Pesti Srácok

Saját magunk gyilkosai vagyunk: a zöld őrület, amikor a mezőgazdaságból vegyipar lesz – Kocsmai igazságok

A nagyipari mezőgazdaság hiába alapja elvileg az európai élelmiszerbőségnek, a modernitás egyik legnagyobb tévútja. A mennyiség ára ugyanis a minőség egészen elképesztő mértékű romlása és általában az ember teljes elszakadása a természettől. Már régóta zömében vegyipari termékeket eszünk, nem élelmiszereket. Ráadásul erre az ipari őrületre rátelepedtek ideológiailag a zöldeknek nevezett szobatudósok, akik a városi idióták legvadabb részét alkotják: ők azok, akik szerint egy tehén környezetszennyező, de az ő műanyagba csomagolt életük maga a környezettudatosság. A történelemben eddig az volt a tapasztalat, hogy a sikeres ordas ideológiákat okos pszichopaták menedzselik, és a dühöngésbe hajló vakbuzgóságot meghagyják az utcai rohamosztagosoknak. A haragoszöld mozgalmakban azonban nem lehet okos embereket találni, azokat utcai verőlegény szintű intellektussal rendelkező, a szellemi fogyatékosság alsó határán mozgó kretének vezetik. Persze van tartótisztjük, általában Amerikában, de a "mozgalom" maga önjáró, a gazdái alól is kipusztítja a termőtalajt. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Ha tetszett a beszélgetés, kérlek, hívd fel rá az ismerőseid figyelmét is, mert a nagy közösségi platformok nagyon utálnak bennünket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?