Svédország, Anglia, Afrika, előadás a KGB-hez sorolt berlini „iskolában” – Kisebb csoda, hogy Bolgár Györgyöt csak 1988-ban akarták beszervezni

Tudta, hogy Bolgár György a Marx Károlyon, azon belül is a nemzetközi szakon végzett? És hogy rögtön a Rádióba került a későbbi HVG-s főszerkesztővel, Lipovecz Ivánnal együtt? És azt, hogy a Rádió alapszervezeti KISZ-titkáraként beszélt a feladataikról az Ifjúkommunistában? És azt, hogy még fiatal riporterként előbb Kelet-Európába, majd Nyugat-Európába utazhatott? Esetleg azt, hogy a KGB fedőszervezetének tekinthető berlini iskolában tartott előadást? Vagy, hogy a szintén oda sorolt lapban írt afrikai kalandjáról? Bizony, mert Bolgár György Zimbabwébe ment, éppen akkoriban, amikor ott a szovjetek által is támogatott Mugabe került hatalomra. Bolgár azt mondta, csak jóval későbbi, washingtoni kiküldetése idején akarták beszervezni, de arra bátran nemet mondott.

Kis kitérőt teszünk a HVG-től a 168 Óra és a Klubrádió irányába. Az előző cikkünkben kiderült, hogy Lipovecz Iván mellett az a Bolgár György is a Marx Károly nemzetközi szakára járt, aki társával ellentétben még ma is nagyon aktív. Az ismert rádiósról nem sokat tudhatunk meg, egészen titokzatos az ifjúkora. Annyi ismert, hogy „1946-ban született Budapesten. Az MKKE nemzetközi szakán végzett. 1968 óta a Magyar Rádió munkatársa” – írják egy lexikonban, de a legtöbb helyen meg sem említik a diplomáját.

Pedig fontos: hihetetlenül befolyásos lett a rendszerváltozás előtt és után ez a nemzetközi szakos csoport. Farkasházy Tivadar, Bauer Tamás, Betlen János és több nagyon is ismert véleményvezér oda járt.

Költőnek indult

Bolgár a Rádiónál az egyik első nagy feladatát éppen Lipoveczcel együtt kapta meg: 1972-ben Lengyelországba mentek, útijegyzetüket „Druga Polska” címmel sugározták. Egy másik cikkből megtudjuk, hogy Jugoszláviában is járt. Ugyanebben az évben a KISZ Ifjúsági Magazinjában [IM] megjelentek a versei. Két évvel később [1974] az IM már arról tudósított, hogy a Magvető ki is adta első kötetét [A másodperc rései]. Ebben is kiemelték titokzatosságát:

„Olyan fiatal költő kötetét tartjuk a kezünkben, akiről nem tudunk semmit. Hogy A másodperc rései első kötet, az is csak a könyv formátumából derül ki. (A Magvető Új termés sorozatában jelent meg.) A könyvborítón Bolgár György mindössze annyit árul el magáról, hogy 1946. július 15-én született. Belül, a könyvben sincs mód rá, hogy Bolgár György életrajzának bármely vonatkozásáról tudomást szerezzünk. Nem tematikus, nem életrajzi költő.”

A könyvet az a Magvető jelentette meg, amelyet 1961-tól a Katonapolitikai Osztály korábbi kegyetlen tisztje, Kardos György vezetett [cikkünk itt]. Kardos 1956 után a HM határon túli katonai hírszerzési osztályán dolgozott, később lett a kiadó igazgatója.

Bolgár György (háttal, de tükröződve) Nyers Rezsővel. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Szalay Zoltán

És bekerült az Ifjúkommunistába!

Közben Bolgár György a Rádióban is egyre fontosabb munkákat kapott. Együtt dolgozott például Ónody Györggyel, az ismert „Közel-Kelet-szakértővel” – és hírszerzővel [utóbbi mozgása, megbízatásai alapján ez papírforma]. Ónody az MNVK-2.-nek dolgozott, közben hosszú évekig a Magyar Rádió közel-keleti tudósítója volt; saját írása szerint volt olyan arab ország, ahonnan kiutasították.

Pedig akkor még a hivatalos direktíva szerint kőkeményen Izrael-ellenes volt. Amúgy ő a szerzője A hírszerzés története című könyvnek.

A Bolgárral kapcsolatos következő érdekes cikk 1975-ben jelent meg az Ifjúkommunista című propagandalapban. Az újságról a népszavás Veress Jenő a következőket írta – amúgy egy kormányellenes írásba pakolva: „És volt az Ifjúkommunista című elméleti folyóirat, amit senki, soha nem vásárolt vagy, ha mégis muszáj volt megvenni, sohasem olvasta. A szárított fűrészpor ízű írásművek, filozofálgatások nem, hogy olvasót, de szerzőt is keveset vonzottak.

[…] Egy szónak is száz a vége – vagy fordítva –, az Ifjúkommunista című lap olvasói a mi akkori köreinkben megvetett, ostoba, seggnyaló páriák voltak, akik közül párnak az volt egyetlen életcélja, hogy politikai munkatárs lehessen a KISZ bizottságon.”

