Néppártként hasít tovább a Momentum nyugdíjas tagozata
Földindulás-szerű kezdéssel immár tizenkét tagot számlál a Pálinkás József gründolta új alakulat, az Új Világ Néppárt, amely a jelek szerint nem a széles társadalmi támogatottsága miatt lett kapásból néppárt, hanem azért, mert összegyűjteni igyekszik azokat a már méltán elfeledett, ilyen-olyan oldali politikusokat, akik aktív időszakaikban sem vitték szinte semmire. Pálinkás doktor az elsők között igazolta le a régi legendás csodacsatárt, a volt SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt, aki valószínűleg még maga sem tudja megmondani, hogy egykori EP-képviselőként politikai értelemben mit is csinált Brüsszelben.Országgyűlés – Orbán: Járványhelyzetben erkölcstelen és káros a kormány ellen folytatott harc (Videó!)
A forró ősz után forró, a 2022-es parlamenti választásokig tartó forró időszak következhet – erre utal Orbán Viktor hétfőn, a Magyar Nemzetben megjelent írásán kívül az Országgyűlés őszi ülésszakának ugyancsak hétfői kezdetén tapasztalható hangulat is. A parlamenti munka újabb fejezetét a miniszterelnök nyitotta meg napirend előtti felszólalásával, amelyben összegezte a koronavírus-járvány miatt megtett intézkedéseket, azok gazdasági, társadalmi hatásait, felvázolta a kór második hullámának kezelésére kidolgozott stratégiát, és előrejelzést adott annak várható hatásairól is. A kormányfő arra kérte az ellenzéket, hogy segítsék a kabinet munkáját, ne akarjanak minden egyes járványtani kérdésből politikai tőkét kovácsolni, de a kérés süket fülekre talált: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezúttal is spirituális énjét csillogtatta meg, és egyebek mellett a Bibliában nem található bibliai idézetekkel szórakoztatta az erre fogékonyakat. Jakab Péter Jobbik-elnök ultimátumot adott volna a kormánynak, ha pimaszságáért Kövér László házelnök nem vette volna el tőle a szót. Schmuck Erzsébet azt vonta kétségbe, hogy a magyarok túlélik a mostani válságot, mire Orbán Viktor azt válaszolta neki, ezért üdvös mindannyiunk számára, hogy az ellenzék ellenzékben van. A parlament hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu-nak interjút adott Hollik István: a Fidesz kommunikációs igazgatója az ellenzék viselkedéséről és a kormány feladatairól is beszélt stábunknak.Leszámolás az ügetőnél – A sértettel szállt vitába a felbujtással vádolt Portik
Továbbra is minden eszközzel igyekszik bizonyítani Portik Tamás azt, hogy nincs köze a budapesti ügetőnél huszonnégy éve elkövetett merényletkísérlethez, amelynek vádiratában felbujtóként szerepel. A Fővárosi Törvényszék csütörtökön az elkövetőt, Tanyi Györgyöt szándékozott meghallgatni az ügyben, de a zárt láncú eljárás a technikai gondok miatt végül meghiúsult. Portik a sértettel, Lakatos Csabával vitatkozva igyekezett bizonyítani igazát, de a bíróság több alkalommal rendre utasította a közbeszólásai miatt. A törvényszék novemberben személyesen hallgatja meg az ügy érintettjeit: abban a hónapban Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyében is a vádlottak padjára ül társával, Gyárfás Tamással.Fegyházba küldené az ügyészség KGBélát, a Jobbik kémkedéssel és csalással vádolt volt EP-képviselőjét
Letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta szerdai perbeszédében az ügyész a sajtóban KGBélaként is emlegetett volt jobbikos EP-képviselővel, Kovács Bélával szemben, akit kémkedés és költségvetési csalás miatt kell felelnie a Budapest Környéki Törvényszéken folytatott büntetőperben. Az egykori politikus kedden még úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy szerinte a kémkedés ügyében felmentik, a csalás vádpontjában pedig enyhe ítéletre számít.Radics Béla a beatkorszakban – Új könyv mutatja be a Gitárkirály életét, munkásságát (PS-videó!)
