már nem csak a gyönyörű természeti adottságai miatt, de a normalitás miatt is ajánlott célpont lehet a dél-amerikai ország. De ahogy közeledünk Európa felé, úgy lesz minden egyre furcsább: itt van például az a két idős hölgy, akik 82 ás 85 évesen is aktivistának álltak, és az olaj ellen tüntetve megpróbálták tönkretenni a Magna Chartát. Közben pedig az is kiderült, hogy nem szabad senkinek olyan dolgot mondania, amit előtte egy náci már kimondott, tehát ha Hitler valakinek régen azt mondta, hogy “boldog születésnapot”, akkor az gyűlöletbeszéd. Márpedig biztosan mondta, legalább egyszer.

A keresztény egyház születésnapját ünnepeljük pünkösdkor – Hodossy-Takács Sámuel a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 19.
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hodossy-Takács Sámuel református teológushallgató volt. A műsorban szó esett a pünkösdről, annak jelentőségéről, illetve elhelyezkedéséről az egyházi ünnepek között. De vajon miért van mostoha szerepe a pünkösdnek a karácsony és a húsvét mellett? A világi, polgári hagyományok és rítusok elveszik a fókuszt a pünkösdtől? Mi lehet a legjobb módja a keresztények mai evangelizációjának, és hogyan kell megküzdeni az egyház trendivé tételének torzító tendenciáival? Mi a pünkösd üzenete a mai világban? A műsorban ezekről a kérdésekről, és a február óta komoly médiafigyelemben részesített református egyház helyzetéről is beszélgettünk egy bennfentessel.

Ha csodára vársz, rakd össze a Magyar Péter-mozaikokat és hidd el, összeáll a valódi kép – Karanténvlog

Ps TV 2024 május 18.
Ahogyan minden választás előtt, a Karanténvlog most is igyekszik egy-egy jelölt viselt dolgait pellengérre állítani, elvégre a sok ígérgetés mellett jól jön néha a görbe tükör. A Karantén kiszemeltje most nem is lehetett más, mint Magyar Péter, akinek igyekeztünk kigyűjteni néhány önellentmondását, rávilágítani arra, hogy mekkorát változott az az alapállás, amit a botránysorozat kirobbantásakor felvett. Szóba kerül természetesen az is, hogy kik és vajon miért állhatnak mögötte, és nem felejtkezünk el arról sem, hogy a mindenért erőszakot kiáltó feministák most simán félrenéznek, amikor alapos gyanú merül fel arról, hogy Magyar Péter többször is bántalmazta a feleségét. A szolidan félrenéző baloldal ismét a kettős mérce álságos csapdájába esik, de sosem adják fel. A műsorban kitérünk Magyar keresztény, jobboldali és konzervatív önigazolási kísérletére is, majd a szinte rögtön érkező önellentmondó kinyilatkoztatására, miszerint ő liberális. A mögötte álló baloldali körök tevékenysége sem maradhatott említés nélkül, valamint barátnője édesanyjának börtönbüntetése sem, hiszen a szavakban a korrupció ellen küzdő Magyar szoros kapcsolatban áll az egyes hírek szerint mozgalma gazdasági vezetőjének tekintett S. Máriával, aki 1200 embert vert át bűntársaival piramisjátékkal, a 8 milliárd forintos károkozásból pedig 7 milliárd forint egyszerűen eltűnt. A templomból kijövő emberekkel ordító, időnként láthatóan önkontrollt veszítő Magyar mégis számottevő követővel rendelkezik, akik egyelőre minden botránya ellenére vakon követik, és teljesen érthetetlenül várják azt a csodát, amire nincs is szükségük.

Hihetetlen elméletek terjednek Fico merényletével kapcsolatban – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 május 18.
A Robert Fico ellen elkövetett sajnálatos merénylettel kapcsolatban felmerült elméletek mellett azért szóba került az a bizonyos toxikus közvélemény és a kommentelők hisztérikus része is. A Mi Hazánk kevésbé előtérbe tolt tüntetését is kielemeztük, hogy vajon miért sikkasztották el a beszámolókat róla. A második részben Hegedűs Tamás Kaukázus-szakértővel a Georgiává változott Grúzia volt a téma.

