Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be – sokkolta a nyugati újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök, aki a soros uniós elnökség programját ismertette a média képviselőivel Strasbourgban kedden.
A sajtótájékoztatót egy kék ruhás, nemileg nehezen meghatározható, de talán inkább férfi zavarta meg, aki zavaróan magas hangon rikoltolva hazaárulással vádolta a miniszterelnököt. Nagyon koppant a padlón, miután a testőrök földre vitték, majd elvezették. Utóbb sajtóhírek szerint szerint az illető személy tényleg férfi volt, konkrétabban Gyekiczki Márton, a DK ifjúsági szervezetének aktivistája hajtotta végre.
Orbán Viktor hosszú távúra tervez
Orbán Viktor felszólalásának elején rögtön megtrollkodta az ellenséges nyugati sajtót, amikor arról beszélt, már két soros uniós elnökséget vezényelt le a polgrári kormányzat, és ő beírta a harmadikat is a naptárába. Majd komolyra fordítva a szót kiemelte, az Európai Unió súlyos problémákkal küzd, hiszen Ukrajnában háború zajlik, de konfliktus van a Közel-Keleten és Afrikában, és mindenhol az eszkaláció veszély fenyeget. Hozzátette, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a schengeni térséget a szétesés veszélye fenyegeti emiatt. Kijelentette, a migráció és háborús fenyegetések közepedte Európa folyamatosan veszít a globális versenyképességéből, és ezt Mario Draghi is kimondja a jelentésében.
Az ő jelentéséből idézek: Európát lassú agónia fenyegeti
-tette hozzá. Elmindta, Emmanuel Marcon francia elnök a napokban kijelentette, Európa meghalhat, mert kiszorul a piacairól.
Mario Draghihoz és Emmanuel Macronhoz képest én egy mérsékelt miniszterelnök vagyok, de magam is úgy látom, hogy az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás, amivel szembe kell néznünk
-hangoztatta a magyar miniszterelnök.
Európának változnia kell
Orbán Viktor kiemelte, Magyarországnak, mint az unió soros elnökének az a feladata, hogy ezekre válaszokat keressen, és az a válasza, hogy az Európai Uniónak változnia kell, és helyre kell állítania a versenyképességet. Mint megjegyezte, egy európai uniós vállalatnak kétszer-háromszor magasabb árat kell fizetni a villamos energiáért, mint egy amerikai vállalkozásnak, a földgázért pedig négyszer-ötször kell többet fizetnie. Ugyanakkor az európai vállalatok, feleannyit költenek a kutatás/fejlesztésre. mint az amerikaiak. Ezt a problémát tetézik a negatív demográfiai folyamatok, bár vannak országok, amelyek ezt a migrációval akarják orvosolni,
de még így sem jön ki a matek, a migrációt sem képes pótolni a hiányzó meg nem született gyermekeket.
Orbán Viktor kiemelte, az uniós elnökség egyik célja, hogy november 8-án Budapesten olyan informális ülést tartsanak az európai vezetők, ahol elfogadnak egy közös versenyképességi paktumot. Úgy vélte, egy öt éves versenyképességi program keretében lehetőség nyílna az adminisztratív terhek csökkentésére, a túlszabályozás mérséklésére és a megfizethető energiaárak kialakítására.
Javasoljuk a tőkepiaci unió megvalósítását, ugyanis ma az európai emberek megtakarításai az Egyesült Államokban landolnak, és az európai tőkepiac nem képes az európai emberek pénzét itt tartani Európában
-hangsúlyozta.
Azért büntetik Magyarországot, amiért megvédi Európa határait
Orbán Viktor arról is beszélt, a magyar elnökség amellett áll ki, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni, a frontországok védekezése egész Európát védi, az ő munkájukat el kell ismerni, és támogatni kell őket.
Én 2015 óta mindig ugyanazt mondom, most is azt mondom. Próbálkozhatunk akármilyen csomagokkal, meg migrációs paktumokkal, meg ilyen dimenzióval, meg amolyan dimenzióval. A migrációt egyetlen módon lehet megállítani és ellenőrzés alá vonni
-mondta el, kiemelve, az unión kívül kell megállítani az illegális migrációt. Magyarországot éppen azért büntetik, mert ezt teszi, ugyanakkor egyetlen olyan európai ország sincs, amely képes vagy hajlandó lenne kiutasítani az illegális migránsokat.
Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be!
