Miben hasonlít a CIA (kavarjon az adott országban Mark Palmer vagy Soros György) és a KGB, avagy utódja, az FSZB? A felforgatásnak ugyanazt, de legalábbis nagyon hasonló módszerét alkalmazzák az összes célországban. Cikkünkben (főleg magyarországi példákkal alátámasztva) bemutatjuk, hogy hogyan. Ehhez egy néhai szovjet hírszerző lesz a segítségünkre. A nyolcvanas években az egykori KGB-s Bezmenov (aki papíron újságíró és követségi alkalmazott volt) egy érdekes, egyórás előadásban elmagyarázta a felforgatás módszereit, amit Magyarországon mind a Tanácsköztársaság előtt, mind ’45-től, majd a rendszerváltás után, és 2010-től felerősödve megfigyelhettünk. Az első cél a destabilizáció, a célország teljes meggyengítése. Kulcsterületek a vallás, az oktatás, a társadalmi szervezetek, az adminisztráció és jog, a hadsereg és a munkavállalás terepe. Ezeket kell megszállni, megfertőzni. A Bezmenov által ismertetett módszerek (vallás gyengítése, civil szervezetek bevetése, szociális egyesületek támogatása, értéktelen tárgyak tanítása és erőltetése) ma is pontosan megfigyelhető.
Észre sem vette a világ, amikor 1993-ban egy Jurij Alekszandrovics Bezmenov nevű orosz-kanadai szívrohamban meghalt. Bezmenovot kevesen ismerték, ismerik – ha beütjük a keresőbe, nem nagyon találunk olyan ismert külföldi vagy magyar újságot, ill. portált, amely egyáltalán megemlítette. A kevés kivétel egyike éppen az Origo volt, amely pár éve nagyszerű cikket írt róla.
Ezt leszámítva elég nyomasztó a csönd. Viszont érthető: Bezmenov nagyon sok kényelmetlen dolgot kimondott és megfogalmazott, és mondandója most is aktuális. Sőt, talán most az igazán.
Az alig ötvenöt éves Bezmenov halálát hivatalosan szívroham okozta, 1992 karácsonyán még meglátogatta elvált feleségét és a gyerekeit, szilveszter után pár nappal már halott volt. Nem lenne meglepő, ha éppen egykori gazdái, a szovjet KGB emberei állnának a halála mögött. Bezmenov ugyanis áruló volt – leleplezte a szovjet titkosszolgálat módszereit.
Bezmenov: Moszkvai Állami Egyetem, majd KGB
Bezmenov 1939-ban született a Szovjetunióban, apja a szovjet hadsereg tisztje volt, aki Angolában és Nicaraguában is szolgált. A tehetséges fiú a Moszkvai Állami Egyetemre, a Lomonoszovra került [ott tanult amúgy Princz Gábor is politikai gazdaságtant], azon belül a Keleti Nyelvek Intézetébe, amelyet 1956-ban hoztak létre, és az egyetemen belül külön működött.
Az intézet közvetlenül a KGB irányítása alá tartozott, itt képezték ki a titkosszolgálat külföldön bevethető embereit.
Hasonló volt ahhoz az MGIMO-hoz, amelyről már többször írtam, felsorolva azokat az ismert magyar újságírókat és tévéseket, akik ott végeztek, és karrierjük töretlenül ívelt felfelé. Legyen szó Frei Tamásról és Hardy Mihályról, vagy azokról az újságírókról, akik most már civil szervezeteknek vagy éppen az ENSZ-nek dolgoznak, dolgoztak. De ott végeztek azok a diplomaták, akik 1990-től kezdve kiemelt helyeken dolgoztak, és akik közül többeket még pár évvel ezelőtt is alkalmazott a külügy. Azóta – ha jók az információim – valamelyest a háttérbe szorultak.
Nem kár értük: potenciális orosz kémek.
Hősünk, Bezmenov az egyetemen katonai és titkosszolgálati kiképzést kapott, megtanították neki a felforgatás módszereit, azt, hogy hogyan vegyen részt egy idegen ország és társadalom bomlasztásában, meggyengítésében.
