Pesti Srácok

Ügynökhálózat a Jobbikban, Volner szerint titkosszolgálat állhat a párt jelenlegi tevékenysége mögött

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 13.
Az Ügy legutóbbi adásában a Jobbik által emlegetett „alvó ügynökre” világítottunk rá. Leporoltuk a régi híradásokat, amikor még a Jobbikot ádáz ellenségként emlegették mai szövetségesei, de megszólalt Volner János, a párt egykori meghatározó politikusa is, aki kendőzetlenül beszélt arról, milyen titkosszolgálati befolyásolásra figyelhetünk fel az utóbbi években. Azóta pedig bizonyossá vált az is, hogy a kormánypárti politikusok nem véletlenül tartották számon nemzetbiztonsági kockázatként a Jobbikot. Akkoriban még a párt mai szövetségesei is ádáz ellenségként kezelték őket, Szél Bernadett szó szerint azt mondta: neutralizálni kellett volna a férfit. A liberálisok nácipártként, antidemokratikus szervezetnek, míg a szocialisták álszentnek nevezték mai kebelbarátjukat, a Jobbik megmaradt frakcióját. Vajon mi történt, ami ennyire megváltoztatta egymáshoz való viszonyulásukat? És mi okozta a Jobbik szélkakasokat is megszégyenítő pálfordulását? Volner János Az Ügyben minderről azt mondta: ez egy olyan szintű hazaárulás, ami után nem is érti, miként tudnak ezek az emberek tükörbe nézni. A Jobbik egykori vezető politikusa egészen biztos abban is, hogy a történtekben titkosszolgálati segítség is közrejátszhatott.

A Jobbik alvó ügynökei (Az Ügy – szombaton 21 órától a Pesti TV műsorán!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 12.
A Pesti TV Az Ügy című adásaiban arra kerestük a választ, vajon kik állhatnak az ellenzéki politikusok mögött, mennyire érhető tetten a külföldi érdekérvényesítés és kik azok, akik ebben aktívan részt vesznek? Tényfeltárásaink során lerántottuk a leplet a Momentumról, annak megalakulásáról, de górcső alá vettük a vezetőségi tagok szövevényes kapcsolati hálóját is. Majd Szabó Tímea életrajzát tanulmányozva bukkantunk rá arra az érdekes összefüggésre, amely egy amerikai hírszerzési direktíva és a Párbeszéd társelnökének tevékenysége között mutatható ki. Rávilágítottunk: a látszólag érdektelen, demokráciát támogató civil szervezetek, mint például a Nyílt Társadalom Intézet, a Freedom House vagy éppen a Helsinki Bizottság nem csupán finanszírozzák, képezik, támogatják és mozgósítják az ellenzéki mozgalmakat, hanem jelentéseket írnak érzékeny információkról az amerikai hírszerzés számára. Talán nem véletlen az sem, hogy a Soros-féle NGO-kat kitiltották például Oroszországból, és nyilván azon sem lepődnek meg, hogy a New York Times közlése szerint amerikai pénzeket és befolyást használták fel Irakban és Afganisztánban a kétezres évek elején a választások manipulálására. Az pedig jól kirajzolódott már eddig is, hogy az ellenzék széles külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és nemzetközi kapcsolataikat is érdemes más szemüvegen keresztül vizsgálni, mint eddig tettük. Az Ügy mai adásában a Jobbik által emlegetett "alvó ügynökre" is rávilágítunk. Leporoljuk a régi híradásokat, amikor még a Jobbikot ádáz ellenségként emlegették mai szövetségesei, de megszólal Volner János, a párt egykori meghatározó politikusa is, aki kendőzetlenül beszél arról, milyen titkosszolgálati befolyásolásra figyelhetünk fel az utóbbi években.