-fogalmazott egyértelműen Orbán Viktor.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Greg
2024-10-08 at 16:06
Minarik Ede 15:15
Aki ennyi nevetséges demagóg hülyeséget képes leírni, azt csak annak lehet nézni, ami. Vagyis hülyének…
GECICKI Márton volt a hős DK-s vásári-kikiáltó
2024-10-08 at 16:06
Kiváló miniszterelnökünknek, DR.ORBÁN VIKTOR ÚRNAK a sajtótájékoztatóját megzavaró, degenerált koalíciós GYEKICZKY Márton nevét pontosították, GECICKI Márton néven anyakönyvezték a kommunista névadó ünnepségen, amit az újpesti Putyilov-gyárban tartottak. A névadó szülők Gyurcsótány Luciuferi bukott miniszterelnök elvtárs és Dobraverttehén elvtársnő.
Naprózsa
2024-10-08 at 16:06
Van Európában is elégséges munkaerő. Mindjárt itt van a aztsemtudommivagyok bekiabáló, amit inkább be kellene rugdosni egy szalag mellé dolgozni.
Túl sok a munkaundoritiszes léhűtő és köldökvakaró foximaxi egyeteminek csúfolt kar, élükön a Soros”egyetem”, ahelyett, hogy ezeket a szellemi fogyatékosokat igazi munkára képeznék ki.
Greg
2024-10-08 at 16:00
Pók Lajos 13:58
Maradjon a hálószövésnél, ahhoz talán ért valami keveset…
rókerzsót
2024-10-08 at 15:41
Holló
2024-10-08 at 15:30
Te, itt megy élőben, a saját szemeddel láthatod-hallhatod(késöbb vissza is nézheted) az egészet. Most azért vonyítasz, mert nem látod valós időben ide leírva a történteket? Már azt sem tudjátok, mibe kössetek bele, annyira megy az erőlködés. Röhejesek vagytok.
Holló
2024-10-08 at 15:30
Élő cikk még frissül, mi? Na és hol, közben már vagy 15 kérdést feltettek neki.
A válasz, hogy addig nem lehet a propagandának semmit leírni, amíg a megfelelő körítést még nem kapják Rogánéktól.
Holnap majd talán elolvashatjátok fideszeseknek megfelelő szájíz szerint, hogy mit történt.
Sas
2024-10-08 at 15:17
OV BRAVÚROSAN irányítja a hazai gazdaságot apokaliptikus viszonyok ellenére történelmi bravúr .
Sas
2024-10-08 at 15:16
Szerintem MP MELEG-arcról-fejformáról ítélve-olyan meleg kinézetű.Ezzel is zsarolhatják-a nőügyei álcázások-a házassága is.
Yoggi
2024-10-08 at 15:15
@mezler
“A lányunk 27 évesen 1.5 – 1.8 millió nettót keres orvosként. 27 évesen!”
Lennél kedves leírni, hogy ez melyik intézmény?
Erős a gyanúm ugyanis, hogy ezt nem egy állami fenntartású kórházban keresi, ugyanis a bértáblából ez még pótlékokkal sem nagyon jön ki.
Különösen nem 27 évesen, jó eséllyel még rezidensként.
Köszi a segítséget!
Minarik Ede
2024-10-08 at 15:15
Pók Lajosnak teljesen igaza van. Orbán Viktor a törvényes kötelezettségei ellátása (kormányzás, gazdaság hatékony működtetése, befektetésösztönzés, szociális rendszerek megreformálása, korrupció letörése stb.) helyett külpolitikai ámokfutást végez. Az országban semmi sem működik. Növekedés nincs, fogyasztás beszakadt, a közlekedés rottyon, a költségvetési hiány bődületes, az államadósság nem csökken, a korrupció mindent áthat, az árak meg az egekben vannak. Meddig tűrjük még, hogy hülyének nézzen bennünket a kormány?
Sas
2024-10-08 at 15:11
Emberfeletti bravúr, hogy a hazai gazdaság, és bankszektor nincs csődben-miközben európa megmurdál-az USA kiszolgálói miatt.
apro_marosan_petergabor
2024-10-08 at 15:09
Devla 2024-10-08 at 13:20
Kb. annyi eszed van, mint egy búgócsigának…
Sas
2024-10-08 at 15:07
Az USA PERVERZ bábjai idétlenkedtek-akik olyan bulikra jártak-járnak, amilyeneket Sean Combs rendezett, Kaliforniában.
varga eszter
2024-10-08 at 15:01
Pók Lajos2024-10-08 at 13:58
Ezeket a sorokat már korábban is le tetszett írni, valami újabbat?
