„Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” – A mai napon Mindszentyre emlékezünk
A mai napon Mindszenty Józsefre emlékezünk, halálának negyvennyolcadik évfordulóján. Nemcsak úgy gondolhatunk rá vissza, mint Magyarország utolsó hercegprímására, annál sokkal nagyobb szerepet játszott a történelmünkben. Ő nemzetünk hősévé, vértanújává vált. Felszólalásaiban, emlékirataiban, prédikációiban nyíltan felvette a harcot a kommunizmus és a nemzeti szocializmus embertelen eszméivel szemben. Meghatározó személy lett magyar- és nemzetközi szinten is a Római Katolikus Egyház életében. Ezt az emléket a mai napig őrzik, számtalan helyen találkozhatunk a világban szobraival és a róla elnevezett intézményekkel. De ki is volt ő valójában? Erről beszélgettünk Czuczor Gergellyel, a Rubikon Intézet tudományos munkatársával. A világ konzervatívjainak tudniuk kell egymásról – Exkluzív interjút adott Gulyás Gergely a PS-nek (Videó)
A CPAC második napján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is az előadók között szerepelt. Beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon egy konzervatív kísérlet zajlik, amely azért sikeres, mert demokratikus legitimizáció áll mögötte, immár negyedszer nyert hatalmas fölénnyel választást, és sikeres, mert nem mondott le azokról az értékekről, amelyekről sok magát konzervatívnak nevező európai párt lemondott. Előadása után exkluzív interjút adott stábunknak. Véget ért a CPAC ’23 – ilyennek látták a résztvevők (Videó)
A mai napon ért véget Európa egyik legnagyobb konzervatív konferenciája, a CPAC Hungary, amelyet másodszor szerveztek meg hazánkban az Alapjogokért Központ szervezésében. Az előadásokról, panelbeszélgetésekről portálunk is folyamatosan beszámolt. Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a vendégek hogyan látták a rendezvényt, és szerintük melyek voltak a legfontosabb üzenetei, témakörei, és melyek azok a gondolatok, amelyeket magukkal tudnak vinni.
Isten, áldd meg a Magyart! – A Szentatya szentmiséje a Kossuth téren (Videó + fotók!)
Ma délelőtt pár órára az egész világ figyelme a nemzetünk főterére, a Kossuth térre szegeződött. Ugyanis itt mutatta be Ferenc pápa apostoli látogatásának csúcspontjaként Erdő Péter bíboros koncelebrálásával a szentmisét. A hívek már a hajnali órákban a beléptető kapuk előtt álltak, melyek reggel hat órakor nyíltak meg. A több tízezres tömeg ezután foglalhatta el ülő- vagy éppenséggel állóhelyét. A szentmisén Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett, valamint a kormány és az országgyűlési képviselők számtalan tagjai. Ferenc pápa: Ne a virtuális világban éljük, hanem a jelenben – Ilyen volt az ifjúsági találkozó az Arénában (Videó!)
Ferenc pápa ma délután a fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményen stábunk is részt vett, így személyesen tanúi voltunk, hogy milyen nagy örömmel és szeretettel fogadta az ifjúság a katolikus egyházfőt. Érkezése előtt egy egyórás felvezető program várta az érdeklődőket, amelynek keretében hivatalosan is – nagyközönség előtt – bemutatták a pápalátogatás hivatalos himnuszát, valamint Rúzsa Magdi is fellépett. Ferenc pápa közvetlenül beszéde előtt körbement a fiatalok között, fotózkodott, de arra is volt esély, hogy kezet fogjanak vele a résztvevők. A tanítása után lehetőségünk volt a látogatókkal is beszélgetni, hogy miként élték meg a találkozást a Szentatyával. Többek között Böjte Csaba atya is mesélt arról, hogy miként élte meg ezt a találkozást. A Kossuth tér is készen áll a Szentatya fogadására – Exkluzív betekintést nyerhettünk
A holnapi napon érkezik meg Ferenc pápa repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ez lesz a negyedik alkalom Magyarország történelmében, amikor hivatalban lévő pontifex érkezik hazánkba, így bátran kijelenthetjük azt is, hogy a következő napokban történelmi eseménynek lehetünk szemtanúi. Ferenc pápa érkezése előtt még kimentünk a Kossuth térre, ahol most vasárnap – a látogatás csúcspontjaként – a Szentatya szentmisét fog celebrálni. A nemzet főterén Bocsák Rita színpadi rendezővel beszélgettünk, és így megtudtunk pár kulisszatitkot is. Kiss-Rigó László: Ez a látogatás bátorítás lesz a békére, a keresztény és európai értékeink védelmére – Mi kérdezünk
Kevesebb, mint tíz nap múlva, immáron másodszor hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus többségű országok esetén a katolikus egyház vezetőjének vizitációja különös jelentőséggel bír, és talán az időzítése sem lehetne jobb, hiszen az európai kontinensen Magyarország mellett csak a Vatikán áll ki egyértelműen amellett, hogy azonnali tűzszünet kell, béketárgyalásokat kell szervezni, mert csak így juthatunk el a békére vezető útra. Magyarországon ez lesz a negyedik olyan látogatás, amikor hivatalát betöltő pontifex érkezik hazánkba. Az eddigi három alkalomról, és a most következő pápalátogatásról dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel beszélgettünk.
