Pesti Srácok

Tordai ma épp világbékét követelt a kormánytól, Gyurcsányék saját bűnüket varrnák a Fidesz nyakába

Csibra Tibor Forró drót 2018 október 2.
A Fidesz-KDNP kormányt hibáztatja a devizahitelesek gondjaiért a DK, amelynek politikusai egykor az MSZP színeiben a magyar emberekre szabadították a tömegeket becsapó, és kisemmiző bankokat – derült ki az Országgyűlés keddi vitanapján. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára szerint a baloldali pártok az Orbán-kormány sikeres otthonteremtési programja miatt vannak bosszús hangulatban. Elszegényedő önkormányzatokról mesélt az MSZP-s Szabó Sándor, akit Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára emlékeztetett arra a tényre, hogy az érintett települések valóban csődbe kerültek, csak nem most, hanem 2010-ben, a szocialisták kormányzása idején, ezért a jobboldali kormány átvállalta az adósságaikat. Az erőszakmentességet, és a világbéke eljövetelét követelte a jelenlegi kabinettől a Párbeszéd képviseletében Tordai Bence, akinek amúgy semmilyen fenntartása nincs azok barátságával, akik 2006 őszén a békés tömegbe lövettek. Lemaradt a pedagógusok ötven százalékos béremelésének híréről, és a jövőre az oktatásba invesztálandó több, mint hatszázmilliárd forintról a jobbikos Ander Balázs, akit Rétvári Bence emlékeztetett a már rég bejelentett intézkedésekre.

Óriási profitra tehetnek szert a Vietnam egyedülálló gazdasági fellendülésébe invesztáló magyar befektetők

Csibra Tibor Forró drót 2018 szeptember 28.
Nagyon komoly profitra tehet szert Vietnam évi hét százalékos GDP-emelkedéséből Magyarország, amennyiben hazánk részt vesz azokban a nagyívű beruházásokban, amelyekről a távol-keleti ország vezetése már döntést hozott. Hanoiban a politikai elit tisztában van Vietnam páratlan természeti adottságaival, a turisztikában rejlő hatalmas lehetőségekkel; a vezetőség célja ugyanakkor az is, hogy országukat a következő évtizedre a világ egyik vezető ipari hatalmává tegyék. A politikusok - amellett, hogy potenciális befektetőként is tekintenek Magyarországra - hazánkat a tudás, a szellemi tőke egyik nagyhatalmának is tartják, és arra számítanak, hogy a magyar szakemberek nagy számban veszik majd ki részüket az átalakuló vietnami oktatási rendszer nyújtotta lehetőségekből. Bár a távol-keleti ország gazdasági fejlődése európai mértékkel számítva elképesztő, mégis vannak olyan területek, amelyekben elkél a külföldi segítség, ezért nagy számban várják azokat a befektetőket, a képzésben részt vevő szakembereket, akik jártasak például a gyógyszer és az élelmiszeripar, a feldolgozás, a vízgazdálkodás vagy az atomenergetika szakterületein. A résztvevők számára kölcsönösen előnyös üzleti lehetőségekről a PestiSrácok.hu tudósítója Nguyen Thanh Tuan-nal, (jobbról a harmadik) Vietnam külügyminisztériumának munkatársával, Kelet-Európa-szakértővel, volt budapesti nagykövettel beszélgetett Hanoiban.

Buda-Cash – a százmilliárdos brókerbotrány, ami nem ügy, és amelyben a védelem szerint mindenki ártatlan

Csibra Tibor Forró drót 2018 szeptember 25.
Az ügyészség által félreértelmezett, a pénzintézeteknél ugyanakkor bevált eljárásoknak tartják a Buda-Cash brókerbotrányában szereplő védők azokat a tranzakciókat, amelyek révén a cég vezetői a vádirat szerint száztizenötmilliárd forintos kárt okoztak. Az a három évre tartó büntetőeljárás finisére sem derült ki, hogy ki, vagy kik hozták létre fiktív személyek nevén azokat a számlákat, amelyekre hatalmas összegek érkeztek, és azokat a vádlottak a sajátjukként kezelték. Az ügyészség úgy tartja, a Buda-Cash menedzsmentje az ügyfelek befektetéseit megcsapolva tartotta fent a cég fizetőképességének látszatát; a védelem szerint a befektetők haszonnal együtt visszakapták a pénzüket, a károsultak azonban más véleményen vannak. Az ügyész a napokban letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, a Fővárosi Törvényszék az ősszel hirdet ítéletet az ügyben.

