Akár a nagyapja, úgy András is puhára fog esni – avagy miért lett kínos momentumosnak lenni?
Fekete-Győr elvtárs ugyan őszinte hajlandóságot nem mutatott a párttal szemben elkövetett bűneiért való felelősségvállalásra, ám önkritikát gyakorolt és politikai hibáit nyilvánosan elismerte, így a párt vezetésétől – érdemei elismerése mellett – más fontos megbízatást kapott. Mint egykor a kommunista funkcionárius nagypapa, úgy – bármennyire is kínos ez a Momentumnak – most András unoka is puhára esik, miközben megy a bla-bla. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát?! Méghogy nem öröklődik a hatalomhoz való viszony?! Ó, dehogynem! Ahogy a múlt tagadása és a következménynélküliség, úgy a hatalomhoz való feljogosítottság érzése is bele van kódolva a hazai internacionalista baloldal DNS-ébe. Fekete-Győr András kilenc hónap alatt háromszor bukott meg, de ami ennél lényegesebb: néhány év leforgása alatt elérte, hogy a Momentumról a kivagyiság és az üresfejűség jut először eszünkbe. S mivel a jelentéktelen Gelencsér Ferenc finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban, így aki tud, az inkább menekül(jön). Nem kell már a klíma, mert kopogtat a klímakatasztrófa, Karácsony pedig mindent leteker
Nagyot ment a héten, s végül csak beállt a főpolgármester is a hibbant eurofil politikusok hosszan kígyózó sorába. Hétfőn jelezte, hogy hajlandó végrehajtani a brüsszeli direktívákat, azaz a fűtés–hűtés letekerését. Kedden jó magyar ballib szokás szerint megszorításokról beszélt, szerdán letagadta, majd a közösségi oldalán hadat üzent az orosz gáznak és majdnem Putyinnak is. Csütörtökön ismét elmondta, hogy minden a kormány hibája, végül péntekre az is kiderült, hogy a klímakatasztrófáról Orbán tehet, illetve mindenki agyalágyult, aki azt hiszi, hogy ő tényleg letekeri majd a fűtést Budapesten. De hol van már a nyelvvizsgabotrány, a Városháza eladásának kísérlete, vagy a zuglói parkolási mutyi; ki foglalkozik már a metróklímával, mikor Budapesten is kopogtat a klímakatasztrófa? Mert mindig van ok a pótcselekvésre. EU-tagjelölt lett Ukrajna... No hiszen, egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez!
Valami nagyon nincs rendben az unióban, valami hibádzik jó néhány politikus fejében. Moralizálnak, utópiát álmodnak, miközben lábon lövik Európát. Komolyan hisz bárki is abban, hogy előremutató az, amit a tegnap véget ért uniós csúcson kiötlöttek? Ha letekerjük az orosz gázt, télen meg befagy a fenekünk, akkor valóban beköszönt a világbéke? Ha gyorsan búcsút mondunk az olcsó fosszilis energia korszakának, akkor fegyvernyugvás lesz? Ha bevesszük az ukránokat az uniós klubba, pontosabban beengedjük őket az előszobába, akkor tényleg együtt vágtatunk majd az örök béke irányába? És itt, ezen a pacaszerű ponton merül fel a miértre vonatkozó kínzó kérdés.
