Büszke vagyok a nemzetre! - mondta Petrás János a PS-nek, akit a Kárpátia az ápolók előtt tisztelgő daláról kérdeztünk (videó)
Csodálatos karanténdallal rukkolt elő a Kárpátia, amely Kis fehér virágok 2020 címmel jelent meg és máris tarol az egyik legismertebb videómegosztó portálon. A rockegyüttes frontembere, Petrás János a PestiSrácoknak elmondta: bízik abban, hogy ez a dal ráirányítja majd a figyelmet arra, milyen áldozatos munkát végeznek az egészségügyben dolgozó emberek. Kiemelte, nem csupán most a koronavírus miatti vészterhes időkben kellene megbecsülni munkájukat, hiszen ők folyamatos áldozatvállalással segítik embertársaikat. Hozzátette azt is: nemcsak az orvosok, ápolók, hanem a tűzoltók és rendvédelmisek munkája is több megbecsülést érdemelne a "békeidőben". Az Isten nem ember, hogy hazudjon, amit ígér, megcselekszi
Nem tudom, önök hogyan vannak vele, de nekem nem a csokinyuszi és a piros tojás jut eszembe, amikor arra az önkéntes áldozatra gondolok, amit Jézus hozott meg értünk. Gondolkodtak már azon, hogy mindezt miért vállalta? A válasz szerintem egyszerű: tudta, mi Isten akarata, és azzal is tisztában volt, hogy az ő küldetése lesz legyőzni a halált. Tudták, hogy a Szentírás közel háromszáz próféciát tartalmaz Jézusról? A többezer évvel ezelőtti bibliai jövendölések pedig pontos leírást adtak mindarról, ami ott, akkor történt a Megváltóval, akinek a sírja végül üres maradt. Krisztus feltámadt. Pajor András atya: rajtunk, keresztényeken múlik, mennyire lesz erőteljes Krisztus feltámadásának ünnepe (videó!)
Aktuális és fontos üzenetet fogalmazott meg Pajor András atya a PestiSrácok.hu által rögzített rövid húsvéti üzenetében. Ebben arról beszélt, hogy a feltámadáshoz már azóta többféleképpen viszonyulnak az emberek, amióta az megtörtént. Ez pedig az évezredek alatt sem változott, hiszen most is így van. Az atya szavai szerint van egy réteg, aki elutasítja azt, amit a feltámadás reményétől kapunk és mindenfélét elkezd ünnepelni a csokitojást, a nyuszit, mindent, csak éppen saját élete beteljesedését nem tartja számon. Pajor András felidézi: amikor Jézus sírját üresen találták voltak, akik mindenképpen bizonyságot akartak szerezni arról, hogy valóban megtörtént-e a feltámadás. Pontius Pilátus egyik katonájának száján ki is csúszott a kérdés: mi van akkor, ha mégis feltámadt? Erre pedig a helytartó úgy felelt: "akkor megölöm őt újból." Ez ma sincsen másként: akadnak, akik újra és újra megölnék őt. És igen, megölnék a gondolkodásban, az egészségben, a kultúrában, az oktatásban, megölnék mindabban, ami hatással van a közszellemre, hogy kiolthassák a világosságot. Teszik mindezt azért, mert Jézus az útjukban áll. Az atya hozzátette: vannak persze olyanok is, akik ünneplik a feltámadást. Ők azok, akik világméretűvé tették a kereszténységet, ami mára akkorává nőtt, hogy nem lehet átlépni sehol sem. Ők azok, akik hisznek a feltámadás erejében. S, hogy mennyire erőteljes az ünneplés? Ez rajtunk, a keresztények tanúságán múlik, akik továbbra is próbálunk életet lehelni kultúrába, egészségügybe, oktatásba, mindabba, amiben az irgalmas szeretetnek és az igazi felvilágosodásnak szerepe van. Nekünk képviselni kell Jézus Krisztust és mégha óriási ellenséggel szemben állunk, akkor is a szeretet hatalmával kell leszerelni őket - húzta alá Pajor András húsvéti beszédében.