Tagadja, hogy az oroszoknak kémkedett volna a volt jobbikos Kovács Béla (Frissítve, videóval!)

Csibra Tibor Forró drót 2018 szeptember 20.
Fél órás késéssel érkezett meg az egyebek mellett kémkedéssel vádolt Kovács Béla büntetőperének kezdetére a Budapest Környéki Törvényszékre; a Jobbik volt EP-képviselője kihallgatásán jelezte, az ügyében szereplő minősített adatokon kívül készséggel válaszol az ügyészség és a bíróság összes kérdésére. Kovács továbbra is tagadja a vádiratban a terhére rótt bűncselekményeket; a nyomozás adatai szerint az elsőrendű terhelt társaival együtt az Európai Unió sérelmére szolgáltatott ki bizalmas adatokat Oroszország számára.

Szijjártó Péter: Csalással tudták csak elfogadni a hazug Sargentini-jelentést (Frissítve!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 szeptember 12.
Csalással tudta csak elfogadni az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat szándékosan nem számolták bele a döntésbe, márpedig ha beleszámolták volna, akkor nem lenne meg a kétharmados többség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján. "A Sargentini-jelentés 448 igen szavazatot, 197 nem szavazatot és 48 tartózkodást kapott. Ha a 197-et és a 48-at összeadjuk, az 245, a 448 pedig nem duplája a 245-nek. A jelentés tehát nem 66,6 százalékot, kétharmadot kapott, a kétharmadot csak csalással tudták biztosítani." Szijjártó Péter válaszlépést ígért Magyarország részéről.

Életfogytiglant kapott a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Csibra Tibor Forró drót 2018 szeptember 12.
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta szerdán kihirdetett ítéletében a Fővárosi Törvényszék azt a fiatalembert, aki két esztendeje két rendőrt robbantott fel az általa készített pokolgéppel a budapesti Teréz körúton a járőrök életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozva. A döntés értelmében a huszonöt éves P. László Gergely legkorábban huszonöt év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélésben és terrorcselekmény kísérletének bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, aki a korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan az ítélethirdetésen sem jelent meg. P. László Gergelynek a határozat értelmében meg kell fizetnie a több, mint száztíz millió forintos bűnügyi költséget is.

Ipari nagyhatalom lesz Vietnam, és ebből Magyarország is hatalmasat profitálhat

Csibra Tibor Világugar 2018 szeptember 6.
A nemzetközi gazdasági nyitás részeként a sajtókapcsolatokban is világszerte keresi a partnereit Vietnam, amelynek vezetése immár régóta az objektív tájékoztatás híve. A Vietnami Kommunista Párt vezetése a következő évtizedre már inkább támaszkodna a hazai magánvállalkozásokra, mint az állami vállalatokra – tudta meg a PestiSrácok.hu Hanoiban a vietnami szerkesztők igazgatóságának vezetőjétől, aki a nemzetközi kapcsolatokat is koordinálja. Pham Dúc Thái úr (képünkön balról a második) tudósítónknak elmondta, hogy a távol-keleti országot irányító politikai elit egyik kiemelt célja a vietnamiak boldogulásának elősegítése, életszínvonaluk emelésének folyamatos biztosítása. Vietnam vezetése eltökélt abban, hogy hazájuk egy évtizeden belül a Föld vezető ipari hatalmainak egyike legyen, ehhez – amellett, hogy nagymértékben támogatják a vietnami fiatalok külföldi ösztöndíjszerzését – jelentősen átalakítják a hazai oktatási rendszert a következő esztendőkben. Nagyívű, ám nem alaptalan céljainak eléréséhez Vietnam Európában elsősorban Magyarországra és a V4-es tagállamokra számít, a közép-európai szövetség tagjai előtt kiemelkedő szabad beruházási potenciál van Vietnamban.