Nem érdektelen, hogy a rendszerváltozás idején felbukkant Vlagyimir Zsirinovszkij is ide járt. Ezek szerint ő is KGB-s volt – ha innen nézzük, rögvest érthetőbbé válik a politikai pojáca felforgató, bomlasztó, szélsőjobboldali szerepe.
Egy tavalyi felmérés szerint Zsirinovszkij Putyin mögött a második legnépszerűbb elnökjelölt volt. A KGB embere követi a KGB egykori tisztjét. Komoly rendszerváltás volt az is.
Zsirinovszkij a börtönben. Csak beszélgetni / Forrás: MTI/EPA
Kétezer dollárt is fizettek egy ügynöknek havonta
Korábban a szintén Nyugatra menekült Sztanyiszlav Levcsenko egykori szovjet hírszerző is beszélt erről az iskoláról – még 1985-ben a francia sajtónak. Levcsenko Japánban volt bevetve.
Elmondása szerint az iskolában egy évig tartott a hírszerző tanfolyam, amely három évig is elhúzódhatott a nyelvtudás tökéletesítése miatt. A hallgatóknak álnevük volt és katonai kiképzést kaptak.
„Megtanítanak bennünket az értesülések titkos továbbadására és ügynökök beszervezésére. Különös hangsúlyt fektetnek olyan apróságra is, mint például az, hogy tilos ünnepnapokon kapcsolatot felvenni valamely ügynökkel, mert egy esetleges kudarcról azonnal tájékoztatni kell a Politikai Bizottságot, amely azonban nem szereti, ha vasárnap zavarják – idézte az Amerikai-Kanadai Magyar Élet cikke. – A francia lap megkérdezte, hogy milyen eszközökkel szervezi be a KGB a külföldi ügynököket.
Levcsenko szerint pénz, ideológia és személyi vonatkozású megvesztegetések, illetve zsarolás alkalmas a beszervezésre. Saját gyakorlatát idézve elmondta, hogy egyes japán ügynököknek a KGB havonta kétezer dollárt is fizet.
A japán szocialista párt egyik vezetőjét azért tudta beszervezni, mert a férfi egyetértett Moszkva politikájával. Volt olyan is, aki kalandot keresett csupán.”
Bezmenov: Indiából Kanadába
Bezmenov nem Japánra, hanem Indiára fókuszált: a szovjet egyetemista elmerült az indiai kultúrában és nyelvben, ennek megfelelően a diplomája megszerzése után pár évet ott dolgozott, mielőtt visszahívták a Szovjetunióba.
Ezután Moszkvában a Novosztyij hírügynökséghez került, annak is a titkos, Politikai Kiadványok nevű osztályára. Itt mindenki a KGB embere volt, ő is alaposan megtanulta a propaganda trükkjeit és módszereit, anyagokat készített és küldött a külföldi sajtónak.
A hatvanas évek vége felé aztán ismét Indiába küldték, ahol a szovjet nagykövetségen dolgozott – természetesen fedett KGB-ügynökként. 1970-ben lett elege, Görögországon keresztül Kanadába szökött, ahol letelepedett. Sokáig egy farmon dolgozott, közben a torontói egyetemen tanult, és csak később talált munkát a médiában.
Bezmenov a „dobbantása” után halálos fenyegetéseket kapott, állítása szerint a KGB azt is el tudta érni, hogy egy bizalmasabb munkakörből elküldjék, de ez sem tántorította el attól, hogy könyvekben és előadásokban leplezze le a szovjet titkosszolgálat módszereit. Bezmenovot – írói nevén Thomas David Schumant – 1983-ban meghívták Los Angelesbe, hogy előadást tartson a felforgatásról. Ezt mutatjuk most be. A legjobb, hogy egy ideje magyar felirattal is olvasható.
A KGB (ahogyan a CIA) is a felforgatásra szánja az erőforrásai jelentős részét
Bezmenov előadását azzal kezdte, hogy megpróbálta lemosni a kémkedésre rákent romantikus mázat, a hídrobbantók, James Bondok, hős anarchisták történeteit. Elmagyarázta, hogy a KGB költségvetésének elenyésző részét költötte és költi a kémkedésre, a jóval nagyobb részt a felforgatásra, a külföldi államok és társadalmak destabilizálására fordította.
