Pesti Srácok

Sas-kabaré a horányi Fészekben - Moldova javíthatatlan

Sas-kabaré a horányi Fészekben - Moldova javíthatatlan

Sas-kabaréhoz mérhető színvonalon tartotta meg hagyományos rendezvényét, a Baloldali Szigetet az Európai Baloldal elnevezésű szélsőbaloldali csoportosulás a hétvégén. Látható, akkora az elnyomás a mai Magyarországon, hogy egy maroknyi fogahullott munkásőr és házmester részvétele mellett azon ideológia képviselői szervezhetnek tábort, akik hatalomgyakorlásuk idején egészen más típusú táborokat tartottak fenn politikai ellenfeleiknek - összegezhető a Hír TV és a Mandiner helyszíni tudósításából. Nem is meglepő, hogy az itt előadást tartó Moldova György, a kommunista rendszer zsúrpubija, a Tanácsköztársaságot és a kommunista elnyomást a legnagyszerűbb dolgoknak nevezhette. Ugyanitt a szocialisták EP-képviselője, Szanyi Tibor „Auschwitz light”-ként beszélhetett a határkerítésről, míg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség képviselője, Mihalik Angelika ha nem is micisapkaként, de legalábbis pogány bálványként emlegette a Szent Koronát.

Baloldali Sziget elnevezéssel kommunista szombatot tartott néhány nyugdíjas munkásőr részvétele mellett Vajnai Atilla szélsőbaloldali provokátor pártja. A vörös csillag, mint tiltott hatalmi jelkép viseléséért Magyarországon jogerősen elítélt, majd nyugati szalonmarxista elvtársai által felmentett Vajnai pártja, az Európai Baloldal ezúttal Che Guevara életművét igyekezett európai értelemben is elfogadhatóvá hazudni, e köré építették fel pártprogramjukat, és a táboruk üzenetét is.

A radikális baloldalnak helye van

Mint a HírTV arról beszámolt, a Pest megyei Horányban, gyér érdeklődés mellett megtartott Baloldali Sziget fesztivál pénteki nyitónapján tiszteletét tette Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa is, akinek láthatóan semmi baja nem volt sem a marxista eszmékkel, sem azzal, hogy szélsőbaloldaliak táborokat szervezhetnek ma Magyarországon. Abban ugyanis egy pillanatig nem kételkedünk, milyen típusú táborokat szerveznének a fogahullott elvtársak, ha még ők lennének hatalmon, és hogy kiket zárnának be oda, illetőleg mit művelnének a foglyokkal. Tordai Bencét ilyen kételyek nem foglalkoztatták, ehelyett a Párbeszéd politikusa így nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Vajnai Attila, az Európai Baloldal nevű szervezet elnöke, a tábor egyik szervezője ugyancsak a HírTV-nek elmondta, a marxista forradalmár Che Guevara eszméit kívánják továbbvinni, melyeket ma is példaértékűnek tartanak. Hozzátette, annyira tekintik magukat kommunistának, amennyire Che Guevara annak tekinthető, forradalmi hagyományait, szegények melletti kiállását, áldozatvállalását példaértékűnek tartják. A portál kérdésére Vajnai elmondta, szerinte Magyarországnak új alkotmányra van szüksége, amelyben garantálják az alapvető szociális jogokat, különösen a lakhatási jogot.

Moldova is szónokolhatott, hiszen borzalmasan szerette a kommunista elnyomást

Moldova György, a kommunista diktatúrák zsúrpubija, aki karrierjét is egy ÁVH-s ezredesnek köszönhette, természetesen igazi propagandistához mérten szította a forradalom lángját a munkásőrszívekben, szombati előadásában. Olyan mondatokkal, miszerint a Tanácsköztársaság a magyar történelem egyik legszebb időszaka volt, méltán nyerte el hallgatósága szimpátiáját. A rendhagyó író-olvasó találkozón a Mandiner.hu beszámolója szerint arról beszélt, túl megtisztelő, hogy olyan sokat foglalkozik Orbán Viktorral a média. A Kossuth-díjas propagandista csapongó monológjában ezután kifejtette, hogy a kommunista rendszerek idején a fiatalság tudott tanulni, és nem kellett aggódnia a munka és a lakhatás miatt.

Arról is beszélt, a Tanácsköztársaságot „a magyar történelem egyik legszebb időszakának” tartja, ugyanakkor nem érti, egyes kormányoldali szereplők miért titulálják „patkányforradalomnak”. Moldova elmondta, ő személy szerint a Rákosi-rendszer haszonélvezője volt, szabadon tanulhatott, pihenhetett. Ironikusan megjegyezte, a rendszer „annyira rohadt volt”, hogy 29 osztálytársából 28-an egyetemre mentek. Rákosi Mátyást ugyanakkor „furcsa palinak”, „szerencsétlen figurának” nevezte, aki ugyanakkor hat nyelven beszélt, ezért össze sem hasonlítható például egy Németh Szilárddal.

