Ps TV
Sokesélyes parlamenti választás előtt áll Lengyelország – Rosonczy-Kovács Mihály a Grundban
A Grund legfrissebb adásában Hoppál Hunor vendége Rosonczy-Kovács Mihály Olaszország- és Lengyelország-szakértő, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója volt. A beszélgetés apropója a közelgő lengyelországi választás volt, aminek a kimenetele a térségre, így benne hazánkra is nagy hatást gyakorol majd. Mi a globalista körök érdeke a voksoláson? Mennyire esélyes a Kaczyński-féle Jog és Igazságosság újrázása? Előállhat-e az, hogy a kutatások szerint 10 százalék körüli támogatottságú, radikális jobboldali Konföderáció lesz a királycsináló? Az ukránokkal való elmérgesedett gabonavita pusztán kampányretorika, vagy a hűvös lengyel-ukrán viszony kitart a választások után is? És várható újbóli fellendülés a magyar-lengyel kétoldalú kapcsolatok és a visegrádi négyek regionális együttműködése terén? Ezekre a kérdésekre válaszolt a szakértő a legutóbbi Grundban.
A baloldal már a Balatont is (le)tagadja – Hardcore Hobbista
A Balatonon gyakorlatilag megszűnt a turizmus az idei szezonban, ha hihetünk a független-objektív sajtónak. Mivel nem hihetünk, ezért legnagyobb sajnálatukra az idei balatoni szezon kifejezetten jó számokat produkált. Ahogyan Soros György is kifejezetten jó számokat produkál, amíg a magyarországi projektjeihez nem érünk. A második részben régi kedvencünk, a nemzet balettosa, Apáti Bence a vendégünk, akivel Karigeriről, a magyar Nobel-díjasokról és a művészekről beszélgettünk. A Momentum mesterterve: az elbutított vidékiek felvilágosítása a baloldal csodálatosságáról – Karanténvlog
Az régóta nem meglepetés, hogy a baloldal teljesen hülyének nézi az embereket. Akik rájuk szavaznak, azokat bődületes demagógiával etetik, nem nézve ki saját választóikból, hogy a primitív hazugságok egy idő után megfekszik a gyomrukat. Akik nem rájuk szavaznak, azokat pedig nyíltan hülyének nézik, ostobának, sötétben tartott gombának, csak mert nem értenek egyet velük. Az ősi kommunista szokás szerint ugyanis a bolsevik kisebbség is mindig többséget jelent, nem baj, ha elenyésző kisebbség, feljogosítva érzik magukat arra, hogy mindenkinek a nevében beszéljenek. A mai Karanténvlogban mindkét verziót bemutatjuk, hiszen Karácsony Gergely újabb nagy teljesítménye az volt, hogy miközben a főváros csődjéről beszélt és háromszorosára emelte a BKK vonaljegyeinek árát, a közlekedési vállalat élén ücsörgő elvtársaknak tízmilliós prémiumokat osztott ki. Persze 1 milliárd forint jutott graffitifalakra és kerékpártámaszokra, és ezután még ő volt megsértődve. Tökéletesen hülyének nézi a saját választóit is a baloldal, és vajon mi jut a jobboldaliaknak? Ezt most épp a Momentum mutatta meg, akik vidéki felvilágosítására indítottak kampányt, elvégre a sötét bunkók maguktól nem látják a lényeget, a baloldal csodálatosságát. A Karantén ezen kívül bemutatja a DK "szociáldemokrata" szólamait, akik éppen a rezsicsökkentésről hadoválnak, szerényen elfelejtve, hogy pont ők voltak azok, akik 30 százalékokkal emelték a villanyt és a gázt. Aki pedig elfelejtette volna Kuncze Gábort, az SZDSZ fekete öves hazaárulóját, most felfrissítjük az emlékezetét, hiszen reaktiválták, hogy ismét cinikusan dörmögjön viccesnek képzelve magát, és azon keseregjen, hogy esetleg pénzt kap hazánk az uniótól. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára! Nem mehetnek többé a brit férfiak nőgyógyászhoz? – The Right Brothers
