A Transparency korrupciós listája és Valóság nevű nagybátyánk (I. rész)
A Transparency International egy korrupcióellenes nemzetközi, kormányokon kívüli szervezet, úgynevezett NGO. A napokban jelentették be a fő terméküket, az éves korrupciós listát, amelyben Magyarország szokás szerint borzalmas helyezést kapott. A listán elöl vannak a jók, hátul a rosszak – mi a rosszak között vagyunk. Vajon tényleg tombol hazánkban a korrupció? A PestiSrácok.hu annak ment utána, mennyi valóságtartalma van a felsorolásuknak és, hogy kerültek-e közismert offshore-paradicsomok, vagy épp elzárt, kisebbségüldöző királyságok Magyarország, Csehország, sőt, az Egyesült Államok elé. Kis vakcinológia, avagy mennyibe kerülnek az oltóanyagok és hogy halad a világ az oltásokkal?
Péntek reggeli interjújában a miniszterelnök egy rövid körképet mutatott az oltásokról. Már csak karnyújtásnyira van a győzelem, amit úgy nevezünk, hogy vakcina. Az uniós vakcinabeszerzés nagyon lassú, ezért tárgyal az ország Izraellel, Oroszországgal és Kínával – mondta el Orbán Viktor, aki azzal folytatta: gratulálhatunk a briteknek, akik több embert oltottak be, mint az unióban. Logikusan következik a kérdés, hogy áll a világ, például az angolok, az USA, vagy az unió a dologgal, mik az árak, mik a számok? Az EU oltóanyagárait – rövid ideig és véletlenül – már régebben nyilvánosságra hozták, továbbá azzal is tisztában vagyunk, mennyi embert oltottak be. Úgy tűnik, az unió lemaradt, mint a borravaló, legalábbis az angolokhoz képest mindenképp. Mélyállam, hálózat vagy komprádorok?
Schiffer András a közelmúltban egy érdekes elemzést írt a rendszerváltás előtti és utáni korszakról, annak történéseiről, és hát, mint ahogy az lenni szokott, a diagnózis – főszabályként – pontos, a következtetés – főszabályként – téves. Na meg a keretrendszert, divatos szóval narratívát se árt helyretenni. „Utólag okos az ember” – szokták mondani hazánkban, ám, ha már a közhelyeknél tartunk, jobb lenne a „más kárából tanul az okos” szállóigéjét előtérbe helyezni.
Arcra esett Hadházy! – A Műszaki Egyetem cégének független szakvéleménye szerint ésszerű, jó üzlet volt az orosz metrók beszerzése
Hadházy Ákos képviselő a múlt héten valóságos gyűlöletcunamit zúdított Tarlós István volt főpolgármesterre a 3-as metró vonalára megvett felújított orosz metrószerelvények miatt, azt állítva, hogy bűncselekmény volt az "orosz rozsdaboglya" metró beszerzése. Tarlós ezután bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelenti Hadházyt, és most úgy tűnik, valóban megszorulhat az akcióhős baloldali politikus, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem cégének a PestiSrácok.hu birtokába került szakvéleményéből kiderül: ár-érték arányban, figyelembe véve az MSZP–SZDSZ-korszak által hátrahagyott életveszélyes, katasztrofális állapotokat és a rendelkezésre álló kevés időt, kifejezetten jó döntés volt az oroszok megbízása a felújítással. A jelentés azért kisebb, később garanciálisan javított hibákat is felsorol. Az ügy külön pikantériája, hogy a baloldali kritikákat leforrázó szakvéleményt már Karácsony Gergely hivatali ideje alatt rendelték meg. Amikor se a koronavírus, se az emberek élete nem számít, csak nehogy a kormánynak legyen igaza
Nem tisztem minősíteni az egyes ellenzéki lapokat, de nem tudok elmenni szó nélkül amellett a jelenség mellett, amikor már teljesen megőrülnek. Pár napja a kormány bejelentette, hogy a védőoltásra előzetesen lehet jelentkezni egy, az állam által fenntartott honlapon. Erre az lett a probléma, hogy adatvédelmi aggályokat vet fel a honlap, meg a kérdőív. Az ugye minden értelmes földi halandó számára örömteli, hogy minél többet fognak oltani, hiszen annál kisebb valószínűséggel terjed tovább a vírus. Az ellenzéki sajtó azonban nem így gondolta, sőt, abban a pillanatban, amint megindult a regisztráció, jött a riogatás, nehogy valaki feliratkozzon, mert a szenzitív adatai a kormány kezébe kerülnek. Rossz irányba "indexeltek", teljesen hamis adatokkal támadta a kormányt az Index
Tegnap az Indexen megjelent egy cikk, amely a szokásos módon lehúzta a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül megindult kkv védelmi programot. Ezzel sikerült megdönteniük a saját rekordjaikat is, eddig ugyanis ügyeltek arra, hogy a hírtartalomban legalább egy igazságot tartalmazzon egy-egy írásuk. Most ez sem jött össze. Röviden: a „Dühösek a kkv-k: alig csordogál a beígért segítség” címmel megjelent anyagukban egyetlen adat és állítás sem felel meg a valóságnak. Le is kellett venniük a honlapjukról. Jogállamiság, ó jogállamiság!