A Prisztás-ügy mellett elölről kezdődhet a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás büntetőpere is

Csibra Tibor Az alvilág titkai 2018 augusztus 23.
Elölről kezdődhet a Prisztás József megölése miatt indított büntetőeljárásban indítványozott perújítás miatt a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás vizsgálata is – erről az egykori Legfelsőbb Bíróság kilenc évvel ezelőtti jogegységi határozata rendelkezik. Bár Jozef Rohác a napokban bevallotta, hogy nem Hatvani István, hanem ő végzett Prisztással, az a szokatlan helyzet állhat elő, hogy az összes ügyében perújítást rendelnek el, vagy beismerése ellenére sem emelnek vádat ellene. Rohác a vádemeléssel járna jól, mert akkor mindegyik perében újra, teljes körűen védekezhetne, ahogy a Prisztás- és az Aranykéz utcai ügyek miatt korábban felbujtóként jogerősen elítélt Portik Tamás is. További csavart adhat a történteknek, hogy Rohác vallomása alapján Portik ugyan kikerülhet Prisztás meggyilkolásának történetéből, de a hatóságok gyanúja szerint Gyárfás Tamással együtt ő adott megbízást Fenyő János médiamágnás megölésére.

Magyarország lehet Vietnam kapuja Európába (PS-interjú!)

Csibra Tibor Exkluzív 2018 augusztus 16.
Nem gátolja, hanem ellenkezőleg, nagy mértékben ösztönzi a vietnami gazdaság fejlődését, térnyerését a szocialista államberendezkedés, a Vietnami Kommunista Párt vezető szerepe jelentette biztonság, a felhalmozott szakértelem pedig az innováció biztosítéka – tudta meg a PestiSrácok.hu tudósítója Hanoiban Ngo Duy Ngo-tól. Vietnam volt budapesti nagykövete (képünkön jobbra) lapunknak elmondta, hogy bár a gazdasági fejlődésük egyre nagyobb részét jelentik a Vietnamban megtelepedő multinacionális vállalatok, a kelet-ázsiai ország vezetősége úgy látja, hogy hatalmas potenciál rejlik az európai államokkal, főképp az Európai Unió tagjaival folytatandó, és a közös szándékok szerint egyre erősödő kereskedelemben. Magyarország Vietnam döntéshozóinak elsődleges célpontjai között szerepel, hazánkban ugyanis számos olyan nagyvállalat van, amelyek – amellett, hogy komoly befektetésekbe kezdhetnek – olyan tudást vihetnek Vietnamba, amelyből ott jelenleg még nagy hiány van.

Dúró Dóra: kizárt bármilyen együttműködés a Jobbikkal és Vona Gáborral

Csibra Tibor Forró drót 2018 augusztus 5.
Kötelezővé tenné az országgyűlési választásokon induló pártok számára a programalkotást a Mi Hazánk Mozgalom, amely ugyancsak kötelezné a hivatalban lévő miniszterelnököt a nyilvános vitákra kihívóival a kampányidőszakban. Az egyelőre érezhetően az ötletbörze szintjén lévő társaság beváltnak hitt ellenzéki témákként a kivándorlásoktatásegészségügycigánykérdést tartja elsődlegesen megoldandó feladatoknak, Dúró Dóra vasárnapi megnyugtató bejelentése szerint ugyanakkor arra készülnek, hogy végre legyen egy nemzeti, egyúttal konstruktív ellenzéke a Fidesznek. A Mi Hazánk Mozgalom felépítésében egy dolog biztosnak tűnik: bármilyen ellenzéki vezéri szerepre is készül Vona Gábor, Dúróék többé semmilyen szinten nem akarnak együttműködni a Jobbik bukott elnökével.

