Fricz Tamás: szinte lehetetlen küldetést kapott Antall József és kormánya (PS-vírusvlog)
A 30. éves évforduló okán többen is elemzik a napokban a diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány tevékenységét. Rövid elemzésünkben Fricz Tamással arra kerestük választ, hogy milyen lehetőségek álltak Antall József és kormánya előtt miután átvette a kormányrudat a kommunista nómenklatúrától. Az átadásra váró Trianon-emlékműről: nemzethalál és feltámadás
Bár már elkészült, a járvány miatt még nem nyitották meg a közönség előtt a Parlament szomszédságában lévő Trianon-emlékművet, hivatalos nevén a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét. A trianoni döntés 100. évfordulójára épített emlékhely már jóval a megnyitás előtt célkeresztbe került. Az egyik balliberális portálon egyszerűen csak gödörnek nevezték a magyarság tragédiájának emléket állító alkotást. Hallható volt olyan szokásos ellenzéki kritika is, miszerint ezt a gödröt csak azért ásták a Parlament elé, mert a kormány így akarja megakadályozni, hogy az ellene tüntetők elérjék a Kossuth teret. Az egyelőre csak fotókon látható alkotás azonban már első ránézésre is mély, összetett szimbolikával bír az elfogulatlan szemlélő számára. Az Országgyűlés 2011 nyarán döntött a Kossuth tér átépítéséről, valamint az Országház tágabb környezetének megújításáról. A Steindl Imre program keretében építették meg a jelenleg átadásra váró emlékhelyet. Már nem rúghatja ránk az ajtót a koronavírus (PS-vírusvlog)
A vírusvlognak nyilatkozó szakértő szerint már tizenkét vakcinát tesztelnek, és kizárt, hogy valamelyik ne lenne megfelelő a koronavírus ellen. A koronavírus-kutatócsoport tagja egyben optimista a vírus visszatérését illetően is.
Mekkora válságra készüljünk a járvány után? (PS-vírusvlog)
Szinte minden nyilatkozat arról szól, hogy a járvány lecsengését követően elkerülhetetlen, hogy Magyarországot is elérje a gazdasági válság. Sőt, igazából ennek már kézzel fogható jelei vannak, például a növekvő munkanélküliség. De vajon mennyire fog fájni a válság? Mit érez majd ebből a bérből-fizetésből élő magyar? Ezeket a kérdéseket tettük fel a mai vírusvlogban. A hungarikumokról: az ellenzék Brüsszelben próbálja megnyerni a 2022-es választást (PS-vírusvlog)
Magyarországon kívül valószínűleg nincs még egy olyan ország az EU-ban, ahol az ellenzéki pártok politikusai Brüsszelben igyekeznek megvívni a belpolitikai csatáikat. Az ellenzéki "házmester-tempónak", feljelentősdinek is köszönhetően egy kis, 10 milliós ország állandóan a célkeresztben van. Ezúttal az unió igazságügyi biztosa, egy bizonyos Didier Reynders szeretne megfegyelmezni bennünket. Raffay Ernő a Trianon-törvény kapcsán: A mai román politikai pártok arra nem képesek, hogy két valóban román vezetőt adjanak az országnak (PS-vírusvlog)
Ludovic Orban, Románia jelenlegi miniszterelnöke félig magyar származású és unitárius vallású. Az államelnök, Klaus Iohannis pedig szász és evangélikus. Az elmúlt időszak magyarellenes lépései nagy mértékben következnek abból, hogy az ország két legfőbb vezetője úgy érzi, kompenzálnia kell és románabb akar lenni minden románnál. Az erdélyi magyarokat sújtó lépések betetőzése volt a román törvényhozás által szerdán elfogadott Trianon-törvény. A PS-vírusvlognak nyilatkozó Raffay Ernő történész tételesen, történelmi tényekre hivatkozva vezeti le, hogy miért abszurd és minden valóságalapot nélkülöző ez az új szabályozás. Újraírják a történelmet: a Pulitzer-díjas újságíró szerint a fehérek minden baj okozói (PS-vírusvlog)
Világraszóló kísérlet zajlik az USA-ban. A tekintélyes New York Times hasábjain épp újraírják a történelmet. Egy színesbőrű újságíró megkapta a Pulitzer-díjat, miután a leghíresebb baloldali-liberális orgánum hasábjain kifejtette: a fehér ember minden baj okozója. Nikole Hannah Jones díjnyertes, "leleplező erejű" írása szerint az amerikai függetlenségi háborút valójában a rabszolgaság megtartásáért vívták. A jelenségről a témában idehaza cikket közlő Szilvay Gergely újságírót kérdeztük.
