Pesti Srácok

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Czeglédy Csabát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 március 4.
Újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg szombaton Czeglédy Csabát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A börtönből mentelmi joga segítségével kiszabadult, majd a napokban ismét őrizetbe vett szocialista politikust a bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalás mellett már gazdasági csalással is gyanúsítják. Czeglédy előzetes letartóztatásáról hétfőn dönt a bíróság.

Ismét őrizetbe vették Gyurcsány ügyvédjét, Czeglédy Csabát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 március 2.
A hvg.hu információi szerint pénteken este újra őrizetbe vették Czeglédy Csabát. Az adócsalással gyanúsított, de a választáson független képviselőként induló Czeglédy mentelmi jogát péntek délután függesztette fel a választási bizottság. A politikus hazatért Szombathelyre, ám este már három NAV-os várta a lakásánál, és egy másik, de a korábbi gyanúval összefüggő bűncselekményre hivatkozva visszavitték. Czeglédy elfogását az MSZP-PM választási bizottságba küldött delegáltja, Litresits András is megerősítette a politikus Facebook-oldalán.

Kezdődik a gyurcsányi titkosszolgálattal szövetkező kincstárnok pere

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 március 2.
Jövő héten kezdi tárgyalni Jakubinyi Róbert adócsalás, sikkasztás és csempészet miatt indult, az Egymásért alapítvány botrányához kapcsolódó büntetőperét a bíróság. Az évtizedeken keresztül háborítatlanul tevékenykedő, korábban kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező férfit emellett azzal is vádolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején kilóra megvette a titkosszolgálati vezetőket, valamint külföldön akarta lejáratni Pintér Sándor belügyminisztert.

Milliók reklámszatyorban - Elévülés miatt nem vizsgálhatják, kapott-e kenőpénzt Botka

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 február 28.
Elévülés miatt nem vizsgálódhat a hatóság abban az ingatlanbotrányban, amelynek - egy volt érintett szerint - Botka László is haszonélvezője lehetett - tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy hetekkel ezelőtt ismertetett tanúvallomásban ugyanis azt állították, hogy az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje - az azóta elhunyt - Toller László volt pécsi polgármesterrel együtt reklámszatyrokban kapta a több tízmilliós kenőpénzeket. Botkát feljelentették, ám az ügyészség már nem rendelhetett el nyomozást.

Megszökött a házi őrizetből a magyar alvilág hírhedt alakja

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 február 27.
A Pestisrácok.hu információi szerint néhány napja megszökött a házi őrizetből a magyar alvilág egyik ismert és hírhedt alakja, K. László, akit a rendőrség két másik társával együtt egy örmény kereskedő több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsít. Az ukrán állampolgárságú férfi esete nem egyedi, hiszen korábban hasonló módon sikerült felszívódnia a fekete sereg egykori vezetőjének, valamint a rettegett ároktői cigánybanda két tagjának is.

Fordulat: a bíróság szerint törvénytelen volt a szcientológusoknál tartott rendőrségi házkutatást

PDPámer Dávid Forró drót 2018 február 23.
Törvénytelennek állapította meg, ezért megsemmisítette a rendőrség Szcientológia Egyházra vonatkozó házkutatási és lefoglalási határozatát a bíróság – mondta el a PestiSrácok.hu-nak Szikinger István, a szcientológusok jogi képviselője. Az ügyvéd hozzátette: a nyomozási bíró ennek kapcsán elrendelte, hogy a rendőrségnek vissza kell adnia a lefoglalt iratokat.

Ismét őrizetbe vették M. Richárdot, a Dózsa György úti kabrióst

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 február 22.
A PestiSrácok.hu információ szerint ismét elfogták a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottját, M. Richárdot. A nehézfiúra a MOM Parknál található Leroy étteremnél csaptak le az egyenruhások. A rendőrség csütörtök délután portálunknak úgy nyilatkozott, hogy valóban volt rendőri intézkedés M. Richárddal szemben, mivel megszegte a házi őrizet szabályait. A férfit előállították, majd - a BRFK kommunikációs osztályának legfrissebb, portálunknak megküldött tájékoztatása szerint - őrizetbe is vették. A rendőrség emellett közölte, hogy kezdeményezni fogják a nehézfiú előzetes letartóztatásának az elrendelését.

Még az ügyvédi munkától sem tiltották el a hatmilliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csabát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2018 február 22.
Ha kiszabadul az előzetesből, újra ügyvédként praktizálhat a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba, ugyanis a terhére rótt súlyos bűncselekmény ellenére a Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem függesztette fel az ügyvédi tevékenységét – tudta meg a PestiSrácok.hu. A törvény szerint ugyan a kamarának a vádemelésig nem kötelező az előzetesben ülő képviselőt ideiglenesen eltiltani a hivatásától, ám a döntés elmaradása még a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét is meglepte.

Nemzetközi pénzmosás hazai szállal: egy bolti őrnél landolt a Paris Saint-Germain hetvenmilliója

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 február 20.
Egy magyar stróman segítségével csaknem hetvenmillió forintot (218.567 eurót) csaltak ki a neves francia labdarúgó csapattól, a Paris Saint-Germaintől (PSG) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben a francia hatóságok bűnszervezetben elkövetett csalás, míg a magyar szervek pénzmosás miatt folytatnak nyomozást. A PSG lehúzása a gyanú szerint csak egy kis szelete egy nemzetközi csalás- és pénzmosás-sorozatnak, amelynek a szálai Magyarországra, egy hazánkban néhány éve letelepedett nigériai állampolgárhoz vezetnek.

Nem keresik tovább a kivégzett bróker gyilkosát

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 február 18.
Eredménytelenül zárta le a rendőrség a London Brókerház egykori tulajdonosa, Reichardt Ignác meggyilkolása ügyében három éve újraindított nyomozást- tudta meg a PestiSrácok.hu. A 46 éves brókert 2000. január 14-én, a saját terepjárójában végezte ki egy máig ismeretlen bérgyilkos. Értesüléseink szerint a nyomozás során egy, korábban az MSZP-hez húzó milliárdos, valamint a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójának a szerepét is vizsgálták, de végül nem sikerült bizonyítani, hogy közük lehet a merénylethez.

Októberben dönthet Vizoviczki László és bűntársai sorsáról a Fővárosi Ítélőtábla

PDPámer Dávid Forró drót 2018 február 17.
Július 4-én kezdi tárgyalni az éjszakai mulatóiról elhíresült Vizoviczki László és társai adócsalási perét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben még július 6-án, 11-én, 13-án, illetve szeptember 19-én és október 3-án tartanak nyilvános ülést, így az utolsó határnapon akár jogerős ítéletet is hozhat a táblabíróság.

Húsz éve lőtték agyon Fenyő János médiacézárt - A gyilkosság megbízója köszöni, jól van

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 február 11.
Húsz évvel ezelőtt hajtották végre a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb emberölését, a Fenyő-gyilkosságot. A leszámolás a rendszerváltozás utáni Magyarország legsötétebb időszakában történt, amikor szinte minden nap felrobbantottak egy autót egy vállalkozóval és a bűnözők hadszíntérré változtatták Budapest utcáit. Fenyő János médiavállalkozó likvidálása azonban mégis eltér a kilencvenes években elkövetett maffiagyilkosságtól, ugyanis sem előtte, sem azóta nem fordult elő, hogy olyan kaliberű embert gyilkoljanak meg, aki bejáratos volt a legmagasabb politikai körökbe, pártokat finanszíroz és emellett az ország egyik leggazdagabb embere. A bérgyilkosság megbízóját azóta is homály fedi.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.