Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – A hazai ellenzéket is sokkolta Trump győzelme

BBBálint Botond Ps TV 2024 november 10.
Szeretett régi ellenzékünket szomorúságba taszította Donald Trump győzelme Amerikában, amit nem is haboztak kifejezni. Az egésznek olyan volt a hangulata, mintha nem Magyarország külpolitikájának részeként tekintenek az amerikai kapcsolatokra, hanem a magyar belpolitika részeként. Orbán Viktornak nincs szüksége külső szövetségesekre a belpolitikában, viszont az ellenzéki politikusoknak, Magyar Péterrel egyetemeben, mindnek csak azon jár az esze, hogy melyik külföldi hatalom segítségével juthatna hatalomra, az elvileg otthonuknak tekintett országban. Nem valami hazafias gondolkodás ez tőlük. Dezse-Zelenka Dóra és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Tényleg Magyar Péter lenne a magyarországi ellenzék vezetője?

BBBálint Botond Vezércikk 2024 november 8.
Na ne vicceljünk már. Először is a magyarországi balliberális oldalnak, vagyis a jelenlegi ellenzéknek 2006 szeptembere óta nincs valódi vezetője, amióta napvilágra került az öszödi beszéd. Addig Gyurcsány volt baloldal vezére, aki ugyan formálisan hatalomban maradt 2009-ig, de ezt az utóvédharcot leginkább arra használta fel, hogy ellehetetlenítse minden potenciális, tehát kicsit is potens utódját.

Donald Trump az elsők között hívta fel Orbán Viktort

BBBálint Botond Forró drót 2024 november 7.
Mar-a-Lago hívja Budapestet! Megvolt a választások utáni első telefonbeszélgetésünk Trump elnökkel. Nagy terveink vannak! – írta ki hivatalos Facebook-oldalán Orbán Viktor. A magyarországi baloldalon azonnal elindult a reménykedés, hogy Donald Trump a győzelme után majd megfeledkezik Magyarországról és Orbán Viktorról, a magyar jobboldallal folytatott látványos együttműködésről. Hát nem. Ez a tapasztalatuk nyilván a demokrata "barátaikkal" kapcsolatban született, de a normális emberek nem így működnek.

Már megint Trump nyerte meg az elnökválasztást

BBBálint Botond Vezércikk 2024 november 6.
Liberális könnyekből olyan túlkínálat lesz a piacon, hogy gyakorlatilag minden fogyasztó ingyen juthat majd hozzá évekig. Sőt, maga az előállítási folyamat is megtekinthető lesz, maguk a liberálisok fogják közzé tenni a gyászfeldolgozásuk minden sikertelen fázisát a közösségi médiában. A mi pozitív érzéseinket félretéve, nekünk és minden normális amerikainak is, majd azon kell izgulnunk, hogy a liberális szélsőségesek is beletörődjenek a vereségbe.

A tomboló világválságot az amerikai nép jó döntése enyhítheti

BBBálint Botond Vezércikk 2024 november 5.
Emlékszem 2016 novemberének első szerda reggelére, amikor kellemes meglepetéssel szembesültem a ténnyel, hogy Clintont leverte Trump, mint vak a poharat. Egy ilyen nem PC kiszólás túlélésére akkoriban is egyedül Trump győzelme esetén volt az esély. Clintonról tudni lehetett, hogy rendezkedni akar a világon, a saját fejecskéjében lévő rendetlenség alapján, ami nem sok jót ígért a világunknak. Akkor még okunk volt azt hinni, hogy a demokrata elnökök valamennyi saját hatalommal is rendelkeznek még.

Ursula és Manfred megint ütik egymást a pad alatt, most Manfréd haverjai kerültek célkeresztbe

BBBálint Botond Világugar 2024 október 30.
Az Európai Parlament és az apparátusa az EU pontos tükre, korrupció, nepotizmus, két vagy több fizetés egy melóért, állandó helyezkedés, hatalomvágy. Igazi reménybeli birodalmi központ. Az EU legfőbb ügyészei a belga hatóságokkal együttműködve vizsgálják azokat a vádakat, amelyek szerint az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a tagjai visszaéltek az uniós pénzekkel. – írja a Politico.

