Az EB-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek. Megvertek több szurkolót, 11-est hibázó feketebőrű focistáikat rasszista támadások érték. A meccsen jelenlevő Vilmos herceg és Ön sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog. Ahogy az olasz himnusz kifütyülése is – sorolta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, hogyan is viselkednek az angolok EB-döntőkön. Schmidt Mária pénteki Facebook-posztjában a brit miniszterelnök kijelentéseire reagált, amelyben rasszizmussal vádolta meg a magyar szurkolókat.
Schmidt Mária az olasz–angol EB-döntőn tapasztaltakat felidézve kiemelte: “az eredményhirdetést a legyőzött angolok nem várták meg, és nem adták meg a tiszteletet a győztesnek”.
Londont a focidrukkerek összehányták, összevizelték, összeszemetelték. Áttörték a kordont, jegy nélkül nyomultak be, ráadásul pandémia idején, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Úgy viselkedtek, ahogy szoktak. Azóta is várom, hogy milyen büntetést kapnak, mert minket persze példásan megreguláznak majd
– fogalmazott. Hozzátette:
Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit.
Arra is kitért:
mi soha nem gyarmatosítottunk senkit. Ezért azt tanácsolom, hogy olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. Álságos és hivalkodó, a brit moralizálást kifejező gesztusukkal nem tesznek semmit sem meg nem történté, sem jóvá.
Schmidt Mária arról is ír:
megdöbbentett az az érzéketlen és a szokásos brit gyarmatosító attitűdről tanúbizonyságot tevő bejegyzése, ami elítéli a magyar drukkereket állítólagos rasszizmusukért. A britek vendégként jöttek fővárosunkba, és egy olyan gesztussal hergelték a magyar szurkolókat, amit mi álságos pótcselekvésnek érzünk. És akkor arról még nem beszéltem, hogy mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk. Trianon felelősségét, ahogy az egész elhibázott bűnös versailles-i szerződést ugyan a brit PR-felelősök mintegy száz évre át tudták tolni a franciákra, de ma már senki nem gondolja, hogy az akkori világ vezető hatalmát, a brit világbirodalmat a tönkrevert és megrogyott franciák utasítgatták. Az 1918-as fegyverszünet utáni közel 1 millió németet éheztetett a brit blokád halálra, ami persze a németek dolga lenne, ha lenne bennük civil kurázsi, én csak jelzem, hogy tudjuk. Ahogy azt is tudjuk, hogy a II. világháború alatt több millió indiait is halálra éheztettek, mert elvették a gabonájukat, hogy a felsőbbrendű briteknek legyen. Churchill rasszista indoklása persze nem okoz Önnek problémát, különben nem őt tartaná példaképének. Soha, ismétlem, soha nem fogjuk megbocsátani, hogy 1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket és toltak át minket Ázsiába!
Forrás/fotó: Facebook
Ildikó
2021-09-04 at 05:49
Szerintem a FIFA-nak a térdelést kéne megtiltani!
Aki térdelni szeretni,menjen el meccs előtt a bazilikába,oda való.
Egyébként szenzáziós válasz kedves Mária!
Contrabass
2021-09-04 at 05:34
Schmidt Mária írása azon túl, hogy B.Johnson (John fia) aljas beszólására egy adekvát válasz, a mi csőcselék, moslékos bitangjainknak is szól. Szél és Szabó meg a többi alávaló, arról visítozott, hogy a kormány, meg a Fidesz, meg Szent Istvánig visszamenőleg mindenki kérjen bocsánatot az angoloktól. Ezek bizony mernek kicsik lenni, olyan kicsik, mint a pondró!
bl
2021-09-04 at 03:59
Jó levél.
huda
2021-09-04 at 03:37
Sokszor elgondolkodom,hogy eszt a kis országot Magyarországot hányszor de hányszor alázták meg a nyugati hatalmak rugtak belénk,hazudtak rólunk,kettős mércét alkalmaztak, amit a Franciáknak-Angoloknak-Németeknek meg a többi nyugati országoknak lehet ,nekünk nem ,minket ki lehet oktatni ,meglehet büntetni ,meglehet alázni ,és mi pedig türjük ,igenis ki kell álni magunkért , és igen néha kell,hogy hallasuk a hangunkat ,hogy mi is érünk annyit mint ők ,sőt szerintem jobbak is vagyunk náluk..
Theo
2021-09-04 at 01:44
Huha!
Kemeny level!