A kémkedésre elmondása szerint az idő, emberi és pénzügyi források mindössze 15 százalékát, a felforgatásra a maradék 85 százalékot csoportosította a KGB.
Azt is elmondta, hogy a felforgatást nem olyan nehéz észrevenni.
Ha valaki kellő energiát fordít a részletek megfigyelésére, akkor össze tudja rakni a teljesebb képet. Ezt könnyű alátámasztani, az elmúlt években összeszedett ismeretanyag és tapasztalat alapján én is egyre világosabban látom a felszín alatti mozgásokat – ha olvasok egy cikket vagy hallok valamiről, az első olvasat mögött már automatikusan megjelenik a másik.
Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet vezetője tanított meg arra, hogy minden mögött a következőkre keressem a választ: ki (írta meg), miért, hol és mikor? Ha így, alaposan, érzelmek helyett a logikára hagyatkozva vizsgáljuk a különböző mikrotörténeteket, tökéletesen át lehet látni a hálózatokat. Legyen szó az amerikai vagy az orosz (stb.) befolyásolásról. Persze munka kell hozzá, türelem és figyelem.
James Bond. A valóságban semmi romantikus nincs a kémkedésben / Fotó: MTI/EPA
Hogyan “dolgozik össze” a cserediák és a filmszínész?
Bezmenov szerint érdemes azt nézni, hogy hogyan dolgozik össze az ismeretlen cserediák, a színész, a diplomata, az újságíró – amilyen például ő volt. [Vagy Dezső András.] Nyilvánvaló, hogy ezek messze nem mind KGB-ügynökök [vagy a CIA emberei]. Stephen Koch korábbi cikkeimben már bemutatott, Kettős szerepben című könyvében írt azokról az ismert társutasokról, akik részt vettek a kommunista ideológia terjesztésében.
Olyan meghatározó írókról beszélünk, mint a zseniális Hemingway vagy a szintén ismert Gide és Dos Passos, akiket behálóztak, körbefontak, manipuláltak. Volt, akinek a felesége a KGB ügynöke volt, máshoz máshogy találták meg az utat. Volt, amelyikük egyszerűen baloldali idealista volt.
Ernest Hemingway Nobel-díjas író (b) és Fidel Castro kubai miniszterelnök találkozója Havannában. / Fotó: MTI (MTI/CP)
Bezmenov is elmondta a nyilvánvalót: a felforgatás ősi tudás. Nem véletlen, hogy a KGB-nél kötelező tananyag volt Szun-ce A háború művészete című legendás műve, amelyből rengeteget tanultak. „A hatalomkiterjesztésre a háború a legidiótább módszer” – mondta Bezmenov a felesleges energiapocsékolásról. Szun-ce ezt írta:
„Így aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig (a háború). S minthogy a (kölcsönös) sértetlenség által igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket.
Ez a csellel való támadás törvénye.”
Csellel támadás: Lenin, a vírus és a Pogány Józsefek
Gondoljunk csak arra, amikor a németek visszaküldték Oroszországba Lenint, aki tökéletesen elvégezte a feladatát. A cári birodalom összeomlott, az ellenség kilépett az első világháborúból. Vagy arra, hogyan bomlasztottak Magyarországon a kominternes ügynökök, Tisza István meggyilkolását tervezve vagy magukat szociáldemokratáknak álcázva, ahogyan mondjuk Pogány József.
A társutasok itt is megvoltak: hosszan lehetne sorolni azokat a művészeket, akik mélyebben vagy felszínesebben, de a vörösök érdekét szolgálták, legyen elég Ady Endrét vagy Karinthy Frigyest említeni.
Kell a felforgatáshoz a befogadókészség is
Kiemelten fontos – ahogyan Bezmenov is elmondta –, hogy bomlasztani, felforgatni csak ott lehet, ahol van erre tér, „igény”.
A világtól hosszú ideig elzárkózó Japánt említi ellenpéldaként, ahol esély sem volt erre sokáig. Szerencséjükre kimaradtak a kommunizmusból. De érdemes megnézni, hogy mi történt a huszadik században, főleg a második világháborús vereség után az országgal: gazdaságilag a csúcsra tört, de közben teljesen amerikanizálódott. A korábbi erkölcsöt, morális vezérfonalat – lásd a Hagakure szellemiségét – teljesen elfelejtették.
