Lengyelországban nyomoznak a jobbikos Staudt Gábor és társai milliárdos adócsalási ügyében
A PestiSrácok.hu információi szerint a lengyel ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el annak a magyar személynek a feljelentése alapján, akinek egykori társai átszámítva több, mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot. A feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény elkövetői voltak. Az ügyészség szerint nincs szükség perújításra a Prisztás-ügyben
Portik Tamás és egykori testőre, H. István perújítási kérelmének elutasítását indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál a Prisztás-ügyben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Csiha Gábor, a főügyészség szóvivője. Holnap kiderül, börtönbe csukják-e a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót
Szerdán másodfokú ítéletet hirdet az éjszakai élet egykori (?) ura, Vizoviczki László és társai perében a Fővárosi Ítélőtábla. A diszkópápa hét év börtönt kapott első fokon, de az ügyészség fellebbezésében jóval súlyosabb büntetést kért az alvilág erős emberére, aki ártatlannak vallja magát és a kiszivárgott információk szerint nagyon szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, ezért még 2014 decemberében terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és volt honvédelmi miniszteréről a hatóságnak, ám az ügyészség visszautasította az alkuajánlatot. Vizoviczki ugyan adócsalás és vesztegetés miatt áll "csak" bíróság előtt, ám az nyílt titok volt, hogy birodalma állam volt az államban, a Hajógyári-szigeten ömlött a drog, fiatalokat öltek meg és dobtak a Dunába. Mindez 2012-ig, a vállalkozó letartóztatásáig háborítatlanul folyhatott, hiszen a diszkópápa olyan szintű kapcsolati hálót épített ki, hogy szinte mindent megtehetett.
Milliárdos áfacsalás: az ügyészség szerint is bűncselekményt követhettek el a jobbikos Staudt Gábor és társai
Ha a magyar ügyészségen múlna, már nyomoznának abban a többmilliárdos áfacsalási botrányban, melyben egy feljelentés szerint érintett lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is. Egy, a NAV-nak nemrég megküldött ügyészségi határozatban ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy a beszerzett adatok alapján bűncselekmény történhetett; csupán azért nem indult nyomozás, mert nem a magyar, hanem a lengyel költségvetést érhette kár. Megszólalt a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottja: Győrkös azt állítja, baráti tűz végzett az áldozattal
Igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyének elsőfokú tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken. A vádlott a szakemberekkel ellentétben vallomásában a bíróság előtt azt állította, baráti tűz végzett az áldozattal. Politikai merényletek: a Torgyán-lakás felrobbantása kapcsán hallgathatják ki Kisbandit
A PestiSrácok.hu információi szerint az alvilág bankáraként ismert Lakatos Andrást is meghallgathatják az 1998-as választások előtt és után történt, egy ideje újra vizsgált politikai merényletekkel kapcsolatban. Úgy tudjuk, a hatóságok abban bíznak, hogy Kisbandi leginkább a Torgyán József házánál történt robbantással összefüggésben szolgálhat értékes információkkal. Százmilliárdos csalás és sikkasztás - Heteken belül dönthet a bíróság a Buda-Cash-vezérek sorsáról
Kedden már a perbeszédekkel folytatódik a milliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt Buda-Cash-vezetők büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint a brókercég vezetői egy általuk létrehozott, Karácsony Miklósnak elnevezett fiktív személy számlájára, illetve offshore cégeknek milliárdos összegeket játszottak át. Noha a közvélemény és a sajtó csak kisebb szeletét ismerte meg a bűnügynek, az mindenesetre nehezen képzelhető el, hogy az évtizedekig tartó visszaélések háboríthatatlanul folyhattak volna a politika és a bűnüldöző szervek tudta nélkül. Az ügyben heteken belül végre elsőfokú ítéletet hirdethet a bíróság.
