Pesti Srácok

A baloldal vírus idején: ami rossz az országnak, az jó az ellenzéknek

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 november 6.
Csupán a következetlenség volt következetes a baloldalon. Az oltásellenes kampányok, a zavarkeltés, a riogatás és a mélypontnak számító halálkampány után a negyedik hullámra most már közösen, egymásba kapaszkodva okádhatnak tüzet a kormányra. Együtt riogathatják az emberfiát. Felelőtlenül mondhatnak sületlenséget és annak ellenkezőjét is, miközben a védekezés sokadik fejezetét írjuk. Vajon a szemfényvesztő Márki-Zay, a megzavarodott Jobbik, az elejétől kezdve zavart Momentum vagy a hatalomrészeg, mindenkit felzabáló DK immár egy akolba terelve, kéz a kézben meddig lesz hajlandó elmenni? A haláltusáját vívó, sarokba szorult állatként vergődő MSZP-ről nem is kérdezve... A választásokhoz közeledve lesz-e feljebb vagy lejjebb a halálkampánynál? Hol lesz az aljasság határa?

Teremtő emlékezet – Mindenszentek és halottak napjára

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 november 1.
Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában. Ma van mindenszentek, holnap halottak napja.

Márki-Zay Péter csomagol, a baloldal továbbra is integrálna, miközben migránsok dobálják a magyar katonákat

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 október 30.
A hat ellenzéki párt összeállásával, majd háziversenyük lebonyolításával az évtized legnagyobb politikai átverése zajlott le Magyarországon. Megmérték és hidegvérrel döntöttek: hasznosabb, ha az európai baloldal által támogatott baloldali magyar pártok baloldali programját nem Karácsony Gergely, hanem egy önmagát jobboldalinak valló outsider-politikus adja el. Márki-Zay Péter egyébként is jól képzett házaló, sikeres volt a tengerentúlon, mint ügynök... Most azt a feladatot kapta, hogy csomagolja be és rejtse el a bevándorlásbarát politikát, mert azt ebben az országban a többség nem szíveli. De bármilyen serényen is csomagol, az internet nem felejt: Márki-Zay Péter mindig is a bevándorlás, az integráció és a multikulturális társadalom mellett tette le a voksát. A Demokratikus Koalícióval a nyakán pedig a jövőben sem tehet mást.

Békemenetre fel!

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 október 23.
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy táncoslábú bolond Néró belesuttogott néhány szót a telefonba, majd egy percre rá a vonal másik végén álló rendőrvezetők hangos utasításokat adtak ki: azonosítót le, gumilövedéket elő, roham! Ma ugyanez az ember készül kormányt buktatni, alkotmányt radírozni és leszámolni mindenkivel, akire habzószájú, hataloméhes, vérszagra gyűlő szövetségesei rámutatnak: ő is Fidesz-bérenc, bilincset rá, lakat alá! De érzi az európai baloldal is a vérszagot, rohamoz a LIBE-bizottság, üzengetnek a liberálisok, mernek nagyot álmodni a bevándorláspártiak és az LMBTQ-ideológusok – tényleg nagy nap lenne nekik, mikor bukna az Orbán-kormány! Ja, és tegnap lett tízéves a Demokratikus Koalíció… Kell még ennél több ahhoz, hogy kikeljünk a fotelből?

Vajon mi a baloldal véleménye a bevándorlásról? A kormányét már ismerjük (videóval)

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 október 16.
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai választ kell adnunk ezért az illegális és a gazdasági bevándorlás okozta problémákra – ezt csak a valóságérzetüket teljesen elveszítő liberális „jogvédők”, vagy a nyílt társadalom eszméjétől megrészegült „felvilágosult haladók” tagadják. De rajtuk – ha nem képesek a valósággal szembenézni – úgyis át fog lépni a történelem, vagy a jólét mámorából felébredő európai polgárok zavarják majd el őket. Rosszabb (de dramaturgiailag „szebb”) esetben, az Európába érkező migránsok gyújtják majd rájuk a házat. Így, vagy úgy, de a probléma ma már nem söpörhető szőnyeg alá, itt van velünk, a sötét erőszakot nap, mint nap látjuk. A liberálisok ennek ellenére továbbra is csak szabadságjogokról beszélnek, a nyugati „államférfiak és államnők” (PC!) pedig ugyan egyre hasonlóbbakat mondanak, mint amit Orbán Viktor 2015 óta mond, de tenni nem tesznek semmit. És vajon mi a magyar baloldal válasza? Mert az alkotmánypuccs, a fenyegetés, meg a jelölt-jelölti versenyen túl kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi a terve a baloldalnak a migrációval?