Suzuki Kimiyoshi karddal a kezében az otthonában lévõ edzõteremben / Fotó: MTI
A lejáratás, hazugság módszere itt is működött – a propaganda (előbb a japán, aztán az amerikai, nyugati változat) szerint a Hagakure a halál kultuszát, a kamikázék istenítését jelentette. Pedig nem: az eredeti szöveg nem dicsőíti a halált, hanem az attól való félelem leküzdéséről, a teljes, erkölcsös életvitelről, önfeladásról, önfeláldozásról szól. Csupa olyan kifejezés, ami egyre kevesebbet jelent.
Úgy győzd le a melákot, ahogyan a cselgáncsozók
Bezmenov remekül összefoglalta a felforgatás lényegét: ennek végeredményeként a valóságérzékelés az ellenséges országban annyira eltorzul, hogy már nem észleli a támadót a rendszer ellenségeként. Az már a régi vezetés alternatívájaként jelenik meg.
Ha nem is áhítottnak [a Szovjetunióról, a kommunizmusról beszél], de elfogadhatónak. Amerikával kapcsolatban ezt azért kiterjesztethetjük – ott éppen az ellenkezőjét sulykolják: az amerikai a legjobb, a vágyott, a mindenek feletti társadalom. Mindig mindenki odavágyik, azt igyekszik lemásolni – holott a valóságban sokkal szimpatikusabb, és az átlagemberek számára sokkal élhetőbb mondjuk a dél-koreai vagy skandináv modell.
A felforgatás olyan stratégia, amellyel a nálunk erősebb ellenfelet is le lehet győzni. Bezmenov remek hasonlattal a cselgáncsot hozza fel példának, azt a távol-keleti harcművészetet, amelyben az ellenfél erejét használjuk fel ellene. Ha az ellenség keményebb és nehezebb nálad, használd az ő erejét.
Meg sem próbálják megállítani, feltartóztatni – máshogy kell legyőzni.
Egy irányba húzni a különböző szereplőket
Természetesen nem lehet minden rendszerellenes megmozdulás és törekvés mellett a szovjet (tágabban értve: idegen) befolyást sejteni – mondja Bezmenov is. – Sokszor csak ráerősítenek ezekre. Összegyűjtik, magukhoz csábítják (pénzzel, zsarolással, meggyőzéssel, agymosással) azokat az embereket, akik valamiért a rendszer ellen vannak. Fakadjon ez a lázadás idealizmusból (lásd a kezdeti idők kommunistáinak egy részét vagy az említett társutas értelmiségieket), naivitásból vagy pusztán bűnözői hajlamból.
A lényeg, hogy ezt a társadalmi mozgást egy irányba húzzák, és – ahogyan egy dzsúdós – segítenek felbukni. Ezt a folyamatot a krízisek idején kell felerősíteni.
A 87-es villamosvonal meghosszabbításával is agitál a Magyar Kommunista Párt / Fotó: MTI
Demoralizáció: 15-20 év kell csak hozzá
Az első lépés a demoralizáció. Bezmenov szerint 15-20 évig tart egy társadalom demoralizálása. Miért?
Annyi idő kell egy generáció kineveléséhez. Ezzel kapcsolatban gondoljunk csak arra, hogy a kommunisták 1945 után két generációt is kinevelhettek. Nem beszélve arról, hogy a rendszerváltás követő évtizedek meghatározó értelmiségi, politikusi, véleményformáló köre is kádergyerek vagy éppen a hálózat embere volt.
Vagy egyenesen vonalas, szélsőséges kommunista, mint mondjuk Popper Péter. Aki éppenséggel nem a KGB-hez, hanem a magyar állambiztonsághoz tartozott. Nézzünk szét a mai Magyarországon, és máig látjuk a demoralizáció eredményét.
Vallás, oktatás, társadalom, hadsereg
A demoralizációnak különböző területeken kell hatnia. A vallás, az oktatás, a társadalmi szervezetek, az adminisztráció és jog, a hadsereg és a munkavállalás területén.