Az ébredő erő – A sajtószabadságért még gyalogolni és cipekedni is hajlandók a momentumosok

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 augusztus 2.
A legádázabb kedvező becslések szerint is legfeljebb százan vehettek részt a Momentum, illetve a párt ifjúsági tagozata, a TizenX nevű alakulat által a Hír TV-nél a tulajdonosváltás miatt elrendelt személycserék miatt gründolt, a sajtószabadságot elsirató szerda esti gigatüntetésen; jó magyar szokás szerint a hatalmas tömeg legalább felét újságírók, illetve bámészkodók tették ki. A demonstrálók a Magyar Televízió egykori Szabadság téri épülete előtt gyülekeztek, ahol régi tévékészülékekre a „Szabadság”-feliratot festették, majd a merészebbek útra keltek a Hír TV Szentendrei úti székházához, ahol az újabb bimbózó forradalom teljes érdektelenségbe fulladt. Meg nem erősített hírek szerint a veszélyes vidékeken átvezető etap egy részét néhányan gyalog tették meg, miközben a rossz, később a kukákba dobott tévéket is cipelniük kellett. Tisztelet a Bátraknak!

Kisberk Szabolcs: Én annyi mindent láttam a Jobbiknál, hogy abból kijönne egy bűnügyi regény

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 augusztus 1.
Kizárólag morális okai vannak a távozásunknak, a Hír TV-nél kialakult helyzettel való időbeli egybeesés pedig pusztán a véletlen műve – közölte a PestiSrácok.hu kérdésére Kisberk Szabolcs, az N1 TV eddigi főszerkesztője, aki két társával – Magyar Klára és Szilvási Péter szerkesztőkkel – együtt szerdán reggel az N1 TV-n közzétett videóban jelentették be, hogy elhagyják munkahelyüket. A Búcsúvideó-N1 című filmben az újságírók – a Jobbik választási szlogenjére emlékeztetve – azzal indokolták döntésüket, hogy nekik még tiszta a kezük, magyar a szívük és a józan eszükre hallgatnak. Az N1 TV-től várhatóan hamarosan még többen távoznak.

Tusványosi Keménymag – a '68-as generáció már semmire sem alkalmas

Csibra Tibor Forró drót 2018 július 28.
Főképp Orbán Viktor szombaton Tusványoson elmondott beszédét igyekezett a maga sajátságos módján értelmezni az Echo TV Keménymag című műsorának csapata, akik ezúttal egyebek mellett a balliberális sajtó tudósításait szedték ízekre. Mint azt a PestiSrácok.hu is megírta, a miniszterelnök olyan dolgokat említett a Bálványosi Szabadegyetemen, mint például az, hogy le kell végre váltani a '68-as generációt, illetve hogy a határon túli, magyarok lakta területeket éppúgy fejleszteni kell, mint az anyaországiakat. A 444.hu, vagy a 24.hu ezeket a kijelentéseket úgy tálalta, hogy Orbán hadat üzent, és már Európa vezetésére készül. Jeszenszky Zsolt szerint a '68-as generáció mára b*szatlan p*csák és bétahímek gyülekezete, amely egyértelműen alkalmatlan bármilyen probléma megoldására. Ambrózy Áron párhuzamot vont a '68-asok és az áprilisi választások után egy ideig céltalanul tüntizgető magyarországi ellenzékiek között.

Mi vagyunk Európa jövője, a hatvannyolcasok után a kilencvenesek jönnek - mondta Orbán Viktor Tusványoson (a teljes tudósítás!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 július 28.
Európa vezetői alkalmatlanok, mert nem tudják megvédeni Európát - jelentette ki Orbán Viktor szombaton, a tusnádfürdői 29. Bálványosi Szabadegyetemen, hozzátéve, hogy az európai elit csődjének szimbóluma az Európai Bizottság. Ám a napjai meg vannak számlálva, háromszáz napban. Evvel a miniszterelnök a jövő évi európai parlamenti választás tétjét érzékeltette. Orbán Viktor a röviden csak Tusványosnak nevezett, a Fidesz szellemi holdudvara és az erdélyi fiatalok körében is rendkívül népszerű, rekordlátogatottságot elérő rendezvényen arról is beszélt, hogy véget ért a száz év magyar magány korszaka és Magyarország az egész Kárpát-medence újjáépítésére, korszakváltásra törekszik, amihez partnerséget kínál a szomszéd országoknak. A miniszterelnök azt is megüzente: a harmadik kétharmad új szellemi és kulturális teret teremt, ezért nagy változások jönnek szeptembertől a kultúrpolitikában. A kormányfő előtt beszédet mondó Tőkés László pedig azt hangsúlyozta, hogy a mindenkori román vezetés az erdélyi magyarság elsorvasztására törekszik, aminek intő jele a szászok korábbi szisztematikus kipusztítása is. (Csibra Tibor és Huth Gergely részletes tudósítása a helyszínről. - Frissítés: a beszéd szó szerinti leirata cikkünk alján letölthető.)

