Ha Zaluzsnij tényleg meghalt, akkor nagy bajba kerülhetnek az ukránok – Somkuti Bálint a PS-nek
Már kezdett éppen – cinikusan szólva – unalomba fulladni az orosz–ukrán háború, ahol pusztán szórványos dróntámadásokkal, különleges műveletekkel és a bahmuti birkózással foglalkoztak a felek, erre mintha megélénkült volna az egész érintkezési szakasz. Nyugati elvárások, megnyíló ablak az ellentámadásra vagy maszkirovka? Somkuti Bálint hadtörténész, az MCC biztonságpolitikai elemzőjének segítségével próbáltunk meg eligazodni a háború ködében. Kritikai gondolkodás és a Bridgerton család
A szabad és független (?) oktatás mellett leggyakrabban a kritikus gondolkodás tanítását szokás mostanában követelni. Rajtunk ne múljék semmi, megpróbáljuk elmutogatni nagy vonalakban, hogyan is nézne az ki a gyakorlatban. Álmodtak egy világot maguknak, most ott állnak a kilépő papírjaikkal
A hírek szerint erős foszladozásnak indult haladó szerkesztőségek és NGO-k maguk választotta sorsa egyetlen tanulsággal szolgál a szélesebb közvélemény számára: nem lehet úgy élni, ahogy ők azt kitalálták. Berendeztek maguknak egy (mikro)világot a legfennköltebb eszméik alapján, és nem képesek elviselni.
Ukrajna nem Ellen-Oroszország, hanem Új-Oroszország szeretne lenni
Oroszország nem ipari nagyhatalom, Oroszország nem kereskedelmi nagyhatalom, Oroszország katonai nagyhatalom – állítólag maga Nagy Péter cár rögzítette ezt a tényt, miután uralkodása alatt mindössze egyetlen kerek esztendő telt el úgy, hogy nem viselt senki ellen hadat. És azt értette ez alatt, hogy ők nem fognak nagyon dolgozgatni, inkább addig pofozgatnak mindenkit karnyújtásnyi távolságban, ameddig azok nem biztosítják a birodalom számára szükséges javakat. Nos, ez csupán csak azért jutott eszembe, mert Zelenszkij megkapóan hasonló jövőképet fogalmazott meg Ukrajna, illetve hát az Ukrajnát nevére vevő hatalmi elit számára. Economist: Több embert ölhettek meg a magas energiaárak télen, mint a koronavírus
De nem kell aggódni, pláne felháborodni; Putyin bűne az egész! A galamblelkű egyetemisták mindenkiért aggódnak, csak azokért nem, akikért igazán kellene – Hardcore Hobbista
Milyen körülmények közt kerül ki az afrikai földből a jóeNberek akkumulátorának rossz kobaltja? Spoiler: európai szemmel nem igazán elfogadható körülmények között, sokszor gyermekmunkát is igénybe véve. És nem, nemcsak a kínai tulajdonban lévő bányákban. Fontos kérdés az is, hogy vajon tényleg létezett az az idealizált Amerika, amelyet évtizedekkel ezelőtt képzeltünk, vagy az egész csak túlzó legenda? Ennek is utánajártunk. A második részben ezúttal folytatjuk az első részt, hiszen Lentulai Krisztián barátunk vendégszereplésével általa hozott aktuálpolitikai témákról csacsogunk, a kispad aktív részvételével. Pankotai Lili anyja újságírók ellen hergel, miközben Baranyi Ukrajnában jóemberkedik – Hardcore Hobbista
Baranyi Krisztina ukrajnai útja annyira felbolygatta a Hobbista kispadját, hogy Ádám már akkor is a műsorvezetői székbe került, amikor Jeszi is hazatért szabadságáról. Pankotai Lili édesanyját jobban izgatja a jobbos sajtótermékek betiltása, mint a lánya érettségije. A második részben ismét Pöltl Ákos a vendégünk, akivel a mostanában szomszédunkban is megszaporodó iskolai tömegmészárlások online és offline okairól beszélgettünk.
Mi kérdezünk extra – Szélsőjobboldaliak nemzetközi seregszemléje vagy bokszgála volt a hétvégén? (podcast)
A Mi kérdezünk különkiadásában Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja járt a PestiSrácok.hu szerkesztőségében, hogy tisztázzuk, milyen találkozót szerveztek a hétvégén: nemzetközi, militáns, neonáci seregszemlét küzdősporteseménynek álcázva, vagy egy sima, hétköznapi sportrendezvényt? Japánban még a polip is kirekesztő, az elit problémái meg fájdalmasak – A Tolerancia Kerekasztala Dezsével és Ambrózyval
Mi lesz, ha a mangás srácok és lányok megtudják, hogy a japán a világ egyik legkonzervatívabb és leginkább kirekesztőbb társadalma? Távolból könnyű rajongani egy kultúráért, de az a kultúra pont az ellenkezője annak, amit nyugaton idealizálnak. A tudatlanság ápol és eltakar. Pont ezért vannak biztonságban azok a fiatalok, akik a budai zöldövezetből és az elit sulijukból mentek tiltakozni egy építési terület ellen. Ugyanakkor a Tolerancia Kerekasztala ezúttal tényleg toleráns volt, érthető a felzúdulásuk, hiszen ezekben az iskolákban a full balos tanári kar egy jelentős része tényleg felállt; ebből táplálkozik az a percepció, hogy az egész közoktatás az utolsókat rúgja. Pressman és a brit örökség
Kitűnően sikerült az amerikai nagykövetség által szervezett, a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését célzó konferencia. Kiderült, a Nagy Fehér Atya képtelen konszenzust teremteni, de nem is igazán áll szándékában. A történelmi hagyományoknak megfelelően csak odáig terjed a tudása, hogy kijátssza egymással szemben a bennszülötteket. Miből áll Vágó István öröksége? – Hardcore Hobbista
Az elképesztően izgalmas diáktüntetés mérsékelt izgalomban tartott minket is, de a rengeteg izgalom mellett szorítottunk egy kis időt a közelmúltban elhunyt Vágó István életművére is. A tolerancia kerekasztala Ambrózyval és Dezsével – Hol vannak a szenegáli makedónok?
