
Nagyon úgy tűnik, hogy a sikertelenségbe fulladt demonstrációhullámot kipihenve új erőre kaptak Soros civiljei, hiszen azt tervezik, hogy pénteken délután újfent a Parlament elé vonulnak. Tüntettek már az alaptörvény módosítása ellen – ugyan akciójuk igencsak gyengére sikeredett -, de próbálkoztak a kormányalakítás megakadályozásával is, elsősorban azonban saját magukért vonultak utcára: a bevándorlást segítőket büntetőjogi felelősségre vonással fenyegető Stop Soros törvény ellen, illetve a civiltörvény ellen, ami a külföldről támogatott szervezetek finanszírozását teszi átláthatóvá. Néhányan, a legkitartóbbak még próbálkoztak az alkotmánymódosítás elfogadása napján, aztán a melegfelvonuláson, majd úgy tűnt, kifulladtak. Még Soros György is beismerte, hogy Orbán Viktor és kormánya megakadt a torkán. Mostanra mégis új ügyeket találtak, amelyek talán szimpatikusabbá tehetik őket a magyar emberek körében. Az új szerephez pedig új köntös is kellett. Ezúttal éppen az otthonápolást tűzték a zászlajukra. A mozgalom élére pedig egy aHang nevű, idén februárban alakult szerveződést állítottak. A PestiSrácok megtalálta a szociálisan rászorulókat eszközként felhasználó civileket, akikről kiderült, nem is olyan újak a porondon. Vagyis Soros-civil nem vész el, csak átalakul…
“Mi nem tüntetünk, kiállunk magunkért és a sorstársainkért, akik nem tudnak kijönni a Kossuth térre” – hangzik a citromdíj-gyanús alakítás a Jobbikhoz köthető Alfahír portálon, ahol bejelentik, hogy a civil szervezetek újra demonstrációhullámot indítanak. Elsőként pénteken 17 órakor vonulnak az Országház elé, de a továbbiakra is nagyon sok tervük van. Most újra bizakodók: hátha friss jelmondatuk jobban hangzik, mint az, hogy eresszük be a migránsokat…
A migránssimogatás után, és saját finanszírozásuk és embercsempészetet segítő tevékenységük védelmezése után, amelyhez nem igazán sikerült még minimális társadalmi támogatottságra sem találni, most igyekeztek valami szívhez szólóbb témát találni. Mi más is lehetne meghatóbb, mint a beteg szeretteiket otthon ápoló szegény emberek sorsa?
Gyorsan le is csaptak az otthonápolás témájára, így most éppen nem azt fogják skandálni a Kossuth téren, hogy “demokráciát” vagy “szolidaritást a migránsoknak”, hanem azt, hogy emeljék 50 ezerrel forinttal az ápolási díjat és január elsejétől legyen hivatalos munkaviszony az otthonápolás.
Nekik végül is mindegy, csak hallathassák a hangjukat, csak szerepelhessenek, SOS jelzéseket küldve az uniónak, hogy Magyarországon lábbal tiporják az emberi jogokat és a demokráciát.
No de kik is a szervezők?
Újabb erők a Soros-hálózatban
A házi ápolás munkaként való elismeréséért demonstráló szervezet, amely az eseményt Facebook-oldalán is büszkén hirdeti, nem más, mint az aHang nevű szerveződés. Közösségi médiafelületük és honlapjuk üzemeltetője a Magyarhang Nonprofit Kft. A céget az idei évben alapították. Azt, hogy ki, kik és honnan finanszírozzák a szervezetet, egyelőre nem tették közzé.

Az aHang az április 21-ei kormányellenes tüntetésen – Forrás: Youtube
Az Opten elektronikus cégadatbázis szerint a kft. ügyvezetője Varga Máté. Kapcsolati hálója alapján ő az a Varga Máté, aki a Soros György féle Civil Kollégium Alapítványnak is igazgatója egyben. Az aHang alapítása februárra tehető, vezetői a Civil Kollégiumhoz és Schilling Árpádhoz, valamint nejéhez köthető Krétakör szabadságharcosai.
