
A hétvégén temették el Moszkvában Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkárát, aki egyben a Szovjetunió utolsó elnöke is volt. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a magyar kormánydelegáció tagjaként részt vett a szertartáson, majd pedig kemény hangú írásban tette helyre azokat a nyugati vezetőket, akik noha sokat köszönhetnek Gorbacsovnak, mégsem rótták le kegyeletüket ravatala előtt. Egyetlen német politikus sem volt, aki kifejezésre juttatta volna köszönetét annak a Gorbacsovnak, aki nélkül hazájuk még mindig ketté lenne osztva – írja a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Keményen kiosztotta legújabb írásában Schmidt Mária történész a nyugati politikai vezetőket. Orbán Viktoron kívül ugyanis egyetlen külföldi állami vezető sem jelent meg Mihail Gorbacsov ravatalánál, hogy lerója kegyeletét. A Terror Háza Múzeum főigazgatója felidézi: amikor a Szovjetunió első számú vezetői elhunytak, a nyugati világ vezetői egymás bokáját taposva járultak koporsóik elé, hogy tisztelegjenek egykori ellenfeleik előtt. Bár Gorbacsov elődeivel ellentétben elképesztő gesztusokat tett a Nyugat felé, hozzájárulva ezzel a kommunizmus bukásához, mégsem tartották őt érdemesnek arra, hogy elbúcsúzzanak tőle.
Egyoldalú gesztusok sorát tette, abban bízva, hogy az amerikaiak, és a „fejlett Nyugat” majd viszonozza őket. Egy vidéki naivához hasonlító jóindulatú reménykedéssel vonta ki megszálló csapatait térségünkből, egyezett bele a német egységbe, az így létrejövő régi-új Németország NATO-tagságába. A nyugati csúcspolitikusok egytől-egyig palira vették, és azzal fizették ki, hogy médiájukkal hízelegtettek neki és a semmit sem jelentő Nobel-békedíjjal(1990) dekorálták ki.
– írja Schmidt Mária. A történész szerint a Nyugat most egész egyszerűen semmibe vette Gorbacsovot, amit az is bizonyít, hogy Putyinék azért nem rendeztek állami temetést, hogy a külföldi vezetőknek a jelen helyzetben ne kelljen találkozniuk orosz partnereikkel. Velük ellentétben a magyar kormány kifejezte háláját Gorbacsovnak.
Orbán Viktor, az antikommunista szabadságharcos, aki 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén nyilvánoson felszólította az akkor még érintetlen tekintélyű Szovjetuniót, hogy vonja ki megszálló hadseregét Magyarországról és engedélyezzen demokratikus választásokat, fejet hajtott Gorbacsov ravatalánál és hazánk nevében köszönetet mondott neki és családjának azért, hogy nem lövetett, hogy kivonta a szovjet csapatokat országunkból és ezzel visszaadta hazánk szabadságát és függetlenségét.
Schmidt Mária szerint bár Németország rengeteget köszönhet Gorbacsovnak, vezetőikről a temetés napján kiderült, hogy gyávák, hálátlanok, tiszteletlenek. Eloldották magukat az európai kultúrától, vezető politikusiak arc nélküli senkik, akiknek nem érdemes gesztusokat tenni.
Különösen szembeötlő, hogy egyetlen német politikus sem volt, aki kifejezésre juttatta volna köszönetét annak a Gorbacsovnak, aki nélkül hazájuk még mindig ketté lenne osztva. Nyilván azért, mert olyan, hogy Németország már nincs, ezért vezetői sincsenek. Vannak ugyan olyanok, akiket államelnöknek, kancellárnak vagy külügyminiszternek hívnak, de ez ne tévesszen meg senkit. Már régóta mindenki tisztában van vele, hogy ők saját magukon kívül senkit nem képviselnek
– teszi hozzá.
