
Egy harmadik kormánnyal is megpróbálkozik Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök; azonnali lemondás helyett a parlamentben készül bizalmat kérni Stefano Polli, az ANSA olasz hírügynökség igazgatóhelyettese szerint, aki rendhagyónak nevezte a jelenlegi belpolitikai feszültséget az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva.
Giuseppe Conte csütörtökön is egyeztetett az államfővel, aki ideiglenesen a kormányfőnek adta át az agrár- és a családügyi tárcát, amelyek az Élő Olaszország (IV) pártból delegált miniszterek szerda esti lemondásával megüresedtek. Az elnöki palota közleménye szerint Giuseppe Conte lemondás helyett “elengedhetetlennek tartja a helyzet parlamenti tisztázását”, vagyis a képviselőházban és a szenátusban készül bizalmat kérni. A SkyTg24 hírtelevízió szerint erre a jövő hét elején kerülhet sor. Addig a két kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) megpróbál szövetségeseket keresni egy új kormánytöbbséghez.
Stefano Polli úgy vélte, Giuseppe Conte megpróbálja a lehetetlent: egy harmadik Conte-kormány létrehozását a 2018-ban és 2019-ben alakult első kettő után. Az ANSA igazgatóhelyettese nem tudta megmondani, pontosan hány kormányválságot élt már át munkája során, hangoztatta viszont, hogy a mostani “teljesen rendhagyónak” számít. Rámutatott, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország kilépett ugyan a kormányból, a válság kirobbanása mégis késleltetett.
Jelenleg gondolkodási idő zajlik, néhány nap stagnálás, amely alatt Giuseppe Conte felméri, melyik utat válassza
– jelentette ki Stefano Polli. Biztosra vette, hogy Matteo Renzi pártja nem lesz tagja az esetleges új Conte-kormánynak a két politikus között elmérgesedett viszony miatt.
Az olasz politikában azonban soha semmit nem lehet biztosra venni
– tette hozzá Stefano Polli, aki szerint ha Giuseppe Conténak nem sikerül működésképes kormánytöbbséget prezentálnia, az államfő akár átmeneti szakértői kormány megalakításáról is dönthet. Az előrehozott választásokat az ANSA újságírója az utolsó opciónak nevezte. Stefano Polli úgy vélte, az olasz lakosság nehezen fogadja el az egészségügyi és gazdasági válságban kirobbant feszültséget.
Salvini: Olaszországnak nincsen ideje várni
Hatvanmillió olasz nem érti, mi történik
– jelentette ki Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép koalíció vezetője a római utcákon rögtönzött sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy ő is beszélt Sergio Mattarella államfővel. Hangoztatta, hogy Olaszországnak nincsen ideje várni.
Conténak már pénteken tisztáznia kell a parlamentben, hogy kormánya többséggel bír-e, mert ha nem, félre kell állnia, a jobbközép készen áll a váltásra
– mondta Matteo Salvini.
A La Repubblica című baloldali lap számításai szerint ha most lennének a választások, a nemrégi reformmal csökkentett létszámú parlamentben a jobbközép a felsőházban 200 mandátumból 124-et, az alsóházban 400-ból 248-at szerezne meg. A parlamenti létszámcsökkentést szorgalmazó Öt Csillag Mozgalom viszont jelenlegi mandátumainak egyharmadát elveszítené, mivel népszerűsége a 2018-as parlamenti választásokon elért több, mint 32 százalékról ennek a felére süllyedt.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Ettore Ferrari
Karácsony..sk
2021-01-15 at 03:47
Hajrá Szalvíni!
Szlovákiából……
Mekkelek
2021-01-14 at 22:16
Ugye, nem gondolja senki, hogy a globalogazdi hagyja, hogy a két csicskása, conte és renzi bedurcizzon egymásra, ami miatt előrehozott választás lesz és majd Salvini kormányt alakít, hogy többek között a v4 eket erősítse?
Itt akkora a tét, mint a 2 vh óta soha. Trumpot likvidálták, nem engedhetik ki a markukból Olaszországot, hamarosan európa keleti blokkját is maguk alá gyűrik, és jöhet az offenzíva Észak Korea ellen…Oroszország, Kína készülhet.
túródóra
2021-01-14 at 19:48
Ezek a büdös komonisták nem hagyják egymást ,kiegyeznek .
Patriota
2021-01-14 at 19:28
Véres körmük szakadtáig ragaszkodnak a komcsik Conte-val az élen- a hatalomhoz.
Takarodjanak el végre !
Avanti Salvini, Meloni!