Blogjukból kiderül, hogy a szervezet eddigi rövid léte során annál jóval aktívabb tevékenységet folytatott. Kampányolt a kormány ENSZ-kampánya ellen. Több petíciót is indítottak, többek közt a migrációról szóló tájékoztatás megszüntetéséért, miniszterelnök-jelölti vitáért, a köztévé “felszabadításáért”, a családi pótlék emelésért, valamint legutóbb a hozzátartozói otthonápolás munkaviszonyként való elismeréséért. Petíciójuk aláírói között több, Soroshoz köthető NGO is szerepel, mint a TASZ, az ÉLETFA (a Nyílt Társadalom Alapítványok által bőségesen támogatott Életfa Segítő Szolgálat Egyesület) vagy a Civil Kollégium.
“Megszólítani mindenkit – online, az éterben vagy az utcán”
Az aHang.hu “Rólunk” menüpontja alatt nemcsak a csapattagok bemutatkozását, hanem a fő célkitűzéseiket is megtaláljuk. Eszerint új utakat keresnek, továbbá eszközöket céljaik, vagyis a változás eléréséhez.
Elképzeltünk egy közösséget, amelynek értékrendjét helyben kialakuló együttműködések határozzák meg, de eredményei túlmutatnak a lakóhelyünk és az országunk határain is. Feltérképezzük, hogy milyen területeken van szükség közös lépésekre a változásért és új, digitális kommunikációs eszközök használatával segítjük a demokratikus tér növelését
– írják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szociálisan rászorulók, családtagjaikat otthon ápolók Soros legújabb civil szervezete kezében egy újabb eszköz céljaik eléréséhez, vagyis Soros György tervének megvalósításához, amelynek Orbán Viktor és kormánya az útjában áll.

Az aHang molinója egy másik kormányellenes tüntetésen
Varga Máté ügyvezető rövid bemutatkozásában elárulja, hogy ő a közösségszervező. Ezen meg sem lepődünk, hiszen Varga Soros régi, bevált embere. Saját bevallása szerint tíz éve foglalkozik hálózatokkal és mozgalmakkal. Jelenleg a közösségszervezés hazai elterjesztésén dolgozik kollégáival.
A munkatársak között szerepel Papp Dóra, annak a Krétakörnek az igazgatója, amelynek vezető rendezője nemrég még azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja az országot, felesége pedig, aki a Krétakör színésznője, egy előadásban anyaszült meztelenül, két férfihímtagot egyszerre kényeztetve népszerűsítette a művészetet, a szerelmet és a családi értékeket.
Az otthonápolás támogatásának hangzatos szlogenje mögé és zászlója alá beállt a szintén Soros György pénzelte, kockás inges Tanítanék Mozgalommal együtt tevékenykedő, szorosan összefűződő CSEVE Csoport, élén Endrész Ferenccel. De megtalálható a harcosok között a “Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület” is, akik a választási kampányban hallattak magukról és igyekeztek a saját eszközeikkel megakadályozni a Fidesz kormányra jutását. Választási részvételre buzdító videót készítettek, melyhez főként olyan ismertebb szereplőket kértek fel, akik nyilvánosan is kiálltak az ellenzéki összefogás mellett.

A TASZ is mindenhol ott van, hogy népszerűsítse saját magát: nekik teljesen mindegy, hogy melegek, vagy szociálisan rászorulók, csak valakikért tüntethessenek, vonulgathassanak. A Facebook-oldalukról származó fotón épp a Budapest Pride-on parádéznak.
A sorból persze nem maradhatnak ki Soros legkitartóbb civiljei, a hangját Brüsszelig juttató TASZ sem. Úgy látszik, a Soros-tüzérség nagyágyúi is mindent készek bevetni, hogy népszerűséget szerezzenek, amit aztán a kötelező betelepítési kvóta és a migráció szervezése érdekében hasznosíthatnak.
Nincs mit követelni, az EMMI párbeszédet indít az ápolási díjról
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben reált a pénteki tüntetésre és a szervezők követeléseire. Azt írják, a demonstráció teljesen nyitott kapukat dönget, hiszen a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják.
Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága széleskörű párbeszédet indít az ápolási díj emeléséről, több szakmai és civilszervezet érdekképviselet és a szociális ágazati egyeztető fórum javaslatait is meg fogja hallgatni, és azt követően, várhatóan ősszel javaslatot fognak tenni a kormány számára az ápolási díjjal kapcsolatos intézkedésekről.