Manfred Weber vezér és kancellár, német-római császár, az Európai Bizottság örökös elnöke (ez utóbbi Orbán Viktor sötét ármányai miatt még függőben) intelmet intézett a rebellis magyarokhoz!

BBBálint Botond Vezércikk 2024 október 17.
Adjunk hálát az Úrnak, hogy a németek már csak egy közepes képességűnek is csak jóindulattal nevezhető SS standartenführert tudtak küldeni Európa elfoglalására. Kárt persze tud csinálni, rengeteget, de hadosztályok híján csak lop, fosztogat és kirívóan arrogáns bunkó.

Tényleg minden okuk megvan az európai népeknek, hogy ne bízzanak a vezetőikben

BBBálint Botond Vezércikk 2024 október 3.
Sem az első, sem a második világháború előtt nem igazán tűnt úgy, hogy Európa országainak csak katonai eszközökkel lerendezhető problémái lennének egymással. A létében egyetlen nagyobb nemzet sem volt fenyegetve, csak a nagy egészhez képest lényegtelen mellékkérdések álltak eldöntetlenül. Ezeket sikerült aztán annyira felnagyítani, hogy Európa a két háborúval gyakorlatilag leradírozta magát a világhatalmi színpadról.

Kocsmai igazságok – Magyar Pétert egyelőre megmenti a mentelmi jog

BBBálint Botond Ps TV 2024 október 2.
Magyar Péter jelentős szórakoztatóipari értékkel bír, és ha az ember nem látogat el valamelyik előadására, akkor kocsmában, talponállóban is alkalmas arra, hogy megemlegessük. Péter nem egy kellemes, kedves ember, az is jellemző rá, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek azokat a szabályokat, amelyeket általában jogalap és ok nélkül másokon bőszen számonkér. Nagyon szeretnénk megérteni a rajongóit. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.

Mit mondott Esmeralda Leoncioról?

BBBálint Botond Vezércikk 2024 szeptember 26.
Tudom, hogy nem egy hülyeség, de "egyhülyeség". Ez a cikk egy ismeretlen, nem nevesített, de közismert személy pszichopatológiájának további boncolgatásával fog foglalkozni. A férfinév a Rabszolgasors című nyolcvanas évekbeli dél-amerikai szappanoperából van, a női nevet meg sokat hallottam emlegetni egy másik rettenetesen sikeres rémség kapcsán. Az előbbiből legalább láttam pár epizódot, az utóbbitól megkímélt a sors.

Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok!

BBBálint Botond Vezércikk 2024 szeptember 23.
Ha talán Németországban nem is, az egykori NDK-ban átalakulni látszik a pártrendszer nyugatról átszármaztatott része. E sorok írása idején (vasárnap este) Brandenburgban az SPD ugyan megnyerte a tartományi választást, de csak 1-2 százalékkal kapott többet, mint az AfD. a Sahra Wagenknecht Szövetsége néven futó új nacionalista baloldali párt pedig valószínűleg hajszállal megelőzi a CDU-t. A zöldek pedig valószínűleg kiesnek a tartományi törvényhozásból.

Az ember, akinek csak kommunikációs tanácsadói vannak és azok is ordas bunkók

BBBálint Botond Vezércikk 2024 szeptember 20.
Tudom hol a Duna (ha nem, a GPS segít), a víz tulajdonságairól is vannak sejtéseim, a vírusokhoz meg a focihoz is rohadtul értek, ki meri kétségbe vonni, hogy az árvízi védekezés is a kisujjamban van? Az ember, amikor gúnyolja az ellenzéki politikusokat, meg értelmiségieket, akkor igyekszik erős túlzásokba esni, mert túlzás nélkül ma már nincsen olvasottság.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.