Obama sirató és Trump beiktatási buli is lesz pénteken Budapesten
A magyarokat is megérintették az amerikai események, Donald Trumpról pedig mindenkinek van véleménye. Ennek apropóján két buliba is elmehetünk péntek este: az egyik egy a hivatallba lépő amerikai elnök mellett, a másik pedig kvázi ellene. Reménykedjünk, hogy a tömegek nem fognak összecsapni. Nem akarnak hajléktalanparadicsomban élni a zuglóiak
Ismét hajléktalanok fagytak halálra Zuglóban, miközben Karácsony Gergely szociális szépségszalont nyittat az általa liberális mintakerületnek nevezett városrészben, ahol nincs megtiltva az, hogy bárki életvitel szerűen tartózkodjon a köztereken. Bár ez is a szociális érzékenység egyik formája, azonban fontos lenne észben tartani, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár, mintájára bizony az öngondoskodásra képtelen emberek odahívása is kötelezettségekkel jár együtt, de ebben, úgy tűnik, nem jeleskedik a helyi vezetés. A jobboldal igenis szexi! - Íme a 10 legdögösebb szövetséges - SZAVAZZ!!!
A politikai korrektséget hirdető liberálisok az elmúlt években energiát nem kímélve próbálták bebizonyítani, hogy a jobboldal unalmas, maradi, idejétmúlt és egyáltalán nem progresszív. Semmi nem állhat messzebb az igazságtól: a 2016-os események, Donald Trump megválasztása és a körülötte kialakult médiahiszti bebizonyította, hogy a jobboldal igenis intelligens, kreatív, határokat feszegető és nem utolsó sorban rendkívül szexi. Ennek ékes bizonyítékaként íme 10 bombázó, akik kedvelik Trumpot, hisznek a hagyományos értékekben, akik szerint a férfiak és a nők között van különbség és akik csak két hivatalos nemet ismernek el. Az már csak hab a tortán, hogy minden erejükkel pusztítják a politikai korrektséget. Neked melyikük tetszik? A cikk végén add le voksodat a legszexibb jobber csajra!!!
Az új hidegháború, a transzklotyók és a hatalmas állami adósság is Obama öröksége
Nagy változás következik be Amerikában – jelentette ki büszkén nyolc és fél évvel ezelőtt, a választási győzelem után Barack Obama. Igaza lett. A két hét múlva leköszönő elnök valóban nagy örökséget hagy maga után, a csomagban azonban nincs sok megőrizendő eredmény, bár tény, hogy karakteres nyomot hagyott Amerikán. Az is vitathatatlan, hogy nagy eredményt ért el abban, hogy ő volt az Egyesült Államok első fekete elnöke. De erről mondjuk pont nem tehet. A "tökös magyarokat" ünneplik a Breitbart olvasói
Németh Szilárd kijelentése, mely szerint ki szeretné söpörni a Soros György által finanszírozott civil szervezeteket Magyarországról, elért a Breitbart szerkesztőségéhez is, akik a hír hallatán felkapták a fejüket, és a Facebookon egy “WOW”-val kommentálták a kezdeményezést. A jobboldali portál követői örömujjongásba törtek ki, és egy emberként ünneplik a szerintük "tökös magyarokat". Szemezgettünk a hozzászólásokból. Egy bombanő a kanadai alt-right lázadók vezére
Van egy jó hírünk. Nem mindenki teljesen elmebeteg Kanadában. Justin Trudeau miniszterelnök kártékony tevékenysége ellenére az észak-amerikai országból még nem sikerült teljesen eltávolítani a tradicionáls értékeket, aminek remek példája Lauren Southern, aki napi szinten kérdőjelezi meg az egyedi személyes névmásokat, a feminizmust és politikai korrektséget. Oroszfóbia felsőfokon: Putyintól retteg a liberális Európa
Egyre több európai ország kormánya fejezi ki aggodalmát a közelgő választások miatt, mióta az amerikai hírszerzés hivatalos jelentést tett közzé arról, hogyan próbálta meg Oroszország Donald Trump javára eldönteni az elnökválasztást. Bár valódi bizonyítékokról nem beszélhetünk és a témával kapcsolatban nyilatkozók sem vállalják névvel a kijelentéseiket mégis mindenki garanciának veszi, hogy ez így történt, sőt, bárkivel, bármikor megtörténhet.