“A balliberális kormányokkal ellentétben – amelyek folyamatos megszorításokkal sújtották a legrászorultabbakat is -, a nemzeti kormány számos intézkedést tett annak érdekében, hogy a hozzátartozójukat otthon ápolókat segítse. A legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása (a kiemelt ápolási díj) 2010 óta 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt. Ezen felül idén januártól bevezettük a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápoló idősek számára az 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést. A korábbiakhoz képest az is fontos előrelépés, hogy a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, ez azt jelenti, hogy az érintettek nyugdíjjogosultságot szereznek. Azon dolgozunk, hogy ezeknek a nehéz helyzetben lévő családoknak a megbecsülését, a mindennapi megélhetését, és szociális biztonságát tovább erősítsük” – fogalmaz a közlemény.
Vezető kép: aHang Facebook
Kocsik Katalin
2018-07-25 at 23:45
Na most már elég volt Margit! Tûnjön el maga a büdös francba és szégyellje magát! A nõvérem 47 évesen én meg 38 évesen kezdtük el ápolni anyánkat, aki Alzheimerben, illetve agydaganatban halt meg, apukám mellet, aki majdnem vak, és mozgássérült. Én a megtakaritasombol és fizetésembõl pótoltam a nõvérem 37 ezer forintját, hogy konkrétan LEGYEN MIT ENNIE!!! Aztán mikor a pénzem elfogyott, feladtam a középvezetõi munkàm, egész addigi életem, és Angliába jöttem, hogy tudjak fogadni váltást a nõvéremnek, mert 7 napból 7 napig ápolt 2 embert. Egy demens embert furdetni, etetni kell. Olyan lesz mint egy kisbaba, aztán èjjel wc-re jár, eltéved, sír mert nem tudja hol van, bepisil stb. Aki vele lakik, egy idõ után nem alszik, nappal úgy érzi belehal a fáradtságba. Mi, havi 120 ezerért tudtuk megvenni azt, hogy a nõvérem hazamehessen, és legalább alhasson.
Így éltük tûl! És magának van pofája azt mondani, hogy nyugdíjasként!!!!!!! nem fogadott volna el pénzt az anyja àpolásához??? És a nem nyugdíjas? Én, a 38 éves, ápoljam ingyen anyámat? Ha ezt csak oda tudja vetni, akkor legyen bõr a képén, és mondja meg, hogy mibõl egyek!!!
Apám kozel 2 éve várja hogy uresedjen hely az oregotthonba, és nõvérem szegény visszamehessen dolgozni. (Valami 92. helyen van a várólistán.). 2 fiatal nõ élete megy arra rá, hogy kibaszott stadion épül, de oregeknek méltó otthon nincs!!
Elmentek ti itt mindannyian a büdös francba! Beteg, fasiszta csürhe!
Logikus
2018-07-21 at 10:44
Hát ezek a BALLIBEK…..
Orbán Dénes
2018-07-21 at 10:14
Kórozs Lajos mesélje el mennyit tett az otthon ápolási díj emeléséért,adott-e 50 000 forintot a súlyosan beteg hozzátartozót ápoló nyugdíjasnak(habár itt nincs minden rendben)és akkor miért nem küldték ki tüntetni a”civil”szervezeteket,és az őket támogató,felbujtókat!
Éva
2018-07-21 at 09:18
Úgy prezentálják, hogy a kormány betiltotta a gyülekezési jogot, erre fel tüntetést hirdetnek amit engedélyeznek nekik. Ki érti ezt az ellentmondásokkal teli narratívát. Mindent félremagyaráznak azzal a céllal, hogy uszítani, a közhangulatot befolyásolni tudják. Megy a hiszti a költségvetésről is ezerrel. A sok hozzá nem értő, hogy hogyan kell egy országot finanszírozni, mik a prioritások hirtelen gazdasági szakértő zsenivé válik. Szerintem a legnagyobb baj, hogy van az a réteg aki képes felfogni a kis, de biztos előrelépések folyamatát és vannak azok akik élvezik a gazdaság, bérek növekedését, de miért nem azonnal a triplája. Elégedetlen emberek mindig voltak, vannak és lesznek. Nem lehet több mint 9 millió embernek egyformán megfelelni. Amúgy örömteli tény, hogy az állandóan mindenért hisztizők nagyon nagyon kicsi többség, ám ők is ugyanúgy részesülnek az adókedvezményekből, béremelésekből, családtámogatásokból, rezsicsökkentésből és lehetne még sorolni mi mindenből. Szerencsére a nagy tösség ezt értékeli.