Forrás: Schmidt Mária Facebook-oldala; Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
úgyahogyvan
2022-09-07 at 15:36
gorbit nyugaton is árulónak vagy baleknek tartották/tartják-a ripacs reagan
átvágta.bekamuzta a hiszékeny szerencsétlenjét,meg lehet hogy korrumpálták is-a nyugat szerint ez rendben volt/van,a sunyiságról/álnokságról jobb hallgatni-gorbinak nem kis szerepe volt abban hogy mára a háttérhatalom maga alá gyűrte európát és szinte (megint)moszkva határában áll
Solaris
2022-09-06 at 12:17
Ha jól látom Tompika meg a kismókus is ott van.
Meg aki még kapott szépkártyát….
Kektarnics
2022-09-05 at 21:56
Koszonom, es gratulalok Schmidt Marianak bator kiallasaert! Szivembol szolt, minden szavaval egyetertek.
Netta nevezetu beironak batorkodom uzenni, hogy visszabb az agarakkal, mert ugyan megmondhatja velemenyet barmirol, de nem tartozik egy sulycsoportba Schmidt Mariaval. Meggyozodesem, hogy a fia megfelelo nevelest kapott, de felnottkent milyen eletet valaszt, az mar nem a szulo dolga, mert nem tud beleszolni eletvitelebe.
Sajat tapasztalatbol irom, hogy en is maskepp kepzeltem el a fiam eletet, de o mas utat valasztott, es en nehezen, de el kellett fogadjam, mert szeretem a gyermekemet.
Kedves Netta, oruljon, hogy a maga csaladjaban minden szuperul sikerult, de azert ne tartson igenyt arra, hogy masokat eliteljen, mert az nem a maga dolga, hanem az EGIEKE!
bl
2022-09-05 at 21:32
A jó embereknek mindig ez a sorsa, a világban a gonosz uralkodott/uralkodik/uralkodni fog.
(Az ismeretlen katona sírja a top, ők tettek legtöbbet az emberi jóság fennmaradásáért, mindenki aki megnevezi magát az már félig hamis, mert dicsfényre törekszik. El kell felejteni mindent, el kell felejteni a nyugati demokratákat, el kell felejteni a keleti despotákat, mindenkit el kell felejteni, mert megmérettetett és könnyűnek találtatott mindenki. Senkik és semmik. Marxot ünneplik meg az agymenéseiket!)
1 Enaki
2022-09-05 at 21:18
Orban Viktor,amit vezetőkènt,emberkènt jònak ìtèl,annak szellemisègèben cselekszik.Ezek a politikusok,ha ugyan van màsik a Vasemberek,a Titànok hitűkben rendìthetetlenek. Ezèrt van az,hogy tekintèlyt,elismerèst vonzanak magukhoz. Köszönjūk Miniszterelnök Ùr,hogy Hazànk nevèben is leròtta kegyeletèt.
K
2022-09-05 at 20:47
Szégyen az hogy Magyarország egy olyan aberrált szervezetnek a tagja mint az Európai Unió.
angelblind652
2022-09-05 at 20:46
És ez jusson eszükbe, amikor a gázunkat elrevirálják majd tőlünk. Máris szégyellni kell magunkat, hogy nekünk van.
Nahát
2022-09-05 at 20:27
Ismét bebizonyosodott, hogy Európában egyetlen gerinces vezető van, és az Orbán Viktor.
Gondolkodò
2022-09-05 at 20:15
Six.trings.16.58.09.05. Egyetèrtek a kommenteddel.Gorbacsov korànak kiemelkedő alakja volt. Jò kapcsolatot àpolt Kohl kancellàrral. Olvastam,több esetben talàlkoztak,Kohl kancellàr mondta neki.” Tudod,neked volt igazad “Szomorù,hogy a vilàgot vèrbe fojtò,8o.milliòs halàlos àldozatot kővetelő II. Vilàghàborùt kirobbantò Németorszàg nem ròtta le kegyeletèt,annàl az embernèl,akinek a berlini fal lebontàsàt köszönhetik.
Marosi
2022-09-05 at 20:05
Kár, hogy egy oldalnyi szöveget nem tudsz értelmezni…
Patriot
2022-09-05 at 19:06
Ha már szóba került a másik Nagy Ember Kohl kancellár , olvassuk hogy is volt az ő temetése!