Talán észhez tér hamarosan Nagy-Britannia, hiszen épp arról zajlik egy tudományos vita, hogy a férfiak és a nők alapvetően mások-e. Ennek nyomán úgy tűnik, ki fog derülni, hogy nem érdemes a férfiaknak időpontot adni a nőgyógyásznál, akkor sem, ha épp nőnek hiszik magukat. Nem szeretjük ezt mondani, de mi szóltunk előre, ahogy arról is, hogy Biden nem fogja betartani az ígéretét, miszerint eltörli a diákhitelek visszafizetési kötelezettségét. GEOrgPOLITIKA – Gyűlöletkampány az AfD ellen – Michelle Obama, mint elnökjelölt
Bonyolódik a Tino Chrupalla elleni támadás kivizsgálása. Tegnap délután a német köztévé és a fősodratú média azt a hírt közölte, hogy nem történt injekciós támadás az AfD politikusa ellen. Ennek ellentmond a kórházi jelentés, amely szerint a politikuson valóban találtak egy szúrt sérülést és intenzív terápiás kezelésre szorult. Az államügyészség elrendelte a nyomozást és igazságügyi laboratóriumban vizsgálják meg a Chrupallától vett vérmintát. Mi kérdezünk – A szórakoztatás mellett a közösségépítés a legfőbb célja DJ Dominique-nak
A Fergeteg Partykon megszokhattuk, hogy kiváló a hangulat. DJ Dominique nem titkolt célja, hogy az átmulatott esték ne teljenek el közösségépítés nélkül. Itthon e tekintetben nagyon le vagyunk maradva a történelmünk miatt, pedig óriási szükségünk van nekünk, magyaroknak is a szeretetre és a közösségi életre. A kiváló rádióst, műsorvezetőt arról is kérdeztük, hogy itthon miért nincsenek napközben szórakoztató műsorvezetők a rádiókban. Erre is megkapjuk a választ. Tartsatok velünk!
Alakul az európai élettér, amit kínai hitelből fizet az USA – Hardcore Hobbista
Az amerikai stratégák hatalmas sakkjátszmájának végén eljutottak arra a pontra, hogy Kínától felvett hitelekkel próbálják sarokba szorítani Kínát. Ráadásul azt az Annalena Baerbockot küldték a keleti sztyeppékre, aki sok minden más mellett semmit sem tud, de az európai élettérelméletet szívesen képviseli. Szóba kerül még Nagy Zsolt, aki továbbra se a futballista, tehát továbbra se tudjuk, hogy kicsoda. Valamint arról is megemlékezünk, hogy a demokrata képviselők nem tudják, hogy mi történik, ha meghúzzák a tűzjelző feliratú kart. A második részben érkezik Gajdics Ottó, a téma pedig a magyarok külföldi munkavállalása. Felmenthető-e egy ukrán náci kollaboráns a szabadon szerkeszthető Wikipédia alapján? – Politikai Pankráció
