Amikor dörög az ég, pedig nincs is vihar – Georg Spöttle a háborús zónáról mesélt
Dörgött az ég, pedig nem is volt vihar. Ezt mesélte Georg Spöttle, aki közel két hetet töltött a háborús övezetben. Ezúttal olyan dolgok hangzottak el, amik talán máshol eddig nem, megtudtuk például, hogy milyen aljas módszereket alkalmaznak a felek, hogy pokollá tegyék a másik életét, megtudhatjuk, hogy miért nincsenek ablakok az épületeken, belenézhetünk hogy milyen feladatai vannak egy polgármesternek egy bombázás közepett és miért örülnek a helyi gyerekek, hogy végre újra beülhetnek az iskolapadba. Bidenék betiltanák a mennyezeti ventillátorokat az USA-ban! Elmondjuk, hogy szerintünk miért
Emlékszünk arra, hogy nem is olyan régen Joe Biden és társai elhatározták, hogy a környezetvédelem jegyében betiltják az ikonikus New York-i pizzák elengedhetetlen kellékét, a széntüzelésű kemencéket, mert azok a hagyományos, olasz családi vállalkozásokat, ezáltal pedig az összetartó amerikai közösségeket és hagyományokat képviselik? Most egy újabb fontos intézkedés készül, ami garantálja, hogy az emberiség meg fog menekülni a végső pusztulástól, ez pedig nem más, mint a mennyezeti ventillátorok végleges betiltása. Most biztosan mindenki furcsán néz, hiszen felfoghatatlan, hogy mi baj lehet ezekkel a háztartási eszközökkel valójában. Ha tovább olvas, megtudhatja, hogy ezzel bizony ismét a kisvállalkozások kerültek a WOKE adminisztráció célkeresztjébe. Megjelentek az ehető csontú vegán „sertésbordák” – Dezse Vű
Semmi baj nincs a vegánokkal. Mindenki azt eszik, amit csak akar. De soha nem fogja senki elhinni, hogy amikor leszáll az este, akkor nem lopakodnak ki a hűtőhöz és nem vágnak egyet a kecskesajtból, vagy nem esznek két szeletet észrevétlenül a téliszalámiból. Éppen ezért felesleges a vegán borda, ami nagy valószínűséggel nem változtatja majd meg a világot. Meg egyébként miért kell bordának nevezni, amikor nem az, miért kell húsnak hívni, amikor nem az, ahogyan miért kell a vegán sajtot sajtnak hívni, miközben állítólag épp az a lényege, hogy nem az?
Most éppen az ukránok miatt bontott kordont a Momentum a Karmelitánál
Ismét kordont bontottak a magukat politikai tényezőnek és forradalmároknak gondoló momentumos gyerekek a Karmelitánál. A "párt" közleménye szerint az akció aktualitását az ukrán függetlenség napja adja. Eddig sem értette senki ezt az egészet, de ezek után a történet még zavarosabb. Megint egy trend, ami felesleges és káros – The Right Brothers
Egy felháborító és felesleges új trend dübörög az interneten. Ez nem meglepő, a haladó Nyugat mindig kitalál valamit, aminek semmi értelme nincs, az meg csak a cseresznye a tortán, ha ezzel még traumát is okozhatnak a saját gyerekeiknek. Erről szól az a “kihívás”, hogy a szülők versenyszerűen törögetik szét főzés közben a tojásokat a kisgyermekeik fején, a kicsik ezeken a videókon általában sírnak, nem értik, de miért is értenék, hiszen még ebben a korban teljesen normálisak. Botrányos, vagy vicces? Erre próbálunk meg megfejtést találni, illetve arra, hogy miért nem tudnak kitalálni végre egy építő jellegű TikTok-kihívást, például olyat, hogy “menj el kirándulni a családoddal és szeresd őket”. Még az államalapítás ünnepén is szekunder szégyent érezhetünk a Momentum miatt
Díszvendégként érkezett Magyarországra, éppen az augusztus 20-i államalapítási ünnepünkön Recep Tayyip Erdoğan török elnök. A Momentum a kordonbontáshoz hasonló módon egy teljesen felesleges, primitív és az államalapítás ünnepéhez méltatlan akciót szervezett: a Lánchíd budai hídfőjéhez feszítettek ki egy molinót, amelyen az volt olvasható: "Szégyen". Nemrég még el akarták gáncsolni a rendezvényt, most pedig a stadionban pózol Karácsony és Baranyi
Két éve még az atlétikai vb ellen hergelt Karácsony, sőt, azzal kampányolt, hogy leállítja az atlétikai stadion építését. A főpolgármester nem is olyan rég még azt jelentette be, a Fővárosi Közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását. Szövetségese, Ferencváros polgármestere szintén a sportesemény és az atlétikai stadion ellen uszított, és azt mondta, hogy "egy atlétikai stadion építését minden eszközzel akadályozni fogom". Most pedig mégis ott vannak. Pózolnak, próbálják begyűjteni a lájkokat, és most valamiért nincsen gondjuk a stadionokkal sem. Milyen érdekes.