Radics Béla a beatkorszakban – ezzel a címmel jelenik meg a napokban Bálint Csaba könyve, mely a tragikus sorsú zenész azon korszakát dolgozza fel, amikor még kevésbé volt ismert. A kötetet vasárnap mutatták be a Magyar Rockhírességek Csarnokában, a szerzővel Szentesi Zöldi László újságíró beszélgetett. Bálint Csaba – aki egyébként a Rockmúzeum vezetője – felelevenítette műve megírásának körülményeit, miközben olyan körülményeket is megvilágított, amelyekről legfeljebb a Radics Bélát közvetlen közelről ismerők tudhattak. A könyv egy alapos kutatómunkán alapul, Radics ugyanis naplót vezetett, amelyekben a barátait, zenésztársait becenevekkel illette, de nem minden esetben azokkal, amelyeket azok a való életben használtak. A szerző ezekről a becenevekről kutatta ki, hogy kiket is takartak valójában, majd megkereste őket, az interjúalanyok pedig korábban a nagyközönség által nem hallott történeteket meséltek el.Kemény idők előtt áll a színművészetis bolhacirkusz – Gyurcsány bejelentkezett a porondmesteri állásra
Újabb szabadversében nyugtatott meg mindenkit hétfőn Gyurcsány Ferenc arról, hogy nem ő áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak bolhacirkusza mögött, ám mivel erről senki nem kérdezte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, okkal gyaníthatjuk, hogy a politikai nyilatkozat egyfajta beismerés. Gyurcsány pályafutását politikaice elemezve adódhatna egy másik verzió is, amely szerint valóban nem ő áll az egy hete tartó handabandázás mögött; ha így lenne, akkor viszont nagyon szeretne részt venni a történetben. A legfrissebb szabadvers a korábbiakhoz hasonlóan nem éri el a Mester eddigi csúcsteljesítménye, az őszödi beszéd hatásfokát, jó hír ugyanakkor, hogy immár több, mint tizenegy éve nem kell meghallgatnunk azt, amikor Ferenc miniszterelnökként kollektív lecseszést tart az övéinek.SZFE-ügy – Csak a zsét fogadja el a tudjukkiktől a Hópelyhecske Óvoda Lütyőke nevű speciális csoportja (Galériával!)
Tanulni akarnak, ennek érdekében nem hajlandók tanulni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szerepjátékosai hallgatói, akik a vasárnap a Világmindenséget kis híján körülölelő élőláncuk kialakítása közben közölték az emberiséggel, hogy ezentúl mit fogadnak el az intézmény vezetésétől, illetve az államtól, és mit nem. Előbbit könnyebb összefoglalni, mert az csupán a lóvéról szól – ha lehet, minél többről – az elutasítandó kategóriába ugyanakkor minden más beletartozik. Ilyen az, amikor egy speciális nevelési igényekre szakosodott óvoda növendékei eltévesztik a házszámot, és a szabad foglalkozásukat egy jobb sorsra érdemes felsőoktatási intézményben tartják meg.A szaporodó újpesti szeméthegyek miatt Karácsonyhoz fordult Wintermantel
Zárva felejtette Újpest vezetése a Zichy utcában található szelektív hulladékgyűjtő telepet a karantén után, a szemét azonban egyre csak gyűlik, a helyiek jobb híján a kerítés mellett helyezik el azt. Az októberben hatalomra jutott, a momentumos Déri Tibor vezette szivárványkoalíció a kampányban még paradicsomi állapotokat ígért, a kerület azonban napról napra lepukkantabb, a városvezetés a korábbi tisztasági, zöldítési vállalásokból szinte semmi nem teljesített. A patkányinvázióra és a fertőzésveszélyre Újpest korábbi, fideszes polgármestere Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet. Wintermantel Zsolt a kialakult helyzet miatt Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelet.Fenyő-gyilkosság – Kerüli a válaszadást a felbujtással vádolt Gyárfás Tamás
Továbbra is ártatlanságát hangoztatja, de az ügyészség és a bíróság kérdéseinek nagy részére nem válaszol a Fenyő János médiamágnás meggyilkolásának ügyében felbujtással vádolt Gyárfás Tamás. Az egykori úszószövetségi vezető büntetőpere csütörtökön folytatódott a Fővárosi Törvényszéken. A vádlott korábbi nyugalma meginogni látszott az őt terhelő Tasnádi Péter vallomásának elemzése közben; egy alkalommal megsértette az ügyészeket is, amiért később bocsánatot kért. Póta Péter bíró azoknak a hangfelvételeknek a részleteit firtatta, amelyeket a másik terhelt, Portik Tamás készített titokban, mivel azok a bíró szerint két, jó és közeli kapcsolatban álló ember beszélgetéseinek tűnnek. Gyárfás ezzel szemben azt állította, hogy a viszonya Portikkal felületes volt, ugyanakkor tartott tőle.Korábbi bűntársa végzett a Pilisben feldarabolva elásott felvidéki bűnözővel és annak párjával (Videóval!)