A Parizeus Gyurcsány felé tart, ahogy Debreczeni József is egykori MDF-vezetőből lett a DK alelnöke
Vannak viseltes, tragikus következményű történelmi minták, amiket újra és újra írnak olyanok, akik sem a másik, sem a saját hibáikból nem képesek tanulni. Ilyen a Jobbik árulása, ilyen Jakab Péter döntéseinek következménye. Az MDF-ből először Csurkáék léptek ki, időben hosszabbat lépve a politikai centrumba, majd balra húzott a rendszerváltó párt, végül egyeseknek a DK-ba, másoknak a semmibe vezetett az útjuk. Ahogy Toroczkaiék is kiváltak a Jobbikból, ahogy az MDNP is középpárt akart lenni, ahogy voltak nevetségessé vált Fidesz-sértődöttek akkor is, és végül, ahogy Debreczeni József, úgy Jakab Péter is Gyurcsány mellett találta meg a helyét. (Ahogy Pusztai Erzsébet is az MDF-ből jutott el Karácsony Gergely mozgalmáig.) Az okos a másik, a buta a saját kárán (sem) tanul, a tök hülye pedig észre sem veszi, hogy mekkora gödörbe lépett. A Jobbik exelnöke, aki képtelen az önreflexióra, az utóbbi kategóriába tartozik. VV Péter Gyurcsánynak sem kell már, hát kiszavazták a Villányi úti villából
Olyan volt a Jobbik elmúlt hónapja, mint egy ócska valóságshow utolsó szériája. Végjáték vagy rosszul sikerült epilógus. Minden bekamerázva, hisz valamennyi vita kiszivárgott, volt veszekedés, szex, buli és erőszak, és egymás után szavazták ki a másikat a „villalakók”. A legutóbbi párbajt Jakab Péter vesztette el, az elnökség többsége ugyanis úgy döntött, hogy számára a játék véget ért. A tét nem kevés, hisz a végén csak egy marad, a győztes pedig egymilliárd forinttal lesz gazdagabb. A kérdés már csak az, hogy kit látna szívesen a párt élén Gyurcsány Ferenc, mikor ismét integrálni kezdi a baloldalt? Trianon – nem felejtünk, mert nem felejthetünk!
Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem alakítani. Isten a történelem ura, sorsunkat kapjuk, de kapunk mellé ajándékba szabad akaratot, amely a döntés jogának hatalmába emel minket. Dönteni a jó és a rossz között azonban felelősség is egyben. A teremtett lény lehetőséget és jogot kapott arra, hogy alakítsa saját és közösségének jelenét és jövőjét. Mi magyarok vagyunk, mi magyarnak születtünk – ez a sorsunk. Ám a jövőnkről, ha elég okosak, kitartóak és bátrak vagyunk, akkor mi magunk dönthetünk. Ez a saját felelősségünk. Június 4-e van, a trianoni békediktátum évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja. A magyarság golgotája, ugyanakkor a feltámadás lehetősége. Emlékezzünk és emlékeztessünk hát a mai napon arra, hogy mi, mindannyian egy vérből valók vagyunk; és arra is, hogy mi történhet akkor, ha restek vagy igénytelenek maradunk, ha félünk teli torokkal kiáltani: nem, nem, soha! Te is fiam, Brutus? - Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózat, MZP-nek semmi, még Kész is kész
Márki-Zay Pétert olyan mélyen hátba szúrták „legjobb képességű” szövetségesei is, hogy aligha marad politikai értelemben életben. Ugyan láttunk már nagy visszatéréseket, de azokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami most történik a Kapitánnyal. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökből alig tíz év alatt ismét baloldali vezér lett, Orbán Viktor pedig – aki 2002-ben került padlóra – szemünk láttára formálja rendületlenül most is a saját nevével fémjelzett korszakot. De mindkettő politikusnak volt mire építenie, MZP-nek viszont nincs. Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózata, a Demokratikus Koalíció nevű szekta és a hosszú évek alatt „tisztességes munkával” felhalmozott tömérdek pénz; Orbán pedig évekig építette a polgári köröket és a Fidesz holdudvarát, miközben intellektuális fölényével és politikai képességeivel tartotta fenn a jobboldali közösségben a reményt. Márki-Zay Péternek viszont sem társadalmi támogatottsága, sem politikai képessége, sem intellektuális fölénye, sem szövetségese sincs már. A pénzt pedig, nagyon úgy tűnik, hogy a reménnyel együtt elégette.