2017. június 16-án hunyt el Helmut Kohl volt német kancellár, akit Németország újraegyesítésének érdekében végzett tevékenysége miatt a német egység attyának is szokás nevezni. Két héttel később, július elsején temették el, így ő lett az első politikus, akitől nem nemzeti, hanem európai uniós szintű gyászszertartáson vettek végső búcsút Strasbourgban – írta meg a Magyar Idők. A család ragaszkodott hozzá, hogy a „szűk családi és baráti körben” zajló temetési szertartáson közéleti szereplők ne vegyenek részt, kivéve Orbán Viktort.
A lap a nagy német politikus és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozásait írta meg, melyből megtudhatjuk többek között azt is, hogy Kohl sírja felett magyarul hangzott el a Miatyánk. A cikk szerint Helmut Kohl kereszténysége elválaszthatatlan a politikájától, így nagy szerepet játszott a híres, berlini fal leomlását követően megírt tíz pont megfogalmazásában is. Az Európa Tanács Európa Díszpolgára címet ajándékozott neki, és tíz évvel ezelőtt Nobel-békedíjra is jelölték, de ezt sajnos nem kapta meg.
Helmut Kohl halála és temetése közötti két hétben terjedt el a hír, hogy a politikus özvegye, Maike Kohl-Richter azt szeretné, hogy Orbán Viktor is beszédet mondjon a temetésen. Ez azonban nem így történt, mert Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ezt személyesen akadályozta meg. A Strasbourgban tartott uniós szintű búcsúztatón beszédet mondott Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, aki „európai hazafiként” írta le Kohlt, és felidézte, hogy 1997-ben, amikor megszülettek az első tervek az unió keleti bővítéséről, a kancellár könnyezett örömében, Angela Merkel, jelenlegi német kancellár, akit az özvegy a hírek szerint az „árulása” miatt nemkívánatosnak tartott, Merkel azonban beszédében elismerte, hogy „voltak köztünk súrlódások az elhunyttal”, Felipe González egykori spanyol kormányfő, Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, és Bill Clinton amerikai exelnök is.
Maike Kohl-Richter személyesen ismeri Orbán Viktort, legutóbb akkor találkoztak, amikor tavaly tavasszal a magyar miniszterelnök Balog Zoltán kíséretében meglátogatta őket ludwigshafen-oggersheimi otthonukban. A találkozó során a két politikus egy hullámhosszon volt a menekültkérdés kapcsán, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája, és ennek az ellenkezőjét a kereszténységre való hivatkozással sem lehet levezetni. Ezért Európának az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember előtt saját hazájában nyíljanak meg a kilátások.
A baloldali média hajlamos volt a látogatást PR-akciónak nevezni, annak ellenére, hogy a két politikust több évtizedes rokonszenvező kapcsolat fűzi egybe. A látogatás végül történelminek bizonyult, hiszen ez volt az utolsó eset, hogy Helmut Kohl hivatalban lévő politikust fogadott. 1998-ban is járt Orbán Kohlnál, ekkor főleg arról beszélgettek, hogyan érdemes kereszténydemokrata módon kormányozni? A kancellár politikai ars poeticáját már máskor is megfogalmazta (semmi olyat ne tegyél a közéletben, amitől visszariadnál a magánéletben), de most ki is bontották.
Helmut Kohlt különleges bizalmi viszony fűzte Antall Józsefhez, akiben a drótvágó, német kitüntetésekkel elhalmozott „forradalmi rombolókkal” szemben az építő kereszténydemokrata barátot és szövetségest látta. Így került kapcsolatba Orbánnal is, aki Antalltól „örökölte” a viszonyt. Ezért is merült fel, hogy Helmut Kohl temetésén Orbán mellett Antall József özvegye áll majd, aki sajnos azonban egészségügyi okokból nem tudta vállalni az egész napos programot, így a magyarok kétemberes kvótáját Balog Zoltán töltötte fel.
