Kormánybuktató kiképzőtábort tartottak Budapesten Soros emberei
Egy igen érdekes, konspiratív csendben szervezett eseményre látogatott el szerdán a PestiSrácok.hu. Az erőszakmentes konfliktusokért és a kormánybuktatásokért lelkesen rajongó Megújuló Magyarországért Alapítvány „Ellenállás, engedetlenség - Erőszak nélkül?” címmel rendezett vitaestet (valójában kiképzőtábort), ahol azt fejtegették, vajon mitől lesz sikeres vagy kudarcos egy erőszakmentes mozgalom, és hol tart ma Magyarország az ilyen jellegű megmozdulásokat illetően. Az eseményen a téma kiváló nemzetközi és hazai szakértői hasznos tippekkel, trükkökkel, tanácsokkal látták el a hallgatóságot, akik hamarosan talán élni is fognak az ott elsajátított különleges képességekkel. Téboly: A feministák már a csodanőbe is képesek belekötni, a férfiakat meg látni sem akarják
Úgy tűnik, hogy manapság minden az identitásról szól, és még egy filmet sem lehet úgy megnézni, hogy annak minden pillanatát ki ne forgatnák az arra magukat kvalifikáltnak tartó erők. Jelen esetben a Wondar Woman van terítéken, amelyet ahelyett, hogy az amerikai feministák könnyes szemmel néznének újra és újra, miközben a DC univerzum legcsodálatosabb darabjának titulálnák, és egymást erősítgetnék meg abban, hogy a nemi szerepek rosszak, és férfiakra egyáltalán nincs szükség, úgy döntöttek, hogy egyszerűen nem tartják elég feministának, és kikérik maguknak az egészet. Felesleges mondani, hogy sokak gyerekkorát sikerült a liberális őrülettel ismét elrontani. A NATO részéről szimbolikus gesztus, Montenegró szempontjából a jövőt jelenti a csatlakozás
Montenegró hétfőn hivatalosan is a NATO tagja lett. Az Adria-parti ország az Észak-atlanti szövetség 29. tagállama. A tagság azonban – tekintettel az ország elhanyagolható haderejére – leginkább szimbolikus jelentőségű, hiszen az ország csatlakozásával a NATO az egész Adriai-tengert a befolyása alatt tartja, az összes kikötőjét birtokolja a Bosznia-Hercegovina tengeri korridorját jelentő Neum kivételével. Az általános boldogságba vegyülve azért fel-feltűnnek pesszimista hangok, amelyek nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy a döntés igen kockázatos volt, hiszen újabb súrlódási felületeket hoz létre a térségre európai nagyhatalmi státuszának megszületése óta pályázó Oroszországgal is.
„Nonszensz a férfi és a nő közötti házasság” - Gyomorforgató családellenes konferenciát tartottak a CEU-n
Ismét kitett magáért a CEU, Soros magánegyeteme a milliárdos spekulánsnak puncsolva a Családok Budapesti Világtalálkozójának apropóján megszervezte a saját ellenkonferenciáját, ami semmi másról nem szólt, minthogy milyen unalmas is a hagyományos apa-anya-gyerek modell. A PestiSrácok.hu is szeretett volna elmenni a rendezvényre, hogy tágítsa ismereteit a témában, azonban a világ legszabadabb és legnyitottabb egyeteme elutasította szerkesztőségünk regisztrációs kérelmét, mondván, nem látnak minket szívesen az eseményen. Azonban nem tudtak túljárni az eszünkön, hiszen kolléganőnk simán bejutott. Nem is tudta magáról, hogy tagja a hivatalos CEU-közösségnek, amelyre az elutasításunkkor hivatkoztak. Orbán politikájáért rajongó konzervatív lesz a Soros-szövetséges Trudeau kihívója Kanadában
Hosszú vívódás, széthúzás és fejetlenség után elnököt választottak a hétvégén Kanadában a Konzervatív Párt tagjai. A szavazásnak nagy tétje volt, hiszen eldőlt, ki indul majd csatába azért, hogy legyőzze a feminista, meggondolatlanul migránsbarát és Soros-szövetséges Justin Trudeau-t a legkésőbb 2019-ben tartandó választásokon. A megmérettetést a mindössze 38 éves Andrew Scheer nyerte, akinek feltett szándéka, hogy megmutassa a világnak és országának: Kanadának igenis van kultúrája és nemzeti indentitása, bármennyire is szeretnék ezt letagadni a liberálisok. Soros és a CEU a hagyományos családmodellnek is nekimegy
Budapesten hamarosan elkezdődik a Családok Budapesti Világtalálkozója, így a CEU feltétlen szükségét érzi annak, hogy egy ellenkonferencia keretein belül tárgyalja a konzervatív családmodell elavultságát, az LGBTQ családjogokat, illetve valószínűleg azt, hogy mennyire tragikus, hogy a heteroszexuális párok kisajátítják a gyermeknemzés és a családalapítás jogát. A kezdeményezés egyébként nem meglepő, hiszen a Soros Györgyhöz köthető szervezetek rendre megpróbálják rossz fényben feltüntetni az eseményt és homofóbiának, uszításnak beállítani azt, ha valaki a hagyományos családmodellben gondolkodik. Már jóideje a robbantgató őrültek kedvence Manchester
Az egész világot megrázta a hír, hogy ismét terrortámadás történt egy európai nagyvárosban. Sajnálatos módon az ilyen események lassan a mindennapi élet részévé válnak a kontinensen, ez pedig különösen igaz Manchesterre, ahol tulajdonképpen az 1970-es évek óta folyamatos készültségben van a lakosság – Nagy-Britannia második legfontosabb városában egy időben az IRA, most pedig a szélsőséges iszlám hívei mutatnak kimagasló aktivitást.