Nem taktikus, az igaz, de Schmidt talan megteheti amit Szijjarto nem.
libsivadász
2021-09-04 at 01:18
Andromédának! Az angololok megérkezésük óta hergelték a magyar szurkolókat. A meccs helyett a rasszizmusról és a térdeplésről pofáztak. Az első angolok első gólja után pedig az a sötét seggű és agyú Sterling nem a saját társaihoz futott ünnepelni, hanem hergelte a magyar tábort. Mocskos alantas senkiháziak, akik az Eb- döntőn végig fütyülték az olasz himnuszt és verekedlst provokáltak az olaszokkalLondon utcáin. Úgyhogy fogják be a tetves pofájukat, meg velük együtt mindazok akik melléjük állnak.
Tibimama
2021-09-04 at 01:17
Attól, hogy germán nép, még nem felsőbbrendű…
Olasz himnuszt kifütyülték, verték az olaszokat…
NOmentum
2021-09-04 at 00:08
Babérossy Leánder2021-09-03 at 22:18
milyen nyelven-így angolul is-lehetne leírni,így visszadni azt,hogy:
“ég a napmelegtől a kopársziksarja…”
Az angolok a sun of a beach formulát szokták használni erre, ha jól értettem…:)
Leopárd
2021-09-04 at 00:04
A magyar miniszterelnököt-2010 óta lehet következmények nélkül mocskolni, alázni, rágalmazni-fejébe vette , hogy ez értelmes politika a részéről-ezáltal lehet alázni a teljes kormányt és a Fideszt-végre egy emberi reakció-2010 óta az első.
Mucus
2021-09-03 at 23:44
Az angol szurkolók híresek a jó magaviseletukrol.Nem ők voltak azok akik levizeltek házakat az EB alatt Budapesten???.Az rendben van? Csányi Sándornak ez nem volt a magyarok, megalázása? Tiltakozott ellene valaki a FIFA-nal?
Leopárd
2021-09-03 at 23:06
Még bele kellett volna írni-BOB DIAMONDOT IS-BARLAYS BANK-Ő MANIPULÁLTA AZ UN. LIBORT-Bankközi kamatláb.
Leopárd
2021-09-03 at 23:04
JUJJ-ÉS akkor most mi lesz? Kivonul az angol tőke?HÚHA………..ÉN AZTAT HITTEM, HOGY AZ SZFE MIATT MENNIK KI A P.ÁBA-ÉS NEM….
Leopárd
2021-09-03 at 23:00
MIT VÉTÓZ MEG? ÉN MÁR TÖBB ALAKALOMMAL ÍRTAM ANGOLOKNAK ILYENT-FB.DE ÍRTAM NÉMET LAPOKNAK IS. FB.-LETÍLTOTTAK DE ÚJ CÍMMEL VISSZAMENTEM.
Leopárd
2021-09-03 at 22:57
VOLT MÉG 2 ÓPIUMHÁBORUJUK IS KÍNA ELLEN-ÓPIUMOT AKARTAK ELADNI EZÜSTÉRT.Elmehetnek az angolok a retkes p..ába.
Andromeda
2021-09-03 at 22:55
Ákossy2021-09-03 at 22:43, nagyon jól leírtad, igazad van. Hozzáteszem, sajnos. Ilyen esetekben Schmidt Máriának egyeztetnie kellene a külüggyel! Nagyon remélem ugyanis, hogy ilyen esetben a külügy megvétózná a közlést.
Leopárd
2021-09-03 at 22:54
NAGYON JÓ VOLT. AZ ELLENZÉKKEL SZEMBEN IS ILYEN STÍLUS KELL-NEM A BOHÓCOZÁS.
Ákossy
2021-09-03 at 22:43
Ez így nagyon durva és aránytalan. A lábunkra léptek, ő pedig lángszóróval reagált.
Egy focimeccs ürügyén előszedni Trianont, lebunkózni a trónörököst és a kormányfőt, ráadásul lekicsizni egy közel 70 milliós G8-országot – erre nincs mit mondanom.
Mellesleg Boris Johnson volt az, aki
– 2016-ban, ’56 kerek évfordulóján személyesen látogatott el a londoni magyar nagykövetségre, és méltatta a nemzetünket,
– a Brexit után a fő uniós szövetségest látta meg bennünk,
– májusban, szembehugyozva a teljes brit médiát, fogadta Orbán Viktort.
Boris Johnson minapi húzására teljesen elég volt Szijjártó Péter reakciója.