Hogyan lesz a politikai centrum a jobboldalon, avagy a szabadságharcos konzervatívok tizenkét pontja
A városi legenda szerint Orbán Viktortól megkérdezték, miként van ennyi ideje olvasni. A miniszterelnök így válaszolt: annyira gyenge az ellenzék, hogy hagynak neki. Persze, mi tudjuk – a viccet félretéve –, hogy intellektuális igény is szükségeltetik, ami az ellenzéki oldalon eltűnőben van. És annak tapasztalata is, hogy milyen az, amikor a komcsik és a liberálisok (plusz a fasiszták) összefognak, mikor ők írják a politikai játékszabályokat, mikor leuralják a kultúrát, a médiát és a gazdaságot. A nyugati, illetve a tengeren túli konzervatívok csak most szenvedik meg. Orbán Viktor ezt tudja, ahogy ma már azt is megtanulta, hogy bátorság, szorgalom, hit és alázat nélkül nincs győzelem. Okosabbnak kell lenni, mint az ellenfél. E tudást és tapasztalatot, pontosabban a progresszív politikai tömb legyőzésének nyílt forráskódú receptjét ismertette 12 pontban a CPAC-kongresszuson. Gyurcsányt nem tudják, önmagukat nem akarják, a korszakot pedig nem lehet balról leváltani
Mintha mi sem történt volna! A hervadó szocialisták még mindig rendszerváltásról álmodnak, a Pábeszéd ígéri, hogy majd az EP-választáson megmutatják magukat, a Momentum nagy mellénnyel a saját hangját, az LMP bizakodva egykori tagságát keresi. A Jobbik elnöke győzelmi tort ül, fenyegeti a sajtót, önhitten jelzi, hogy válság esetén készen áll országot vezetni, Gyurcsány pedig annyira jól érzi magát, hogy azt szeretné, ha mindenki Gyurcsány lenne és mindenki jól érezné magát. Szívük mélyén ugyan érzik, hogy tudatmódosító szerek nélkül is rottyon vannak, hogy a baloldali sajtó haragszik rájuk, hogy az ellenzéki szavazók csalódtak és hontalanná váltak, és talán sejtik már azt is, hogy balról Orbán Viktort ma nem lehet legyőzni, ahogy korszakváltásra sincs igény. Mégis! Olyan önbizalommal mosolyognak, mintha továbbra is lenne összefogás, mintha ne lenne minden baloldali párt válságban, mintha ne lennének csalódottak azért, mert Gyurcsányt nem sikerült lekoptatni, és végül úgy somolyognak, mintha a Mi Hazánk Mozgalom ne nyomná le őket a kutatásokban. De mi a valóság? Mi van a kincstári optimizmus mögött? Legyen meztelen a király! Határolódjon el minden ellenzéki politikusnő Jakab Péter erőszakos csordájától! Vadai Ágnes is. Most!
Hiába harsog mindenki a Jobbik mérhetetlen morális szégyenéről, hiába bömböl a báránybőrbe bújtatott ordas, csend honol a szövetségesek háza táján, Gyurcsány pedig hátradől és csendben elcsócsálja a Ballikot. Csúszhat-e még mélyebbre a Jobbik? Van még a nemi erőszak eltussolásánál lejjebb? Ki tudja… De vajon miért nem tiltakozik az isztambuli egyezményt kezében lobogtatva Dobrev Klára? Miért nem szólal fel Donáth Anna az uniós parlamentben a nőket ért sérelmek miatt? Gurmai Zita most miért nem metoo-zik egy nagyot? Vadai Ágnes is tüntethetne festett monoklival a parlamentben Jakab Péter ellen.. De hol van ilyenkor az a túlmozgásos Perintfalvi valaki, aki kamu-teológusként a szexuális abúzus elleni küzdelemről beszél minden áldott nap! (Ja, hogy van erőszak és erőszak között különbség!) Minden baloldali politikusnő, minden progresszív feminista, minden ellenzéki képviselőasszony azonnal határolódjon el szövetségesétől, a Jobbiktól, Jakab Pétertől és a pártban történt szexuális bántalmazástól! Háborodjanak fel, adjanak hangot dühüknek, most! Gyurcsány gyorstalpalót tartott Fekete-Győrnek, aki rájött, hogy dolgozni is kell a fizuért
A Momentum az ellenzék kontraszelekciójának végterméke, az SZDSZ harmatgyenge reprodukciója. Fekete-Győr Andrásék ugyanolyan lusták, hasonlóan gőgösek, mint elődjeik, de – szemben a szabad madarakkal – nem ismerik Magyarországot és sokkal kevesebb sütnivalójuk van – lévén butuskák. Ezúttal a mindenkivel összeférhetetlen, politikaszédelgő Hadházy Ákos vezette meg őket ezzel a dafke-politikával. Ígérte, hogy ha nem tesznek esküt, akkor vagányabbak lesznek a többieknél, a lilalufis bikaborjaknak pedig tetszett az ötlet. Legyünk megengedőek: nem gondolták végig… Majd jött Gyurcsány Ferenc és titokban bujkálva gyorstalpalót, majd eligazítást tartott a Vérmezőn, Fekete-Győr András pedig visszakozott: mégis elmennek a parlamenti alakuló ülésére. Az okos más kárán, a buta a sajátján, a hülye semmiből sem tanul – az ellenzék permanens rosszindulata viszont nem magánügy!