Udvariasan csapott oda Trump Szaúd-Arábiában
Elemzőket, választókat, egyszerű hírfogyasztókat egyaránt váratlanul ért a hír múlt héten, hogy Donald Trump első elnöki útja Szaúdi-Arábiába vezet. A korábbi elnökök a “fejlett Nyugat“ országaiból választottak maguknak rendre célállomást, azok közül is legtöbbször az angolszász testvérhez, Nagy-Britanniába látogattak el először. De Trump más, mint az előző elnökök, sőt, valószínűleg a következő elnököktől is különbözik majd (amennyiben nem újrázik a ciklusa leteltével), viszont a használtautó-kereskedő stílusa ellenére van, amikor jó helyen kapirgál... Ez történt tegnap Rijádban, ahol Trump az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagjaival és egyéb vezetőkkel találkozott. Szuperügyészt küldtek Trump nyakára: Robert Mueller ma Amerika legerősebb embere
Kinevezték Robert Mueller különleges ügyészt az állítólagos "moszkvai kapcsolatok" feltárására. Ez azt jelenti, hogy Donald Trumpnak tulajdonképpen ezentúl egy nyugodt perce sem lesz (ahogy eddig sem volt), mert az amerikai igazságügy által felkért New York-i szakember még azt is figyelni fogja, hogy mit reggelizik az elnök. Mueller kétségtelenül egy pillanat alatt az egyik leghatalmasabb ember lett Amerikában, aki független ügynökként dolgozik, kizárólag az igazságügyminiszter-helyettesnek, Rod Rosensteinnek felel és még Trump maga sem rúghatja ki. Az elnök érthető módon nem örül ennek az egésznek, de úgy tűnik magabiztos azzal kapcsolatban, hogy semmi nem derül majd ki, és az ügynek gyorsan vége lesz. "Soros György gyűlöli az emberiséget" - Helyszíni riport a macedón válságról (videó!)
Macedóniában járt a PestiSrácok.hu és a Demokrata közös stábja, ahol a régóta húzódó politikai krízis igencsak rányomta a bélyegét a mindennapokra. Annak ellenére, hogy az embereken nem látszik a frusztráció, a felszín alatt rengeteg belső konfliktus feszül mind a macedón, mind pedig az albán közösségeken belül, ez pedig a társadalom és a politika legnagyobb problémája lett. A kialakult helyzetről újságírókkal, és az Állítsuk meg Sorost! nevű szervezet alapítóival beszélgettünk, akik meglepően ismerős érveket mondtak el az ország felforgatóiról, illetve lencsevégre kaptuk az amerikai Külügyminisztérium küldöttjét is. "Itt vér fog folyni" - Soros György Macedóniában tartja Orbán megbuktatásának főpróbáját (PS helyszíni riport)
Egy hetet töltött a PestiSrácok.hu és a Demokrata közös stábja Macedóniában, ahol hónapok óta polgárháborús hangulat uralkodik. A feszültség oka egy régóta létező, etnikai-kulturális ellentéttel felturbózott politikai krízis, amelyre a helyiek szerint Soros György még egy lapáttal rátesz annak érdekében, hogy a nyílt társadalom eszméje mögé bújt nagyhatalmi erők kezére játssza ezt a stratégiailag igen fontos országot, amely Magyarország mellett jelenleg az egyik legfontosabb bástyája a migrációs áradat visszaverésére kiépült védelmi vonalnak. Ami az egészben talán a legfurcsább, hogy az országban látszólag minden rendben van, csak esténként csendül fel a “Makedonija! Makedonija!” a parlament előtt. A Soros hadsereg nyílt társadalma ellen megy a harc Macedóniában
Áll a bál Macedóniában, a politikai káosz háttérben pedig a legtöbben Soros György személyét sejtik, aki Magyarországi tevékenységéhez hasonlóan a balkáni országban is civil szervezetnek titulált NGO-kon keresztül szeretné úgy alakítani a helyi politikát, ahogy az a nyílt társadalom központú világnézetének és hatalmi érdekeinek megfelel. Ezt Macedóniában is úgy próbálja elérni, hogy a regnáló, bevándorlást ellenző kormányt leváltatná és helyükbe az érdekeit kiszolgáló, bevándorláspárti kormányt ültetne. A CEU elismerte a leendő diákjainak, hogy zavartalanul működhet tovább