A Politikai Pankráció tipikusan az a műsor, ami kellemes beszélgetésnek indul, mégis karcos vitával végződik. Ez most sem történt másképp. A mai részben Magyar Dávid, a Spirit FM műsorvezetője és Huth Gergely vitatták meg a közélet aktuális ügyeit. Az első témánk a plug-in hibrideknek korábban megítélt zöld rendszám visszavonása volt, amivel kapcsolatban konszenzus alakult ki a felek között. Ezt követően beszéltünk Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáról, és a baloldal ezzel kapcsolatos legújabb retorikájáról is. Gyurcsány Ferenc azon kijelentése, hogy Karikó Katalinnak is el kellett hagynia az országot, hogy sikeres legyen, fáklyaként világította be a baloldali műhelyek sötét pincéit. Amióta az ellenzék lemorzsolódott tagjait morzsaporszívóként magába szippantó DK-vezér (online) papírra vetette magvas gondolatait, mást sem hallunk a baloldali sajtó szájából. A beszélgetés utolsó témája pedig a Kanadában megtapsolt ukrán náci esete volt, ami kapcsán éles vita alakult ki a felek között. Magyar Dávid nem talált a Wikipédián arra irányuló nyomokat, hogy Jaroszlav Hunka bárminemű háborús bűnt követett volna el, Huth Gergely pedig megjegyezte, hogy ettől függetlenül Hunka kanadai látogatása miatt a házelnöknek le kellett mondania. Bizonyára okkal. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! GEOrgPOLITIKA – Injekciós tűvel támadtak az AfD politikusára
Szerdai kampányrendezvénye alatt egy injekciós fecskendővel támadták meg Tino Chrupallát, az AfD (Alternatíva Németországért) elnökét Ingolstadtban. A hírek szerint két fekete ruhába öltözött fiatal férfi beleszúrta az orvosi eszközt a politikusba, aki rosszul lett, anafilaxiás sokkot kapott, összeesett és mentőt kellett hívni hozzá. Az AfD kampányrendezvényére a CDU, a Die Linke és a Szociáldemokrata Párt rászervezetett egy ellentüntetést. Jelentős rendőri erők is kivonultak, ezért sikerült a két támadót azonnal őrizetbe venni. A ruházat alapján nem kizárt, hogy az Antifa ultrabaloldali erőszakszervezethez köthetőek. Jelenleg még nem közöltek részleteket Tino Chrupalla állapotáról, csak annyit, hogy intenzív osztályon van. A rendőrség nyomoz az ügyben. Skót duda – Az egész város egy kutya-WC, de akkor minek ilyet külön is kialakítani? (Videó)
Az egész utca kutya-wc, akkor mi szükség a Jószefvárosban kutyapiszoárra és miért kell Erzsébetvárosban kutya-wc-t kialakítani? És a szaggal mi lesz? – vetette fel Gav Duncan a kérdést az e heti Skót dudában, amiben ezen a rendkívüli fejlesztésen kívül beszélgettünk még arról, hogy úgy tűnik, sok politikai évet maga mögött tudva Karácsony Gergely végre kövezekezetesen kommunikál. Korábban ugyanis azzal magyarázta a sajtóosztálya, hogy az autómentes napon egész nap furikáztatta magát, hogy fájt a térde. Aztán hirtelen előkerült egy kórházi kép. Apropó, kórház: inkább tűnt az a "kórterem" magánrendelőnek, ami állítólag úri huncutság, de nézzük el ezt a főpolgármesternek. Végezetül szót ejtettünk Cseh Katalin kamuvegánságán, ugyanis a Momentum EP-képviselője az állatvédelem miatt választotta ezt az életmódot, ennek ellenére most egy propagandavideóban megfeledkezett magáról és tojást, valamint tejet vett. Lebuktál, Katka! Takács Péter a Mi kérdezünkben: Hozzá kell nyúlni az egészségügy elaggott szerkezetéhez!