Gyurcsánytól Gyurcsányig ér a baloldal még akkor is, ha Márki-Zay Vona Gábor lett

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 október 9.
Későbbre vártuk, de letisztult a kép: Gyurcsány Ferenc a baloldalon mindenkit bedarált. Haldoklik az MSZP, elvérzett a Jobbik, megbukott a Momentum, az LMP már nem létezik, a Párbeszéd pedig eddig sem volt. Fekete-Győr megszégyenült, Jakab pofont kapott az élettől, Karácsony pedig gyáván megfutamodott. Gyurcsány Ferenc viszont harmadvirágzását éli, Dobrev Klára pedig öles léptekkel halad az Európai Egyesült Államok megálmodóinak kitartottjaként. Életbe lépett a B-terv: Karácsonyt idő előtt dobni kellett, mert kikészült, ahogy Budapest is vállalhatatlan állapotba került. Márki-Zay még elbohóckodhat egy darabig azzal, hogy megpróbál hidat építeni és a „csalódott jobboldali szavazókkal” a baloldalra ezen átkelni, de ami nem sikerült Vonának egy húszszázalékos párttal, az neki még kevésbé fog egy nullással.

Ez Fekete-Győr: impexes szülőkkel, Gyurcsány ölébe bújva váltana korszakot a bombázó Mr. 3 százalék

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 október 2.
A szivárványkoalícióban állítólag a Momentum képviseli a fiatalokat. Megtisztítják a közéletet, eltörlik a korrupciót és megállítják Orbán gyűlöletpolitikáját. No igen, ego azért van! Fekete-Győr András - aki '18-ban füstgránátot "ejtett" a parlamentet védő rendőrök közé - , a politika nagyképű bajnoka továbbra is „új arcokat” ígér, annak ellenére, hogy most már csak a pártszédelgő Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal hasít. Röhej, de korrupció elleni harcot hirdet - de kivel, hát az uniós pénzek lenyúlására szakosodott céghálót szövő párttársával, Cseh Katalinnal. A hazaárulásban fogant momentumos bikaborjak bármennyire is trendik voltak az elmúlt egy évben, Donáth Annával és az inkvizícióra készülő Libe-bizottság támogatásával együtt is pofára estek. Gyurcsány Ferenc megette vagy inkább megitta őket is reggelire, Fekete-Győrt pedig egészben lenyelte.

Orbán kormányoz, Gyurcsány showt rendez, Jakab megsemmisül, de a választói adatbázis elkészült

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 szeptember 30.
Miközben a kormány a nemzeti konzultációt követve cselekszik, addig az ellenzék önmagával huncutkodik. De miért kellett ennyit vesződni azzal, amit Gyurcsány Ferenc egy óra alatt lediktálhatott volna és valószínűleg le is diktált, csak sokan, így például Jakab Péter sem figyelt oda. Mert az érthető álláspont, hogy a baloldalnak 2022-re szüksége lesz egy friss szavazói adatbázisra, de ezt olcsóbban, kevesebb vesződséggel és az állampolgárok iránt tanúsított nagyobb tisztelettel is meg lehetett volna szerezni. Persze, a színjátéknak köszönhetően szebb képet mutat az előre lezsírozott „előválasztás”, mégis joggal merül fel mindannyiunkban az a kérdés, hogy ha már belefogtak, akkor miért nem tudták normálisan lejátszani? Ha erre sem voltak képesek, akkor miért higgyük el, hogy képesek lennének az országot vezetni?

A Népszava szerint Orbán beavatkozik a francia elnökválasztásba – De mit akarnak Brüsszel és Soros ügynökei nálunk?

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 szeptember 25.
Azt írja a Népszava, hogy Orbán Viktor súlyosan beavatkozik a francia belpolitikába, amikor Budapestre hívja Éric Zemmourt. Tényleg meghülyült mindenki a kriptokommunista szerkesztőségben? Habár a cikk leginkább Zemmour karaktergyilkolásával foglalkozik, ahogy általában a baloldali propagandasajtó vadászik a többi világhírű tudósra, művészre, médiaszereplőre és persze minden olyan politikusra is, akik meg merték dicsérni az Orbán-kormány családpolitikáját, de a címbéli állítás akkor is szürreális. A Népszabadság „futottak még” újságíróiból „megerősített” Népszava tényleg ilyen nagyhatalmú politikusnak látja Orbán Viktort? Ugyan! Hipokrita és cinikus állítás egy rossz tréfába bújtatva, hisz arról hosszan lehetne értekezni, hogy az elmúlt egy évtizedben ki, mikor és mennyiszer akart a magyar belpolitikába beavatkozni. Kérdezzék csak meg például Róna Pétert, aki évről-évre megjósolja, hogy most már tényleg megbukik Orbán, pontosabban megbuktatja Brüsszel.