Írta a szerző a lap olvasóiról, és akkor feltehetjük magunknak a kérdést: vajon mit gondol azokról, akiket ebben a „megvetett, seggnyaló” lapban felmagasztaltak?

Bolgárról, illetve a Politikai Adások Főszerkesztőségéről ezt írták az Ifjúkommunistában:

„A Politikai Adások Főszerkesztősége a Magyar Rádió legrangosabb politikai műhelye. Ide tartozik többek között a Krónika-rovat, a hírszerkesztőség, a külpolitikai, a belpolitikai, a gazdaságpolitikai, a művelődéspolitikai rovat és a szombat délutánonként jelentkező népszerű műsor, a 168 óra. A KISZ-szervezetnek 40 tagja van. Jól képzett – többségében egyetemet végzett – fiatal újságírók, jelentős részük pályakezdő.”

Mindent elmond a cím. Forrás: Ifjúkommunista

A riport szerzője [Kőhídi László] a KISZ alapszervezeti titkárát kérdezte: „Ma milyen fórumokon fejtheti ki véleményét Bolgár György, a KISZ-alapszervezet titkára?”

„Mindenekelőtt a pártvezetőség ülésein és a szerkesztő bizottságban

– mondta Bolgár. – Ez utóbbi az alapvető műsorpolitikai ügyekben dönt. A részvétel ezeken a fórumokon alapvetően fontos, de ez még kevés. A közös gondolkodásban, a döntések előkészítésében is részt akarunk venni. A rádióműsorok to­vább fejlesztésével kapcsolatos témákhoz is szeretnénk hozzászólni – már az előkészítés szakaszában.”

Azt is megtudjuk, hogyan és miért indult el az ismert „Azt beszélik”.

„A PAF KISZ-szervezete egyedüll­álló az országban, hiszen »saját rá­dióműsora van«. Ez kéthavonként jelentkezik a Magyar Rádióban. Cí­me: »Azt beszélik…« Olyan kérdé­sekről szól, amelyekre a KlSZ-szervezet megítélése szerint a fiatalok eddig nem kaptak kielégítő választ.

A PAF kiszesei sok helyen megfor­dulnak az országban, sok megoldatlan problémával találkoznak. A mű­sormegbeszélésen elmondják ezeket, és vagy saját maguk válaszolnak rá a műsorban, vagy megkeresik az il­letékeseket.”

Stockholm, Koppenhága, Berlin

A rádióműsor szerint Bolgár ezután már Nyugatra is mehetett. A kevéssé frappáns „Svéd asztal” címmel 1976-ban leadták „stockholmi és  koppenhágai beszélgetéseit”, majd ugyanebben az esztendőben sugározzák angliai riportját.

Sűrű év ez a számára, hiszen a MÚOSZ Magyar Sajtója szerint a „Berlini Szolidaritási Újságíró Főiskolán” előadást tartott a rádiós újságírásról.

Érdekesen hangzik. A Nemzetközi Újságíró Szervezet propagandalapjából, az ötletes nevű Demokratikus Újságíró című folyóiratból megismerhetjük az intézet hátterét [a szerző Sonja Brie]:

„A Szolidaritási Főiskola – a ber­lini Nemzetközi Újságíró Intézet –, melyet több mint tíz évvel ezelőtt alapítottak a Német Demokratikus Köztársaságban az Újságíró Szövet­ség közreműködésével, nem kis sze­repet vállalt ebben a kiegészítő kép­zésben.

Az intézet 1963-ban alakult afrikai, ázsiai és latin-amerikai új­ságírók képzésére, s azóta 24 ország újságírói fejezték itt be tanulmá­nyaikat. Az intézet feladata: segí­teni hallgatóit abban, hogy speciá­lis, szakszerű képesítésre tegyenek szert saját országuk tömegkommu­nikációjában végzendő felelősségtel­jes újságírói tevékenységükhöz.”

[Érdekesség, hogy Sonja Brie egy NDK-s diplomata, Horst Brie felesége volt – aki többek között Észak-Koreában és Kínában is dolgozott. És itt jön a szokásos hálózati csattanó: a gyerekek is ott cseperedtek fel, egyik fiúk filozófus lett – igen, marxista –, a másik meg politikus. Mindkettő ismert.]

Ma már tudjuk, hogy a Nemzetközi Újságíró Szervezet a KGB fedőszerve, fedőszervezete volt, amely Berlinben (a fentit) és Budapesten is elindított egy iskolát.

Debrecen, 1964: Seidu Indirishu Seini ghánai újságíró, a Nemzetközi Újságíró Szervezet és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által szervezett újságíró tanfolyam egyik résztvevője. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Kotnyek Antal

Utóbbiba, a budapestibe is szívesen várták a harmadik világbeli tanulókat – ennek kapcsán akkor írtam, amikor bemutattam Kalmár György [állambiztonság, hírszerzés] és Bochkor Jenő [MNVK-2., hírszerzés] ottani szerepét.