Eljött a pillanat, hogy a tízmillió fociszakértő és virológus országából immáron a komparatív alkotmányjog területére kalauzoljuk egymást! Végre az államtanászok és alkotmányászok is szerepet kapnak a honi közéletben, Sólyom László és Kim Lane Scheppele után! Ez juthatott volna eszünkbe szalagcímként a magyar és lengyel uniós vétó kapcsán, de aztán elkomorodtunk, mert a helyzet komoly, nagyon is komoly. Pénzről van szó, nem is kevésről. Nem véletlenül visít a fél európai sajtó.
A kampányköltések és a valóság nevű nagybátyánk – Tízmilliókat költ uszításra a baloldal!
"Orbánéknak semmi sem drága. Csak a közösségi médiás reklámokra többet költöttek, mint amennyit az egészre szabad lett volna" – ezzel a felütéssel próbálta meg megmagyarázni a szerencsi buktát a szocik internetes álhírgyára, az EzALényeg. A PestiSrácok.hu utánajárt, hogy a szennylap épp csak a gerendát nem találta meg a saját szemében: kiderült, hogy ők a sérelmezett ötmillió forintos tétel minimum tizenötszörösét költötték el a közösségi médiában uszításra. Ezzel a lendülettel végignéztük a "társadalmi, politikai célú hirdetések" kötelezően nyilvános reklámköltéseit a Facebookon, és láss csodát: kiderült, hogy – élükön Karácsony Gergellyel – a Facebook-polgármesterségben fekete öves baloldaliak szórják két marokkal a pénzt közösségi médiás politikai hirdetésekre. Királyok, hercegek, grófok... jogállamisági jelentések
Jó ideje kulminál az úgynevezett jogállamiság-vita. Én már nagyon unom, párszor már meg is nyilvánultam benne. Az apropót az adta, hogy megjelent az aktuális "veszélyben a jogállamiság" jelentés Magyarországról. A kormány felháborodik, az ellenzék "naugyézik", a polgár legyint. Ugyanakkor nehezen tudok attól elvonatkoztatni, hogy az a biztos, akinek a munkaszerve készíti a jelentést, speciel egy királynak volt felelős minisztere, s ahol készülnek ezek a jelentések (Brüsszelben), azok őfelsége Fülöp szuverenitása alatt álló területnek minősülnek. Kormánypárti konkrétumok, baloldali blabla - Vasárnap időközi választás Mohácson
Mohács városában a politikai helyzet meglehetősen furcsa. Szekó József (Fidesz) egy évvel ezelőtti tragikus halála után a kormánypártok a választási jogszabályok miatt nem tudtak új jelöltet állítani, így az ellenzék polgármester-jelöltje akár egy szavazattal is győzhetett volna. Csorbai Ferenc (MSZP) ellenfél híján meg is nyerte a kört, annak ellenére, hogy az ellenzék minden pártja kérte visszalépését. Nem meglepő, hogy a választópolgárok se túlzottan rajongtak érte; Csorbai meglehetősen rosszul szerepelt, annak ellenére, hogy egyedüli jelöltként indult: több, mint kétszer annyi érvénytelen voksot kapott (4076), mint amennyi szavazatot (1867). Ezek után borítékolhatók voltak a konfliktusok, amelyek jöttek is, majd a vezethetetlenné vált városban komoly viták után a képviselő-testület feloszlott, időközi választást kellett kiírni. Ezalényeg, no meg az, hogy ávós stílusban lehet fröcsögni a jobboldaliakra, miközben dől a lé
A politikában kevésbé jártas olvasóinknak, de a régi motorosoknak is jó szívvel ajánljuk az alábbi szösszenetet, hiszen nincs új a nap alatt, ha a megkeseredett baloldaliak a sötétből akarják szurkálni a jobboldalt. Nos, nem árt felfrissíteni a régi szocialista-kommunista szálak kibogozásában megfáradt elméket. Nem is kell a szomszédba menni fröcsögésért, hiszen a botrányairól elhíresült idősebb Páva Zoltán, Komló egykori szoci kiskirálya és országgyűlési képviselője ávós stílusban osztja a jobboldali-konzervatív véleményt megfogalmazni merészelőket a Facebook-oldalán. Bátorság kell ahhoz, hogy valaki nagy bőszen "lefosott Mefisztónak" nevezzen egy múzeumigazgatót, nevezetesen Demeter Szilárdot. Páva fiának, ifjabb Páva Zoltánnak a múltját megnézve nem csodálkozunk a kritikán aluli stíluson, miközben amúgy Karácsonyt és Juhász Pétert védik. Az uniós költségvetés elfogadása kiélezheti a tagállamok közötti ellentéteket
Az EU vezetői pénteken kezdik megvitatni az Európai Bizottság 750 milliárd eurós (842,93 milliárd dolláros) helyreállítási tervét, valamint az 1,1 ezer milliárd eurós javaslatot az EU következő 2021–2027-es költségvetésére. A tervet valamennyi tagállamnak jóvá kell hagynia, így kiéleződhetnek a már korábban is látott ellentétek a tagállamok, az új német elnökség és a bizottság között. A szimbólumok erejéről, avagy mi történik, ha ledöntenek egy szobrot...