Miért nézték meg közel 10 milliárdszor ezt? – Dezse Vű
A Skibidi Toilet egy animációs sorozat, ami tulajdonképpen felrobbantotta az internetet. Soha semmilyen tartalmat nem néztek ennyien úgy általában, ami felfoghatatlan, tekintve, hogy az animációs filmsorozat arról szól, hogy WC-kből kilógó emberi fejek akarják átvenni az uralmat a világ felett, ellenük pedig elektronikaieszköz-fejű emberszerű dolgok harcolnak. Nyilvánvaló, hogy egy szülőnek most az a feladata, hogy összeszorított fogakkal, ökölbe szorult kézzel megpróbálja megérteni a gyermekét, akiről születésekor azt remélte, hogy űrhajós lesz, mérnök, sztárszakács – ehelyett egy WC-ből kikandikáló emberi fejre van rákattanva. De probléma ez valójában? Egészséges, ha jobbnak tartjuk magunkat, mint az utánunk következő generációt? Miért volt jobb, hogy mi annak idején bő nadrágot hordtunk? Joe Biden nyaralgatott, miközben emberek haltak meg - The Right Brothers
Az ellenzéki média imádja zaklatni azokat a magyar politikusokat, akik nyaralnak. Igen, akik simán csak nyaralnak. Csakhogy Joe Biden nem simán nyaralt, hanem konkrétan nem érdekelte, hogy közben egy tűzvészben emberek halnak meg. Nyilván ennél fontosabb, hogy nem egy jachton töltötte a szabadságát, az esetről a haladó média természetesen nem számolt be. Kedves biciklisek! – Dezse Vű
A Déli pályaudvar forgalmas kereszteződésében éppen előttem pirosra váltott a lámpa. Ahogy annak lennie kellett, megálltunk, más autók is megálltak, az előttem szabálytalanul az út közepén haladó biciklis, aki egészen addig akadályozta az autóforgalmat, a tilos jelzés ellenére továbbment, és majdnem ütközött is a nekünk jobbról éppen szabályosan elinduló egyik autóval, amely hatalmas fékcsikorgás közepette megállt. Brutális volt, azt hittem, elütik. Szerencsére nem történt baleset, de ez nem a biciklis érdeme, hanem a szemfüles autósé. A biciklis akkor megijedt, nyilván neki állt feljebb, de azért mégis érezte, hogy hülyeséget csinált, és fel is ment a mintegy 10 méterrel odébb lévő bicikliútra, ahol addig is mennie kellett volna egyébként. Ez csak egyetlenegy olyan eset, amit autósként, vagy gyalogosként nap, mint nap tapasztalhatunk a forgalmi és moráli szabályokat egyre jobban ignoráló biciklisek esetében, akik pont tesznek rá, hogy létezik KRESZ, ahogy az sem érdekli őket, hogy a főpolgármester indokolatlan helyeken indokolatlan mennyiségű bicikliutat rajzolt fel nekik, például azzal sem törődve, hogy a mentő nem tud elmenni emiatt rendesen. Nők, kaja, robotok... – The Right Brothers
Miért nem tudnak főzni a britek? Miért fontos, hogy milyen színű egy étel? Miért idióták a vegánok, és miért fontos a kiegyensúlyozott étrend? Ezekre a kérdésekre mind válaszolunk, ebben segít nekünk a Paulaner Sörház konyhafőnöke, akivel egy kicsit elkalandoztunk az ételek világába is, de persze mindent is megpróbáltuk összemosni a politikával, gyakran sikertelenül. Konklúzióként megállapítottuk a “természetes nők és változatos étrend a két legfontosabb dolog a világon”. Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk… Kiderült, hogy UFO-k léteznek, de minket valamiért nem érdekel – Dezse Vű
Komoly emberek beszéltek az USA-ban egy bizottság előtt arról, hogy földönkívüliek márpedig léteznek, de valahogy mégsem olyan derűs ez a remény, ami most sokunkba belecsapott; egyrészt úgy tűnik, hogy amikor valaki, aki szavahihető és megbízható, végre kimondja azt, amire mindig is vártunk, akkor hirtelen sokkal szkeptikusabbak leszünk, mint akkor, amikor egy fóliasapkás alkoholista egy lepukkant lakókocsiban mondta el egy texasi egyetemi lapnak ugyanezt. De miért van ez vajon? Valószínűleg azért, mert furcsa az időzítés. Éppen akkor robban egy ekkora sztori, amikor Joe Bidennek nagyon gusztustalan ügyei látnak napvilágot, amikor kiderül, hogy a kisfia olyan befolyást szerzett Ukrajnában és olyan kenőpénzeket fogadtak el Kínából, hogy az ember a Fehér Ház közelébe se mehetne. Na, meg itt van az Egyesült Államok botrányos mennyiségű támogatása az ukránoknak, ami az egész országot csődbe is ránthatja akár lassan. És hát furcsa, hogy épp most beszélnek arról, ami az emberiség egyik legmeghatározóbb eseménye, eseményei, találkozása lehetne. Illetve kellene, hogy legyen. De valamiért nem ütött miket szíven, legyintettünk. Bárki bármikor lehet kínai, csádi, sőt, még illegális indiai is – The Right Brothers
Biztosan érezte már mindenki azt, hogy rossz testbe született. De nem arról van itt szó, hogy az illető elégedetlen azzal, hogy fiú, vagy esetleg lány. Nem. Itt sokkal komplexebb erők kezdtek működni, ugyanis hivatalosan is megerősítették a szakértők, hogy a faji hovatartozás nem genetikus, csupán egy szociális tákolmány, ezért tulajdonképpen bárki megváltoztathatja azt. Én tegnap óta kínai vagyok, próbálják ki Önök is. A részleteket Georg Spöttlével átbeszéltük, hogy Önnek már ne kelljen ezen gondolkodni. Szar az életed? Tetézd! Házasodj össze magaddal!