ómió
2018-07-21 at 08:39
Felébredt a csicskasereg?
Károly
2018-07-21 at 08:30
Ismét a bértüntetők.
Hasznos, értelmes ,munkát is végezhetnének, támogathatnák a rászorúlókat, stb. stb.
Pataj András
2018-07-21 at 08:28
Soros Györgyöt “nagyapázni” óriási csúsztatás mindaddig, amíg Alex nem szül neki egy kis unokát.
zeusz
2018-07-21 at 07:55
TASZ!! Társaság a szerért.
Katalin
2018-07-21 at 07:18
Az En kivansagom az, hogy jojjenek a kertembe kapaval tuntetni a gyomok ellen!
olszal
2018-07-21 at 06:29
Ez így marhaság.(Bocsi)
A Soros és Tsai cég önzetlenül soha nem tett semmit. Ha adott pénzt, fegyvert, paripát,akkor azt százszor is visszakérte (volna). Szerencsénkre eddig nem volt rá alkalma eddig Mo-on.Mondom, eddig!
De nem kell mindenbe ami a jobbítás szándékával működik,kezdődik belemagyarázni a Gyuri bá’szellemiségét. Ki kell mondani (mert nem a Rákosi rendszerben élünk!), hogy azokat a területeket kellene támogatni a kormánynak, amelyek a család fogalmába tartoznak. Ne csak szólamok szintjén…
Mert állítólag 2019 a családok támogatásának éve lesz.Akkor nem szabadna kihagyni egy ziccert sem, amibe ezek az un.civilek bele tudnak kötni. De, ha nem így történik, akkor viseljük el azt, hogy “mások” ebből a helyzetből tőkét kovácsolnak…Sajnos.
Rendszeres
2018-07-20 at 22:52
Éljenek a “független” civil társulások:
száraz kenyéren és vízen…
annyira hitelesek, mint fletó meg az éhségsztrájkja
Vízöntő
2018-07-20 at 22:20
Szélhámosság az egész, ugyanazok a csoportok, ugyanazok a szervezetek, legfeljebb beiktatnak valami új fedő céget is. Könnyen lehet tájékozódni, hogy a Kormány mely területeken tervez javító lépéseket, kirohannak néhány követeléssel, a javítani tervezett terület természetesen a középpont, hogy aztán majd a saját eredményüknek tüntethessék fel, elérték hogy ez meg az bekövetkezett.
A kérdés az, hány ember veszi ezt be, amikor már a baloldaliak többségének is komoly aggályai vannak a Soros szervezetekkel kapcsolatban!
Popacsek
2018-07-20 at 21:43
Nem számít a kor, a nem, a vallás, stb. csak egyedül a tettek. Soros tetteit nem teszi meg nem történté az, hogy öreg, sem az, hogy néhány hazug ember azt állítja, hogy ő egy filantróp öreg jóakaró “nagypapa”.
.alma.
2018-07-20 at 21:41
Tudtam, hogy a kormány pozitívan és nyitottan fog reagálni az otthonápolás témára, ez is mutatja, a kormány nyitott a konstruktív ellenzéki felvetésekre.
.alma.
2018-07-21 at 08:23
Az EMMI Minisztréium eleve úgy kezdte a reagálást lényegében, hogy:
nyitott kapukat döngetnek, mert a kormány maga is foglalkozik az “Otthonápolás” témájával ezzel elismerve, hogy fontos a kérdés, változást akarnak, és náluk már felmerült a téma, hogy megoldást keressenek.
Az ellenzék feladata támogatni a kormány munkáját.
A felmerülő ötleteket, nem lehet kisajátítani, és azzal esetleg dicsekedni, hogy kit illet a megvalósítás érdeme.
Azonban az tagadhatatlan, hogy a felelősség, a kötelesség, az anyagi háttér biztosítása viszont nem rajtunk kommentelőkön, szervezeteken vagy az ellenzéken nyugszik.
A kormány mindig is reagált, mindig is teljesítette akár mezei szürke állampolgár kéréseit is, ha értelmetlen volt a kérés a kormány akkor is adott tisztességes választ, hogy mi a fontosabb feladat.
A korábbi Orbán kormányra gondolok, és ezekre utlóag jöttem rá.