Kocsis Máté: az ellenzék képtelen a nemzeti ügyek mellé állni (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 július 28.
Jobbról előzné a Fideszt az LMP – derült ki az idei Bálványosi Szabadegyetem pénteki, a Mit kezdjünk a kétharmaddal? elnevezésű vitáján, ahol az április 8-a óta a jövőt elsősorban egymás kizárásában látó párttagok a jelek szerint hírfogyasztókká váltak, és a korábbi Nagyon Fontos Témák – botrányosan kevés nő van a férfi súlyemelők között, a jelenlegi magyarországi diktatúra miatt egyetlen szurikátamenhely sincs Zalában – mellett felfedezték, hogy a tömeges illegális bevándorlás veszélyes Európára nézve. Az Országgyűlésbe frissen bekerült társelnök, Keresztes László Lóránt sokkolónak szánt, a kormánypártok képviselőinek célzott kijelentése ugyan betalált, de nem a várt módon, mert Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztette az ifjú honatyát, hogy Orbán Viktor több, mint három éve igyekszik megértetni az EU műgondokkal küszködő vezetőivel a migráció veszélyeit. Keresztes számos pontos elismerően szólt a kormány teljesítményéről, és meg is jegyezte, hogy reméli, ezért nem indul ellene fegyelmi eljárás az LMP-ben. A vitára szóló invitálást korábban elfogadta az MSZP, majd visszamondták az új elnök, Tóth Bertalan szerepeltetését.

Tarlós és Gulyás a Tusványoson - Ki viszi a vadászpuskát?

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 július 26.
Orbán Viktortól már felkérést kapott, de még nem döntötte el jövő évi indulását a helyhatósági választásokon Tarlós István főpolgármester, aki Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel együtt egyebek mellett a Budapest vezetésének átalakításáról szóló újabb ellenzéki álhírekről, a főváros fejlesztésének kormányzati terveiről, a Fidesszel szembenálló politikai tábor mélyrepüléséről is beszélt csütörtökön a Bálványosi Szabadegyetemen. Az esemény moderátora a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely volt.

"Európa identitásválságban van és az önfeladás útjára lépett" (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 július 26.
Elsősorban európai szinten kell rendezni a magyar-román kapcsolatokat, ehhez remek alkalmat kínál a Bálványosi Szabadegyetem, ahol a magyar politikusok román kollégáikkal a hivatalos protokolltól eltérően, kötetlenebb körülmények között vitathatják meg a konfliktusok forrásait – tudta meg a PestiSrácok.hu stábja Tusnádfürdőn Dömötör Csabától. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára munkatársainknak elmondta, hogy a jövőre esedékes EP-választások eredménye komoly hatással lehet egyebek mellett a magyar-román viszonyra is, azon ugyanis részt vehetnek a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező magyarok is. Elárulta azt is, Európa identitásválságban szenved, az önfeladás útjára lépett, de Magyarország és a térség országai felismerték a problémát és megakadályozhatják az uniós önfeladást. A Bálványosi Szabadegyetem hivatalos megnyitójának szerdai napján a magyar, román és lengyel politikusok egyebek mellett a V4-es tagországok az Európai Unió politikájára gyakorolt hatásaik lehetőségeiről, a szövetség megerősítéséről, az esetleges, a Balkán irányába történő bővítéséról tartottak előadást.