Pesti Srácok

Tudtad, hogy kirúghatnak a munkahelyedről, ha keresztény hitedet hangoztatod?

Jurák KataJurák Kata Világugar 2022 augusztus 29.
Kirúgták munkahelyéről egy brit keresztény kispárt vezetőjét, amiért választási kampányában hitének megfelelően fogalmazta meg álláspontját a házasságról. Maureen Martin az Egyesült Királyság egyik keresztény pártjának (Christian People’s Alliance) prominense, aki korábban indult London egyik választókerületében polgármester-jelöltként, ekkor fogalmazta meg véleményét arról, hogy szerinte "a házasság egy férfi és egy nő között köttetik”. Emiatt jelentették fel gyűlöletbeszéd miatt, majd menesztették állásából is - írja a Mandiner. A keresztények ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés egyre gyakrabban fordul elő, augusztus végén döntenek például arról, hogy betiltják-e az imádságot és a Szentírás olvasását Bournemouth abortuszklinikája mellett.

Ha azt gondolták, mindent láttak már, tévedtek – Gémesi kabinetfőnöke újra akcióba lendült a sztárságért (videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 19.
Miközben ezer sebből vérzik a gödöllői önkormányzat – legalábbis az eddigi narratíva szerint, mert a gonosz kormány kizsigerelte őket –, a polgármester kabinetfőnöke a köztulajdonban lévő Királyi váró előtt vette videóra, amint egy szőke hölgy társaságában a saját maga által írt és előadott „Money, money, money” című „dalra” rázza a fenekét, szórja a pénzt és játssza el a nagymenőt.

Felelőtlen szervezés, öt halott, egymásra mutogatás – A 2006-os tűzijáték-katasztrófa

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 19.
Öten haltak meg, ötszázan pedig megsérültek minden idők egyik legpusztítóbb magyarországi viharában, amely a 2006. augusztus 20-i tűzijáték alatt érte el Budapestet. Egy 12 éves kislányra és egy romániai férfire ráesett egy fa, egy nő infarktust kapott, ketten pedig abba haltak bele, hogy csónakjukat felborította a vihar. Egy osztályvezetőt kirúgtak, de mást nem vontak felelősségre az állami ünnepségen történtek miatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis úgy döntött, nincs politikai felelős.

A magyar haderőfejlesztés a NATO-ban már az elit klubba tartozik

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 19.
Magyarország összesen 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmanntól. Ez a maga nemében a világ egyik legjobb önjárólöveg-típusa: 155 milliméteres lövedékeivel körülbelül 30 kilométeres lőtávolságra tüzelhet nagy pontossággal, de rakéta-póthajtású lövedékekkel ez a távolság akár 55–60 kilométerre is növelhető. Az első mintapéldányt még januárban vette át Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos; augusztus 20-án a Városligetben csodálhatják meg közelről a Magyar Honvédség megújult tüzérségi szerzeményét. A honvédelmi miniszter Székesfehérváron arról beszélt, hogy a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják.

Itt van, mit mondott Putyin a nemzetközi biztonsági fórumon – Már értjük, miért csak részleteket közölt belőle a mainstream média

Jurák KataJurák Kata Világugar 2022 augusztus 17.
Beszédet mondott Vlagyimir Putyin a Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián, amiről a média is beszámolt. Az egyébként "független" és "objektív" nyugati sajtó beszámolói azonban finoman szólva is hiányosnak bizonyulnak; az orosz elnök által elmondottaknak csak töredékét hozták nyilvánosságra és mindössze néhány kiragadott gondolatot lehetett olvasni, a Kreml hivatalos oldalán azonban bárki számára elérhető, ide kattintva.

Gyurcsány Orbánnak: "végetek van"

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 10.
Gyurcsány Ferenc még mindig készül valamire, legalábbis hetek óta ezzel riogat közösségi oldalán. Ezúttal azonban azt is hozzátette: "végetek van". Mármint Orbán Viktornak és a kormányának - és valószínűleg minden fideszesnek. A szemkilövető szerepből láthatóan szabadulni képtelen DK-elnök egyre jobban elmerül a valóságtól igencsak elszakadt mocsarába világába, ahol "Feri" nagyon készül valamire. Az, hogy ez végülis mit is jelent pontosan, egyelőre balladai homály fedi, a "késleltetett taktikát" azonban már jól ismerjük: hiszen diplomáját is évek óta keresi lelkesen, csakúgy, mint azokat a perdöntő bizonyítékokat aZOrbán ellen, amit még mindig nem sikerült nyilvánosság elé tárnia.

