Pesti Srácok

Börtönből a pszichiátriára került a hamarosan szabaduló Tasnádi Péter

PDPámer Dávid Forró drót 2016 augusztus 24.
Hétfői, Tasnádi Péter szabadulásáról szóló cikkünk megjelenése után egy nappal az egykori keresztapát a tiszalöki börtönben öt fekete ruhás, bv-s kommandós lerohanta, bevitték a zárkájába, majd elszállították a nyíregyházi pszichiátriára – állította a PestiSrácok.hu-nak Tasnádi Péter élettársa. Wolsky Luca portálunknak hangsúlyozta, hogy katonai bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tesznek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Úgy tudjuk, vizsgálat még nem indult az ügyben.

Heteken belül szabadulhat Tasnádi Péter

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 augusztus 22.
Szeptember közepén szabadulhat a tiszalöki börtönből a súlyos bűncselekmények miatt hosszú éveket rácsok mögött töltő, a magyar alvilág sokat tudó „nagy öregjének” is nevezett Tasnádi Péter – értesült a PestiSrácok.hu. Tasnádi kisebb megszakításokkal csaknem húsz éve ül börtönben, de már csak egy ügyben, vesztegetés miatt folyik ellene eljárás, amit szeptember 14-én tárgyal a Fővárosi Ítélőtábla. Ha jogerősen is felmentik, és nem követ el újabb bűncselekményeket, az alvilág kisnyugdíjasa szabadlábon, tiszta lappal kezdhet új életet.

Sikkasztással gyanúsítják a Corvinus Egyetem munkatársát, aki saját számláin landoltatta az ösztöndíjakat

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 augusztus 19.
Sikkasztással gyanúsítja a rendőrség a Budapesti Corvinus Egyetem egyik alkalmazottját, aki több millió forintot tüntethetett el és károsíthatott meg megközelítőleg hetven volt és jelenlegi egyetemi hallgatót– értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint a „megbotlott” munkatárs az egyetemistáknak megítélt ösztöndíjak kiutalásáért volt felelős, ám több esetben az összeg nem a hallgatók, hanem a gyanúsítotthoz köthető számlán landolt…

"Óvatosan beszéljen, mert ki van baszva operatívra!" - Kikérték Mengyi mentelmi jogát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 augusztus 18.
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész. Lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg róla, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért a pályázóktól. A képviselő állítólag ebből tavaly nyáron át is vett ötmillió forintot, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek. Az ügyészség azt ígéri, a nyomozás során minden szálat meg fognak vizsgálni. Mengyi közleményében hangsúlyozta, kérni fogja a mentelmi joga felfüggesztését és mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal.

Már Magyarországon van Kisbandi, az alvilág bankára

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 augusztus 17.
Már több mint egy hete Magyarországon van az alvilág bankárának is gúnyolt, korábban csalás miatt körözött Lakatos András - értesült a PestiSrácok.hu. A Kisbandi néven is elhíresült férfit tavaly áprilisban fogták el Brazíliában, azóta kiadatási őrizetben volt. A 90-es évek leszámolásos gyilkosságaiban is vallomást tevő Lakatost hazaszállítását követően azonnal őrizetbe vették és elrendelték az előzetes letartóztatását.

Vizoviczki a PS-nek: Kalapácsnak akarnak használni a Fidesszel szemben!

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 augusztus 16.
Négy év után először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben - egyedül és elsőként a PestiSrácok.hu-nak - az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt, 250 millió forintos óvadék ellenében nemrég házi őrizetbe helyezett Vizoviczki László. A milliárdos vállalkozó portálunknak küldött hosszú közleményében kitért például arra, hogyan sikerült kifizetne a rekordösszegűnek tartott óvadékot, de beszélt a Kubatov Gáborhoz és Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, az őt támadó volt munkatársairól, állítólagos kenőpénzekről, politikusok zsarolásáról, valamint arról, hogy nyújtott-e anyagi támogatást a Fidesz választási kampányaihoz.

Vádat emelhetnek a menekülteket rugdosó operatőrnő ellen

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 augusztus 10.
Befejezte az N1 TV volt operatőrével szemben garázdaság miatt indult nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság – értesült a PestiSrácok.hu. László Petrát azzal gyanúsítják, hogy tavaly szeptemberben, a menekültözön idején, Röszke külterületén belerúgott egy illegális bevándorlóba, egy másikat pedig elgáncsolt. A nő később elnézést kérő levelet írt és azt mondta, sajnálja a történteket.