Agyonlőtték, feldarabolták és kifosztották áldozataikat – egy férfit és egy nőt – azok az elkövetők, akiknek egyikét három hete vette őrizetbe a rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével Esztergom környékén. Az ügyben a magyar és szlovák nyomozók együttműködésének eredményeképpen sikerült azonosítani a negyvenegy éves H. Zsoltot, illetve a negyvenkét esztendős K. Norbertet, utóbbi szlovák állampolgár – számoltak be a vizsgálat részleteiről a két ország rendőrségeinek illetékesei pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon. A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottakhoz hasonló életkorú férfi áldozat korábban együtt ült egy felvidéki börtönben K. Norberttel, az elhunyt huszonkilenc éves barátnője csupán rosszkor volt rossz helyen. K. Norbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a többszörös minősítés miatt a terhelt életfogytiglanra számíthat.Közpénzből kellett eltakarítani a Gyurcsány-párti képviselők súlyosan környezetszennyező performanszának nyomait Terézvárosban
Bizonyos immár, hogy közpénzből, az önkormányzat munkaerejének igénybevételével kellett eltakarítani azokat a festékszóróval a járdára felfújt szövegeket, amelyekkel a DK politikusai rongálták meg a Fidesz Lendvay utcai székházának környékét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az akcióban részt vett Miyazaki Jun, Terézváros alpolgármestere, Borka-Szász Tamás, a VII. kerületi Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, volt DK-s országos alelnök, Szász Károly és Kecskés Balázs, a VI. kerület DK-s képviselői. A magukat minden esetben zöld politikusoknak beállítani igyekező rongálók olyan anyagot használtak, amelyet csak súlyosan környezetszennyező vegyszerekkel, festékhigítóval, illetve kromofággal lehetett eltávolítani, ezek aztán a takarítás közben a talajba kerültek. A történtekről megkérdeztük Bajkai Istvánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. Teréz- és Erzsébetváros választókerületi elnöke portálunknak azt mondta: a magyarországi baloldalt vezető DK – hasonlatosan az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában egyre szélesebb körben terjedő társadalomellenes agresszióhoz – a magyar társadalom szöveteit szeretné szétszakítani, a társadalmi békét megbontani. Szerinte a DK eszmei példaképe és valódi filozófiája az anarchizmus, eszköztára a törvény és rend tagadása, a szabad gondolkodás, a lelkiismereti és véleményszabadság megszüntetése, minden emberi érték zárójelbe tétele, a társadalom tűrőképességének folyamatos próbára tétele, a jóba vetett emberi hit megalázása, a humanizmus lejáratása, végsősoron a demokrácia felszámolása.Bangóné szerint brrrrrrrrrrutális ínségbe taszítja a családokat a tanévkezdéssel a kormány (Frissítve: reagált a Fidesz!)
Brrrrrrrrrrrrrutálisan nehéz helyzetbe (hejzetbe) hozza a gyermekeket nevelő családokat a közelgő tanévkezdés – olvasta fel kissé enerváltan az MSZP kiáltványát csütörtöki online tájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az érintettek csak azért nem halnak éhen az iskolakezdés miatt, mert fogyasztói kölcsönöket vesznek fel, túljárva így a tudjukki eszén. Bangóné beszámolt az élelmiszerek árainak brrrrrrrrrrrrrutális emelkedéséről is, ami amúgy a Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett jelentése szerint a tavalyi, júliusi adatokhoz képest elképesztő, 3,8 százalékos emelkedést mutat. Ez tényleg brrrrrrrrrrrrrrutális. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az áremelkedések témakörében, az MSZP módszertanában szerepel a Hatezer Forintos Lángos mítosza is, emellett be kell látnunk azt is, hogy milyen brrrrrrrrrrrrrrrrrrrutális helyzetbe kerülnének a gyermekeiket iskolába küldő családok, ha a kormány nem döntött volna úgy korábban, hogy minden tanulónak alanyi jogon járnak az ingyenes tankönyvek. Bangóné nyilatkozatára reagált a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt szerint ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének.Az aranyáron mért balatoni lángos és lezárt szabadstrandok után újabb mítoszgyártásba kezdett az ellenzék: obszervatórium