Így próbálja meghekkelni Obama a hamarosan hivatalba lépő Trumpot
Megszokta már a világ, hogy a liberális gondolkodók, bőrszínükre, pozíciójukra, vallásukra való tekintet nélkül pontosan ugyanannyira tudnak megsértődni, ha valaki nem osztja a nézeteit, és egy kicsit jobban akkor, ha le is győzi őket. Ez a helyzet a január 20-án leköszönő Barack Obamával is, aki most épp mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb kárt okozza a hamarosan hivatalba lépő Donald Trumpnak és stábjának. Az amerikai elnök még attól sem riad vissza, hogy az országát diplomáciai bonyodalmakba sodorja, mert a lényeg a demokrata oldalon mindig az elégtétel. Ázsiai top gasztró, ott, ahol nem várnád – Riksa Express
Gazdagok és szépek: ők a Trump-család
Kevesebb mint három hét maradt hátra Donald Trump beiktatásáig. A republikánus elnök azonban nem jár egyedül: a Trump dinasztia a megválasztott elnök három házassága miatt szerteágazó családfával rendelkezik, a famílián belül pedig fontos politikai összefonódások, ígéretes inspirációk vannak, amik nagyban befolyásolhatják majd az amerikai bel- és külpolitikát a január 20-i hivatalba lépést követő négy évben. Már a fejlett nyugaton, azaz Németországban is a WC-k antidiszkriminálásán dolgoznak! Bizony!
Németországban ismét életbevágóan fontos dolgokkal foglalkoznak. Most például a újonnan megválasztott igazságügyi és fogyasztóvédelmi szenátor szeretné gendersemlegessé tenni a a berlini középületek mosdóit - írja a Tagesspiegel alapján a 444.hu. Mivel az összes többi dolog rendben van az országban, ezért a politikus már el is küldte a berlini tartományi parlamentnek a javaslatot. Talán van magyarázat Obama Izrael-fóbiájára
Barack Obama az elmúlt nyolc évben mindent megtett annak érdekében, hogy aláássa Amerika Izrael barátságát és pán-arab kottából teremtsen békét a Közel-Keleten - olvasható a nationalreview.com csütörtöki cikkében. Nem félünk az álhírtől
Az amerikai elnökválasztás nem csak arra volt jó, hogy sokakban teljesen kiverje a biztosítékot, de arra is, hogy leleplezze a világhatalmak legújabb-régi csodafegyverét, ami nem más, mint az álhírek, illetve az álhírekről szóló álhírek. Ezek kétségtelenül az idei év egyik legizgalmasabb jelenségei, hiszen segítségükkel az is kiderült, hogy a gonosz oroszok segítették Donald Trumpot hatalomra, most pedig éppen a világot szeretnék bekebelezni az őket előállító titkos háttérerők. Annak ellenére, hogy a dolog szélmalomharc, hiszen lehetetlen bebizonyítani, hogy valami nem létezik, félni nem kell, hiszen a kezdetek óta részei már az életünknek. Hét hely, ahol Szenteste is nagy buli lesz
"Brüsszellel nem barátkozunk, csak a tagállamokkal" - Évet értékelt Putyin, aki Magyarországnak is üzent
Mintegy 1500 újságíró akkreditáltatta magát Vlagyimir Putyin év végi nemzetközi sajtótájékoztatójára, amit az ankarai orosz nagykövet lelövése miatt a tervezettnél egy nappal később tartottak meg. Idén is a külpolitika volt a középpontban, szóba került többek között Donald Trump, a szíriai helyzet, az ukrán helyzet és a magyar-orosz kapcsolat is. A nagy karácsony háború
Kellemes ünnepeket! Egy mondat ugyan első hallásra nem hangzik szörnyűnek, azonban mégis a karácsony elleni háborúnak lett a cukormázzal habcsókra írt szlogenje, amelyhez nyugati egyetemek, multinacionális cégek, politikusok egyaránt csatlakoztak – szerintük a keresztény világ legfontosabb ünnepe sértő azokra nézve, akik valami mást ünnepelnek, vagy annyira “progresszívek”, hogy az ateizmus legszélsőségesebb változata mellett döntöttek, ahol a legapróbb vallásos jelkép is tilos. A harc nem új, a liberális világnézet fontos része a vallási semlegesség, amely nem engedi meg a keresztény szimbolika jelenlétét, sőt egyesek úgy gondolják, a haladás egyenlő a kulturális emlékezet kiiktatásával. Donald Trump erre mondta azt, győzni kíván ebben a harcban is és visszahozza a “boldog karácsony” hagyományát az amerikai életbe. Így vezette le Puzsér, hogy hogyan kell Orbánt megbuktatni (PS VIDEÓ)
Néhány tucat ember tüntetett szolidaritásból a lengyel követség előtt vasárnap délután. A jelenlévők szerint a lengyel demokrácia veszélyben van, miután a a szejm elnöksége 2017. január 1-jétől meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat. Az eseményt élő adásban közvetítette a PestiSrácok.hu. Elektor kalandor: ma szavaznak le (várhatóan) Trumpra a delegáltak
Ma az elektorok megválasztják az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét, nagy valószínűséggel Donald Trumpot. Az 538 elektor idén nincsen könnyű helyzetben, mivel a demokrata szavazók az elmúlt hetekben megpróbáltak nyomást gyakorolni rájuk annak érdekében, hogy ne formálisan szavazzanak a republikánus, illetve a demokrata jelöltre, hanem próbálják meg úgy intézni, hogy ne Trump kerüljön végül a Fehér Házba. Ezen kívül egy régi vita is újra terítékre került az elektori rendszert illetően. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.