A balos amerikai kommunisták nem akarnak fegyvert bízni az emberekre, mert szerintük az nem biztonságos, de bármikor felelős katonai pozícióba tesznek mentálisan sérült transzneműeket, akiknek nem AR-15-öst, hanem akár egy hadihajót, sőt egy hadiflottát is rábíznak. De érthető is, hiszen meg kell védeni azokat, akiket egy gyorsétteremben férfi létükre Uramnak szólítanak, miközben felvettek egy parókát. A fagyi néha visszanyal, erre bizonyíték, hogy Franciaországban megverték a migránsok a leghangosabb bevándorláspárti filmrendezőt, mert az transznemű. Közben pedig a világ egy másik részén rengetegen kezdtek el önmagukkal összeházasodni a civilizált, mindig valami újat mutató Nyugaton, bár van hogy még ezek a meghitt kapcsolatok is válással végződnek. Lehetséges, hogy nyáron simán csak meleg van, és ez még nem a világ vége? – The Right Brothers
Miért van meleg nyáron? Nem, nem vagyunk retardáltak, tudjuk, de haladóéknál ez egy komoly kérdés, egész egyszerűen nem értik, hogy hogyan lehet az, hogy az elmúlt 120 ezer év legmelegebb napjait idén nyáron mérték. Ha így van, akkor a helyzet tényleg nagyon durva, viszont van egy kis bökkenő: kizárt, hogy ez igaz legyen. Mégpedig azért kételkedünk a mérés eredményében, mert nem valószínű, hogy az elmúlt 120 ezer év minden napjának pontos hőmérsékletéről van feljegyzés, szinte kizártnak tartjuk hogy az ősemberek bölények helyett hőmérőket rajzoltak volna. a barlangjaik falára. Lehet persze, hogy mi tévedünk, akkor viszont már úgyis túl késő elkezdeni legyártani a bárkát, ami megment minket a jéghegyek olvadásától. Orbán Viktor Tusnádfürdőn: "Nem hátrálunk, ragaszkodni fogunk a jogainkhoz"
Bár idén a román nacionalisták nagyon eltökéltek voltak, mégsem tudták megakadályozni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök megtartsa a szokásos programadó beszédét a Tusványosi Szabadegyetem zárónapján. A román külügyminisztérium megpróbálta meghatározni a beszéd kereteit, de ők sem jártak nagyobb sikerrel. Orbán Viktor idei beszédében kifejtette, az emberiség történetének egy különösen veszélyes időszakát éljük, ezek a nagy változás évei, és ez a föld minden országát érinti. De a miniszterelnök megígérte, nem fogunk kompromisszumot kötni, ragaszkodni fogunk a jogainkhoz és nem engedünk sem a jogi sem a pénzügyi zsarolásnak. Orbán Viktor annak a reményének adott hangot, hogy jövőre Tusnádfürdőn már a 2030 és 2040 közötti terveiről beszélhet, miután bejelentette, hogy 2024 közepétől újra robusztus a gazdasági növekedésünk. A hagyományos olasz pizza kulturálisan fehér férfinak számít – Dezse Vű
Vannak itt Pride zászlót taposó grúzok, egy, a primitív amerikaik ellen kiálló okos ázsiai cserediák, egy felfújt szájú fiú “fenék implantátumokkal”, aki női fürdőruhában modellkedik, férfi szépségkirálynő a hollandoknál, de ami a legdurvább, hogy a WOKE-kommunisták meg színes hajú lányok hadat üzentek az ikonikus és legendás New York-i pizzának, mert nem bírják elviselni, hogy azt kemencében készítik hagyományőrző, összetartó családok. De semmi különös, inkább zabálnák a mirelitet, csak nehogy valaki boldoguljon, aki jobb és értékesebb náluk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.