Bezmenov először a vallás területéről beszélt: a nyílt vallásüldözést követően [Magyarországon előbb az uszítást kezdték el, a propagandára erősítettek rá, majd jött a szerzetesrendek feloszlatása, a tömeges internálás, Mindszenty koncepciós pere, a papgyilkosságok] egyfajta erjesztés, lazítás, bomlasztás kezdődik. Külön, új vallási szervezeteket alakítanak, amelyek elcsábítják az embereket a valódi, régi hittől és intézményektől. [Lásd a régi és újabb idők álegyházait, álvallásait]
A kulcsmondatok: pusztítsd el [nálunk a negyvenes-ötvenes évek fordulója], gúnyold ki, tedd nevetségessé [békepapok, a kádári konszolidáció]. És ezután jöhetnek az új szekták, kultuszok [a vallás helyett a fogyasztásé, stb.], amelyekkel az általános elfogadott vallási dogmát korrodálni lehet.
Megszervezték: fiatalok tüntetnek a háborús uszítással vádolt Mindszenty József hercegprímás és esztergomi érsek ellen / Fotó: MTI
A második kulcsterület az oktatás:
„Térítsd el őket arról, hogy olyat tanuljanak, ami építő, pragmatikus, hasznavehető
– mondja Bezmenov. –
Matematika, fizika, idegen nyelvek, kémia helyett tanítsd nekik a városi hadviselés történelmét, természetes étkezést, háztartás-gazdaságtant, szexualitást – bármit, ami eltérít.”
[Ez is általános jelenség: csak gondoljunk a marxista-leninista kurzusokra, iskolákra és szemináriumokra, amelyeket annyi most is jó pozícióban lévő ember elvégzett. De még igazabb a mára, ez további kifejtést talán nem igényel.]
Demoralizálás a társadalom területén: a hagyományos társadalmi szervezetek bomlasztása. A szomszédok, barátok, rokonok közötti társadalmi élet helyett erősítsük a szociális munkások szervezeteit. Akik már nem egymásnak felelősek, nem a társadalomnak, hanem a bürokráciának. [És innen már csak egy lépésre vannak a civil szervezetek.]
Meg nem választott uralkodói csoportok, akár a média
Mindez a hatalmi struktúrák szintjén: a természetes úton létrejött szervezeteket, amiket hagyományosan az emberek választanak meg, mesterségesen létrehozott testületekkel és csoportokkal helyettesítik. Olyanokkal, amelyek olyan emberekből állnak, akiket sohasem választott meg senki. Az egyik ilyen csoport a média. Hogyan lett ekkora hatalmuk, szinte monopol hatalmuk az elménk fölött? – kérdezi az orosz.
Szinte megerőszakolhatják az elménket. Ki választotta meg őket? Hogy merészelik eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz a miáltalunk megválasztott vezetés és az államigazgatás számára? – kérdezi Bezmenov, aki szerint a médiában a középszerűség uralkodik. A New York Timesban vagy a Los Angeles Timesban már nem kell nagyszerű újságírónak lenned, elég, ha elvégzed a feladatod vagy a tévében belemosolyogsz a kamerába – mondja kicsit persze sarkítva.
És akkor nézzük Magyarországot. A Hálózat rovatunkban számtalan cikket írtam már arról, hogyan választotta és futtatta meg a diktatúra a számára kedves, megbízható újságírókat, hogyan irányították a propagandát.
Havas és Farkasházy. Két velejéig független ember / Fotó: MTI
Tavaly indult sorozatom arról szól, hogy ez a társaság hogyan mentette át magát, hogyan maradt kulcspozícióban mindenhol, hogyan tartotta meg egy-két kivétellel az összes újságot, rádiót, televíziókat. Arról nem is beszélve, hogy a kilencvenes évek meghatározó véleményformálóinak jelentős része az állambiztonságnak dolgozott korábban (azaz Moszkvának) – ez még akkor is igaz, ha papírral elenyésző részükről lehet bizonyítani. Olyan egyértelmű volt az erőfölényük, hogy szinte mindenki minimum társutassá vált, ha nem akart éhen halni a kultúra, média, oktatás területén.
Látjuk, hogy Bezmenov szavait nagyon könnyen hozzá társíthatjuk a jelen fejleményeihez. Amiket Bezmenov a sajátjaival (KGB) kapcsolatban megfogalmazott, annak jelentős része ugyanúgy áll az amerikaiakra is.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS