Márki-Zay lemondta erdélyi útját, nem is látták volna szívesen
A hódmezővásárhelyi közgyűlés hétfői ülésén jelentette be Márki-Zay Péter, hogy lemondja erdélyi körútját, ahol éppen azt próbálta bebizonyítani, mennyire szereti a külhoni magyarokat. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje több romániai magyartól is fenyegetést kapott, hogy nem látják szívesen, amiért képes volt beállni amögé a Gyurcsány Ferenc mögé, aki kormányzása idején minden erejével azon volt, hogy keresztbe tegyen a külhoni magyarságnak. Emlékezetes, hogy 2004-ben milyen szégyenletes módon vitte végbe a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást, ami kitörölhetetlen sebet ejtett a magyarság szívében. És ezt Erdélyben nem felejtik el sosem. Márki-Zay előrelépett, de mi lesz így Hódmezővásárhellyel?
A főpolgármester helyett Hódmezővásárhely városvezetője lesz az ellenzék közös jelöltje a jövő évi választáson, de ne feledjük el, sok víz lefolyik addig a Dunán, így semmi sem biztos, még ha most ezt is harsogja a balliberális sajtó. Például sokan nem fogadtak volna erre a végeredményre egy hónappal ezelőtt, mikor elkezdődött az összefogósdi, sokan nem láttuk azt, hogy a baloldal és élén Gyurcsány Ferenc előveszi a kalap mélyéről a legdurvább, 2010 előtt tapasztalt hadműveletet: a lejáratást, fenyegetéseket és kiszorítósdit. Az első forduló után, amikor már az is meglepetés volt, hogy Márki-Zay Péter a harmadik legnépszerűbb lett, kevesen gondolták, hogy Karácsony visszalép, és végül Márki-Zay lesz a befutó. Úgyhogy van itt még meglepetés a tarsolyban, és látva azt, hogy nagyon sok ellenzékinek elfogadhatatlan a vásárhelyi polgármester személye és nézetei, lesznek itt még meglepetések. Márki-Zay elbúcsúzna a rezsicsökkentéstől és büntetné az embereket: a csütörtöki vita már sokkal barátibb volt a miniszterelnök-jelöltek között
A szerdai puskaporos RTL-es vita után csütörtökön is egymásnak esett a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelölt. A két politikust a Greenpeace és a HVG hívta meg, de most inkább mindenben egyetértettek egymással, nyoma sem volt durva személyeskedésnek. Napjaink legégetőbb környezeti kérdéseiről beszélgettek: volt szó a paksi atomerőmű bővítéséről, illetve arról, hogy ki tehet róla, továbbá az is szóba került, ki mire tanítja a gyermekét, és miért csak addig jutottak el, hogy a gyermekeik szelektíven gyűjtik a szemetet.
Alternatív valóságban az ellenzéki sajtó, szerintük a Jobbik antiszemitizmusára emlékeztetni beavatkozás a magyar belpolitikába
Az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát emelte ki Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a holokauszt emlékezetéről és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló malmői nemzetközi konferencián – számolt be a Magyar Távirati Iroda szerdán, az ellenzéki média pedig rá is csapott a témára, nem kevesebbet sugallva, mint hogy Nyugat-Európában minden rendben, csak hazánkban tombol az antiszemitizmus. Márki-Zay javára visszalépett az előválasztástól a bukott főpolgármester! (Videóval!)
Csütörtök este jelent meg a sajtóban a hír, hogy Karácsony Gergely az egész heti csatározás után visszaléphet az előválasztás második fordulójától, ami azt jelentené, hogy Márki-Zay Péter lenne Dobrev Klára kihívója. Ez azért is érdekes, mert egyrészt a hétvégén a főpolgármester azt mondta, maximum akkor vonja vissza indulását, ha elüti a villamos. Hétfőtől kezdve azonban függetlennek nem nevezhető baloldali közvélemény-kutatók úgy tűnik, megpuccsolták Karácsonyt, hiszen a Publicus és a Medián is azt mondta, a hódmezővásárhelyi polgármester esélyesebb Dobrev ellen, ami megfordította a kártyát, Márki-Zay kijelentette, Karácsonynak kéne őt támogatnia és a javára visszalépnie. Teljes hírzárlatot rendeltek el az ellenzéki pártok, pénteken 10 órára hirdettek közös sajtótájékoztatót, ám a kezdés előtt pár perccel közölték, 11-kor beszélnek inkább. A sajtótájékoztatón Karácsony egyből bele is csapott a lecsóba, gyorsan kijelentette, hogy visszalép, nem indul el a második fordulóban és mindenkit arra kért, hogy támogassa a hódmezővásárhelyi településvezetőt. Márki-Zay beszédét röviden összefoglalva úgy lehet körülírni, hogy ÉN, ÉN, ÉN vagyok a legjobb, legszebb, legesélyesebb. Kiutasított afgán bandafőnök fenyegeti a német rendőrséget: száz ember csak a parancsomra vár és végetek!
Nincs könnyű dolga a német rendőrségnek a harmincöt éves Sanger Ahmadival: az afgán férfit még 2017-ben utasították ki Németországból, miután több bűncselekménnyel is kapcsolatba hozták. Ahmadi a hírhedt Lions Cartel nevű, javarészt afgánokból álló bűnözői csoportot irányította, és úgy tűnik, ebben az sem gátolja, hogy már nem az európai országban él. Karibi luxusban élt, magyar börtönben landolt a milliárdos csalássorozat elkövetője
A BRFK nyomozócsoportja csaknem három év nyomozás és nemzetközi együttműködés eredményeként fogta el a mindösszesen 30 éves T. Alexet, aki egy szövevényes csalásokra szakosodott bűnszervezetet irányított. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot. A férfi még 2014 nyarán kezdett bele a bűnözésbe. T. Alexet a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság már le is tartóztatta.
Országgyűlés – A Fidesz szerint az ellenzék a LIBE-bizottság oldalára állt
Nem esett nehezére az ellenzéknek, hogy a múlt héten Magyarországon „vizsgálódó” LIBE-bizottság oldalára álljon. Mint ismert, a brüsszeli társulat Varga Judit igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint egy előre megírt ítélettel érkezett Magyarországra. A tárcavezető akkor felhívta a figyelmet, hogy ne legyenek illúzióink, hiszen Brüsszelben is megkezdődött a magyar országgyűlési választási kampány, amiben az ellenzéknek segítenének. Orbán Balázs szerint a kommunisták egy dologban mindig is jók voltak, a leszalámizásban; az előválasztáson is leszalámizták a többi ellenzéki pártot. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egyértelművé tette: a polgári oldalon nem hagyják, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja visszatérjen a hatalomba, mindent megtesznek ennek megakadályozásáért. Dunai Mónika fideszes képviselő a LIBE-bizottság látogatását úgy értékelte: azért jöttek, hogy a baloldal mellett kampányoljanak, és Magyarországot nyomás alá helyezzék, amiért nem hajlandó elfogadni az LMBTQ-propagandát és a migránsok betelepítését. Jó napot főnök! Olcsó összefogás érdekli? A feléből elengedem a felét!
Ahogy véget ért az előválasztás, meg is kezdődött a marakodás a koncon, és miután kiderült, hogy Márki-Zay, Karácsony és Dobrev Klára jutott be a top3-ba, azaz a következő fordulóba, elindult a szervezkedés és az összefogósdi, ami sokaknak tetszik, sokaknak nem. Mi meg csak egy kis popcornt kérünk és nézzük a showműsort. Éles csörték az Országgyűlésben: az előválasztást éltette, a családokat támadta az ellenzék
Kedden is ülést tart az Országgyűlés. Az ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásokkal kezdték a napot, a kormányt gazdasági témában, a családvédelmi törvénnyel kapcsolatban kérdezték, majd szóba került az előválasztás is; volt olyan parlamenti képviselő, aki nem is kérdezett, csak arról áradozott, mekkora siker számukra, hogy megcsinálták az előválasztást, amely ma ér véget. A mai nap további részében öt előterjesztés általános vitáját bonyolítják le; a képviselők elsőként a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló indítványáról mondhatják el a véleményüket, majd négy nemzetközi szerződés kerül terítékre. Ha eléggé gyűlölöd Orbánt, még azt is megbocsájtjuk, hogy náci vagy! – A Mazsihisz "meghívta" Gyurcsányék náci jelöltjét (videó)
Ha eléggé utálod Orbánt, minden megbocsájtható, még ha egy kicsit náci is vagy – nagyjából ezt válaszolta a DK arra a kérdésre, továbbra is tudják-e támogatni Farkas Péter Barnabás jobbikos ózdi jelöltet, aki mögé beálltak ők is, és akiről olyan fénykép került ki, hogy kart lendít egy holokauszt-múzeumban egy akasztófa előtt. A Pesti Riporter ebben a témában utazott Dunaújvárosra, hogy Dobrev Klárától első kézből tudjuk meg a választ, helyette azonban szóvivője, a DK EP-képviselője, Rónai Sándor válaszolt, aki úgy mosdatta a náci jobbikost, hogy az mind a tíz ujját megnyalja. Rónai elárulta: fasiszta barátjuk "természetesen elfogadja a Mazsihisz meghívását, ahol elmondja, hogy minden szélsőséget elutasít". Orbán Viktor: Európa jövője nem az iparban, nem a digitalizációban, hanem a gyermekekben van!