Schmidt Máriát nagyon tisztelem, szükség van a magyar jobboldalnak a szókimondására és az őszinte vehemenciájára, de ez a levél megsértette a brit nemzetet, a trónörököst és politikai szövetségesünket, Boris Johnsont. Feszengek, ha elolvasom.
Lajos
2021-09-03 at 22:21
Kedves Zolee!
Úgy jön ide Trianon, hogy Mária felrótta az ángliusnak a felsőbbredűségi pökhendiségét a focikával kapcsolatban, és azt, hogy ez amúgy egész történelmük során is jellemző volt rájuk, meg, hogy végülis, pestiessen ” mire verik úgy a nyálukat” miután mindig is birodalmian gondolkodtak/nak még most is mikor éppen felfalják őket a saját gyarmataik fiai/lányai. Úgy, hogy, végülis, menjenek a pics.ba az angolszász kártékonyságujkkal a paraziták! Valami ilyesmi. Nekem tetszik. A focika meg amúgy sem sport. Max. Sörmeccs színten még nagyon jó játék. E felett biznic, komolyabban meg valójában igenis pilitika, söt, nemzetközi mérkőzések esetében, háború. Hogy ez jó e v.sem, azon lehet morfondírozni, de attól még ez van.
BabérossyLeánder
2021-09-03 at 22:18
TolnaiFerencet folytatva:az angolnyelv primitív egyszerűségérőlbeszélt egyszer egy az Usábólhazalátogató idős magyar,aki honfiúi tulcsordulásában
ezt mondta és utalt a mi nyelvünk csodálatos kifejezőképességére,misze-rint,milyen nyelven-így angolul is-lehetne leírni,így visszadni azt,hogy:
“ég a napmelegtől a kopársziksarja…”
Andromeda
2021-09-03 at 22:14
Sajnos nem volt túl bölcs Schmidt Mária levele, mert Anglia a győztes oldalon áll, azt csinál, amit akar. Egyszerűen meg kellett volna előzni az ultrák bizonyos tetteit, hiszen ők. az világos volt, hogy az ultrák ki fogják fütyülni a térdelő angolokat. Egyet világodan kell látni: az angolok vagy a németek nem azért térdelnek, mert megalázkodnak egy fekete bűnöző ellen vagy mert antirasszisták, hanem ez csak egy védekezési taktika. Ha ők letérdelt éj, az semlegesíti az UEFÁnál, a FIFÁnál a szurkolóik gaztetteit. A háborút okosan kell vívni! Mint ahogy pl Szent István 1030-ban nem frontálisan csapott össze 2. Konrád német császár seregével, hanem először kivégeztette őket. A Vértesi csatában 1051-ben hasonló történt, András királyunk nyert. Többet ésszel, mint erővel!
NOmentum
2021-09-03 at 22:12
Egy pont ide.
A másik nagy demokrácia szakértő az elmekórtani eset, Biden, akik elcsalták a választásukat, és közben ők oktatják demokráciáról a világot.
Egy még erre is emlékező akárki
2021-09-03 at 22:11
Antóniát folytatva: mára már elfogadott az a nézet,hogy a nagyháborút nem az oroszok-franciák,hanem igenis ők! robbantották ki!
A második v.h.-ban pedig elvéreztekvolna,ha a yenkiket nemugrasszák be, immár másodszor a háborúba.Mégiscsak kvázi győztesként kerültek ki a valahavolt világbirodalmisták!….
aladin
2021-09-03 at 22:08
Schmidt Mária maga egy ász, fantasztikus jó levél, köszönjük a magyarok nevében. Helyretette azt a szétszedett letérdelö angliát. Milyen ország lehet az már, ahol egy Sirnek vagy Lordnak nevezett Londonnak a polgármester egy muszlém. Biztos, hogy a királynöjük öt is majd lovaggá üti, szégyen.
Olasz111
2021-09-03 at 22:05
Kedves Zolee,
Úgy jön ez ide, hogy folyamat velünk szemben kettősmércét használnak. Minket, boritékolhatóan, el fognak tiltani a nyitott kapus meccsektől, mert mi egy kis ország kicsi fociját játszuk, szemben egy angollal. Hogy őket semmilyen retorzió nem érte a VB döntőn tapasztalt tahó ,rasszista, minősíthetetlen viselkedésük okán, hogy a magyar miniszter nem osztotta az észt Borisznak, nem úgy, mint ő felénk. Teljesen jogos és egyébként kiváló írás, mind e mellett igaz is. Nos, így jön ez ide. Mindenki a Lajtától nyugatra azt hiszi, hogy minket folyamat kioktathat és kezelhet másodrendű országnak. Kicsit nyaljon vissza a fagyi is….
márko
2021-09-03 at 22:01
Schmidt Mária
. a válasza remek
. ilyen jót még nem olvastam
. nem járok a FB-n ,
. ha angolul van , az briliáns volna
/
abálni kell ilyen fekáliát, minden fekáliát
. semmi tisztelet irántuk
/
az M5-ön ,
. a “ez itt a kérdés” műsorban mindig nézem
/
így látom mint patkány
Bubu
2021-09-03 at 21:59
Remélem megjelenik S.M. ezen kommentje angolul is.