Orbán Viktornál korrektebb politikust nem tudok mondani, minden elismerésem az övé. Mivel az új kormány most kezdte a munkáját, eredmények már itt is vannak, de feléjük a 3. kormány eredmnéye alapján van meg részemről a feltétlen bizalom, Orbán Viktor gondolkodásának, munkájának és személyének köszönhetően.
Levente_c
2018-07-20 at 21:33
Az a (Judith) Szar-gentini eu-s aki veszelyeztetve latja a demokraciat a szolas szabadsagot es a jogallamisagot magyarorszagon, az (a gyermektelen meddo) nem figyeli a magyar hireket ezekrol az esemenyekrol? Mert ha mind ketto oldalt megkerdezete volna 50-50 aranyban a magyar helyzetrol, akkor a jelentese nem csak egy rakas szargentini lett volna.
Mellesleg, had voluljanak, had szervezodjenek mert ez is a demokacia bizonyiteka.
Tordi
2018-07-20 at 19:58
Az otthonápolás munka, de anyának lenni az nem?
Vagy az most éppen csak NEM DIVAT? AZ ANYÁKAT ÉRTÉKELNI?
A család támogató büdzsét nem megszavazni, AZ DIVAT!
Na tűnjetek már a búsba!!
Naprózsa
2018-07-20 at 19:17
Az nevezhető civil segítőnek aki vagy a saját munkáját, vagy a pénzét, vagy otthonát, idejét áldozza egy nemes célért, másokért, környezetéért. Viszont aki fizetést, jutalmat, anyagi támogatást kap szolgáltatásáért az nem civil segítő vagy jogvédő, hanem közönséges alkalmazott.
Aki pedig tüntetésre jár ki, de egyénként semmi másban nem végez segítő munkát, vagy nem áldozza saját javait jó célra, az csak egy szimpla bulizó, semmi több.
Ha pedig fizetést kap a tüntetésért, akkor viszont egy hazug zsoldos.
lázár.
2018-07-20 at 20:03
Na itt a pont.És ez az igazság.
Popacsek
2018-07-20 at 21:47
Mennyire igaz! Lájkolnám … de itt nem lehet. A facebookon meg letiltottak.
kata
2018-07-20 at 19:17
Kereszturi József!
Maga még mindig itt tart? Az öreg soros nem taníttatott ki senkit,alapított egy
ösztöndíjat,amivel pár hónapra külföldre lehetett menni tanulni.De ezzel is
megvolt a maga célja,mert úgy gondolta,hogy a fiatal diplomások majd úgy fognak
ugrálni,ahogy ő fütyül.Leakadhatna már a témáról és erről az oldalról is mert
már dögunalom olvasni a baromságait.
olszal
2018-07-20 at 19:12
Ebben az esetben a kormány belelépett egy csapdahelyzetbe.Ha enged a mostani követelésnek akkor mondhatják az un. civilek, hogy sikeres volt az akció. Ha nem enged, akkor szavazatokat fog veszíteni.Róka fogta csuka helyzet.
Ezért is lenne jobb bizonyos kormányzati ügyekben a proaktívitás. Mint ahogy azt a versenyszférában is tapasztalhatjuk…
Nem elég csak bolsevikozással ezt a témát lerendezni, mint ahogy azt képzeli egynéhány üresfejű szarházi hozzászóló.
Egy probléma nem csak akkor az, ha másokat érint.A társadalom kollektív felelőssége nem merülhet ki csak az adózásban…
##
2018-07-20 at 19:07
Ezek egy picivel öltözöttebbek, de a priden is ott voltak…
Egy kis pótdíjért sorossnak elvégzik ezt is…
Menjenek ápolják sorosst és annak családját.
Ha hat családtagomat ápolnám sem állnék össze ezekkel az érdekeimet védelmezni!
Tovább nézve a képeket ezek egy környezetszennyező kupac ember.
olszal
2018-07-20 at 19:02
Az előzőekhez hozzátartozik, hogy egy nagyon közeli ismerősöm édesanyja több éve Alzheimer kórban szenved. De nemcsak ő, hanem a betegséggel együtt járóan a család aktív tagjai is szenvednek. Táppénzre nem mehetnek, segítendő a mamát otthoni ellátás keretén belül, mert a jelenleg ez a kór nem betegség(?)bizonyos értelemben,ezért a háziorvosnak nincs lehetősége táppénzre venni a gyerekek valamelyikét, hogy gondozhassa a mamát, tehát csakúgy tud segíteni, ha a munkahelyén valamelyikük felmond (!) és gondozza a szülőjét, de mivel nem kap semmi támogatást, és a nyugdíjába sem számít bele ezen időszak kiesik majd anno a számításból is.Nem beszélve az anyagi hátrányról ami éri az önfeláldozó gyerek családját…Akkor most hogyan tovább?
