Pesti Srácok

Többmilliárdos áfacsalás miatt körözik Üröm ex-MSZP-s polgármesterének balhés embereit

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 december 11.
Elfogatóparancsot adott ki Üröm ex-szocialista polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó, kétes hírű vállalkozók ellen a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. P. Ádámot és K. Tibort felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett többmilliárdos költségvetési csalás miatt ítélte el első fokon a Szolnoki Törvényszék, ám Laboda emberei megszöktek a letartóztatás elől. A botrányos ügy harmadrendű, hét évvel sújtott vádlottja az az „Olcsó” becenevű H. Zoltán, aki szintén régi jó ismerőse a polgármesternek.

Dózsa György úti tragédia: vádat emelt az ügyészség M. Richárd ellen

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 december 6.
Vádat emelt a Dózsa György úti halálos baleset ügyében M. Richárd és az ügy másik érintettje ellen a VI. és VII. Kerületi Ügyészség - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Koltai Zsuzsanna, M. Richárd védője. A tavaly májusi tragédiában ketten haltak meg, amikor az M. Richárd vezette Mercedes kabrió egy Citroënnel karambolozott a XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) emellett a férfit vesztegetéssel gyanúsítja, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint kenőpénzt fizetett azért, hogy számára kedvezően alakuljon a nyomozás.

Milliárdos áfacsalás: már az ügyészség nyomoz Staudt Gábor és a volt főrendőrök ügyében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 december 3.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a milliárdos költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint több személlyel együtt elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette, a szervezet nem kispályás, hiszen „többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban”.

Felfüggesztett börtönnel megúszta a belügyminiszter ellen lejáratási akciót szervező Jakubinyi Róbert

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 november 28.
Csupán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt az alvilág ismert és hírhedt alakját, Jakubinyi Róbertet szerdán a Fővárosi Törvényszék. Jakubinyi a jogerős ítélet szerint Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az éjszakai életben szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni. A törvényszék álláspontja szerint az elsőfok által kiszabott letöltendő börtönbüntetés a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek lefizetésével és csempészéssel is vádolt Jakubinyi esetében eltúlzott...

Hamis tanúzásért jogerősen két év börtönre ítélték a romagyilkosságok koronatanúját

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 november 28.
Másodfokon két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a romagyilkosságok koronatanúját a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a bíróság sajtóosztálya. A bíróság jogerős ítélete szerint a nő hamis alibit igazolt a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának, Kiss Árpádnak, valamint több vallomásában is hazudott az eljárás során.

Tanúkkal igazolná Gyárfás, hogy nincs köze Fenyő János kivégzéséhez

PDPámer Dávid Forró drót 2018 november 27.
December közepéig több, Gyárfás Tamás és védője által indítványozott tanút fog meghallgatni a rendőrség a Fenyő-gyilkosság ügyében – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Bánáti János, az egykori médiavállalkozó ügyvédje. Úgy tudjuk, Gyárfásék többek között ezekkel a tanúvallomásokkal is azt kívánják igazolni, hogy az úszószövetség korábbi elnökének nincs köze Fenyő János 1998-as meggyilkolásához.

Kabaré a bíróságon: négy év után sem tart még sehol Vizoviczkiék vesztegetési pere

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 november 23.
Négy év után sem tart szinte sehol a bizonyítással a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre ítélt diszkópápa, Vizoviczki László és társai vesztegetési perében az ügyet tárgyaló Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa. Értesüléseink szerint még hátravan legalább 80 tanú meghallgatása, így csaknem biztosra vehető: jövőre sem várható elsőfokú ítélet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vesztegetési ügyében. Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak és egyre több ügyet sikerül időben befejezni. Nos, Vizoviczkiék vesztegetési pere nem éppen ezt bizonyítja, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár még kártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.

Rendőrt akart lefizetni M. Richárd, hogy befolyásolja az ellene indított nyomozást (Frissítve!!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 november 22.
A bűnügyi felügyelet ismételt megszegése miatt még hétfőn őrizetbe vette a rendőrség M. Richárdot, a Dózsa György úti halálos baleset egyik gyanúsítottját – írta portálunknak küldött közleményében a fővárosi főügyész. Wagner Ádám, a férfi védője a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy az ügyészség kérésére csütörtök délután a bíróság nem jogerősen elrendelte M. Richárd letartóztatását. A nehézfiút egyébként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) már vesztegetéssel is gyanúsítja, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint kenőpénzt fizetett azért, hogy számára kedvezően alakuljon a nyomozás.