Várjuk a szentatyát – Így készülünk a találkozásra
A legnagyobb egyházi eseményekre a szervezők saját, új himnusszal is készülnek, ahogyan az legutóbb, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) esetében is történt. A 2021-es NEK-nek a „Győzelemről énekeljen” című himnusz volt, amelyet Kovács Ákos hangszerelt újra, ugyanis a korábbi, az 1938-as budapesti kongresszusi himnuszt dolgozták fel a szervezők. Az idei pápalátogatás, amely április végén lesz, hasonló méretű és fontosságú egyházi eseményként fogható fel a magyar katolikus egyház és Magyarország szemszögéből is, így érthető, hogy erre az alkalomra is komponáltattak egy köszöntőt. A „Camino – Krisztus, a jövőnk” címmel írt himnuszt Vizy Márton szerezte, a szövegét pedig Tóth Dávid Ágoston írta. Így ünnepelt Magyarország Kiskőrösön (PS-videó!)
Az idei évben rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelte március 15-t. A hideg időjárás ellenére is a több ezres tömegbe az ország minden tájáról érkeztek emberek, még Erdélyből is voltak ünneplők. Stábunk is részt vett a megemlékezésen, ahol lehetőségünk adódott Salacz László országgyűlési képviselővel is interjút készíteni. Portálunknak elmondta, hogy “Rengeteg párhuzamot lehet felfedezni a két időszak között (1848 és 2023), hiszen mit kívántak a magyarok 1848/49-ben? Békét, szabadságot és függetlenséget. Jelen pillanatban is ezt kívánja a magyar nemzet, azt hogy a katonáinkat ne vigyék idegen földre, idegen hatalmak ne kényszerítsék be Magyarországot egy idegen háborúba, és a magyar katonák csak a magyar honvédelmet szolgálják.” Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik. Csák János a PS-nek: A legfontosabb, hogy a gyerekeinket hagyják békén - Stábunk az idei évértékelőn járt (Videó)
Orbán Viktor miniszterelnök idén is a Várkert Bazárban tartotta az évértékelő beszédét. A miniszterelnök 1999 óta tart évértékelőket, így az ideit is, immáron a 24-et. Szokás szerint a rendezvényt a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezte. Stábunk is kilátogatott az eseményre, ahol sok politikust megszólaltattunk, megkérdeztük, hogy szerintük mi volt az idei beszédnek a legfontosabb üzenete, és hangulatában miben volt más, mint a korábbi években. Egy igazi független-objektív „keresztény” portál haláltusája
A napokban jelentette be a szemlelek.net, hogy „elhalkul” – ahogyan ők fogalmaztak. Indokként az anyagi források és támogatások hiányát említették. Vergődésükben ugyanakkor fontosnak tartották azt is kiemelni, hogy a magyar kormánytól sem kaptak semmiféle támogatást működésükhöz. Majd bejelentették: gyűjtést rendeznek annak érdekében, hogy portáljuk megmaradjon, és a magyar sajtószabadság ne csorbuljon tovább. Megoldás lenne-e egy nemzeti platformtörvény az interneten paráználkodó elmebajosok ellen? – Interjú Tóth Mátéval, 2. rész
Interjúnk első részében, amelyet Dr. Tóth Máté ügyvéddel, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnyának vezetőjével készítettem, leginkább a nevezett Noryna D.-botrányra fókuszált. A most publikált második részben pedig arra kerestem a válaszokat, hogy intézményrendszereink – itthon és az Európai Unióban egyaránt – hogyan állnak az ilyesfajta problémákhoz, tudják-e egyáltalán rendesen kezelni őket. Hiszen a Bloomberg tavaly év végi értékeléséből kiderül: átlagosan napi kilenc órát töltenek a világhálón a tizenévesek, idei adatok szerint pedig már az ötévesnél fiatalabb gyerekek is ébren töltött idejük 25 százalékában használnak kütyüket. Tabuk nélkül: Már a pornográfia is megengedett a TikTokon? – Interjú Tóth Mátéval, 1. rész