Nem sikerült megértenie a szentendrei városvezetésnek, mit kellene csinálniuk veszélyhelyzetben
Petíciót írtak alá a szentendreiek, mire végül sikerült megértetni a polgármesterrel: jó lenne lezárni a turisztikai szempontból kedvelt kisváros parkolóit. Bár ez az üzenet sem ment át teljesen: csak a belvárosi parkolókra és csak a húsvéti ünnepek alatt korlátozzák az autózó kedvű polgárokat, hogy Szentendrén sétálgassanak. Az ellenzéki roncskoalíció által hatalomra segített órásmester viszont vasököllel záratta be azt a termelői piacot, amit az országos tisztifőorvos véleménye szerint egyáltalán nem kellene lakat alatt tartani. Megszólalt a Freedom House elnöke is: Magyarország nem szabad ország
A Freedom House elnöke, Mike Abramowitz sem akart kimaradni a Magyarországot ostorozó és a jogállamiságért aggódó nemzetközi károgókórusból: a Soros által pénzelt rendkívül független szervezet vezetője a Twitteren osztotta meg magvas gondolatait hazánkkal kapcsolatban. Bejegyzésében azt írta: a Freedom House úgy érzi, hogy Magyarország nem szabad ország, ez pedig legyen figyelmeztető jel más országok számára. A bejegyzést Kovács Zoltán államtitkár sem hagyta szó nélkül. Kunhalmi ádáz csatát vív a helyesírással, újabb csúfos vereségnek lehetünk szemtanúi
Kunhalmi Ágnesnek komolyan el kellene gondolkodnia azon, mennyire jó ötlet az, ha nyilvános bejegyzést tesz közzé a Facebookon. A szocialista politikus ugyanis képtelennek bizonyul arra, hogy egy adott szöveget a magyar helyesírási szabályoknak megfelelően írjon le, bár ez jól láthatóan nem zavarja őt. Törvénymódosítással oldanák fel a Liget Projekt kivitelezését akadályozó változtatási tilalmat
Kiemelten közérdekű beruházásnak minősítheti a kormány a Városliget megújítását, az erről szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be az Országgyűlés elnökének. Ha a képviselők megszavazzák, érvényét veszti a fővárosi közgyűlés február végén meghozott változtatási tilalma.
A CEU most már tényleg Bécsbe költözik! Ja, nem...!
Bécsbe helyezi át székhelyét a CEU, a javaslatot egyhangúan támogatta az intézmény kuratóriuma - minderről közleményben számolt be a Soros-egyetem. Pikáns, hogy eddig azt hangoztatták: a magyar kormány elüldözte őket Budapestről, ennek sanyarú körülményeiről pedig folyamatosan tájékoztatták a nemzetközi sajtót és sírták tele az Európai Parlament illetékes bizottságait. Emlékezetes: a "Lex-CEU" miatt Orbán Viktornak Brüsszelben kellett megvédenie a magyar kormányt, a miniszterelnök azonban hiába hangoztatta, hogy szó sincs az akadémiai szabadság veszélyeztetéséről vagy az intézmény üldöztetéséről, mégis eljárást indítottak Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt. Kínai tudósok laboratóriumában született a szuper-koronavírus - állítja az olasz köztévé riportja (videó)
Nagy port kavart Olaszországban az Il Giornale cikke, ebben arról írnak, hogy egy kínai tudóscsoport 2015-ben olyan kísérletbe kezdett, amelynek eredményeként egy szupervírus jött létre. A Twitteren egyre több olyan bejegyzést olvasni, amiben azt fejtegetik, hogy a koronavírus-járvány nem a véletlen, hanem tudományos munka eredményeként szedi áldozatait világszerte. Mások persze ezt a gondolatmenetet egészen egyszerűen "összeesküvés-elméletnek" tartják. Mindenesetre mégis érdekes a témát annak fényében vizsgálni, hogy a RAI- olasz állami televízió 2015. november 16-án, a Leonardo című tudományos ismeretterjesztő műsorban azt mutatta be, hogy kínai kutatók denevérekből nyert koronavírus-fehérjét oltottak SARS vírusba, majd egerekbe, akut tüdőgyulladást okozva. Ezzel a kísérlettel pedig egy olyan szupervírus jött létre, amely az embert is megtámadhatja. A műsorban az is elhangzott: "természetesen a labor zárva marad és kizárólag tanulmányos célokra használják, de felmerülhet kérdésként az, hogy vajon érdemes-e csak a kutatás kedvéért egy ekkora fenyegetést kreálni és kockáztatot vállalni?" (Portálunk természetesen nem száll be a közösségi médiában tonnaszámra terjedő összeesküvés-elméletek gyártásába, csupán bemutatjuk, hogy a mértékadó olasz médiát foglalkoztatja egy újrafelfedezett tudományos riport.) Elképesztő felelőtlenség: napozgatnak a szentendrei korzón, megteltek az üdülőövezetek
Nem mindenkinek sikerült felfognia, mennyire fontos betartani a hatóságok által kért szabályt: ha tehetik, inkább maradjanak otthon. A kormány kijárási korlátozást vezetett be szombaton, ennek értelmében a lakóhelyünket csak alapos indok esetén hagyhatjuk el, erre viszont láthatóan fittyet hánytak azok, akik Szentendrén korzóztak vagy éppen arra használták a hétvégét, hogy elmenjenek a nyaralójukba. A Magyar Narancsnak most sem sikerült igazat írnia, felkészül: Hadházy Ákos
Nem sikerült igazat írnia a Magyar Narancs című lapnak abban a Gazdasági Versenyhivatallal kapcsolatos cikkükben, amelyben Maróth Gáspárt próbálták lejáratni. A nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős kormánybiztos azonban nem hagyta annyiban a dolgot, így a független-objektív Magyar Narancs helyreigazítást tett közzé. Dunaújvárosban a jobbikos polgármester 889 milliót költ médiára a vírus elleni küzdelem helyett
Egészen elképesztő, hogy a vírus elleni küzdelem idején, a vészhelyzetben Dunaújváros vezetése egyebek mellett azért rántja össze a közgyűlést, hogy a „Médiarendszer üzemeltetése” elnevezésű közbeszerzési pályázatot kiírhassák. Eközben Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András 50 millió forint értékben sebészi maszkokat vásárol a lakosság számára - írja a Dunaonline.hu. Metrókorlátot nyalogató férfi sokkolja az amerikaiakat (videó!)