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő több dologról beszélt, többek között arról, hogy csütörtökön kezdődött a Demográfiai Csúcstalálkozó hazánkban, ahol olyan prominens közéleti szereplők is eljöttek, mint Andrej Babiš cseh kormányfő, vagy Mike Pence volt amerikai alelnök. Orbán Viktor péntek reggeli interjújában elmondta, hogy ha felkúsznak a járványügyi adatok, akkor korlátozásokat azokra fognak kivetni, akik oltásellenesek, igazságtalanság lenne azokat korlátozni, akik beoltatták magukat. Bődületes nyelvcsapások és szervilizmus: mindenki nagyon elégedett volt és szeretett mindenkit a Párbeszéd sajtótájékoztatóján
Nagyon szeretem Karácsony Gergelyt, Gergő az én miniszterelnök-jelöltem, csak benne bízhatunk, kérlek titeket, hogy szavazzatok Gergőre az ellenzéki előválasztáson – ilyen és ehhez hasonló bődületes nyelvcsapásokból álló sajtótájékoztatót tartott szerda reggel a Széll Kálmán téren Tordai Bence, Dorosz Dávid és Karácsony Gergely, ahol mindenki nagyon elégedett volt, hogy mennyien mennek az előválasztásra szavazni és mekkora kígyózó sorok állnak a sátrak előtt. Orbán: Még ma is dermesztő az őszödi beszéd!
Pénteken ismét interjút adott a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor. A miniszterelnök beszámolt arról, várható-e negyedik hullám, és arra kért mindenkit: vegye fel a koronavírus elleni védőoltást. A miniszterelnök a gazdasággal kapcsolatban jó hírekkel szolgált: hangsúlyozta, hogy soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most, valamint kijelentette, hogy meglehet idén az 5,5%-os gazdasági növekedés is. Az őszödi beszéd 15. évfordulóján tartott interjújában Orbán Viktor elmondta, hogy a beszéd még ma is dermesztő, ám az igazán dermesztő az, hogy a beszéd főszereplője, Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője. Dobrev Klára felesküdött az Alaptörvény ellen (Videóval!)
Dobrev Klára nem először tesz félreérthetetlen kijelentéseket: ha megnyeri a választást, az Alaptörvény megtiprásával kezd neki a munkának. dunaharaszti fórumán részletezte, hogy az alkotmányt Szájer József csak az iPadjén pötyögte, az nem komolyan vehető, de a Fidesz legyőzése érdekében fel kell borítani mindent. Elájultak Magyarországtól a darts legnagyobb sztárjai – Ilyen hangulat Angliában sincs!
A hétvégén tartották Budapesten, a Papp László Sportarénában hazánk első hivatalos darts versenyét, a Hungarian Darts Trophyt. Bár két éve, Érden tartottak már egy gálát, ahol a hazai rajongók találkozhattak a sportág legnagyobbjaival, most egy kicsit komolyabb volt a tét. Ezt maga Michael van Gerwen háromszoros világbajnok mondta a PestiSrácok.hu kérdésére. Állítása szerint bár nagyon élvezte a két évvel ezelőtti programot, itt komoly pontokért ment a küzdelem. A legnagyobb közönség kedvenc, Peter Wright nem hazudtolta meg magát, a szurkolók kedvében járva próbált minél több piros-fehér-zöld kombinációt magára ölteni, míg a legkevésbé kedvelt walesi Gerwyn Price-nak újfent sikerült összevesznie a nézőkkel szombaton, ám vasárnapra helyreállt a béke: Price annyira összekapta magát, hogy végül 8:2-ra megverte az angol Michael Smith-t. Fenyő-ügy: kiderült, Ihász Sándor írta alá a Gyárfás lehallgatását elrendelő határozatot
Korábbi, írásbeli vallomásának felolvasásával folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész, Ihász Sándor elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt rója Ihász terhére, hogy 2017 októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy, a Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Ihász – aki amúgy a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője – egy korábbi tárgyaláson boszorkányüldözésnek tartotta az ellene indított eljárást. Vajon az utolsó amerikai katona lekapcsolta a villanyt a kabuli reptéren? (Videó!)
A címbéli kérdésre a válasz az, hogy vélhetően nem, ugyanis a tálib harcosok hamar átvették tőlük az irányítást a légikikötő felett, az afgánok állításai szerint heteken belül nemzetközi járatokat akarnak fogadni és indítani, ám nagy kérdés, hogy erre van-e egyáltalán igény. Mindenesetre húsz évvel az amerikaiak bevonulása és néhány órával azok teljes kivonulása után viszonylagos nyugalom van Kabulban, megnyíltak az iskolák és egyes üzletek, de néhány bank is újranyitotta a nagyobb fiókjait alig két héttel azután, hogy a talibán elüldözte az afgán vezetést. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.