A világ mostanában érdeklődve figyeli a derék angolszász – sőt, immár frankofón – államokban az új divatot, miszerint be kell dönteni a szobrokat különböző folyókba, le kell fújni, meg kell rongálni, s akkor nagyon menők leszünk. Sőt, ez a hullám már hozzánk is elért. A hozsannázók a hihetetlen progressziót ünneplik, a kicsit kevésbé bátrak a szoborrongálás kulturális aspektusait ítélik el. Eközben valójában egy nagyon régi dolog történik – tudományosan mondva: ideológiai és történelmi paradigmaváltás. Másik nevén: a múltat (végképp) eltöröljük, s más jön. S nem tekinthetünk el amellett, hogy a szobrok rendszerint emberformájúak, tehát, akik azokon haragot töltenek ki, szintén bizonyos embertípusra kivetülő dühöt vezetnek le rajtuk. Mától minden másképp volt!
A honi balliberalizmus Scharnhorstja, a 444.hu a BBC nyomán arról számolt be, hogy ledöntötték egy rabszolgakereskedő szobrát a demokrácia gyepét évszázadok óta ápolgató ködös Albionban. Ezt aztán az Index, a testvérlap (nevezzük egyszerűen Gneisenaunak) is átvette. Különös egybeesés, hogy az illető Colston nevű lord egy államférfi és szülővárosát, Bristolt féltőn ápolgató, pénzzel támogató honpolgár volt. Ezek után már csak egy kérdésünk marad: mi lesz a rablott szajréval? Bristol összes térkövét visszaadják-e mondjuk Ghánának? A börtönbe zárt menekültek meg valóság nevű nagybátyánk...
A napokban több írás, interjú jelent meg a tranzitzóna „börtöneibe” bezárt menekültek sanyarú sorsáról. El kell keserítenünk a haladó újságírás fellegvárainak láthatóan „jófej” skriblereit: sajna az összes sztori, amit hoznak, kivétel nélkül, a magyar kormány főgonosz „migránsozóinak” álláspontját támasztja alá. Tényleg, mindegyik. Az intézkedés alá vont ellenzékiekről és más, véleménynyilvánítási szabadságot érintő problémákról
Az elmúlt napokban két ellenzéki érzelmű embert vont rémhírterjesztésért intézkedés alá a rendőrség. Az intézkedés ténye több, mint bűn, hiba volt. Ennek köszönhetően megint a szokásos rettegés járta át az Európai Parlamentet, a Bizottságot, a német Bundestagot, a liberális sajtót és Kim Lane Scheppelét. A magyar ügyészség szerencsére gyorsan kapcsolt és megszüntette az eljárást, ügy lezárva, szakmai baki kiköszörülve, ám a balhé az terjed – ez van. Ellenzéki olvasóink kedvéért ugyanakkor meg kell jegyeznem: azért a fejlett nyugat ebben a műfajban is megelőzött bennünket. Igen, a politikai Facebook-posztokért való házkutatás műfajában. "Életemben most éreztem magam a legkomolyabban betegnek"- A koronavírus-fertőzésből felgyógyult Andréka Péter professzorral beszélgettünk
Andréka Péter professzor (SOTE) a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet igazgatója is megfertőződött koronavírussal március végén. Az intézményvezető már felgyógyult, két tesztje is negatív lett, orvosként és betegként is kérdeztük a tapasztalatairól. A koronavírus a szívbetegségekben szenvedők számára különösen veszélyes
A korábban szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők közül a koronavírusos halálesetek magas száma az orvosokat is meglepte – tudósít a Wall Street Journal. A korábbi szív- és érrendszeri megbetegedések és az ehhez kapcsolódó szövődmények a koronavírus által fertőzött betegek között különösen nagy mortalitási arányt okoztak –mutatott rá a lap az összeállításában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.