A teljes tudathasadás: Az Európai Bizottság alelnöke azt vajon tudja még, hogy lány-e vagy fiú? (PS-vírusvlog)
Az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová először valószínűleg korrektül próbált eljárni, amikor azt nyilatkozta néhány hete, hogy a liberális vádakkal ellentétben jogilag semmi probléma nincs a magyar koronavírus-törvénnyel. Aztán szólhattak neki Brüsszelben, hogy nem azért fizetik, hogy holmi szakmai álláspontot képviseljen a magyar ügyekben. A szomorú eredmény: teljes tudathasadás Jourová Asszonynál. Az olasz maffia busás hasznot húz a járványból (PS-vírusvlog)
A szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra számára a válságok mindig komoly lehetőségeket jelentenek arra nézve, hogy kiterjesszék befolyásukat a gazdasági és a politikai életben. A koronavírus-járvány sújtotta Olaszországnak komoly fejtörést fog okozni a maffia. A bűnszervezetek ilyenkor szívesen nyújtanak anyagi segítséget mind a tönkrement magánembereknek, mind a csődbe jutott vállalkozásoknak. Persze ezt nem önzetlenül teszik. A TASZ és társai figyelmébe: Mindszenty valódi emberi jogi harcos volt (PS-vírusvlog)
45 évvel ezelőtt hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása. Mindszenty József nemcsak a nyájáért a diktatúra ellenére küzdő főpap volt, hanem karakán emberi jogi harcos is. Visszavonult a pólós legenda: én így ismerem Benedek Tibit (PS-vírusvlog)
Tehetsége abban állt, hogy mindent egy lapra tett fel és akkor is tövig nyomta a gázt, amikor más fékezett volna. Benedek Tibor, a magyar sport korszakos egyénisége a napokban visszavonult a vízilabdától. A mai vírusvlog amolyan személyes jellegű visszatekintés pályájára, Benedek számomra is példakép volt és legendává vált már a pályafutása során. Mivel magam is első osztályú vízilabdázó voltam egykor, volt, hogy összeakadtunk ellenfélként a medencében... Fricz Tamás a PS-vírusvlognak: Harcolnunk kell a liberális véleménydiktatúra ellen
Kiderült, hogy a király meztelen. Sophia in 't Veld magyargyűlölő liberális európai parlament képviselő elszólta magát: szerinte mindegy, hogy jogszerűek-e vagy sem a magyar törvények, az Orbán-kormányt és Magyarországot el kell ítélni, mert más utat választott, mint a liberális mainstremet követő európai államok. Korábban keményen zsidózott is a magyargyűlölő Klaus Iohannis (PS-vírusvlog)
Nem várt helyről kapott kemény támadást a magyarság Romániában. Az erdélyi szász származású államelnök, Klaus Iohannis magyarellenes uszító kijelentést tett, mindezt ráadásul cinikus, gyalázó stílusban követte el. A PS.HU vírusvlognak nyilatkozó Pászkán Zsolt Románia-szakértő szerint Iohannis kirohanásának hátterében a szokásos román belpolitikai játszmákon, megfontolásokon kívül a Trianon előtti időkben gyökerező történelmi okok húzódnak meg. Iohannistól egyébként nem áll távol, hogy uszító hangnemben beszéljen más nemzetiségekről. Nemrégen öblöset zsidózott is. Járt már Ön a Vorosilov téren Leninről áradozó Népszavát olvasva? (PS-vírusvlog, május elsejei kiadás)
Miközben május 1-jén a világ a munka ünnepét üli, nekünk itt Közép-Európában akarva akaratlanul a szocializmust dicsőítő felvonulások jutnak eszünkbe. Nem is csoda, ha még mindig több száz olyan közterület van Magyarországon, amelyek a kommunista diktatúra kiszolgálóinak nevét viselik. Van még tehát mit tenni, különösen amikor azt látjuk, hogy a Krisztust gyalázó karikatúrát közzétevő Népszava, egy napokban megjelent másik cikkében a 150 éve született Leninről áradozott. Erről is beszélgetünk a vírusvlog május elsejei kiadásában Hetzmann Róberttel, a Magyar Patrióta Közösség elnökével. Munkástanácsok: baj van, de Gyurcsányék jobb, ha befogják a szájukat! (PS-vírusvlog)
A járvány miatti válság leginkább a kispénzű, bérből, fizetésből élő embereket sújtja. Azokat a munkás családokat, ahol a kenyérkeresők elveszítették az állásukat és egyhavi tartalékuk sincs. Az egyik legnagyobb magyar szakszervezet arra figyelmeztet, hogy a megváltozott helyzetben nem nyújt elégséges megoldást a kormány munkaalapú modellje. A Munkástanácsok ugyanakkor álságosnak tartja, hogy a baloldal most aggódik a kispénzű dolgozókért. Stefka István a PS-vírusvlognak: 30 éve sokan hitték azt, hogy vége a kommunizmusnak
A több évtizedes kommunista diktatúrát követően 30 évvel ezelőtt alakult meg az első szabadon választott országgyűlés. Az évforduló kapcsán az egyik bennfentes kortanú, Stefka István beszélt a vírusvlognak a többi között arról, hogy mit mondott neki Antall József a személyét ért támadásokról. Fricz Tamás a hazánkat ért támadássorozatról: Pokolian nehéz kérdés, hogy győzhetünk-e (PS-vírusvlog)
A járvány alatt – nem várt módon – ha lehet, még ádázabb támadások érik Magyarországot a liberális értékrend politikusai, felkent korifeusai és véleményformálói részéről. Meglepő módon már eddigi szövetségeseink, a lengyelek (igaz, csak az ottani liberálisok) is belénk álltak. Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a PestiSrácok.hu vírusvlognak nyilatkozva elmondta: ez utóbbi egy teljesen új fejlemény, ám része egy nagyobb stratégiának. A Székely Nemzeti Tanács a Szabó Tímea-ügyről: Ceausescu is küldött dísztáviratot a magyar kommunistáknak (PS-vírusvlog)
A román nagykövet a hétvégén szeretettel ölelte keblére Szabó Tímeát és ellenzéki eszmetársait afeletti örömében, hogy a balliberális megmondó asszony sajnálta az erdélyi magyaroktól a védőfelszereléseket. A Székely Nemzeti Tanács elnöke most a PS-vírusvloggal osztotta meg, hogy mit gondol minderről. Izsák Balázs lassan betölti 70. életévét, sok mindent megélt és látott már, őt Marius Lazurca nagykövet úr minapi gesztusa kísértetiesen emlékezteti a népnyúzó Nicolae Ceausescu jó 30 évvel ezelőtti tettére. Közben vészesen fogy a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtő akciójának határideje. Egyszerű a megoldás: május 7-ig minél többen írják alá, hogy az EU napirendre vegye az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.