A hosszú menetelés, a nagy sorban állás és a paraziták kora

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 szeptember 14.
A hosszú menetelés tette lehetővé a kínai kommunista hadsereg túlélését annak ellenére, hogy menet közben állományának kilencven százalékát elvesztette. Ez a viszonylagos részsiker alapozta meg Mao Ce-tung vezető szerepét, egész egyszerűen azért, mert a többiek meghaltak… A magyar baloldal hosszú sorokban készül a saját menetelésére, amit magasztos kifejezéssel „demokratikus előválasztásoknak” neveztek el. Vannak, akik elől állnak, míg mások hátrébb próbálják kivárni idejüket. Megint mások élősködőként kapaszkodnak bele a hosszú sorban állók valamelyikébe, bízva a túlélésben. Vajon ki fog a nagy magyar baloldali menetelés végén megmaradni? Mert aki most kihullik, az végleg eltűnik.

Miközben Soros Sztárközgazdásza látszólag marhaságokat ír, sose felejtsd el, hogy létezik a NAGY TERV

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 szeptember 4.
Az, hogy a George Soros szócsöveként (is) működő Project Syndicate oldalán megírja a Sztárközgazdász, hogy Magyarországot ki kell zárni az unióból, majd utána mindjárt a lengyeleket is, nem mondható túlzottan meglepő eseménynek. Ám az, hogy a Sztárközgazdász párhuzamot von a Talibán és Magyarország között, enyhén szólva is ijesztő, ugyanakkor sértő és gyalázatos. Daron Acemoğlu professzor, azaz a Sztárközgazdász szerint ugyanis az afgán misszió kudarca bebizonyította a Nyugat számára, hogy külső erővel nem lehet demokráciát építeni. Így Magyarországon sem kellene ezt erőltetni. Jól értjük? Eddig tényleg a Nyugat építette volna erőszakkal Magyarországon a demokráciát? Soros és társai tényleg tudnak még mélyebb mocsokban tapicskolni.

Egy pitiáner zsarolás margójára: Stadionban lenni jaj de jó!

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 augusztus 28.
Karácsony Gergely zsarol. Ha nem épül meg a Diákváros, de lesz Fudan egyetem, akkor Budapest visszalép a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésétől. Miért is? – merül fel bennünk a jogos kérdés. Ha a kormány az egész Fudan-projektet a választások utánra tervezi, ráadásul az ígéretek szerint az egyetem mellett megépülne a Diákváros is, akkor miért dobta be ismét ezt az álproblémát Karácsony Gergely? Mire fel ez a ködszurkálás? A válasz pofonegyszerű. A főpolgármester el akarja terelni a figyelmet saját „munkásságáról”, az egyre élhetetlenebb Budapestről, a közlekedési káoszról, a közterületeken tapasztalható szégyenletes állapotokról. Inkább beszéljünk újra a Diákvárosról, zsaroljuk meg a kormányt, mint magyarázkodjunk amiatt, hogy Budapestre visszatért a Demszky-korszak – jutott eszébe a nagy ötlet Gál J. Zoltánéknak a városházán.

Most rehabilitálják Gyurcsányt... Nem kicsit, nagyon!

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 augusztus 27.
Számos oka, célja és eredménye van az ellenzéki összefogásnak és persze az előválasztásnak. Az Orbán-ellenes szavazók mozgósítása (aminek hatékonysága meglehetősen kétséges) mellett azonban méltatlanul keveset beszélünk arról a tisztítótűzről, amin Gyurcsány Ferenc megy át éppen. Mert nem csupán a Jobbik rasszista bűneit bocsájtotta meg a baloldal, hanem a Gyurcsány Ferenc által 2010 előtt elkövetett bűnöket is. A hazugságokat, az őszödi beszédet, a rendőrattakot, az államcsődöt, a megszorításokat. 2006-ot is. Gyurcsány Ferenc volt, van és lesz – köszönhetően a totális ellenzéki összefogásnak és az összefogást legitimáló előválasztásnak. Ezt pedig azoknak is érdemes végiggondolniuk, akik az elmúlt évben a Gyurcsány nélküli baloldalnak szurkoltak.

Karácsony: nem adjuk a jövőnket! A múltat pedig eltöröljük...

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 augusztus 7.
A főpolgármester mer nagyot álmodni. Vagy éppen nincs barátságban a valósággal. A nyilvánvalóan realitásvesztett „Budapest mindenkié” és a „Mi vagyunk a 99 százalék” vezérmottók után rátekert még egyet a kommunikációs stáb és országszerte kikerültek az új plakátok. Sárgán, mert a sárga az irigység színe, a mondanivaló pedig az emberek lelkében megbúvó irigységre épül. „Nem adjuk a jövőnket!” – szól az új mottó. Plakát már van, hasít a progresszió, felállt a csapat és a múlt sem számít már. A nyelvvizsga történetét, a zuglói városházán megesett bonyodalmakat és a szalonnáci jobbikosok viselkedését, ahogy Gyurcsány Ferenc minden régi bűnét, ki kell törölni az emberi emlékezetből. Miközben Budapest romokban hever.