Hajmeresztő: kártérítéssel ajándékozta meg Hunvald Györgyöt a strasbourgi bíróság

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 november 20.
A strasbourgi bíróság 2018. november 15-i ítélete szerint Magyarország megsértette Hunvald Györgynek az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, tisztességes tárgyaláshoz való jogát és ezért kártérítés megfizetésére kötelezte a magyar államot – erről maga a volt erzsébetvárosi polgármester számolt be a Facebook-oldalán. Az ügy lényege, hogy a bírói tanács szerint túl hosszú ideig tartott a Hunvald ellen indított eljárás. Úgy tudjuk, több százezer forint üti a korábban súlyos bűncselekmények miatt vád alá helyezett egykori polgármester markát.

A VIP-listás bankelnök, aki mindent megúszott - Princz Gábor portréja

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 november 19.
Sokakat megdöbbentett a szombati hír, hogy tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt Princz Gábor. A Postabank egykori vezérigazgatója a magyar rendszerváltás után pár évvel már a magyar közélet befolyásos és megbecsült tagjai közé tartozott. Cikkünkben felidézzük a kiváló rendőri és baloldali politikai kapcsolatokkal is rendelkező ex-bankelnök életének meghatározó szakaszait, a Postabank-botrányt, a hírhedt VIP-listát, az 1998-ban meggyilkolt Fenyő Jánossal kialakult konfliktusát, de szemezgetünk Princz rendőrségi vallomásából is.

Prisztás-gyilkosság: a táblabíróság szerint Roháč vallomásának köszönhetően akár törölhetik is Portikék ítéletét

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 november 16.
A táblabíróság szerint Roháč vallomása olyan súlyú, hogy ha a Prisztás-ügyben most elrendelt perújítás során hitelt adnak a szlovák bérgyilkos szavainak, akkor Portik Tamást és a gyilkosság végrehajtásával vádolt, majd jogerősen elítélt testőrét fel is menthetik az ellenük emelt vád alól. Roháč ugyanis azt állítja, hogy az orosz-ukrán maffia megbízásából ő lőtte fejbe a milliárdos vállalkozót.

A Fenyő-ügy volt főnyomozója szerint csaknem minden jel arra utal, hogy Gyárfás ölette meg a médiacézárt

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 november 15.
„Számomra szinte minden jel arra mutat, hogy Gyárfás felbujtására végezték ki Fenyő Jánost. Gyárfás Tamásnak volt a legsúlyosabb konfliktusa a kivégzett médiacézárral, ezen kívül ő rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal, pénzzel is a merénylet lebonyolításához” – állítja a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozója, Kovács Lajos, aki bízott benne, hogy a móri emberöléshez hasonlóan kiderül majd, a Fenyő-ügyben is neki és munkatársainak lesz igaza. A nyugalmazott főrendőrrel készült, több ügyet is átfogó interjú P. Gál Judit most megjelent, Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvében olvasható. A szerző az elmúlt évtizedek megrázó bűneseteit mutatja be a nyomozók, bírók, ügyészek és az elkövetők szemszögéből.

Megszállta az ügyészség Simonka György érdekeltségeit

PDPámer Dávid Forró drót 2018 november 15.
Kedden és szerdán házkutatást tartottak a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a rendőrség munkatársai a Simonka Györgyhöz kötődő ingatlanokban - tudta meg a PestiSrácok.hu. A nyomozó ügyészek több Békés megyei településen, többek között Pusztaottlakán egy céges telephelyen, Orosházán az egyik Fidesz-irodában, és Újkígyóson, a fideszes képviselő otthonában is megjelentek.

Szorul a hurok: már Magyarországon is nyomoznak Staudt Gábor és társai többmilliárdos áfacsalási ügyében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 november 13.
Az ügyészség utasítására már Magyarországon is nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban a milliárdos, több országot is érintő áfacsalási ügyben, amelynek egy feljelentés szerint elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – tudta meg a PestiSrácok.hu. Lengyelországban már néhány hónapja elindították a nyomozást és az üggyel foglalkozó maffiaellenes nyomozók október végén két napon keresztül hallgatták ki a feljelentőt, aki fontos bizonyítékokat is átadott a lengyel hatóságoknak. Staudt Gábor korábban portálunknak azt üzente, semmilyen bűncselekményben nem vett részt.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.