Ismerősöm minden bizonnyal támogatni fogja
ennek a csoportnak a működését, ha már a kormányától nem kap segítséget.
A cél fogja, meghatározni az eszközét.Azt kell mondjam, nagyon is érthető módon.És még csak el sem ítélhetem emiatt…
Pedig az ismerősöm is régóta Fidesz szavazó…
saghy rozalia
2018-07-21 at 07:29
A drogosok rehabja helyett menjen erre a pénz!
Bolondséta
2018-07-20 at 19:00
Vigyázzunk a szóhastnálatra !
“Hullám” és “vonul” tömeget sejtet, itt pedig néhány elmebetegről van szó, akik azt sem tudják, ki volt Kazinczy vagy Bartók.
olszal
2018-07-20 at 18:49
Azért az is elgondolkodtató, hogy a kormány
szociális hálója finoman szólva is lyukas.
Senki ne csodálkozzon akkor, ha ezek az un. civilek az ilyen, és ehhez hasonló témákra “repülnek” rá.
Nem ártana már a költségvetési támogatások
tervezésekor eleve kifogni a szelet ezeknek az un.civileknek a vitorlájából.
Előbb utóbb (bár szerintem inkább előbb…)erős tőkét fognak kovácsolni az ilyen és ehhez hasonló társadalmi problémákból (időnként jogosan!!!), de ha az illetékes tárcák proaktív módon kezelik az ilyen gondokat, akkor minden bizonnyal feleslegessé válnak az ilyen “rendezvények”.
Nosza kedves illetékesek, ne csak sunnyogjatok és tárgyalgassatok, hanem bele a közepébe.In media(s) res.☺
levegö
2018-07-20 at 19:01
Menj mår a bolsevik dumåddal tudod hogy hova.
saghy rozalia
2018-07-21 at 07:25
Mondj olyan társadalmat ahol minden szöciális, egészség jellegű probléma meg van oldva! Na sorold!
Katalin
2018-07-21 at 07:29
Igen lyukas. De egy szulo aki gyermeket becsulettel neveli az nem az allami szocialis halo miatt teszi. Barmennyit kapunk is szulok es gyerekek, vagy az idos szuleit apolo azt nem a szocialis halo miatt tesszuk!!!!!
Tesszuk a dolgunkat es kesz. Ha adnak fogadd el! Ha nem adnak koszond meg!!!!!
János Szabó
2018-07-20 at 18:14
Száztizes kapát nekik TOKAJHEGYALJÁN !
e.házi bandi
2018-07-20 at 17:59
Az álcivilek hangja a sejtelmesen suttogó szellentés, ami a hőbörgéssel vegyes ordítozásban alig hallatszik. Ahogy azordítozás a problémamegoldásara, az altáji sóhajtás parfüm helyett sem elegendő.
Ismét megmutatták a haladár jelenlétüket.
Doncsev Tosó
2018-07-20 at 17:55
Márcsak a buzeránsok hiányoznak..
Jönni fognak.
🙂
Kitalátor
2018-07-21 at 10:58
Meg is jöttél?
Katalin
2018-07-21 at 15:38
Kifizetettnem a tuntetokkel a teruletfoglalasi dijat. Jobb dolguk nincsen. Fizessek meg Ok is a demokraciat ne csak magyarazzak.
Füge
2018-07-20 at 17:44
Az otthon ápolás munkaként való elismerésére való törekvés az jó. No de! Nem mindegy, hogy KI, vagy KIK mondják! Így sajnos ez a”felhívás” már bocsánat a kifejezésért, BÜDÖS!!!
karpai jános
2018-07-20 at 17:35
Tüncikézők, még 3333 nap,ki kell bírni,akkó lesz miniszterelnök hellerágikahillerfodorgabibőszanettmeg a Zungár,lendvaikovácslacibá a 2.sorban lesz.