Holttest nélkül emelhetnek vádat VV Fanni feltételezett gyilkosa ellen
Heteken belül befejezhetik a nyomozást a tavaly novemberben eltűnt Novozánszki Fanni ügyében – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Lichy József ügyvéd. A sértetti jogi képviselő szerint a lány holttestét ugyan nem találták meg, de a hatóságnak van annyi bizonyítéka, hogy emberölés miatt vádat emeljenek a lány feltételezett gyilkosa, B. László ellen. Még hetekig hallgat a soroksári gyilkosság gyanúsítottja
Hetek múlva tesz csak vallomást a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított R. Szilveszter – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Lichy József, a férfi védője. Emberölés miatt nyomoznak a Hajógyári-szigeten tizenkét éve rejtélyesen eltűnt fiatal focista ügyében
Emberölés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást néhány hete a Hajógyári-szigeten 2006 februárjában eltűnt 17 éves focista, Strehó Gergő ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, az eljárás megindítására azért került sor, mert a rendőrök olyan adatok birtokába jutottak, amelyek a rejtélyes eltűnés megoldásához vezethetnek. Hamis tanúzás miatt is vizsgálódhatnak a pedofilbotrányba kevert pólósok ügyében
Hamis tanúzás bűntettének gyanúja miatt fordult az ügyészséghez a napokban kirobbant, két, országosan ismert sportolót érintő szexbotrány kapcsán Tényi István. A két vízilabdázót azzal vádolták meg, hogy hosszú hónapokon keresztül folytattak szexuális kapcsolatot egy, az események idején még csak 11 éves kislánnyal. A feljelentéseiről elhíresült Tényi szerint ugyanakkor vizsgálni kell a hamis tanúzás gyanúját is. Kilenc golyó a Pigalle tulajdonosának: újabb leszámolással gyanúsíthatják meg Portikot és Jozef Rohácot
Újra nyomoz a Pigalle nightclub egykori tulajdonosa, Totka Pál halnagykereskedő sérelmére elkövetett merényletkísérlet ügyében a rendőrség – értesült a PestiSrácok.hu. A Portikot fiatalkorában felkaroló férfibe a saját házánál, 1996. november 21-én lőtt bele kilenc golyót egy máig ismeretlen bérgyilkos. Úgy tudjuk, a nyomozók azt feltételezik, hogy a meghiúsult merényletre Portik Tamás adott utasítást az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Jozef Rohácnak. Soroksári futónő férje a PS-nek: Soha ne szabaduljon a börtönből a feleségem gyilkosa!
Azt szeretném kérni a bíróságtól, hogy feleségem gyilkosa soha ne szabadulhasson a börtönből, ne kerüljön vissza a társadalomba, nehogy megint elvegye egy 11 éves kisfiú édesanyját - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kardos Lajos, az öt évvel ezelőtt meggyilkolt soroksári futónő özvegye. A férfi portálunknak leszögezte azt is, olyan súlyú indulatok vannak benne, hogy még a bíróságon sem szeretne találkozni a felesége megölésével gyanúsított R. Szilveszterrel. Egy 40 éves, börtönben ülő férfit gyanúsít a rendőrség a soroksári futónő megölésével
Megegyezik a DNS-e a Gy. Krisztina testén, illetve a helyszínen rögzített biológiai nyomokkal annak a 40 éves férfinak, akit a rendőrség csütörtökön különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsított meg az öt évvel ezelőtt történt soroksári emberölés ügyében – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Petőfi Attila vezérőrnagy, a nyomozás és az ügyben eljáró Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője. Fordulat: megvan a soroksári futónő gyilkosa!
Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség csütörtökön egy személyt a soroksári emberölés ügyében – olvasható a police.hu-n közzétett rendőrségi közleményben. A hatóság későbbre ígért bővebb tájékoztatást. Újra letartóztatták Kisbandit
Ismét elrendelte az alvilág pénztárosának is gúnyolt Lakatos András letartóztatását csütörtökön a Kúria – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit a férfi ügyvédje, Nyári Béla. A védő hozzátette: Lakatost már vissza is vitték a börtönbe. Gyárfás Tamás megzsarolásával gyanúsítják Jozef Rohácot
Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint Rohác terhére azt rója a hatóság, hogy az ő utasítására dobták be Gyárfás postaládájába azt a hangfelvételt, amelynek köszönhetően végül az egykori úszószövetségi elnököt is meggyanúsították a Fenyő-ügyben. Fenyő-gyilkosság: tanúként hallgatták ki a volt főrendőrt
A Fenyő-üggyel összefüggésben a védelem kezdeményezésére tanúként hallgatták ki szerdán Kovács Lajos nyugalmazott ezredest, a döglött ügyek osztályának egykori vezetőjét – tájékoztatta a Magyar Időket Bánáti János.