Saját emberét áldozta be Fegyőr: Berg Dánielt Tordai javára léptette vissza

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 7.
Első körben nehezen érintett, hogy visszaléptettek – ezzel kezdte beszédét Berg Dániel, akit Tordai Bence javára léptetett vissza a Momentum. A döntésről Fekete-Győr András, Karácsony Gergely, Tordai Bence és Berg Dániel közös sajtótájékoztatón számolt be, így a Momentum visszalépteti jelöltjét, és beállnak a nanomanópárt Párbeszéd mögé. Szavaik szerint Tordai Bence nemcsak azért a legjobb jelölt, mert "fiatal és lendületes", hanem mert "az Orbán-rendszer egyik legádázabb ellenfele és ami talán még fontosabb, most is rengeteget tesz a budai polgárokért." Példaként említette, hogy "legutóbb Szijjártó Péterrel tárgyalt, hogy 30 budai család lakhatását megóvja, de sokat tett a Radetzky-laktanya megóvásáért is." Ez tényleg bravúros teljesítmény, nem vitás. Ja, nem.

Tizenegy éve tart a pilisi emberölés miatti per

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 3.
2010 óta nem sikerült rekonstruálni minden kétséget kizáróan, ki és miért ölte (ölték) meg Sz. Zoltánt. Az eljárás azért húzódott ilyen sokáig, mert a holttestből alig maradt valami, így a halál okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. Mivel nem volt bizonyíték, a rendőrség lezárta az ügyet, később azonban újrakezdték a nyomozást, és öt évvel a gyilkosság után végül vádat emeltek, miután egyik barátjuk a két férfi ellen vallott. A gyilkossági ügy vádlottjai a későbbi áldozattal, Sz. Zoltánnal szerepjáték közben ismerkedtek meg, akit a vád szerint tíz évvel később közösen gyilkoltak meg. Az viszont teljes bizonyossággal azóta sem derült ki, hogy miért. Bár a gyilkos fegyver soha nem került elő, és az indíték sem derült ki, az első eljárásban a bíróságnak semmi kétsége nem volt, hogy ők követték el a brutális gyilkosságot: mind a ketten 16 év fegyházat kaptak első fokon. Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a két férfi kicsalta barátjukat az erdőbe, ahol T. András elővette a kést, és többször mellkason, illetve lábon szúrta az áldozatot, majd avart húztak rá és otthagyták. A bizonyítási eljárás során ötször tartóztatták le és helyezték szabadlábra a vádlottakat. Másodfokon hatályon kívül helyezte az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, a megismételt eljárásban újra elmarasztaló ítélet született, amelyet ismét hatályon kívül helyezés követett. A harmadik elsőfokú eljárásban a Budapest Környéki Törvényszéken Szegedi Gyöngyvér bírónő hirdet ítéletet majd 2021. június 15-én. A mai tárgyalási napon perbeszédek hangzottak el.

Az unatkozó egyetemi hallgató „radikalizálódott”

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 3.
Egy ismert ügyvéd fia, V. Kende 21 éves egyetemista készült merényletre Allah nevében – tudta meg a PestiSrácok. A kecskeméti fiatal férfi a közösségi oldalán sem titkolta, hogy az iszlám hit radikalista hívőjévé vált. Adatlapján a kedvelt oldalak között számos iszlám csoport szerepel, így például a Muszlim Ifjúsági Társaság, az Iszlám Szunna, ismerősei körében pedig felbukkan a Magyar Iszlám Társaság imámja is, aki a saría tanok hirdetése miatt került a figyelem középpontjába, miután Karácsony Gergely egy mecset létrehozását engedélyezte Zuglóban.

Mecsetekben radikalizálják az iszlamistákat, Karácsony mégis engedélyezi a működésüket Zuglóban