De ez valószínü csak remény marad.
Mi meg ne felejtsünk, és készüljünk egy nehéz, de tiszta jövöre!
Hans Landa
2021-09-03 at 21:51
Semmi extra nem történt-leszámítva,hogy 4-et kaptunk-láttam a meccset végig (sajnos).Műanyag söröspohár dobálás-nem a stílusom-láttunk már ilyet focipályán.Mindazonáltal ugye nem az ANGOLOK akarnak minket okítani FUTBALLHULIGANIZMUSBÓL?Egész ejrópa (direkt) ismeri a CSÜRHE viselkedésüket.Amennyiben térdelgetni akarnak,tegyék ezt a volt GYARMATAIKON.Schmidt Mária írása tökéletes,remélem a címzett megkapja.A lakájmédiájukból(BBC) és az angolszász gyarmati stílusukból már mindenkinek elege van,a híres brit fair play jegyében.
Leopárd
2021-09-03 at 21:49
SM legyen a miniszterelnök.
Szup József
2021-09-03 at 21:42
Azt a… micsoda jó szöveg, velős odaba..ós. Gyurcsányt és a bandáját is ebben a stílussal kellene kiosztani, hogy tudják a tetves paraziták hol a helyük.
Zolee
2021-09-03 at 21:39
Az hogy a “szurkolók” egy része alpári bunkón viselkedett az ténykérdés, a videókból egyértelműen kiderül. Bár mondjuk ezeket az embereket én nem tartom szurkolóknak, csak balhézó, agresszív, frusztrált, primitív csőcseléknek, akik nem a sportszeretet csak a kisebbségi komplexusuk vagy más problémák miatt csinálják a balhét. Az is tény, hogy ilyenek minden ország szurkolói között vannak, tehát ez nem országhoz kötött. Az megint egy másik kérdés, hogy hiába, hogy a maradék 95%-ka normálisan viselkedett ezek miatt szenved a normális többség, ezért nem szurkolhatnak a magyar csapatnak. Viszont ezeket az embereket védeni azzal, hogy bezzeg az angol szurkolók is milyenek, ráadásul Trianont is belekeverve (hogy jön ez ide?) nagyon gáz szerintem.
Poppy
2021-09-03 at 21:10
Szép volt Mária! Igy kell válaszolni a belterjes angoloknak.
pampafu
2021-09-03 at 21:07
Remek !
Köszönjük Schmidt Máriának, hogy helyettünk megfogalmazta az
igazságot !
Leopárd
2021-09-03 at 21:01
NA, Végre egy jó szöveg-de belpolitikai ellenfelekkel szemben is ilyen stílus kellene-nem bohócozni szociopatát-KG- és nem tűrni, hogy a teljes Fideszt letolvajozzák-ellenzéki bű
nözők-ELEGE LETT A HÖLGYNEK A KISEMBER ELKÉPESZTŐ HOZZÁÁLLÁSÁBÓL? NAGYON HELYES-MOST NOVÁKNAK IS KELLENE ÜZENNI-HOGY MIVEL KORMÁNYTAG-nem magánügye hogy lenácizták.
Bakandri
2021-09-03 at 20:46
Azért egyébként az lenne a kérdésem, nem lehet kiszúrni, hogy kik ezek a rendbontók, ott nem lehet mindjárt kivezetni őket a meccsről és jól megbüntetni, az eltiltás kevés, fizessen az idióta, aki nem tud viselkedni. Nevezetesen itt a pohár dobálókról beszélek.
csepel
2021-09-03 at 20:44
Óriási szöveg, kedves Mária!
Köszönöm!
Bakandri
2021-09-03 at 20:41
UI: Ne izguljunk, eljut Borishoz a történet.
Bakandri
2021-09-03 at 20:40
A sportpályán sportolni kell és nem politizálni, mind a FIFÁnak, mind az UEFA -nak be kellene tiltani a térdelést. Amúgy gyerek koromban is utáltam térdelni.:) Az én véleményem is az, ha a volt gyarmatosítóknak lelkiismeret furdalásuk van, akkor tegyenek ellene, nem a térdelés a megoldás, támogassák őket anyagilag. pl.