„Olyan irányokból áll támadás alatt a társadalmunk, amikre pár éve még csak nem is számítottunk” – többek között ezzel a mondattal értékelte Dr. Dr. Tóth Máté ügyvéd Noryna Diamond, szül. Lex Norbert botrányát a TikTok-on. Az említett személy ugyanis élőben közvetítette társával, Hamza Alexával, szül. Hamza Alexszel azt, hogy orálisan kényeztetik férfi partnereiket. Noryna D. egyébként több mint 135 ezer követővel rendelkezik, így amint egy élőzést indít, tízezrek kapnak egyből értesítést, hogy csatlakozzanak a közvetítéshez. Az aktusok végeztével Instagram-oldalán úgy magyarázkodott: igaz, hogy nem a legszebb utat találta meg arra, hogy el tudja magát látni és meg tudjon venni mindent, amire szüksége van, de azt is mindig hozzátette, hogy ez volt a legegyszerűbb út ahhoz, hogy elérje céljait. Azokra a támadásokra és kritikákra, amelyekben már korábban nehezteltek rá a közösségi médiában, amiért a nézői feltehetően nagy részben kiskorú gyermekek, mindig úgy válaszolt, hogy nem tudja alátámasztani ezt a tényt, és a szülők felelőssége az, hogy a gyerekük mit néz. Olaf Scholz: „Bízzatok bennem, bízzatok kormányotokban” - de vajon tudnak még bízni a németek?
A most pénteken tartandó Ramstein Konferencián feltehetően újabb döntés fog azügyben születni, hogy Németország miként, és milyen további fegyverekkel fogja a jövőben támogatni Ukrajnát az oroszokkal szembeni háborúban. Németországra már az elmúlt napokban is figyeltünk, hiszen készen állt „Leopard” típusú tankokat küldeni. A német közvélemény azonban megosztott ebben a témában. Kicsit kevesebb mint a fele a német társadalomnak 46%-a a fegyverek szállítása mellett áll, míg 43%-a ellenzi, 11% pedig nem tudott a kérdésben állást foglalni. A statisztikát kielemezve érdekes konklúziókat vonhatunk le. Ámokfutás Veszprémben 2.0 – További templomrombolás
A veszprémi székesegyház körül már régóta áll a bál. Mint közismert, dr. Udvardy György érsek az egész templomot kiürítette, a freskókat lemeszeltette, és információink szerint húsvétig a díszes ólomüveg ablakokat is kiveteti. Azonban nem ez az egyetlen olyan templom Veszprémben, amely a tatarozási ámokfutásának az áldozata lett, ugyanis képek kerültek nyilvánosságra, amelyek a székesegyház mellett álló ferences templom jelenlegi belsejét mutatják. A képek magukért beszélnek. A magyarországi németek elhurcolásának 77. évfordulójára emlékezünk
A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja 2012 óta – az országgyűlési határozatnak megfelelően – hivatalos magyar állami emléknap; dátuma január 19., utalva arra, hogy 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzetése, az otthonaikból kényszerrel nyugatra telepítendő első budaörsi lakosokat szállító vonatszerelvény elindításával. Szerkesztőségünk Dr. Gajdos-Frank Katalin (Jakob Bleyer Heimatmuseum, Budaörs) összeállításával emlékezik meg a kitoloncolás borzalmairól. Kozma Imre atya: Senki nem ismerte úgy egyházunk veszteségeit, mint XVI. Benedek - PS-videó és könyvajánló
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat évek óta minden karácsonykor egy könyvet is ajándékoz a rászorulóknak és az adományozóknak egyaránt. Ebben az évben Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa "A föld sója" című könyvére esett a választás. A könyv egy beszélgetést tár az olvasói elé, melyben Peter Seewald német újságíró beszélgetett az egykori bajor bíborossal. Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a Polbeat különleges karácsonyi felvételén, még Benedek emeritus pápa életében ajánlotta a kötetet (videónkban) idézve a pápává választása előtt hittani prefektusként tevékenykedő teológusról a kötetben olvasható jellemzést, miszerint "korunk egyházának veszteségeit és drámáját kevesen ismerik olyan jól és fájdalmasan, mint ez az egyszerű, bajor paraszti sorból származó ember". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.