Magabiztosnak tűnik a CEU azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban is működhet Budapesten: az egyetem a honlapján arra biztatja a diákokat, hogy ne foglalkozzanak az oktatási intézményeket érintő új szabályozással és nyugodtan jelentkezzenek a 2017-es őszi félévre is, hiszen minden a régi kerékvágásban megy ezek után is tovább. Ha azonban valóban ennyire rendben van minden, akkor mi mellett tüntetnek hetek óta a városban? Miért dobálózik Komáromy Gergő és Gulyás Márton? Miért panaszkodik Brüsszelben Michael Ignatieff? Miért megy Junkerhez a héten Soros György? Úgy tűnik senki nem olvassa az egyetem honlapját, amely egyébként arra is kitér, hogy nem tüntetéssel várja a támogatást. Ahova Soros lép, ott forradalom terem - Grúziában elnököt is adott a népnek
Általánosan igaznak vélt tény, hogy Soros György Eduard Sevardnadze megbuktatása óta jelen van Grúziában. A 2003-ban kirobbant rózsás forradalmat is részben az ő nevéhez kötik, az akkori oroszbarát kormányban csalódott diákok a nyíltan oroszellenes Miheil Szaakasvili-t segítették győzelemhez. Bár országában csak négymillió ember él, de az ásványkincsekben gazdag Grúzia regionális szerepe mégis jelentős, és ezért állhatott érdekében a tőzsdespekulánsnak, hogy aktívan beleavatkozzon az ország kül- és belügyeibe. A grúz fiatalokat és civil szervezeteket felhasználó metodika kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit az elmúlt hetekben Magyarországon is láthattunk. Minden eddiginél szorosabb választásokra lehet számítani Franciaországban
Vasárnap kezdődnek a francia választások, és a jelenlegi “trendeknek” megfelelően az ország egy igen agresszív, botrányokban gazdag kampányidőszakot követően egy minden eddiginél szorosabb voksolásra számíthat. A francia választás 2017-ben Európa egyik legfontosabb eseménye lesz: a Donald Trumpra felnéző Marine Le Pen győzelme esetén akár az EU-ból is kiléphet, Francois Fillon szövetkezne az oroszokkal, hogy megvédje a közel-keleti keresztényeket, Jean-Luc Melenchon az ország energetikai alapját biztosító atomenergia felszámolását szeretné, Emmanuel Macron pedig a bal- és a jobboldal támogatói közötti megosztottság felszámolását ígérte. A szavazáson sokak szerint a demokrácia és a szélsőjobboldali populizmus is összecsap, a hatását pedig a bevándorlástól meggyötört Franciaország jelentőségét tekintve mindenki megérzi majd. Törökország szavazott: Éljen a szultán!
Legitimálta a török nép a szultánság újraélesztését vasárnap, miután a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése mellett voksolt az április 16-i népszavazáson. Ez azt jelenti, hogy Recep Tayyip Erdogannak lehetősége van kiterjeszteni az elnök jogköreit, és lényegében teljhatalmat szerzett a jelenlegi parlamentáris rendszert és az 1923-ban létrehozott Török Köztársaságot teljesen megváltoztatva. Ez az ország méretéből, katonai erejéből, a migrációs folyamatokban elfoglalt helyzetéből és a politikai befolyásából adódóan az EU-nak nagyon nem mindegy, és nekünk sem, tekintve, hogy jól emlékszünk még mi történt, miután egy Oszmán nevű vezér elszakadt katonákból sereget toborzott, és a Bizánci Birodalom szomszédságában egyeduralomra tett szert. Egyre aggasztóbb Demszky Gábor viselkedése, aki ismét nekiment egy riporternek
Egyre több aggodalomra ad okot Demszky Gábor viselkedése. A volt főpolgármester ezúttal a Hősök terén ment neki az Echo TV egyik riporterének, és bár most nem volt rajta ragtapasz a jelenet így is elég felkavaró. A 4-es metró körüli botrány sztárjáról egyébként mostanában sok érdekes felvétel, illetve fotó kerül elő, amint újságírókkal és rendőrökkel harcol zavaros tekintettel, általában vicsorogva. Az amerikai lap olvasói durván beszóltak a CEU mellett tüntetőknek és Sorosnak
Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.