Az "érzékenyített" franciáknál is kiverte a biztosítékot ez a videó

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2022 augusztus 10.
Az LMBTQ-lobbi által már "bevett területként" emlegetett Franciaországban is megbotránkoztak az emberek azon a videón, amit a Twitterre töltöttek fel. Ezen két középkorú férfi - elnézést, nő - látható a metróban sétálva, egymás kezét fogva, igencsak fura öltözékben. A francia kormányfő egyébként a napokban döntött arról, hogy létrehoz egy LMBT+ jogok nagykövete posztot, és több millió euróval támogatja a kormány az LMBT+ központokat.

Farkasházy ezúttal túl messzire ment: kereszténygyalázó, gyűlölettől fröcsögő bejegyzése kiverte a biztosítékot

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 3.
Farkasházy Tivadarra nagyon rossz hatással lehet, hogy egyre több magyar sportsikernek örülhetünk, ami viszont valamiért neki mindig nagyon tud fájni. Valószínűleg ezt nem tudja kellően elhordozni a balliberálisok fenegyereke, aki olyan bejegyzést tett közzé, ami túlmegy a jóízlés határán. Nagyon tele lehet a hócipője az egykor még leginkább a humoráról híressé vált írónak, aki most már kicsit sem vicces. Sőt. Olyan stílusban fogalmazta meg gondolatait, ami nem méltó egy közszereplőhöz, még akkor sem, ha liberális és véletlenül Farkasházy Tivadarnak hívják. Nézzük, miről is van szó.

Soros flegmán beismerte: pénzzel manipulálja az ügyészek megválasztását

Jurák KataJurák Kata Világugar 2022 augusztus 2.
A feketék ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek, ez pedig az amerikai demokráciát alapjaiban ássa alá – minderről George Soros tett közzé egy laza eszmefuttatást a Wall Street Journal hasábjain. Ebben azt sem rejtette véka alá, hogy évek óta pénzügyi tuninggal segíti bizonyos ügyészek megválasztását, népszerűsítésüket, ezt az igencsak megkérdőjelezhető "lobbitevékenységet" pedig esze ágában sincs abbahagyni. Közlése szerint már harminc éve filantróp és vesz részt az igazságszolgáltatási rendszer megreformálására irányuló erőfeszítésekben. Itt halkan jegyeznénk meg: vajon egy tőzsdespekuláns miért is próbálja meg saját akarata szerint formálni az amerikai büntető törvénykönyvet? Nézzük, miről is van szó.

Csoda történt az Ez az a nap! idei rendezvényén (videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 július 30.
Alig egy hét telt el, de még mindig rendkívül sok beszámolóval találkozni az interneten, a közösségi oldalakon arról, milyen felejthetetlen volt számukra az Ez az a nap! idei rendezvénye, a Puskás Arénában ugyanis mintegy 40 ezren dicsőítették Istent. Az óriási siker mögött egy maroknyi csapat hatalmas munkája áll, a rendezvényt László Viktor álmodta és valósította meg. A találkozón az összes felekezet egy szívvel képviselte magát a katolikus egyháztól a Hit Gyülekezetéig, az evangélikusokon és reformátusokon keresztül a baptista és pünkösdi hívőkig, valamint a számos kisebb gyülekezetek tagjaiig. Ez a felekezetköziség kiemelt fontosságú volt mindig is számukra, ezért idén is úgy állították össze a programot, hogy a színpadra lépők egységesen minden egyház tagjai közül kerüljenek ki.

Nincs víz több Pest megyei településen, készültségben van már a katasztrófavédelem is

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 július 22.
Szinte elképzelhetetlennek tűnt, ami mára valósággá vált: a 21. században, a digitalizáció korában, amikor szinte minden automatikusan működik, a legalapvetőbb szolgáltatás egyszerűen megszűnik. Most a saját bőrükön tapasztalták meg a Pest megyében élő emberek, milyen az, ha nem folyik víz a csapból... Jelenleg az egyik legnagyobb globális környezeti problémát az édesvíz egyre csökkenő készlete, a vízhiány jellemzi, melynek következményei beláthatatlanok. Fegyelmezett vízfelhasználásra intenek a szakemberek, hogy elkerülhető legyen a tartós vízhiány. Az aszályhelyzet kezelése érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a műszaki beavatkozások mellett ütemezett öntözési menetrendet alakít ki, az illegális vízkivételek felszámolása érdekében pedig a katasztrófavédelem közreműködését kérte.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.