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 június 2.
Iszlámhívő volt az a 21 éves férfi, akit Kecskeméten vettek őrizetbe a terrorelhárítás szakemberei kedden. Meg nem erősített, belső információink szerint a gyanúsított egy ismert ügyvéd fia, aki komoly merényletre készült a Balatonnál. Úgy tudjuk, hogy a zsaruk a tavaly Bécsben elkövetetett terrortámadással kapcsolatos esetleges összefüggéseket is vizsgálják. A novemberi vérengzés egyik elkövetője Kujtim Fejzulai volt; a 20 éves férfi az osztrák hatóságok szerint egy mecsetben radikalizálódott. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a most letartóztatott magyar férfi járt-e bármilyen iszlám közösségbe (úgy tudjuk, hogy a szobája tele volt muszlim jelképekkel), az viszont bizonyos, hogy a bécsi terrortámadást követően két mecsetet is bezártak az osztrák hatóságok. Budapesten egyébként Karácsony Gergely a helyi lakosok megkérdezése nélkül, a zuglóiak ellenkezését figyelmen kívül hagyva engedélyezte a Magyar Iszlám Közösségnek egy mecset létrehozását. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, később a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek. Nagy port kavart az is, amikor Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja Kalasnyikovval pózolt közösségi oldalán (azóta már törölte a fotót), Karácsony szerint azonban vallásszabadság van.

Szabó Tímea elszabadult: hazaárulónak nevezte a miniszterelnököt

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 31.
"Miniszterelnök úr, mondja már meg nekünk, mennyit kap Ön vagy a családja azért, hogy kiárusítja és elárulja a saját hazáját?" – tette fel a kérdést a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Szabó Tímea felvetése már csak azért is különösen érdekes, mert vele ellentétben Orbán Viktor életútjában nincsenek homályos részletek. A PestiSrácok már 2018-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a Párbeszéd társelnökéről akár egy James Bond-film szereplőjét is mintázhatnánk, aki gyenge nőként háborús konfliktusok megoldásában vesz részt, sőt, az afgán kormány felállításában is segédkezik. De vajon hogyan kerül a magyar lány Amerikába, majd rövid idő múlva Pakisztánba? Miért költözik Kabulba, miként tud nyomást gyakorolni bizonyos politikai erőkre? És miért hagyja ott az afgánokat, akikbe saját bevallása szerint is beleszeretett? Hogyan landol végül Budapesten a Helsinki Bizottság tagjaként és tűnik fel újra, mint a Humanista Párt EP-képviselője? Vajon miért írt Szabó Tímea Magyarországról részletes jelentéseket? És mindezek után hogyan ejthette ki a száján azt a mondatot, mely szerint Magyarország miniszterelnöke "hazaáruló"..?

Az Európai Ügyészség vajon tudja, hogy a Momentum még mindig nem számolt el 500 millió forinttal?

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 31.
Június 1-jétől, néhány nap múlva megkezdi működését az Európai Ügyészség. A testület feladata az, hogy nyomozzon és vádat emeljen az európai uniós költségvetéssel szemben elkövetett csalásokkal és más, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatban - írta közösségi oldalán a Momentum képivselője, Cseh Katalin. A botmixeresként emlegetett politikus szerint egyébként jövőre már Magyarország is csatlakozni fog az ügyészséghez, mivel nekik "első dolguk lesz" megtenni. Kérdés, miért ennyire magabiztos abban, hogy a 2022-es választásokat a Momentum nyeri majd, és vajon akkor is ennyire lelkes lesz-e, ha a neokomcsi halálbarbis csapat pénzügyi támogatását veszik górcső alá hivatalos szervek. De halkan jegyeznénk meg azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és a korrupció kapcsolatát is érdemes lenne vizsgálniuk, hiszen a 4-es metró elleni OLAF-vizsgálat során egyértelműen kiderült Gyurcsány Ferenc és a szocialista-szabaddemokrata politikusok felelőssége minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, az Alstom-ügyben.

Célkeresztben Magyarország – Szabó Tímea és a hírszerzői tevékenység

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 30.
Szabó Tímea életútja egy James Bond-film forgatókönyvében is megállná a helyét – erre hívtuk fel előző adásunkban a figyelmet. Felidéztük azt is, hogy a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben már 2018-tól kongatja a vészharangot: Magyarország belpolitikájába számos olyan beavatkozási kísérlet figyelhető meg, ami nem hazánk, hanem más országok, nemzetek érdekét szolgálják. Nem csupán a Momentum elnökségi tagjairól lehet elmondani, hogy már megalakulásukkal is saját hazájuk ellen tevékenykedtek, az ellenzék látványos összefogása sem a véletlen műve. Bár azt gondolnánk – és szeretik ezt hangoztatni –, hogy különböző ideológiai alapokkal rendelkeznek, Az Ügy legújabb adásában rávilágítunk bizonyos összefüggésekre, amelyek ismeretében elgondolkodtató, hogy milyen érdekek mentén szerveződő társulás az, amely gőzerővel próbálja megdönteni az Orbán-kormányt. A jogállamiság nevében diktátorozó ellenzék színe-java annyira transzparens, hogy még saját önéletrajzaikban is ellentmondásokat figyelhetünk meg. A parlamenti mikro-manó-frakció, vagyis a Párbeszéd pedig elképesztő magabiztossággal feltűnősködik évek óta, Szabó Tímeával az élen.