Azt mondja Jakab Péter, hogy a szomszédban folyó háború okozta válság súlya alatt hamar összeomlik az ország, majd bukik a kormány, ő pedig készen áll. Majd tanácsot kér Róna Pétertől. Donáth Anna viszont úgy véli, hogy több európai politikára van szükség, majd az uniós parlamentben követeli, hogy a jogállamisági eljárás keretében zárják el Magyarországtól a forrásokat. Karácsony Gergely szerint az „elmaradott” vidék szavazott Orbánra, Budapesten minden rendben van. Tordai Bence a történelmi kudarccal végződő választások után is fegyvereket küldene az ukrán–orosz háborúba, végül Gyurcsány újraszervezné az egységes baloldalt. Ezek tényleg semmiből sem tanultak? Továbbra is az ártó szándék mozgatja politikájukat. A felháborodott baloldal baja, avagy mindenki ostoba, de továbbra sincs kapitány
Lehet hasztalan számolgatni, elemezni, lehet valamilyen új összefogást a jövőben vizionálni. Mi lett volna MZP nélkül? Hogy alakult volna az eredmény Dobrev Klárával a kapitányi poszton? Milyen eredmény lehetett volna, ha hagyják a fenébe a Jobbikot? És így tovább, ad infinitum el lehet tölteni a hosszú hétvégét és a húsvéti ünnepeket is a sebek nyalogatásával, de nem érdemes! Ugyanis nem ez a baloldal legnagyobb baja. Nem ezért volt a történelmi kudarc. Sokkal mélyebb a válság. Az első szembetűnő probléma a teljes intellektuális csőd, a második a vezető hiánya és végül létezik egy olyan morális pöcegödör, amibe az összefogás lázálma belerántotta az egész ellenzéket. De ez senkit nem érdekelne egész addig, míg magukkal szöszmötölnek. Ám nem ezt teszik. Felháborodva beszélnek továbbra is agymosott Fidesz-szavazókról és hibáztatják a magyar embert. Habár volt rá a történelemben kísérlet, a baloldal próbálkozott vele, de a népet nem lehet leváltani. Ideje lenne ezzel is szembenézni! „Ha nekem nem sikerül, le is mondok. Én nem bohócnak jöttem ide” – mondta egykor Jakab Péter...