De nem is itt a lényeg, sokkal inkább az, hogy mindezt Csurka előre látta 2003-ban és senki nem hitt neki.
Akkor voltam egyetemista és kissé kételkedve olvastam én is sorait, ami mára a valóság:
„Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el, ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz, mint a szovjeturalom, mert ez a »demokrácia« köntösében jelenik meg.”
Minden szava valósággá lett, és minden mindennel összefügg.
Zoltán
2024-10-08 at 14:48
Közelebb kerülnénk a lényeghez, ha a bekiabálótól kérdezné meg valaki, hogy ő mennyiért árul hazát.
nemzeti
2024-10-08 at 14:47
Pók Lajos !
Húzzál a Propellerre !
Az a te világod.
Kuvasz
2024-10-08 at 14:16
Pók Laller
Eltéveszted az országot a statisztikában, Magyarország sort keresd ne a Németországot sor eredményeit közöld!
mezler
2024-10-08 at 14:12
Pók Lajos:
1. A gazdaság növekedése pont 1.3%-al volt nagyobb mint a németeké. Ezzel együtt, ugye amikor azt mondtuk, hogy az orosz olcsó nyersanyagról történő szuicid leválásnak súlyos követezményei lesznek Európában, akkor hörögtetek, hogy “propagada”. Hát itt van te hernyó, akkor propagandáztál, most meg itt van a nyers valóság. És mivel mi is függünk a német gazdaságtól, ezért mi is megérezzük, te nyomorult takony! Nem az Orbán az oka, hanem te meg a hozzád hasonló kretének, akik béke helyett a háborút hosszabbítjátok meg azzal, hogy balra szavaztok!
—
2. Nem esett szét a MÁV. Szerintem hazudjál nagyobbat. Néhány esetet felnagyítotok, és abból vezetettek le bődületes hazugságokat! De bezzeg, mkor mi azt mondjuk, hogy a migráció horrort hoz a NYugatra ,akkor sporadikus esetekről beszltek, ROHADÉKOK!!
—
3. Nincs romokban az egészségügy. Bedőltél egy pszichopata baromnak, aki direkte úgy válogatta meg a meglátogatott kórházakat, hogy pont legyen klímahiány, ráadásul direkte a napsütötte lépcsőházban mért hőmérsékletet, hogy a hozzád hasonló idiótákat átverhesse. A lányunk 27 évesen 1.5 – 1.8 millió nettót keres orvosként. 27 évesen! A hálapénz intézménye ki lett vezetve a rendszerből, az orvosok bére MEGDUPLÁÁZVA!!!!
—
4. Az egyetlen kormány, amelyik cselekszik 34 éve az Orbán kormány te mocsok!
—
5. A RETKES KURVA ANYÁDT HAZUDOZZÁL TE TRÓGER KOMMUNISTA GECILÁDA!!!
Pók Lajos
2024-10-08 at 13:58
Szájkarate helyett inkább kormányozni kellene. Gödörben a gazdaság, szétesett a MÁV, romokban az egészségügy, mélyponton a fogyasztás stb. Cselekedni kell, nem szájalni!
#bántjákapetit
2024-10-08 at 13:55
Devla
2024-10-08 at 13:20
Az igen. Van baj a tiszektás fejekben, nem kevés. 😀
Sas
2024-10-08 at 13:44
Az unió vezetése többnyire perverz-és olyan bulikra jártak-járnak, amilyeneket pl. Sean Combs-P Diddy -rendezett amerikában-freak off.
Sas
2024-10-08 at 13:30
Az unió az USA gyarmataként viselkedik.Mivel ezt OV kimondja-bosszúból rágalmazzák-az uniós vezetés a világtörténelem legkorruptabb bandája, és mivel az USA korrumpálja őket-elárulták európát.Tönkreteszik-ez ellen harcolunk.
Devla
2024-10-08 at 13:20
Részlet a sajtótájékozatatóból:
“Mivel 14 éve lopom a magyarok pénzét, elárulom a nemzetközi szövetségeseinket a moszkovita politikámmal és korrupt önkényuralmat építek ki, ami ellentétes az alaptörvényben meghatározott feladataimmal, azonnali hatállal lemondok és átadom a hatalmat Magyar Péternek.”
Soros SS
2024-10-08 at 12:59
A magyar ellenzék sorosnak 1$ árulja Magyarországot