Az uniós szertartás után Kohl koporsóját helikopterrel vitték Németországba, majd koporsószállító autóval a Rajna partjára, ahol a Bundeswehr díszegységének katonái elhelyezték a Mainz nevű hajón, amely elindult Kohl végső nyughelye, Speyer felé. Érdekes magyar vonatkozása van a hajónak, azt ugyanis eredetileg Hitler ajándékozta Horthy Gyula 75. születésnapjára, ekkor még Hungária volt a neve. Később a Honvéd Folyami Flottillához osztották be, és hadihajóként vett részt a harcokban, 1944 decemberében azonban a németek lefoglalták, és nyugatra vitték a közeledő szovjet hadsereg elől. Az amerikai megszálló erők Regensburgban találtak rá, és ők is lefoglalták, mint hadizsákmányt, majd eladták az NSZK-nak 170 ezer német márkáért, így a hajó végül 1954-ben állt szolgálatba Mainz néven.
A speyeri katedrálisban tartott halotti mise után a dóm előtti téren katonai búcsúceremóniát tartott a Bundeswehr díszegysége, és ezzel véget ért a búcsúztatás nyilvános része. A temetés pontos helyszíne titkos volt, azonban úgy tudni, maga Kohl választotta ki a sírhelyet, nagy meglepetést és némi megrökönyödést keltve, hogy nem Ludwigshafenben, a családi sírban, első felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiája miatt öngyilkosságba menekülő Hannelore mellett kíván nyugodni. A család ragaszkodott hozzá, hogy a „szűk családi és baráti körben” zajló temetési szertartáson közéleti szereplők ne vegyenek részt, kivéve Orbán Viktort, akiért az özvegy elsötétített üvegű autót küldött. Mikor Maike arra kérte, hogy mondjon pár szót, a magyar miniszterelnök fennhangon, magyarul imádkozni kezdett, és elmondta a Miatyánkot.
Este Kohl kedvenc fogadójában gyűltek össze a gyászolók, sorra beszéltek a mikrofonnál Kohl régi civil ismerősei, még az orvosa is, majd az özvegy egyszer csak felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy mondja el azt a beszédét, amelyet Strasbourgban nem mondhatott el. Orbán a magyarok és németek között meglévő sajátos, racionálisan meghatározhatatlan szimpátiáról, illetve a kereszténység manapság is Európa-mentő erejéről beszélt.
Forrás: Magyar Idők ,Pesti Srácok
XX
2022-09-05 at 18:38
A nyugat valójában nem tisztelte Gorbacsovot, hanem egy (számukra) hasznos baleknak tartották, aki szerintük csak szánalmat érdemel, tiszteletet nem. Ezért nem is tisztelegnek előtte. Ilyenek a globalista hatalommániákusok. Kihasználták Gorbacsovot, majd titokban kiröhögték!
vidar
2022-09-05 at 17:50
Erre mondtam a minap, hogy :
“Egy, csak egy legény van talpon a vidéken.
Merre a szem ellát puszta földön égen;”
(Arany János Toldijából való a részlet, de ezt itt sokan tudják).
Ezek szerint
2022-09-05 at 17:44
Orbán Viktor tudja, hogy kinek, mivel tartozik:
“Köszönetet mondott neki és családjának, hogy nem lövetett”
ugyanakkor
nem mondott köszönetet az Őszödi Rémnek és családjának, hogy lövetett.
Rothadt EU, kilépni most!
2022-09-05 at 17:39
Ezekért a mesterséges energiaárakért és gerjesztett inflációért minimum egy akasztás kijár a vezető nyugati politikusoknak fejenként, de felőlem akár kettő is! Mekkora rohadék egy bagázs, az energiatőzsdézőkön kívül mindenkit lehúznak pofátlanul, de milyen pofátlanul! Lassan minden élelmiszer ára 2x, pedig nekünk még jön orosz gáz és olaj azóta is folyamatosan és Paks is termel. Kérdem én, akkor mire fel ez a nagy drágulás? Extra-extra profit vagy teljesen elinflálták a pénzünket? Mi az igazság? Valaki álljon elő vele és tájékoztasson tisztességesen!
Patriot
2022-09-05 at 17:29
Remek íras a Schmidt Máriáé! Képmutató szaremberek vezetik az EU-t és tagállamait! Sejtettem ,hogy kevesen mernek elmenni a temetésre ,dehogy senki a Miniszterelnök urunkun kívül,azt nem gondoltam volna. Szégyeljék nagukat!
dr.N.L.