Hová lettek a jobbikos szavazók? Sehová... otthon ülnek, átkozzák a kommunistákat, gyűlölik Gyurcsányt, ki nem állhatják a liberálisokat és pokolba kívánják Jakab Pétert. Egy volt jobbikos, gárdista, miépes soha nem szavaz a Ballikra. Egy volt jobbikos szereti a hazáját, így nem támogatja a Gyurcsány-koalíciót, nem asszisztál az utódpárt túléléséhez. Inkább otthon szidja a rendszert, vagy veszi a kalapját és leszavaz a Mi Hazánkra. Kár is ragozni, a jobbikosok nem változtak, a Jobbik változott meg. Nem kicsit, nagyon! Aki elfelejt szavazni, az utólag ne háborogjon, ha MZP miatt háborúba sodródunk
Végletekig kiélezett kampány végéhez közeledünk, ráadásul kellős közepén állunk egy elképesztő csalássorozatnak. Sosem volt ekkora a tét. Érthető, hisz egy háborúba sodródás veszélye sem lebegett még ez idáig Damoklész kardjaként a fejünk fölött. Ugyan minden közvélemény-kutatás szerint a Fidesz–KDNP előrébb jár az ellenzéki összefogásnál, ám a verseny vasárnap dől el. Reális veszélye van annak, hogy a jobboldali szavazók – 2002-höz hasonlóan – elalszanak. Azt gondolják, hogy a meccs lefutott, hogy egy szavazat már nem számít. Pedig de! Sőt! Aki békét és biztonságot akar, majd mégsem járul vasárnap az urnákhoz, az ne reklamáljon utólag azért, ha visszatérnek Gyurcsányék. Ha nem szavaz, akkor ne méltatlankodjon azután, ha az összevissza beszédű és rendetlen gondolkodású Márki-Zay mégis belesodorná az országot a háborúba. Minél rosszabb az országnak, annál jobb az ellenzéknek – gondolták a baloldalon. Nem jött be!
Két napon belül három súlyos vereséget szenvedett a baloldal, és összeomlott a nagy terv is. Nem sodródunk bele a háborúba, nem fogja senki elzárni a gázcsapokat és megkapjuk az uniós helyreállítási alap előlegét is. Bármennyire is erőlködött a baloldal, ismét Orbán Viktor győzött. Okafogyottá vált a válságnarratíva, szánalmat kelt most az ellenzék nyomorult árulása. Nem jött be az az elképzelés, miszerint minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a kormánynak, így annál jobb az ellenzéknek. Háborúpárti gyűlöletkoalíció – kész csoda, ha a választásokig egyben maradnak! (videó)
Recseg-ropog az ellenzéki összefogás: sem stabilitás, sem egység, sem innováció, ahogy világos politikai vízió sincs. Előbbi kifogyott, utóbbi nem is volt. Maradt az össze-vissza beszéd, a hiteltelen krízisnarratíva és az elkeseredés okozta gyűlölködés. Újabban egymásra mutogatás, árulózás. De miért vált hangsúlyossá a háborús retorika? Miért mondják sorra egymás után – ha még később le is tagadják – a baloldali politikusok azt, hogy katonákat, vagy legalább fegyvereket kell az orosz–ukrán frontra küldeni? A válasz, mint a politika, viszonylag egyszerű: szereptévesztés, a nyugati elvárásoknak való megfelelési kényszer. Továbbá egy olyasfajta kommunikációs börtön is ott áll az okok közt, amiből a választásokig már nem tudnak – és úgy tűnik, hogy nem is akarnak – kikecmeregni. Mindezek mögött pedig a permanens módon bomló stabilitás áll. Kész csoda, ha a választásokig egyben maradnak! Emberek állnak, míg a szem ellát – Győzött a Békemenet!
Erő a világos politika mögött jön létre, az összevissza beszéd nem mozgat meg tömegeket. Az erő győzelemre visz, a zavartság a mélybe taszít. Béke, biztonság, nyugalom és összetartozás – értjük e szavakat, tapasztaljuk a szavakat követő tetteket és világosan látjuk az önazonosságot. Ezekért érdemes kiállnunk, ahogy érdemes az építkezés mellett is felsorakoznunk. Március 15-én győzött a Békemenet, ám a győzelem nemcsak a résztvevők számában érhető tetten, hanem a víziók küzdelmében is. Csalódott és becsapott ellenzékiek, büszke és magabiztos kormánypártiak tértek este nyugovóra. A „nem-Orbán” jelszó egyre kevésbé vonzó alternatíva, és most sem bizonyult elég erős hívószónak. A képlet azonban világos: aki az építkezésre és a nemzeti összetartozásra szavaz, az a jobboldalt választja. És aki a békét választja, az Orbán Viktorra és az egyetlen stabil politikai erőre fog szavazni. 