Bolgár elvtárs Zimbabwében

Ezért is érdekes az a riport, amely a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) lapjában, a Világ Ifjúságában megjelent 1980-ban. A címe: A kakas kukorékol – szerzője: Bolgár György. A rádiós-újságíró a zimbabwei változásról írt, egészen pontosan Ro­bert Mugabe győzelméről.

„Zimbabwe-Rhodesiában he­tek óta megállás nélkül ku­korékolnak a kakasok. Per­sze nem az igazi kakasokról van szó, hiszen azok mindenütt becsülettel elvégzik a dolgukat, hanem azokról az emberekről, akik a február végén megtartott választáso­kon a későbbi győztesre, Ro­bert Mugabe Zimbabwe Af­rikai Nemzeti Unió – Haza­fias Frontjára szavaztak. En­nek a pártnak ugyanis a ka­kas a jelképe, és támogatói hangos kukorékolással akar­ták tudatni mindenkivel, hogy győztek.”

Kukurikú. Forrás: Arcanum.hu

A magát marxista-leninistának valló Mugabe a huszadik század egyik leghírhedtebb afrikai diktátora lett. Megválasztása után pár év alatt lezüllesztette az addig afrikai szinten „virágzó” országot. Az amerikai Reuters és a New York Times cikke szerint titkosszolgálati főnökét, Dumiso Dabengwát egyenesen a KGB képezte ki. Zimbabwében leszámolások, pogromok, utcai kivégzések sora jött. És persze a nyomor.

Ez meg a DIVSZ lapjában jelent meg

Az is fontos, hogy Bolgár riportja az említett Világ Ifjúságában jelent meg. Borvendég Zsuzsanna ezt írta doktori értekezésében a NÚSZ Interpress magazinjával kapcsolatban: „1975 januárjában indult útjára a legendás magazin, eleinte kéthavi megjelenéssel. Főszerkesztője Ivanics István volt, aki nyilván nem a véletlen szerencse folytán került ebbe a pozícióba.

Saját elmondása szerint korábban a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) lapjának, a Világ Ifjúságának főszerkesztője volt, amely szervezet maga is a bolsevik befolyásolás és propaganda egyik tömegszervezeteként jött létre a második világháború után. A NÚSZ és a DIVSZ egymás testvérszervei voltak a végcélok tekintetében, és minden bizonnyal nemcsak a célok, hanem a módszerek is nagyon hasonlatosak voltak egymáshoz.

1975-től tehát Ivanics nem a világ ifjúságának, hanem a világ újságíróinak egyesüléséért dolgozott, és ehhez az általa szerkesztett folyóirat hatalmas vagyont termelt a NÚSZ számlájára.”

Nemcsak nálunk, Csehszlovákiában is hasonlóan folytak a dolgok. Ennek megerősítésére hadd idézzek a HVG korábbi cikkéből: „Az arabok, afrikaiak és a latin-amerikaiak csehszlovákiai jelenlétét hivatalosan a fejlődő országoknak és a felszabadító mozgalmaknak nyújtott segítséggel magyarázták.

Ez gyakran a DIVSZ és a NÚSZ égisze alatt történt. Ján Langos szervezeti belügyminiszter még 1990 szeptemberében egy parlamenti interpellációra adott válaszában elmondta: a csehszlovák állambiztonság dél-morvaországi Brünn melletti Zastávka kiképző-központjában a múltban egyebek közt palesztinokat is kiképeztek, akik közül később többen Jasszer Arafat testőrei lettek.

Hogy a kiképzés célja »terrorizmusra való felkészítés« lett volna, arra nincs konkrét bizonyíték – mutatott rá Langos. […]

Prágai források szerint kémtevékenységet leginkább a Nemzetközi Újságíró Szervezet tagjai folytattak, akik »hivatalos« munkájuk során nagyon sok helyre bejutottak. Erről azonban még kevesebb a nyilvánosságra hozott konkrét információ.”

Tehát: lehet, hogy a tudtán kívül, de Bolgár György a KGB két fedőszervezetének (NÚSZ és DIVSZ) is bedolgozott; előbb előadást tartott előbbi berlini intézetében, aztán riportot írt az utóbbi lapjának.

2003, Medgyessy Péterrel. Fotó: MTI

Bolgár Afrikában készült képeit később lehozta az Új Tükör, de ennél érdekesebb az a dokumentumfilm, amelyet egy előbb említett ember, az állambiztonság titkosmunkatársa készített, és 1982-ben adtak le a tévében: „Black and White – feketék és fehérek. Riportfilm Zimbabwéről. Szerkesztő-riporter: Kal­már György. Operatőr: Márton József.”

Tény, hogy pár évvel később, a rendszerváltás legfontosabb időszakában már Amerikába küldték Bolgár Györgyöt. Amikor – későbbi nyilatkozata szerint – visszautasította a beszervezést.

Ezzel folytatjuk.

Vezető kép: Bolgár György, az ifjúkommunista az Ifjúkommunistában