2022-09-05 at 17:28
“tajparaszt” jelzőt soha ne mondja és soha ne használja!!!
Helyette a bunkó,proli kifejezéseket alkalmazza,a paraszt az,aki Magyarország legértékesebb lakosait jelenti.
Nyugati Ádám
2022-09-05 at 17:15
Ez egy vizsga volt a nyugati, és ezen belül kiemelten a német politikai vezetés részére, amelyben mindenki, de különösen a németek emberségből, bátorságból, becsületből levizsgáztak. A volt szocialista blokk országainak vezetői is tehettek volna egy főhajtást az elhunyt személyiség sírjánál. Nem tették, pedig az orosz vezetés távolmaradásával megkönnyítette a halott személyének és tetteinek szóló gesztus megtételét. A transzatlanti bunkóság pedig újabb megerősítést kapott.
Tudományos libsizmus
2022-09-05 at 17:10
Képzeld el Hunor, mi lenne itt, ha a német gáztól függnénk. Nem is folytatom, ha megengeded.
Tudományos libsizmus
2022-09-05 at 17:08
Demokratikus EU. A hónap kommentje.
Tudományos libsizmus
2022-09-05 at 17:07
Gorbacsov rock-szupersztár volt az NSZK-ban a ’80-as években. Erre most egy darab fricc göcsög nem bír elmenni a temetésére? Ha nincs Gorbacsov, ma is lövöldözhetnének egymásra a hülye németek a berlini falon. Lumpenproli gané német kormány.
Tudományos libsizmus
2022-09-05 at 17:04
“Csak a csúszómászó nyálkás ember-férgek viselkednek így ahogy most a sok nyugati tajparaszt!”
Pontosan így van.
six.strings
2022-09-05 at 16:58
Hogy mit köszönhet Gorbacsovnak mind kelet mind nyugat-európa arra van egy történet miszerint a még regnáló Csaucseszku felhívta Gorbacsovot 89 novemberében, és vehemensen uszította, hogy “tegyen rendet” az NDK-ba. Gorbacsov erre visszakérdezett a telefonba, hogy: “…És mit akarsz Nyikoláj? Vonuljunk be megint tankokkal és lőjjük halomra az embereket? Ezt akarod Nyikoláj? Azok az idők már elmúltak!!”
Nem tudom hányadszor írom le, hogy én nagyon csípem Máriát. Mert (tudom egy magas pozíciójú politikus nem teheti ezt) kimondja amit gondol és nagyjából tesz rá, hogy a Hegyeshalmon túli bábok megpukkadnak illetve felháborodnak e vagy sem! Nagyon keményen de emellett természetes logikával és érthető kifejezésekkel beszél. Ezt az írását is nagyon remélem , hogy az összes megcímzett nyugati kö**ög sajtósa szemlézni fogja és a főnöke orra alá dugja! És mégvalami! Az oroszok ezt nem fogják elfelejteni! Sem azt , hogy a búcsúztatóra egy kivétellel európából senki nem ment el, sem azt, hogy európából egyedül Orbán viszont ott volt!!!!
Máriának igaza van. Csak a csúszómászó nyálkás ember-férgek viselkednek így ahogy most a sok nyugati tajparaszt!
Tudományos libsizmus
2022-09-05 at 16:28
A Kremlben észnél voltak 1989-ben. Meg fogom nézni magamnak, kik lesznek majd észnél Washingtonban, Berlinben, Londonban és Párizsban, amikor az ő órájuk ütötte le az utolsót.
A liberális rezsim épp olyan, mint volt a kommunista. A múltjuk bizonytalan, a jövőjük azonban holtbiztos. A liberális rendszer is össze fog omlani. Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy azzal a méltósággal, amellyel a Szovjetunió omlott össze.
Józan gondolkodás
2022-09-05 at 16:23
Szívemből szólt! Mr. Gorbacsov nyugodjon békében, sokat tett a maga módján és lehetőségei közepette a világért. európáért és ezért a gerinctelen németekért! Ezek sose nyerjenek békességet.