Vannak, akik egészen különös módon próbálják bizonyítani, hogy nem félnek a vírusfertőzéstől. Megint az a fránya helyesírás... Nehezen küzd meg a magyar nyelv szabályaival Kunhalmi Ágnes
A hazai ellenzék mintha be lenne oltva a magyar nyelv helyesírási szabálya ellen – lassan tényleg nem tudunk másra gondolni, amikor az MSZP vezető politikusainak bejegyzéseit olvassuk. Az ellenzéki pártok nem szavazták meg a rendkívüli veszélyhelyzet meghosszabbítását
Az ellenzékiek a kormányzati javaslat ellen szavaztak, így csütörtökig várni kell, míg a kormány által benyújtott törvény kétharmaddal is megszavazható lesz. Mint ismert: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején hozott intézkedések hatályban tartása függ az Országgyűlés azon döntésétől, hozzájárul-e a kormány által beterjesztett javaslatokhoz, erről szavaztak ma a képviselők. A törvényjavaslat megerősítené a kormány által bevezetett rendkívüli intézkedéseket, és a vonatkozó kormányrendeletek hatályát 2020. június 30-ig hosszabbítaná meg. Gyurcsány szerint az ellenzék nélkül leküzdhetetlen a járvány, Jakab államcsínyt vizionál
A hétfői parlamenti ülésen az ellenzék arról tett tanúbizonyságot, hogy nem támogatják a vírus elleni küzdelmet, ami gyakorlatilag példanélküli nemzetközi viszonylatban. Jakab Péter szerint államcsínyre készül a kormány. Cikkünket frissítjük! "Önök félreértik a helyzetet!" - Orbán Viktor és Kocsis Máté helyretette az ellenzéket a parlamentben
Nem lehet korlátlan felhatalmazást adni senkinek, a mostani kormány egyébként sem érdemes rá. Nem lehet a bajt arra használni, hogy éppen azt ne őrizzük meg, amiért küzdöttünk - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a kérdés az, hogy van-e olyan intézkedés, amit nem tettek meg és meg kell tenni. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az Országgyűlés feladata, hogy ellenőrizze a kormányt. Tóth Bertalan (MSZP) pedig arról beszélt, el kellene dönteni, hogy a vírust akarja legyőzni Orbán Viktor vagy az ellenzéket? Kocsis Máté felszólalásában pedig arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy mondjanak igazat. Hazugság ugyanis az, hogy korlátlan hatalmat kapna a kormány a javaslat elfogadásával. Orbán Viktor azt hangsúlyozta: az ellenzéki pártok félreértik a helyzetet, nem fix időszakra kér felhatalmazást, amit egyébként bármikor visszavehet a parlament. A miniszterelnök szavai szerint örülnek a támogatásnak, biztatásnak és azt kéri, ne hátráltassák a vészhelyzetben a kormány védekezési mechanizmusát. Gyurcsánynak pedig megköszönte, hogy gazdasági válságkezelő tanácsokat adott neki. Arról is beszélt, hogy a kijárási tilalom bevezetését mérlegelni fogja a kormány. "Nehéz időszak ez, de talpra fogunk állni" - A koronavírus elleni nemzeti egységre kérte fel az ellenzéket Orbán Viktor
A miniszterelnök rendkívüli felszólalásra jelentkezett a parlament hétfői ülésén. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a világ mai egymásba fonódó gazdaságainak és társadalmainak korszakában aligha volt elkerülhető a világméretű járvány. Arról is beszélt, hogy a vírusnak nincs ellenszere, a nemzetközi orvosi kutatásokhoz mi magyarok is hozzájárulunk Jakab Ferenc professzor úr vezette orvoscsoport irányításával. Minden intenzív ágy mellett dolgozó egészségügyi dolgozó speciális maszkot kap. A többi egészségügyi dolgozó mindegyikének sebészi maszkot adnak. Akit koronavírus-gyanúval visznek be, az azonnal sebészi maszkot kap. Mivel hosszú védekezésre kell számítani, a miniszterelnök fegyelmezett készletgazdálkodást kért.