Tolnai Ferenc
2021-09-03 at 20:24
Ezek a szarok felsőbbrendűnek érzik magukat,holott ővék a világ legprimitívebb nyelve. Hat nyelvből kotyvasztották össze. Kelta,latin.szász,angli,norvég,dán,francia. IV.Henrikig azt sem tudták,hogy ők kicsodák. IV.Henrik hirdette ki rendeletben,hogy ők angolok.
accept
2021-09-03 at 20:22
A kolonista rabló-fosztógató banda tömeggyíkos és a morál!
PG
2021-09-03 at 20:15
Persze a legtöbb focimeccsen van egy provokatív bunkó banda, amit jó lenne kiküszöbölni. Ami az angolokat illeti, okosabban tennék, ha kussolnának, mert igaza van Máriának ilyen csürhe népség ne kritizáljon másokat. Hozzájuk képest még a bunkók is elegánsak voltak. Ezek csak térdelgessenek, de lehetőleg otthon. Ide ne exportálják a saját kultúrájukat, akarom mondani kulturálatlanságukat.
sorry
2021-09-03 at 20:14
Gondoskodni kell róla, hogy eljusson a britekhez Smidt Mária válasza. Nem csak B. Johnsonhoz, hanem a BBC-hez, Daly Mail-hez is. Talán lesz valaki oly’ “tökös”, hogy megjelentesse a választ is.
TalEle
2021-09-03 at 20:12
Hát, Schmidt Mária “komoly” történelem órát tartott az angoloknak! Bár csak a fiacskájának, az álzöld színekben pompázó Ungár Péternek a figyelmét is fel tudná hívni, arra a veszélyre, ha valaki újnáci (Jobbik) társaságba keveredik…
Tibimama
2021-09-03 at 19:54
Legnagyobb gyarmatosítók???
Szabó Csaba
2021-09-03 at 19:51
A meccs után az angol focisták és a szövetségi kapitányuk azt nyilatkozták, hogy nem hallottak semmiféle rasszista megnyilvánulást.
Pedig a bbc nagyon szerette volna ha legalább az egyikük ezt mondta volna.
Szánalmas volt ahogyan mindenkinek feltették ezt a kérdést a független objektivitás jegyében…
Eri
2021-09-03 at 19:48
Óriási, megmondta a frankót a férgeknek. Nem szabad hagyni magunkat.
Le kell fordítani angolra és szét dobni a neten.
Nagy gratuláció Schmidt Máriának.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!!!!!!
gyozo2018
2021-09-03 at 19:46
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2021/09/03/szijjarto-peter-videobizonyitekkal-tette-helyre-a-hoborgo-angolokat/?fbclid=IwAR0Mt03OgG2u0hJVzDr4HZ23fnVRNrdqMwc45dmYoBRXJLrktQz2wQE3e1E
Antónia
2021-09-03 at 19:37
Schmidt Mária a szívemből szólt.
A tapló agressziv britek csak vérszívóként dagadtak naggyá, saját erőből egy afrikai törzs színvonalán állanának.
Ahol megjelentek vér, szenvedés, népírtás és brutális kirablás miatt szenvedtek a Föld kerekség népei. Lopnak, csalnak, hazudnak.
Középkori államalakulatukkal még mindig pöffeszkednek.
Undorító csürhe!
Lacuska
2021-09-03 at 19:27
Borisz azért mondta, mert neki ezt adta a szájába a háttérhatalom! Nincs is erről mit beszélni! Boriszka söpörgess otthon! Ott már alig van angol, őslakos meg lassan mutatóba sem lesz!
Searching for Liberal Bullshit
2021-09-03 at 19:24
Remélem lefordítják és elküldik Borisznak meg a Fifának is.
Andromeda
2021-09-03 at 19:19
Igen, igazságtalan a kettős mérce, de egy kisebb hibát nem ment fel az, hogy más nagyobb gazember. Az sajnos igaz, hogy Magyarország mindig aránytalanul nagy büntetést kap az elkövetett hibához mérve, de ez más kérdés. Hatékonyan ki kell küszöbölni ezeket a hibákat, a mérkőzésen előforduló gonosz, aljas huligánokat, mert nemcsak a stadionban békésen szurkoló többségnek ártanak, hanem azoknak is, akik el sem mentek, azoknak is, akiket nem is érdekel a foci.