Nagy Balázs a Küzdőtérben: Amikor bekaptam az első combrúgásom, belül sírtam

Perutek János Ps TV 2024 május 18.
A legújabb Küzdőtérben egy olyan emberrel ismerkedhetünk meg, aki húsz éve működtet nagyon egy sikeres K-1, MMA és muaj thai harcművészetekkel foglalkozó sportklubot. Nagy Balázs egész életét a küzdősportoknak szentelte és a Superfight Series sorozat egyik megálmodója és szervezője, ami hazánk legnívósabb K-1 és thai box rendezvénysorozata. Hitvallása szerint a küzdősport többek között arra is megtanít, hogy mindig a legjobb akarj lenni.

Öt perc – Gyilkossági kísérlet után is folytatódik a hergelés

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 május 18.
Eljutottunk odáig, hogy az állandó hergelés tettlegességig fajult. Bár Szlovákiában sajnálatos módon nem egyedülálló, hogy közszereplők fizikai épsége kerül veszélybe a politikai agitáció miatt. Robert Fico megtámadása a baloldali médiatúlsúly (leánykori nevén kiegyensúlyozott médiapiac) és politikai hergelés eredménye volt, a táborokon átívelő megbékélés azonban a legkevésbé sem lépett előre, sőt. A támadást követően a baloldal vágta magát áldozati pózba, az embereket pedig hülyének nézve próbálták elhitetni, hogy az elkövető nem baloldali aktivista volt. Magyar Péter pedig a platón szítja az indulatokat, de a pákai remegős beszédét próbálta eltüntetni. Az internet azonban nem felejt.

GEOrgPOLITIKA – A románok nem támogatják az ukrajnai katonai beavatkozást

Ps TV 2024 május 17.
Romániát is megrázta a Robert Fico elleni merénylet, a helyi sajtó is a demokrácia elleni súlyos támadást látja a bűncselekményben. Rengeteg elemzés jelent meg a lapokban arról, hogy hibáztak-e a személyvédők és legtöbbjük összecseng a német és izraeli véleménnyel, hogy igen. Ugyanis a kordon mögött nem volt sem testőr, sem rendőr, aki meg tudta volna akadályozni, hogy a merénylő fegyvert rántson. Így pont a biztonságot nyújtó eszköz volt a katasztrófa egyik forrása - minderről Czégényi Raymond, a Szent László Alapítvány társalapítója beszélt a GEOrgPOLITIKA adásában.

Az Akta – Haverok kapják az önkormányzati lakásokat Pécsett, miközben a rászoruló, elesett családok nyomorban tengődnek

Ps TV 2024 május 17.
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, melyről az eljárás eredményessége érdekében további információ jelenleg nem osztható meg - írta Az Akta megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Azért kerestük a hivatali visszaélésekkel, korrupciós ügyekkel foglalkozó legmagasabb szintű hatóságot, mert tudomásunkra jutott, hogy az évek óta tartó eljárás új szakaszba léphetett és a közeljövőben az első gyanúsítotti kihallgatások is megtörténhetnek. A korábban lefoglalt iratok és az ügyészséghez eljutott hangfelvételek alapján tanúkat hallgattak ki. Van, akit már kétszer is. Rövid időn belül több magas pozícióban lévő baloldali politikust is felelősségre vonhatnak. Az Akta riportjából most megtudják, a pécsi lakáspiacon kik és hogyan osztják a lapokat. A folyamatosan visszatérő nevek: Nyőgéri Lajos alpolgármester, egy Kovács Gábor nevű férfi, aki a nyakában "Nyőgéri Lajos megbízásából" feliratú táblával rohangált és terrorizálta az önkormányzati lakások lakóit és Fogarassi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. Arról se feledkezzünk meg, hogy Péterffy Attila polgármester nélkül mindaz, amit látni fognak nem lenne lehetséges, hiszen Nyőgéri Lajost a szocialista bázisú, álcivil városvezető egyszemélyes döntéssel, a Covid teremtette helyzettel visszaélve emelte a posztra minden tiltakozás ellenére.

GEOrgPOLITIKA – Hibázhattak Robert Fico személyvédői?

Ps TV 2024 május 16.
A 71 éves Juraj Cintula által leadott lövések láthatóan sokkolták a kormányvédelmi kommandó tagjait. A személyvédelemmel megbízott rendőröket a felállított kordon akadályozta meg a gyors reagálásban. Az elkövető a kordon túloldalán állt és azt hitték, hogy ő is csak kezet akar rázni a szlovák miniszterelnökkel. Feltételezhető, hogy az idős férfit a testőrök nem tekintették veszélyforrásnak.

Kifütyült izraeli versenyző, éljenzett ír sátánista az eurovíziós rémcirkuszon – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 május 16.
San Franciscóban ismét izgalmas muciológiai kísérletbe kezdtek, ami a tűcsereprogrammal szemben végre a kispadunk figyelmét is felkeltette. Ingyen piát osztanak őslakos és/vagy színesbőrű alkoholistáknak. A teljes programban 20 darab szerencsés alkoholbeteg vehet részt, és évente ez mindössze 5 millió dollárba került a friszkói adófizetőknek, ami forintban és árfolyamtól függően nem éri el a kétmilliárd forintot sem. A hülyének is megéri, Kaliforniában pedig tobzódnak a hülyék, így ezt is lenyelték a választók. Szóba került még a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivál, és az azt kísérő botrányok, ami idén a sátánizmus és az antiszemitizmus körül forgott a szokásos hadigenderészet mellett. A második félidőben Magyar Ágnes Zsófia volt a vendégünk, akivel a közelgő EP-választásról és a brüsszeli mindennapokról beszélgettünk.

Skót duda – Macron hirtelen aggódni kezdett a francia szaporulatért, ezért hajlandó ingyen vizsgálni a termékenységet is (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 16.
Egyre több ember találkozhat a kórlapján azzal a megállapítással, hogy obesitas, ami annyit tesz, hogy túlsúlyos. Ez viszont nemcsak esztétikai probléma, hanem egy idő után egészségügyi is, hiszen számos országban már konkrétan az is gondot jelent egyeseknek, hogy eljárjanak dolgozni. Ennek pedig az az oka, hogy egyszerűen úgy elhíztak, hogy nem férnek ki az ajtón. Magyarországon szerencsére itt még nem tartunk, de az orvostársadalom rengeteg olyan pácienssel találkozik, akiknek nem lenne semmi bajuk, ha figyelnének a testsúlyukra. A mozgás azonban a lelki állapotunkra is jó hatással van, így nem csoda, hogy a kormány egy új programmal állt elő, amelynek értelmében az orvosok már a mozgást is receptre írhatják fel. A XII. kerületben már létezik a Mozgás receptre program, de most alkalom nyílhat rá, hogy országosan is kiterjesszék. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de egy parókát viselő, magát nőnek definiáló fociedzővel is foglalkoztunk, aki természetesen a női csapattal akar együtt dolgozni. Végül Emmanuel Macron kijelentését veséztük ki, aki végre rájött arra, hogy amit Orbán Viktor mond – miszerint javítani kell a demográfiai helyzeten – nem ördögtől való. A francia elnök most, hogy kapcsolt, a szexre buzdítja a fiatalokat, és még spermabevizsgálást is ígér annak, akinek arra igénye van.

GEOrgPOLITIKA – Az Európai Ügyészség vizsgálja Von der Leyen SMS-bizniszét

Ps TV 2024 május 15.
Német és svájci lapok kedd este arról számoltak be, hogy az Európai Ügyészség vizsgálatot indított Ursula von der Leyen Covid-vakcina beszerzése ügyében. A politikus több milliárd eurós megrendelést küldött a Pfizer cégnek SMS-üzenetben, közbeszerzési eljárás nélkül. Amikor az első vizsgálat elindult, az ügyben Von der Leyen azt mondta, hogy a szöveges üzeneteket már törölte. Ez nem új Von der Leyentől; hasonló gyanús megrendeléseket kötött német védelmi miniszterként is. Saját döntéssel, nem követve a közbeszerzési eljárás rendjét, férje vagy fia cégeit előnyben részesítve kötött milliárdos üzleteket. A német ügyészség akkor kezdett vizsgálódni, amikor már a Bundeswehrben rendszeresített Heckler & Koch G36 típusú gépkarabélyokat más típusra akarta lecserélni, szintén egyéni döntéssel. Az ügy végül elsikkadt, miután az Európai Bizottság élére került. Rossz nyelvek szerint a német kormány is meg akart szabadulni tőle.

A fejlődés útjára állítaná Diósdot az egykori műsorvezető – A Mi kérdezünk vendége: Dizseri András (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 15.
A Pest vármegyei Diósdon mintha tíz éve megállt volna az idő, legalábbis, ami a fejlesztéseket illeti. Egyedül a házak száma szaporodik gombamódon, a környék viszont nem szolgálja ki az ide költözők igényeit. Ezen kíván változtatni a Pro Civitate – A Városért Egyesület, amelynek polgármesterjelöltje Dizseri András, akinek arca és hangja nem véletlenül ismerős, Dizseri ugyanis amellett, hogy tősgyökeres diósdi, lokálpatrióta, több országos televíziónál és rádiónál is dolgozott már műsorvezetőként és szerkesztőként is. Csapatával – akik között van diósdi bölcsődevezető, iskolaigazgató, kulturális rendezvényszervező és pályázatíró is, de egy korábbi profi labdarúgó, Vidnyánszky Ádám is, aki jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója – elsősorban a város túlzsúfoltságát szeretnék megállítani azzal, hogy elrendelnék a zöldfelületek beépítési tilalmát, a közterületeket fejlesztenék, út- és járdaépítéseket hajtanának végre. Nem véletlen, hogy programjukat a neves botanikusról, Magyar Gyuláról nevezték el, akinek munkássága inspirálja őket Diósd zöldítésében. A Mi kérdezünk vendégeként Dizseri Andrástól megtudtuk, hogy milyen további elképzeléseik vannak városukkal kapcsolatban, melyek a jelenlegi problémák, hogyan alakult meg a csapatuk, és tudnak-e majd a kormánnyal együttműködni abban, hogy Diósdon ne csak átmenő autósforgalom legyen, hanem az itt élők igényei is megvalósulhassanak.

GEOrgPOLITIKA – Pszicho Peti tombol – Brit kommandósok Ukrajnában

Ps TV 2024 május 14.
Megnézve Magyar Péter tombolását, nekem rögtön Jakab „parizeres” Péter emléke ugrott fel. A baloldal új bálványa már hozza a „Lenin-fiúk” formáját, és Cserny, valamint Szamuely retorikájával hangol a Fidesz ellen. Előkerültek a ismert lózungok, hogy „el kell kobozni a kormánytagok vagyonát, ki kell tessékelni Polt Péter legfelsőbb ügyészt az irodájából, vagy ha erre nem hajlandó, akkor segítünk neki”. Fideszes oligarchákról és politikusbűnözőkről fest rémképet a nagyérdeműnek, akik persze isszák szavait, hiszen a megfáradt gyurcsányi baloldal már nem szolgáltat nekik elegendő gyűlöletmuníciót, és a „parizeres” is már csak magányosan tömi magába az olcsó húsárút, mert a nép elpártolt tőle (legalábbis szerinte, bár most nem téved). Pszicho Peti már göbbelsi propagandáról üvöltözik, és beszól a templomból éppen kijövő embereknek. Hát mit ne mondjak, egy igazán hiteles konzervatív ember benyomását kelti.

Kocsmai igazságok – Kutatják a közvéleményt vagy befolyásolják?

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 május 14.
A 2022-es választásokon némely közvélemény-kutatók nem igazán találták el a végeredményt. Lehet, hogy nem is akarták? A közvélemény-kutatás egy kisebb országban elég belterjes szakma, és nem mellesleg nagyon kell érteni hozzá: a piac méretéhez képest rengeteg munkát kell belerakni ahhoz, hogy reális eredmények legyenek elérhetőek. Ráadásul ritkán van ellenőrzési lehetőség, és az általános vagy országos választásokon derül csak ki, hogy az adott cég jól tudja-e. És azt akkor sem lehet tudni, hogy mi ment félre. Nehéz szakma ez, már annak, aki szakmaként űzi. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.