Fekete-Győr nagyon büszke magára: lefutott egy kört a Margitszigeten!

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2021 május 29.
Elkeseredett, bánatos hangvételű posztot tett közzé Fekete-Győr András közösségi oldalán, aki most éppen azért búslakodik, mert nem tudott együtt futni Németh Szilárddal és Budai Gyulával, pedig nagyon várta őket. A momentumos fenegyerek azt azonban elfelejtette közölni, hogy a kihívás időpontjáról nem szólt az érintetteknek, ezért volt kénytelen nélkülük sportolni a Margitszigeten. De legalább láttuk futni. Ez is valami.

Az Ügy: szolgálat vagy küldetés? (21 órától a Pesti TV-n!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 29.
Szabó Tímea életútja egy James Bond film forgatókönyvében is megállná a helyét – erre hívtuk fel előző adásunkban a figyelmet. Felidéztük azt is, hogy a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben már 2018-tól kongatja a vészharangot: Magyarország belpolitikájába számos olyan beavatkozási kísérlet figyelhető meg, amelyek nem hazánk, hanem más országok, nemzetek érdekét szolgálják. Nem csupán a Momentum elnökségi tagjairól lehet elmondani, hogy már megalakulásukkal is saját hazájuk ellen tevékenykedtek, az ellenzék látványos összefogása sem a véletlen műve. Bár azt gondolnánk – és szeretik ezt hangoztatni –, hogy különböző ideológiai alapokkal rendelkeznek, Az Ügy mai adásában rávilágítunk bizonyos összefüggésekre, amelyek ismeretében elgondolkodtató, hogy milyen érdekek mentén szerveződő társulás az, amely gőzerővel próbálja megdönteni az Orbán-kormányt. A jogállamiság nevében diktátorozó ellenzék színe-java annyira transzparens, hogy még saját önéletrajzukban is ellentmondásokat figyelhetünk meg. A parlamenti mikro-manó-frakció, vagyis a Párbeszéd pedig elképesztő magabiztossággal feltűnősködik évek óta, Szabó Tímeával az élen.

Itt az igazság a jegyespárról, akiknek gratulált Orbán Viktor - ezt ismét benézték a ballibsik

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2021 május 24.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában gratulált egy jegyespárnak, akik épp az esküvőjükre igyekeztek. Szemfüles balliberális polgártársainknak azonban rögtön feltűnt, hogy a két fiatalt "mintha látták volna valahol", méghozzá az MNB egyik reklámjában. Persze ebből rögtön le is vonták a megfelelő konzekvenciát: aZOrbánlopcsalhazudik, a fotó megrendezett, a pár nem is házasodott össze. A valóság azonban egészen más. Nézzük, miről is van szó.