A hét legkellemetlenebb ellenzéki feladata jutott Potocskáné Kőrösi Anitának: a Jobbik alelnöke két napja ücsörög a kánikulában éhségsztrájkolva Siófokon, a meteorológiai obszervatórium előtt, hogy ezzel mentse meg a balatoni viharjelzést, amelyet szerinte létében veszélyeztet, hogy a tervek szerint az épület közelében a jövőben épülhetne egy másik. A képviselőnő produkciójára – amelyet a Facebookon élőben közvetít – a köznyelvi megfogalmazás szerint a kutya sem kíváncsi, azt azért ugyanakkor beláthatjuk, hogy a viharjelzés kérdését nem olyan könnyű interpretálni az erre fogékony proletároknak, mint a hatezer forintos lángos, vagy a Lőrinc által einstandolt szabadstrandok mítoszát. A helyzetet mentendő Potocskánét időnként meglátogatja néhány épp ráérő, ellenzéki polgármester, képviselő, akik megerősítik hitében, amire a látható jelek szerint szüksége is van.Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket
Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány.Országgyűlés – Az uborkaszezon közepén lángosozott egy jóízűt az ellenzék
Alig több mint fél órát kapott az ellenzék az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülésnapján balatonozni, lángosozni és mészároslőrincezni, mivel olyan kevesen voltak, hogy még a napirend elfogadásához sem volt meg a határozatképességük. Nem volt azonban hiábavaló a mutatvány, mert Kocsis-Cake Olivio például olyan fontos körülményt világított meg, hogy a Balatonnál és a Velencei-tónál személyesen a Lőrinc szedi a sápot a leterített törölközőkért. Gyurcsány Ferenc a szokásosnál is egy kicsit mélyebb, reszelősebb hangon közölte, hogy Magyarországnak züllött kormánya van, majd a DK vezetője az épp a családja által einstandolt Indexet is elsiratta, természetesen a sajtószabadsággal együtt. Az MSZP elnöke az Igazi Demokrácia érdekében megszüntetné a köztársaságot, és megtudhattuk azt is, hogy a hetente a felére zsugorodó Jobbik 2022-ben kormánytényező lesz.A függetlenobjektív Index segítségével folytatja balatoni lejárató kampányát a baloldal
Harminc szabadstrand újult meg tavaly a Balatonnál, idén pedig huszonnégyet újítanak fel; a régióhoz tartozó területeken ötezer hektárral emelkedett az erdőterületek nagysága, amelyek védelmét a minősített nádasokhoz hasonlóan törvény garantálja. A baloldali pártok állításaival szemben folyamatosan növekszik a Balatonra irányuló belföldi turizmus: míg 2010-ben 2,6 millió volt a vendégéjszakák száma, ez mára négymillióra nőtt. A gazdaság erősödésének is köszönhetően 2010-hez képest ma már 65 százalékkal többen engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely arra reagált, hogy a balliberális politikusok a Balatont lejárató kampányba kezdtek, és folyamatosan jelentkeznek igazságot még nyomokban sem tartalmazó állításaikkal. Hatékony támogatást kap ehhez a haladó gondolatok szerint a kormány által beszántott, majd valamilyen speciális magyar csodának köszönhetően mégis rendületlenül tovább dolgozó Index, amely olyan közismert, megélhetési handabandázókkal igyekezett alátámasztani a fake news-t, mint Gyurcsány tenor változata, Arató Gergely, a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, vagy a Közismerten Sohasem Hazudozó Kálmán Olga. Ők azok, akik hetek óta olyasmikkel szórakoztatják a híveiket, hogy egyetlen szabadstrand sincs már a Balatonnál, lángos már csak pult alól kapható, a sima tizenhatezer forintba kerül, a sajtos-tejfölös pedig húszezerbe' fáj. A lejárató hadjárat alapja vélhetően csupán annyi, hogy Orbán Viktor azt kérte a magyaroktól: a koronavírus jelentette veszély, és az abból következő gazdasági gondok miatt az idén ne az Adriára, hanem inkább a Balatonhoz menjünk nyaralni.A góbé és a lúzer
Egyértelmű, és teljes DK-s befolyásra utal az, ahogy Dull Szabolcs visszautasította Pesty Lászlót a székely autonómiáért indított aláírásgyűjtés ügyében, amely mögött korábban Gyurcsányék kivételével az összes magyarországi politikai erő pártállástól függetlenül felsorakozott. Egyetlen politikai alakulat van ma itthon, amely permanensen a határon túli magyarok ellen uszít, iparági értesülések szerint pedig Dullnak épp azért kellett távoznia az Index éléről, mert Dobrev Klárával egyeztetett rendszeresen a portál belső ügyeiről. A DK befolyásának másik bizonyítéka, hogy Pestyéket le is székelymaffiázták, ami félreérthetetlenül Gyurcsány-tempó. Amúgy az a Dull Szabolcs farolt ki a nemzeti összefogás ügyéből, aki korábban stábjával együtt – egyedüli balliberális hírportálként – rendszeresen tudósított Tusványosról, és olyannak tűnt Székelyföldön, mint akit érdekel a székelyek ügye. Másik megoldás, hogy már oda is küldte valaki.Ajánljuk még