– fogalmazott. Hozzátette, az 1945 utáni magyar történelemből hiányzik egy forradalom, és a nemzeti történelem nagy csapásának nevezte, hogy „a demokráciára képtelenek vagyunk”. Az 1956-os szerepvállalásáról elmondta,

Bevallotta, sikereit egy Kardos György nevű ÁVH-s ezredesnek köszönheti, aki később a Magvető Kiadó vezetőjeként fölfedezte Moldovában a tökéletes kommunista propagandistát. Megjegyezte, minden, a szocialista rendszerben szerzett rossz tapasztalat ellenére ma sem adta fel kommunista elköteleződését:

Orbán úr, tessék befáradni a börtönbe!

Az eseményről nem maradhatott el Szanyi Tibor sem, aki Mihalik Angelikával, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tagjával közösen vett részt egy szombati beszélgetésen. A Mandiner.hu beszámolója szerint Szanyi, a baloldali fesztivál „sztárfellépője” elöljáróban „Auschwitz light”-nak nevezte a magyar határkerítést. Orbán Viktor kapcsán pedig arról beszélt, elismeri a magyar miniszterelnök emberi mivoltát, ugyanakkor munkásságát száz év börtönnel honorálná.

Szanyi Tibor a menekültválságra térve elmondta, a klímaváltozás, és az emiatt elinduló, globális méreteket öltő migráció okozója a nemzetközi nagytőke. Ugyanakkor hangsúlyozta, Európa nem teheti meg, hogy embertelenül „a tengerbe lője” a menedékkérőket, különösen, miután 2013-ban az Európai Unió egésze Nobel-békedíjat kapott. Azt ugyanakkor belátta, hogy Európa nem fog tudni minden menekültnek segíteni a közel-keleti térség népességrobbanása miatt.

A magyar-szerb határon levő helyzetről szólva a szocialisták EP-képviselője elmondta, borzalmas, hogy embereket étlen-szomjan tartanak ott. Hozzátette, a határkerítésnek semmi értelme nincsen, mivel „eddig minden kerítést az első jelentősebb nyomás elsöpört”, akár a Kínai Nagy Falat is.

– szögezte le, hozzátéve, hogy az már akkor értelmét vesztette, mikorra egyáltalán megépült. Szanyi amellett is érvelt, hogy az Európai Unióba érkező migrációs hullám történelmi viszonylatban nem is nevezhető nagynak. Példaként említette, hogy 1992-ben több, mint hatszázezer menekült jugoszláv érkezett az európai közösségbe. Megjegyezte, a legújabb adatok évi 200-300 ezer menekültkérelemről szólnak, Szanyi szerint viszont „ezek a közösség méretéhez képest nem számok”.

Nem micisapka, de legalábbis pogány bálvány a magyar korona

Szanyi beszélgetőtársa, az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség képviselője, Mihalik Angelika ellenben már elöljáróban azzal verte ki a biztosítékot - illetve verhette volna, ha nem kommunisták szekértáborában fejti ki véleményét -, hogy a Szent Korona egy pogány bálvány. A jogásznő kifejtette, véleménye szerint „Magyarország egy vallási állam, mely egy pogány eszmét, a Szent Korona-tant követi”. Hozzátette, mivel az Alaptörvény a Szent Korona tiszteletére is szólít, emiatt keresztényként nem esküdhetett fel arra, mivel ezt a Tízparancsolat is tiltaná a számára.

A robbantgatásokról is az európai őslakosok tehetnek

Mihalik a migrációra térve ezek után arról beszélt, „embertársainkat propagandával dehumanizálták”, és már a „migráns”-kifejezés használata is megfosztja emberi mivoltuktól a menedékkérőket. A jogász rögtön párhuzamot is vont a magyar kormány és a hitleri Németország között, amikor azt állította, ez hasonlatos ahhoz, amit a holokauszt idején a zsidókkal is tettek.

Mihalik, aki hangsúlyozottan a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség képviselője, elmondta véleményét Európa iszlamizációjával kapcsolatban is. Például azt, hogy a Magyarországra bevándorló, és a Keletiben a továbbhaladásra várakozó fiatal férfiakat sajnálta, mivel addig csak csadoros nőket láttak, így kínzás lehetett számukra több hónap gyaloglás után a miniszoknyás európai nők látványa. Mihalik továbbá kifejtette, ha az Európába érkező, „harmadik generációs” migránsok gondot okoznak, az valójában a mi hibánk, mivel nem sikerült eléggé integrálnunk őket.

A Párbeszéd társelnöke, a bukott baloldal tavaszi miniszterelnök-jelölje is megmondta a magáét: a közösségépítés lehet a kulcsa a baloldali pártok sikerének a követező választásokon. Karácsony Gergely szerint a szakszervezetekkel és a civilekkel is együtt kell működni a siker érdekében. Szerinte a jövő évi önkormányzati választás megmutatja majd, hogy 2022-ben lesz-e érdemi esélye a baloldalnak.

Forrás: Mandiner.hu/hirtv.hu; Vezetőkép: mandiner.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.