Na és? – A következmények nélküli baloldal rövid története

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 augusztus 4.
Mi a közös Horn Gyula pufajkás múltja, Medgyessy Péter D-209-es ügynöki tevékenysége és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde között? A válasz összetett ugyan, de kristálytiszta: egytől-egyig balliberális miniszterelnökök voltak, és kivétel nélkül bebizonyosodott róluk, hogy morálisan és politikai értelemben is alkalmatlanok egy demokratikus ország vezetésére. És mielőtt kimaradna a válasz lényegi része: minden bűnük, az országnak ártó tettük következmény nélkül maradt. Maradt Horn Gyula, Medgyessy nem a múltbéli bűnei miatt bukott, de Gyurcsány is elvergődött még három évig, pontosabban úgy csinált, mintha kormányozna. Ezek után nem csoda, hogy a Momentum, miután rájött identitásának lényegére és beállt a baloldali pártok sorába, ugyanezt követi. Cseh Katalin botránya – ami egyben az egész ellenzéki összefogás szégyene – következmények nélkül marad. Egyelőre... Legalábbis, ha rajtuk múlik.

Cseh Katalin gyalázata az egész ellenzék botránya

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 július 31.
A hitelesség a politikában is kulcskérdés. Hogy is lenne ez másképp? Igazolja a szándékot, alátámasztja a cél helyességét és értelmet ad a cselekvésnek. Cseh Katalin mondandóját ma már semmi sem igazolja, ahogy értelme sincs. Miként annak sem, hogy Fekete-Győr Andrásék maguk között tartják, végleg beszántva és sóval behintve ezzel a Momentum hitelességét. Mostantól nincs korrupciózás, nincs felcsúti perről való eszelős delirálás. De egyeztetés sem Věra Jourová asszonnyal az uniós pénzek befagyasztásáról. Cseh Katalinnak felelnie kell, ahogy a Momentumnak és az egész ellenzéki összefogásnak is. Mert olyan nincs – miután büszkén kihirdetik –, hogy a Fidesz sem tudja megbontani a „demokratikus” összefogásukat, hogy van már közös program és lesznek közös jelöltek, esetleg közös kormány is, de Cseh Katalin botránya nem közös. Dehogynem! Hogy is lenne ez másképp?

Térdelj nyugat, mert nálatok tényleg fenyeget a rasszizmus!

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2021 július 15.
Eddig azt hittem, hogy a térdelés kultúráját csak és kizárólag az a bűntudat tartja mesterséges köldökzsinóron, amit az egykori gyarmattartó társadalmak ma élő csoportjai éreznek őseik cselekedetei miatt. Tényleg nehéz lehet szembesülni az izgalmas családfakutatások során azzal, hogy az ük-ükapuka Afrikában vagy az ázsiai szigetvilág valamelyik kicsiny szegletében térdre kényszerítette, rosszabb esetben legyilkolta a bennszülötteket. Könnyfakasztó és borzalmas érzés azt olvasni, hogy a dédipapa rabszolgákat tartott. Ám a foci-Eb-t végig követve és látva azt, hogy a Wembleyben az angolok kifütyülik más nemzetek himnuszát, majd a saját fekete játékosaikat rasszista rigmusokkal gyalázzák, amikor nem megy a foci, rá kellett ébrednem arra, hogy a térdelés bizony a jelennek (is) szól. Sokat kell még térdepelni nyugaton az ott felerősödő rasszizmus miatt.

Finn oktatás, svájci indexálás, uniós bérek és afrikai erdősítés, avagy mit ígér az ellenzék?

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 július 9.
A magyar baloldal nem hazudtolja meg önmagát, amikor demagógiáról és a nyugati minták másolásáról van szó. Fekete-Győr András például finn típusú oktatási rendszert szeretne, Dobrev Klára szerint pedig vissza kellene állítani a nyugdíjak svájci indexálását, amit – nem mellékesen – éppen férje, Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon szüntetett meg. Jakab Péter – habár mostanában nehezen jön ki a munkát végző emberekkel – azt ígéri, hogy egy magyar melós ugyanannyit fog keresni, mint egy német, Karácsony Gergely pedig már uniós bérekről vizionál. Sőt, valami furcsa elmeállapotban megemlíti programjában, hogy épül a nagy Zöld Fal Afrikában, ami kétségtelenül remek hír, ám egyelőre inkább Budapesten kellene fákat ültetni. Mi jöhet még, mit ígérhetnek meg a választásokig? Svéd acélgyártás, norvég halászat? Netán ingyen bajor virsli? Ingyenes cseh sör? Mindenesetre a demagógiát és a humort kedvelő nagyérdemű jól fog szórakozni jövő áprilisig.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.