Elévülés miatt úszhatta meg a felelősségre vonást a Political Capital

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 augusztus 5.
Megszüntette a Political Capital (PC) megbízási szerződéseinek ügyében hűtlen kezelés miatt indult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ügyben a hatóságokhoz forduló Tényi István. Az ügyészség egyébként arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást, hogy a bíróság korábban már jogerős ítéletet hozott. A főügyészség emellett államtitoksértés miatt is vizsgálódott az elemző cég ellen, de az eljárást ebben az esetben is meg kellett szüntetni, mert a bűncselekmény elévült…

Újabb mélypont: a rendőrség szerint nem volt senki életveszélyben a Kodály köröndi palota óriástűzében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 augusztus 3.
Két éves zabhegyezés után a következő megállapításra jutott minap a rendőrség, a 2014 júliusi, Kodály köröndnél lévő Andrássy út 83-85. szám alatti palotában keletkezett tűz felelősei után indított eljárásban: nem történt bűncselekmény, így annak hiányában megszüntették a nyomozást. Azt már megszokhattuk, hogy a rendőrség csak olyan bűneseteket képes kinyomozni, amelyben van egy beismerő vallomás, netán tettenérés, azonban amit e "nyomozásban" végső megállapításként papírra vetettek az egészen elképesztő: a tűzoltók szerint is minden idők egyik legnagyobb fővárosi tűzében emberélet nem került veszélybe, mert időben kimenekültek a lakók...

Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot - Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 augusztus 1.
Feladta a rendőrség Portik Tamás egykori emberének és családjának „eltűnése” miatt lassan négy éve indított nyomozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Seres-gyilkossággal is összefüggésbe hozott Radics Attila, élettársa és hároméves kislánya 2002 januárjában tűnt el tárnoki otthonukból. Információink szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda azt gyanította, hogy az Energol-vezér korábbi bizalmasának azért kellett meghalnia, mert túlságosan sokat fecsegett Seres Zoltán és olasz üzlettársa meggyilkolásáról. Úgy tudjuk, a nyomozó hatóság pontosan tudja azt is, hogy kik vettek részt az emberölésben, de mivel a holttesteket nem sikerült megtalálni, nem volt esély az eredményes befejezésre.

Vizoviczki befizette a negyedmilliárdos óvadékot, hazamehet

PDPámer Dávid Forró drót 2016 augusztus 1.
Vizoviczki László hétfőn befizette a 250 millió forintos óvadékot, így a másodfokon eljáró táblabíróság intézkedett a milliárdos vállalkozó előzetes letartóztatásának megszüntetéséről és a házi őrizet elrendeléséről - tájékoztatta a Pestisrácok.hu-t a Fővárosi Ítélőtábla. Emlékezetes, portálunk írta meg elsőként, hogy az elsőfokú bíróság negyedmilliárd forintos óvadék ellenében - nyomkövetővel - hazaengedné a milliárdos vállalkozót.

Szlovákia legsötétebb rendőrgyilkosságáról vallhatott Roháč egykori főnöke

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 július 27.
Szlovákia történetének egyik legsötétebb, politikai színezetű gyilkosságára deríthet fényt az a hónapokkal ezelőtt újraindított nyomozás, amely az 1996-ban a saját autójában felrobbantott fiatal rendőr halálának körülményeit vizsgálja. Noha a korábbi vizsgálatok már nagyrészt feltárták, hogy Róbert Remiáš meggyilkolása Vladimír Mečiar korábbi miniszterelnöknek és Ivan Lexának, a szlovák titkosszolgálat volt nagy hatalmú vezetőjének állhatott érdekében, a bűnösök egyelőre megúszták a felelősségre vonást. A PestiSrácok.hu információi szerint az újra leporolt nyomozásnak az adhat új lendületet, hogy a gyilkossággal kapcsolatban megszólalt az eddig hallgatásba burkolózó maffiavezér, Roháč szlovákiai főnöke, Róbert Lališ, akinek segítségével talán pontot tudnak tenni a húsz évvel ezelőtt történt merénylet végére.

Börtönt kér az ügyészség Hagyó Miklósra, a BKV-ügy fővádlottjára

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 július 26.
Már a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségen van a Hagyó-ügyben első fokon a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, amelyben letöltendő börtönbüntetést kérnek Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesre és több társára a BKV-ügyben – értesült a PestiSrácok.hu. A fellebbviteli főügyészség tájékoztatása szerint valamikor augusztus végén, szeptember elején nyújtják be másodfokú indítványukat a Szegedi Ítélőtáblára, ahol várhatóan csak jövőre kezdik tárgyalni az egykor főpolgármester-helyettes büntetőperét.

Már a héten Magyarországra hozhatják a százmilliókat eltüntető Bróker Józsit

PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 július 25.
Már a héten Magyarországra szállíthatják a Németországig menekülő, majd ott lekapcsolt, csalással gyanúsított szolnoki brókert, F. József Szeverint – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Bróker Józsiként is emlegetett csaló ellen azért adott ki korábban nemzetközi elfogatóparancsot a bíróság, mert a férfi országszerte legalább nyolcvan embert vert át és csalt ki tőlük többszáz millió forintot. A portálunknak megszólaló egyik sértett azt mondta, hogy már nagyon várták ezt a pillanatot, hogy a férfi rendőrkézen legyen és bízik abban, hogy a bróker legalább egy részét visszafizeti annak, amit a károsultaktól ellopott.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.