Pesti Srácok

Selmeczi Gabriella a PS-nek: Nem véletlen, hogy épp a gyermekvédelmi törvény ellenségei keveredtek pedofilbotrányba

Teljes mértékben közügy, hogy a Jámbor András-féle Szikra Mozgalom egyik ismert figurájának számítógépén 70 ezer pedofil fotót találtak, köztük olyanokat, amelyek 2-3 éves kisgyerekek fizikai sanyargatását és megerőszakolását rögzítették - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Mi kérdezünk című műsorunkban, Huth Gergellyel beszélgetve. Mint emlékezetes, a gyanúsított férfi biztosította az alibit élettársának, akit a februári viperás támadásokkal összefüggésben fogtak el, majd a férfi a lelepleződése után, júniusban öngyilkosságot követett el Biatorbágyon. Selmeczi Gabriella kijelentette: akárhogy is ellenkezik a baloldal és Brüsszel, a Fidesz a gyermekvédelmi törvény további szigorítását kezdeményezi.

"A "sanyargatás" egy Büntető törvénykönyvi tényállás, de mondjuk ki, hogy miről van szó: ütik-verik, majd megerőszakolják ezeket a két-három éves gyermekeket a fotókon. Ezt ép ésszel fel sem lehet fogni, nem véletlen, hogy a témáról a belügyminiszterhez címzett azonnali kérdésemben elmondott részletek még a saját frakciótársaimat is megdöbbentették. Hozzá kell tennem, hogy amikor ezt a kérdést feltettem, nem volt mersze ott ülni a Parlamentben Jámbor Andrásnak és harcostársának, Szabó Tímeának" - mondta kérdésünkre Selmeczi Gabriella. (A parlamenti felszólalás és Rétvári Bence államtitkár válasza ITT nézhető meg.) A Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy folytatta:

Selmeczi Gabriella arról is beszélt a Mi kérdezünkben, nem véletlen egybeesés, hogy épp a gyermekvédelmi törvény leghangosabb ellenfelei, jelesül Jámbor András és Szabó Tímea politikai köre keveredett ilyen brutális pedofilbotrányba.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu-n is megírtuk - a Magyar Nemzet, a Metropol, a Blikk és a mi korábbi cikkeink alapján -, hogy Jámbor András a pedofil képekkel lebukott kollégáját, E. Andrást nem sokkal az öngyilkossága előtt még bevitte a magyar parlament épületébe, és ott megpróbálta valamiféle hősként bemutatni. E. András egyébként azért bukott le, mert a rendőrség továbbra is nyomoz az idei kitörés napjára időzített viperás antifa terrortámadások elkövetői után, s így házkutatást végeztek a Szikra Mozgalom és a Partizán-szerkesztőség egyik ismert munkatársa, Dobos Krisztina és E. András közös lakásán is. Dobos Krisztinát februárban a viperás támadások egyik elkövetőjeként azonosította a rendőrség, ám a bíróság azért helyezte őt szabadlábra, mert E. András alibit igazolt neki. Még tisztázandó, hogy a gyermekek elleni kegyetlenkedéseket ábrázoló fotógalériákhoz a lakásban kinek és hogyan volt hozzáférése, de az is tény, hogy E. András Dobos Krisztinával évek óta a lehető legszorosabb kapcsolatban élt, több „mozgalmi eseményen” közösen vettek részt. További részletek ITT érhetőek el.

Selmeczi Gabriella kérdésünkre válaszolva kijelentette: a Fidesz-frakció az ősszel a gyermekvédelmi törvény további szigorítását fogja kezdeményezni és ettől nem tántorítja el őket sem a hazai ellenzék, sem az Európai Bizottság, sem bármilyen más brüsszeli szervezet nyomásgyakorlása.

Nézze meg a teljes beszélgetést, amelyben a B. Zsolt-féle, a PestiSrácok.hu-n leleplezett tavaszi pedofilbotrány tanulságairól, a Soros-szervezetek aknamunkájáról és a franciaországi migránsterror következményeiről is szó esik!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.