Teljesen mindegy, mit mondanak a tanárok, az Északi-sarkot egy fekete nő fedezte fel! Így találkozik a woke a fekete nacionalizmussal, a bukaresti típusú régészettel, az új múlttal és a régivágású, polgárpukkasztásnak álcázott, de pénzügyi megfontolásból elkövetett figyelemkunyerálással. A woke történészek viszont erős érvet fűztek a szereposztás mellé: Kleopátra a nyugat-afrikai (!!!) szeleukida (!!!) dinasztiával állt rokonságban, tehát nem lehetett fehér. Cserébe New Yorkban újabb sikert aratott a liberalizmus, már senkinek nem kell azzal fárasztania magát, hogy Közép-Amerikából csempészett drogot áruljon, sokkal kézenfekvőbb kirabolni a legközelebbi, legálisan működő „drogériát”, aztán a parkolóban eladni az ott szerzett cuccot. Honnan jön az olaj és a szabadság? – Hardcore Hobbista
Az olaj Keletről jön, a szabadság Nyugatról – mondta Orbán 2007-ben, és Puzsér (is) számon kéri rajta, hogy ma miért mond mást. De Puzsér nem érti, nem veszi észre, hogy nem mond mást, nem Orbán változott, hanem a világ. Egyre kevesebb olaj jön Keletről, szabadságot a Nyugat pedig már csak nyomokban tartalmaz. Amerikai nyomásra fogják megindítani az ukrán offenzívát, pedig nincsenek felkészülve rá – Somkuti Bálint a PS-nek
A kiszivárgott dokumentumok hitelességéről, az ukrán ellenoffenzíva lehetséges kimeneteléről és arról, hogy hova menjenek haza az oroszok a Krímből kérdésekről beszélgettünk Somkuti Bálint hadtörténésszel, az MCC biztonságpolitikai elemzőjével. Ki hallgat a lehallgatókra?
Bár minden szövetségesünk lehallgatna minket! Bár többet nyúlnának az amerikai döntéshozók azokhoz a mappákhoz, amikben a direkt lehallgatási anyagokat tárolják az illetékes szervek! Sokkal kevésbé lenne félreértésekkel és félinformációkkal terhelt a szövetségi rendszerünk, és sokkal kevesebb ügynököt, hivatásos hazudozót kellene fizetniük. Akik sokkal kevesebb kárt lennének csak képesek okozni Magyarországnak. A techcégek lehallgatnak mindenkit – Hardcore Hobbista
Eddig is sejtettük, hogy a hírhedt Stasi jótékonysági egylet volt a nagy techcégekhez képest, de Elon Musk most fel is villantotta, hogy milyen módszereik vannak. A magánbeszélgetéseket is figyelik, naplózzák és adott esetben értékesítik az ott megszerzett, finoman szólva is érzékeny információkat? Csalod a feleségedet, bréfotót küldtél egy csajnak, semmi gond, de lehet, egyszer becsönget hozzád valaki, hogy akkor legyél szíves ezentúl nekik engedelmeskedni, különben napvilágra kerülnek a titkaid. Nem a Pegasustól kell félni, hanem a kvantumszámítógépek kutatta magánlevelezések birtokában lévő cégektől. És hogy milyen egyéb társadalompolitikai céljaik lehetnek még? Vessünk egy pillantást azokra a várostervekre, amiket a sivatagban és az óceánban szeretnének felépíteni ezek a multik. A második félidőben pedig a muciológia kerül terítékre, meg hogy miért sírják el magukat a negyedik feles után a szegény egyetemisták, akiket nagyon meghurcolt az élet. Nem érdemes a saját narratíváinkhoz ragaszkodni! – A Tolerancia Kerekasztala Dezsével és Ambrózyval
Nincs semmi, ami gyorsabban változik a térségünkben, mint a múlt. Igaz ez a közelmúltra is, hiszen Dezse meg Ambrózy minden második nap egy újabb megfejtéssel áll elő Pressman magyarországi mozdulataival kapcsolatban. A legfrissebb (múlt pénteki) álláspont abban kristályosodott ki, hogy az amerikai külpolitikai adminisztráció szorosabban fogja Pressman nagykövetet, mint azt az érintett szeretné. Így lett a hatalmas bejelentésből egy halk pukkanás, és a magyar kormány megbüntetése helyett egy tulajdonképpen tolerálható, nem is túl nagy veszteséget nyeltünk le a Nemzetközi Beruházási Bankkal. Kedves amerikai nagykövetem!
Az elmúlt napokban sokat törtem a fejemet azon, hogy mit és miért csinálsz. Arra jutottam, hogy ugyan te nem vagy teljesen százas, a gazdádnál, az Egyesült Államok Külügyminisztériumában még vannak épelméjű emberek. Vagy a kötelező külpolitikai irányvonalat meghatározó chatGP egész értelmes. És ez megnyugtató.