Ismét saját magát buktatta le a Demokratikus Koalíció, ezúttal a számvevőszéknél

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 17.
Olyan iratok miatt perelte be a számvevőszéket a Demokratikus Koalíció, amelyeket egyébként nekik kellett volna megőrizniük. A Gyurcsány-párt szerint azonban ez nem is a DK, hanem az Állami Számvevőszék feladata lenne, s mivel nem kapták meg a saját maguk által őrizendő dokumentumokat, így a bíróságon próbálkoztak elégtételt venni az őket ért hátrányos megkülönböztetés miatt. A Demokratikus Koalíciónak egyébként eddig nem igazán sikerült törvényesen elszámolni a közpénzekkel, melyekkel megalakulásuk óta hanyagul gazdálkodnak, minderről legutóbb tegnap adott ki közleményt az ÁSZ. A szervezet honlapján található információ szerint a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek felhasználása során a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette. Ezután állt elő a mestertervvel a pártigazgató, Sebián-Petrovszki László, hogy diadalittasan bejelentse: a Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen. Érvelése szerint ugyanis hiába kérték ki a 2011 és 2016 közötti, illetve a 2018-ban, az ÁSZ által végzett vizsgálat közben keletkezett iratok másolatát, a számvevőszék megtagadta ezt, így a párt kénytelen volt perelni. A Fővárosi Ítélőtábla pedig arra kötelezte az ÁSZ-t, hogy adják ki a kért dokumentumokat a Demokratikus Koalíciónak, akik egyébként nem vitatták az ÁSZ megállapításait. De vajon miért kéri vissza az elmúlt 10 év gazdálkodási dokumentumait Gyurcsányék pártja? Mihez akarnak kezdeni ezekkel?

Az Apple kiakadt, majd lebuktatta a Facebookot

Jurák KataJurák Kata Világugar 2021 május 16.
Kiakadtak az Apple adatgyűjtése miatt a felhasználók, miután a cég operációs rendszerének legújabb verziója, az iOS 14.5 egy személyes adatok védelmét szolgáló mechanizmust épített be, így a felhasználó hozzájárulását kéri ahhoz, hogy bizonyos alkalmazások, mint a Facebook, adatokat gyűjtsenek a tevékenységeikről – számolt be a hitradio.hu. Ez a lépés azonban sértette a hirdetési bevételekből élő Facebook üzleti érdekeit, és emiatt komoly vita alakult ki a két cég között és később Zuckerberg egy új kampánnyal próbálta megszerezni a jóváhagyásokat. A témával a PestiSrácok.hu évek óta foglalkozik és kongatja a vészharangot: a szabadságot és méltóságunkat a közeljövőben veszélyeztető technológia nagy részét olyan cégek fejlesztik, amelyek az adataink rögzítését és értékesítését, valamint a hirdetőkre és másokra fordított figyelmünket eddig is világszerte elvégezték: ez leginkább a Facebook, a Google és az Amazon…

Az Ügy: De kicsoda valójában Szabó Tímea?

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 május 16.
Szabó Tímea nem csupán karrierjében, de magánéletében is képes meglepetéssel szolgálni. A Párbeszéd országgyűlési képviselőjéről akár egy James Bond-film szereplőjét is mintázhatnánk, aki gyenge nőként már háborús konfliktusok megoldásában vesz részt, sőt, az afgán kormány felállításában is segédkezik. De vajon hogyan kerül a magyar lány Amerikába, majd rövid idő múlva Pakisztánba? Miért költözik Kabulba, hogyan segédkezik "civil" szervezeteknek nyomást gyakorolni a politikai erőkre? És miért hagyja ott az afgánokat, akikbe saját bevallása szerint is beleszeretett? Hogyan landol végül Budapesten a Helsinki Bizottság tagjaként és tűnik fel újra, mint a Humanista Párt EP-képviselője? Mikor dönti el, hogy politikai pályán tevékenykedik tovább úgy, hogy egyébként egy interjúban arról beszél, hogy ez nagyon messze áll tőle? Miért alapít pártot, hogyan lesz önálló politikai entitás és miért titkolja jobbikos férjét? Kicsoda valójában Szabó Tímea?

Az alvilág egykori kulcsfigurája meglepő vallomást tett, itt vannak a részletek!

Jurák KataJurák Kata Az alvilág titkai 2021 május 8.
Száva Lajos Vazul, a magyar alvilág egyik közismert vezetője kendőzetlen őszinteséggel beszélt a PAX TV péntek esti adásában a KÉM-nek (Keresztény Életmód Magazin) arról, hogy a '90-es években a hazai alvilág kulcsszereplőinek még a meghatározó politikai, üzleti körökre is komoly ráhatása volt. Sőt, azt is elárulta, miért gondolja azt, hogy őt "kivonták a forgalomból".