Pesti Srácok

Soros fia háborúzni akar

null

Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába – írja az Origo.

Soros György fia háborúpárti előadást tartott az Európai Külkapcsolati Tanácsán (ECFR). A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által finanszírozott szervezet minapi ülésén Alexander Soros úgy vélte, hogy Nyugat-Európának és az Egyesült Államoknak már rég háborúznia kellene Oroszországgal, és ha utóbbi nem rendelkezne atomarzenállal, akkor már megtörtént volna egy ahhoz hasonló katonai beavatkozás, mint amilyet a Nyugat hajtott végre az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években, a délszláv háború idején. Alexander Soros szerint békekötés sem lehetséges az ukrajnai konfliktus szereplői között. Mint kifejtette, nem hisz abban, hogy a két fél tárgyalóasztal mellett rendezheti a helyzetet, és szerinte az a fő kérdés, hogy ki fog előbb „megfagyni”, vagyis abbahagyni a hadviselést. Ifjabb Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak, és bírálta, hogy az Egyesült Államok, valamint az európai országok nem segítenek katonákkal is Ukrajnának.

Forrás: Mediaworks/Demokrata; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image