Folyamatosan dolgozunk az egészségügyi rendszer markáns átalakításán – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Takács Péter egészségügyi államtitkár. Szerinte az elaggott, szocialista típusú szerkezethez hozzá kell nyúlni. "Most, a veszélyek korában, amikor háború dúl és szakértők szerint 10–15 éven belül újra kitörhet egy világjárvány, nekünk egy stabil, állami ellátórendszert kell kiépítenünk" – mondta. Takács Pétert a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetésének hatásáról és arról is megkérdezte Huth Gergely, hogy lesznek-e kórházbezárások, illetve az egészségügyi államtitkár kifejtette véleményét Schmidt Mária történész álláspontjáról, aki a Látószög blogon arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO) behálózza az Egyesült Államok. GEOrgPOLITIKA – Megpuccsolták az amerikai házelnököt, Kevin McCarthy-t
Délután még úgy tűnt, hogy a saját pártjában sarokba szorított házelnök Kevin McCarthy alkut köthet a demokratákkal, hogy megtarthassa posztját, de ez a kísérlet kudarcba fulladt. Az indítványról 216–210 arányban szavaztak, és nyolc republikánus jelentette a vékony többséget, vagyis a házelnököt (speaker) végül a saját pártja mentette fel. Még soha egyetlen képviselőházi „speakertől” sem búcsúzott el az amerikai Kongresszus leváltás útján. Egyetlenegyszer, 1910-ben volt csak eről szavazás az USA történetében. A házelnök leváltását a floridai republikánus szenátor, Matt Gaetz kezdeményezte. Gaetz szerint McCarthy nem a republikánusokat képviselte, hanem sokkal inkább Joe Bident támogatta és ezzel ártott a konzervatívoknak. A floridai politikus mocsári lénynek nevezte McCarthy-t, aki korrupció és csalás révén jutott a hivatalához. A demokrata képviselők megmenthették volna a házelnököt, ám feltehetően nem bíztak benne, mivel már többször emlegette Joe Biden felmentését alkalmatlanság miatt, így ők is ellene szavaztak.
Meddig kell még eltűrnünk, hogy "az elfogadás jegyében" meztelen testüket is az arcunkba tolják a szivárványos aktivisták? – Libz of TikTok
Már tényleg itt van az ősz, véget ért a nagyon hosszú szeptemberi indián nyár, ideje, hogy elővegyünk egy nyár végi botrányt, amelynek főszereplői Steiner Kristóf, Steiner Kristóf férjének pénisze és az ERKÖLCS. Kocsmai igazságok – Ez létharc, nem szétverni kell a kisantantot, hanem össze kell fogni minden szuverenistával
Szlovákiában a legerősebb baloldali párt patrióta politikát csinál, ami ugyebár mindig magyarellenességet is jelent az utódállamokban. Akkor miért is jó nekünk a Smer és Robert Fico választási győzelme? Azért mert Ficonak is sokkal több esze van, mint a magyar ellenzéknek, pontosan tudja, hogy Szlovákia sem lesz, ha a globalisták győznek. Fico nemcsak szuverenista-patrióta, hanem a lehető legtöbb erőt és hatalmat akar az országán belül tartani, vagyis lokalista. Tudja hogy a nyugattól Szlovákia azt kapná majd jutalmul végül, amit Orbán Magyarországa büntetésből, ha a kis országok nem fognak össze. A nacionalistákkal legalább van tárgyalási alap, a globalistákkal nincs és nem is lesz soha, mert szerintünk nekünk nem is kellene léteznünk. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. A láthatatlanok érdekei – dr. Boros Imre és az Öreg
Nincs jobb és baloldali kormány. Az vagy nemzeti érdekeket képvisel, vagy nemzetellenes. Az Öreg vendége dr. Boros Imre közgazdász, egykori miniszter volt ezúttal. GEOrgPOLITIKA – Prigozsin fia veszi át a Wagner vezetését?
Az Alternatíva Németországért párt Baden Württemberg tartományban elérte a 20 százalékot és ez csúcsérték volt nyugatnémet területen. Ezzel az AfD a sváboknál is a harmadik legerősebb politikai erővé nőtte ki magát. A Zöldek megítélése egyre romlik, mindez köszönhető a kapkodásnak a fűtésrendszerek betiltása terén, az atomerőművek bezárásának és a migrációs politikának. Ilyennek látják Pottyondy Edina "humorát" az ELTE diákjai – The Fair Right (videó)
Egy korábbi cikkünkben már írtunk Pottyondy Edina "sajátságos" humoráról, ami a fingós viccektől csak egy hajszállal szórakoztatóbb. De mivel a humor szubjektív, ezért bármi belefér. Mondják azok, akik képesek azon is megsértődni, hogy a Jóbarátok című ikonikus sorozat egyik szereplője sem fekete és/vagy meleg. Pottyondy Edina mindenesetre odáig ment, hogy közel negyedmillió ember előtt "manóembernek" nevezte Nick Vujicic motivációs előadót, a hiénahordája pedig még tapsikolt is hozzá. Mi most megkérdeztük az ELTE többnyire liberális beállítottságú diákjait, mit szólnak Ede szavaihoz. Nézzétek meg a teljes videót! GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában
Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították. Miért alakult űrpolitikai csoport az Országgyűlésben? – Ferencz Orsolya a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A műsorban szó esett az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetéről, az ellenzéki frakcióvezetők megnyilvánulásairól Ungár Pétertől egészen Gyurcsány Ferencig. És persze a Dobrev-kormány rémképéről, amely a Gyurcsány-korszak tapasztalataihoz képest a háborús jelenünkben még biztonságpolitikai és költségvetési többletterheléssel is járna. Hoppál Hunor faggatta még Ferencz Orsolyát a Fidesz-frakció által beterjesztésre szánt szuverenitásvédelmi törvénycsomag időszerűségéről, a svéd NATO-tagság támogatásának kilátásairól, mindezek mellett pedig az országgyűlési képviselő azt is elárulta nekünk, hogy mi áll az újdonsült parlamenti űrpolitikai csoport megalakulásának hátterében. Unalmas a fehér ember étele? Beszélgessünk akkor gasztronómiáról – Dezse Vű
Sok elmebeteg dolog van, amit ha megérteni nem is, el lehet fogadni, meg sok olyan sértés van, amit le lehet nyelni, de amiben nem ismerünk tréfát, azok a gyermekeink, a kultúránk, ennek pedig szerves részét képezi a gasztronómia is, amit imádunk, és ami szintén megérdemli, hogy megvédjük. Szóval most ezt fogjuk tenni, mert a WOKE haladók szerint a "white food", vagyis a "fehér kaja" nem más, mint vajas kenyér, párizsi és krumpli, a bevándorlás meg szerintük ezért is fontos, mert a migráns ételek színt visznek ebbe az unalomba. Itt az ideje tehát, hogy az ételekről beszélgessünk egy kicsit. A legmagyarabb katona, a huszár – Honi felderítés (Videó)
Ps TV 2023 szeptember 30. A magyar öntudatba mélyen beépült alak a huszár, aki a vérszerződés korának könnyűlovas harceljárásában gyökerezik, majd korokon átívelően, megszakítás nélkül vitte tovább azt a tudást és hagyományt. A huszárvágás és a huszárcsíny elkövetőjéről ösztönösen érezzük, hogy több egy egyszerű katonafajtánál, hanem valami sajátosan magyar szellemiséget, képességet, minőséget jelent. Ezt igazolja a nemzetközi történelmi sikere. A bécsi császár nyugat-európai háborúiban számos esetben csatákat eldöntő tényezővé léptek elő a könnyűfegyverzetű, ám rendkívül mozgékony, gyors és öntevékeny magyar huszárok. A magyar huszártiszt és katona a kora újkori Európa egyik keresett exportcikke volt, és Ausztriától Franciaországon át a német fejedelemségekig minden magára valamit adó ország hadseregének volt huszársága. 1848/49-ben aztán az addig jobb híján Bécset szolgáló magyar huszárok igazolták hűségüket a nemzetükhöz: szinte kivétel nélkül álltak a szabadságharc oldalára, és már magyar kötelékben törtek rengeteg borsot a császáriak orra alá. A lovas katona ezen utolsó aranykorában vált úgy a szabadságharc, mint a magyarság egyik jelképévé a huszár. Nemzeti büszkeségünk ezen fontos részének történetét és erényeit Nagy-Luttenberger István történésszel tártuk fel, akivel a csatamezőkön túl is rátaláltunk a magyarokban a huszárok szellemiségére. Az állásvesztés következménye az értelem megjelenése – Hardcore Hobbista
Az amerikai-ukrán transzexszóvivő már az ukrán haderőnek is túl erőszakosnak és vérgőzösnek bizonyult, így idő előtt volt kénytelen elhagyni az ukránság süllyedő tankját. Ezen annyira megdúlta magát, hogy hirtelen rájött, csak a woke-elmebeteg amerikai külpolitikának való megfelelési kényszerből vették fel szóvivőnek azok az ukránok, akik igazából nem nagyon szeretik a transzokat, és sokan közülük nácik. Hogy maradjunk a külpolitikánál és a bolondoknál, belekukkanthattunk Cseh Katalin brüsszeli bevásárlókosarába is, hogy megnézzük, milyen az, amikor a hipergazdag elit tagja próbálja előadni az átlagpolgárt. Spoiler: bénán csinálják, nincs olyan ember – mármint azok közül, akik nem propaganda-videókat készítenek, hanem maguknak vásárolnak, hogy abból főzzenek – akik azokat a termékeket vásárolnák meg, mint amiket Cseh Katja betett a kosarába. A második részben pedig Palóc André elemzővel a szankciókról és az inflációról beszélgettünk. A londoni káoszkirály, a fehérgyűlölő Sadiq Khan polgármester a magyar baloldal példaképe (Karanténvlog)
Ps TV 2023 szeptember 30. A Karanténvlog ezen a héten sem unatkozott, erről pedig a folyamatosan menekülő, ám időnként horogra akadó baloldali politikusok, és az újabb húsz év kormányzást követelő Gyurcsány Ferenc gondoskodott. Ismét a Fővárosi Közgyűlésen jártunk, ahol mindig lehetőség van arra, hogy a magukat teljesen elszeparáló baloldali potentátokat megpróbáljuk kamera elé állítani, ám ők általában terelnek, menekülnek és sértegetnek. Amikor szóba állnak velünk, akkor azonban néha olyan ostobaságokat beszélnek, mint a NULLA százalékos Párbeszéd üdvöskéje, V. Naszályi Márta, aki szinte szerelmes a fehérgyűlölő Sadiq Khan, londoni polgármesterbe, aki a brit főváros közbiztonságát teljesen leépítette, és határozottan kijelentette, hogy egy fehér családot ábrázoló fotó nem a jelenlegi Londont jelképezi. Ez lenne a budapesti példa is V. Naszályi szerint, egy olyan "világváros" építése, ahol a fekete-afrikaiak a nyári szünidőben Afrikába küldik a gyerekeiket Londonból, mert nagyobb a közbiztonság? Ezen kívül Gyurcsányék újabb húszéves terveivel is foglalkozik a Karanténvlog, valamint a momentumos Gelencsér Ferenc elképesztő performanszát sem hagyhatjuk ki, hiszen a Momentum elnöke ismét teljesen hülyét csinált magából az Országgyűlésben. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára. Dübörög az üzletszerű eutanázia a Nyugaton – The Right Brothers
Egyre nagyobb üzlet a halál a progresszív Nyugaton, de már nem csak az abortuszban élik ki magukat az életellenes liberálisok, most már élőkön is szívesen végzik el a halált okozó beavatkozásokat. Gondolhatunk itt a klasszikus eutanáziára is, amire már szinte ok nélkül jelentkezhet bárki, aki unatkozik, vagy náthás, de most egy “magasabb szintre” emelkedni a halálipar, hiszen megérkeznek a “halál szarkofágok”. Igen, jól olvasták, olyan fémkoporsókat tervezett egy orvos, amely hordozható, amelyben bárhol megölheti magát, aki így dönt, és ami fájdalommentesen segíthet a túlvilágra embereket. 2023-ban Svájcban és az USA-ban ez teljesen oké. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.